Hamu és Feltámadás

Egy nagyon kedves homoszexuális barátom egyszer igen nagy átéléssel kifejtette, hogy ő se nem lázas, se nem tengerpart, tehát gyűlöli a meleg, homokos, és ehhez hasonló finomkodó megnevezéseket hallani, mert ő buzi, és kész, valamint kifejezetten megkért arra, hogy a későbbiekben eképpen is hivatkozzak rá. Korábban már értekeztem a szórakozó fiatalokkal szembeni toleranciáról, a mai életszemléleti tanácsadásom témája pedig talán még szórakoztatóbb: a buzik.

Azt hiszem nem létezik olyan ember a földön, aki ne tudna legalább annyit Marilyn Monroe-ról, hogy bájosan kacarászik, amikor szoknyáját fellebbenti a metró tavaszi szél. Ezen kívül persze máshoz is értett, így lett belőle amerikai színésznő, énekesnő, Kennedy szeretője, és nem utolsó sorban olyan női szimbólum, melynek emlékképe máig sem halványult el. Csöppet sem ferdítem el a valóságot, ha azt állítom, hogy Monroe életét és sikereit legendák övezik, ezért úgy döntöttem, itt az ideje lerántani a leplet Amerika fényesre sikált hazugságairól, és a dolgok mögé pillantani egy kicsit: hátha megtudhatjuk, milyen életet is élt a filmcsillag valójában.

Csodálatos napsütésre kelt az ország 2012. február 25-én. Felkeltem, kimentem az erkélyre, hagytam, hogy a nap melegével sugározzon arcomra és a gyenge szellő simogassa testem (update: azóta beborult). Minden békésnek és boldognak látszott, úgy éreztem, minden gond elillan és hogy az élet alapvetően megjutalmazott engem, az egyszerű bloggert. Ekkor hirtelen, a semmiből, bevillant az Ötlet. Olyan magától értetődőnek és könnyűnek tűnt: szamarat kéne nevelni! Elmagyarázom.

Egy őrült jár köztünk (oké, a tapasztalat azt mutatja, hogy több is, de hagyjuk ezt most egy kicsit). Az elmúlt néhány napban a Moszkva tér környékét vérrel öntözi egy kis faszkalap, aki nem fér a bőrébe. Na, ez az, amiről csak érintőlegesen lesz most szó.

Néha kezdem úgy érezni, hogy az internetnek köszönhetően átértelmeződött popkultúra valami általános fogalomzavarhoz vezet. Különösen feltűnő ez a zeneipar berkein belül. Mivel zeneiparról van szó, gyorsan tisztázzunk egy nagyon alapvető fogalmat: minden pop zene! Minden, amit sokan hallgatnak, és nem csak arra gondolok, ami billboard top listán szerepel (bár sokszor ez a kulcs), hanem bármely zenekarra vagy műfajra, ami világjelenségként aposztrofálható.

Kevesebb mint két hónappal ezelőtt még attól visszhangzott a sajtó, hogy az őrült ex-miniszterelnökünk hogyan nyúlta le minden idők legidegesítőbben időzített performanszát. Tény, hogy végre tökös dolgot csinált az LMP, kár hogy Gyurcsány odament és a puszta jelenlétével és némi fontoskodás bevetésével lenyúlta előlük a figyelem egy jelentős részét. Az LMP ezek után nyilván kicsit megsértődött, magukban duzzogva és teljesen leszalámizva a saját pártjukat a megilletődöttségtől (szóval amolyan civilmódra) csak ültek értetlenül, hogy mégis hogy képzelhette ezt Feribátyánk. Azt persze senki nem gondolta volna, hogy erre ez a csapat idióta fogja, és pontosan ugyanazt megcsinálja, csak éppen egy civil szervezettel.

2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Franciaország nagy feladat, essünk hát neki!

Már korábban esett szó a marihuána legalizációjának kérdésköréről egy egészen egyedi felfogásban. Jelen poszttal nem szeretnék sem voksot letenni egyik, vagy másik oldal mellett, sem belemenni a – szerény véleményem szerint igen buta, mégis évtizedek óta hangoztatott - vitába, hogy a kávé is drog, meg a cigaretta, az alkohol… ugyanis példának okáért a kaukázusi kefír is egy kemény drog számomra, mert én rákaptam hónapokkal ezelőtt, és azóta is tolom, napi rendszerességgel. Az első köröm a boltokban mindig a hűtőpult felé irányul, és remegő kézzel veszem le a polcról az isteni nedűt. Persze nyilván nem, de azért rajta vagyok rendesen. Szóval hagyjuk a reggeli tejeskávém hatásának összevetését azzal, amikor arra sem emlékszem, hogy jutottam haza, olyan mókásra hosszúra sikerült az este. Nem kategorizálás, vagy ítélkezés a poszt célja, csupán az emberiség bódító szerekhez való egyetemes vonzódásának a megfejtése.

Társadalmunk 5 legidegesítőbb dolga. A lista lehetne sokkal hosszabb. Vatevör.

Minden ember életében vannak, kell hogy legyenek példaképek. Szerencsés esetben több van (én ilyen vagyok), adott esetben a saját, közvetlen környezetben is van (szintén), de mindenkinek jut olyan is, akit távolról imád. Lehetnek ezek híres emberek, fiktív alakok, bármi. Tőlük tanulunk meg sok mindent az életről, a nehézségekről, a boldogságról. Ez a poszt az enyémnek állít emléket: óda egy kancsal cseh sráchoz, Pavel Nedvedhez.

Az egész Michael Jackson halálával kezdődött. Valahogy nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy egyenként hulljanak el nagyobbnál nagyobb zenei ikonjaink, úgy tűnik, mégis lejárt az idejük. Jackót az Amy Winehouse botrány követte, szombaton pedig elhunyt a popszakma vitathatatlanul legnagyobb csillaga: Whitney Houston.

Kiskoromban elég sokat töprengtem azon, hogy mi legyek, ha nagy leszek. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy a végén a legnagyobb vágyásom az lesz, hogy szombatonként dolgozzak Izraelben, de az ember soha nem láthatja előre a jövőt ugyebár.

Kormányunk nemrég úgy érezte, hogy az országnak újításokra van szüksége, nem is telt el sok idő, és hipp-hopp minden megváltozott errefelé. Csak hogy a fontosabb dolgokat említsem: drágább lett a chips és a cigi, szinte már sehol nem lehet dohányozni, a BKV lassan, de biztosan halad a csőd felé, és szigorúbb lesz az oktatás is, mert a magyar embernek nincs szüksége munkahelyre ugyebár. A napokban új hír járta át a médiát, miszerint a Fidesz enyhítené az önvédelem következményeit.

…nyuszika sétál az erdőben, vagy Móricka megy az iskolába, vagy különböző nemzetiségű úriemberek beszélgetnek? Igen, mind ismerjük, mindnyájunkban feldereng a nosztalgia a bűvös anyós, szőke vagy éppen a rendőr hívószavakra. Csak baromi régen hallottuk. Az elmúlt évek során egyetlen alkalomra emlékszem, amikor egy ötvenes társaságban elhangzott egy teljes vicc, elejétől a végéig. És még nevetett is rajta a hallgatóközönség, látszólag nagyot, őszintét.

Iszonyatosan érdekes témákat tudhatunk magunk után.  Megismertük a fekete lyukakat, felfogtuk a lehetetlent, és megértettünk minden HIMYM szereplőt, megbeszéltük, hogy a dánok zsidók, hogy miért felesleges túl konzervatív dolog tanulni, hogy a jó filmek valójában gagyik, és hogy a homoszexualitás ... ja, az még csak jön nemsokára. Node, mi a baj mindezzel? Olyan negatívak voltunk, hogy rossz ránk nézni! Gyűlölünk mindenkit, mert bejutott az eb-re, lenézzük a legfaszább sorozatok főszereplőit, mert pont olyan szánalmasak, mint mi, és még a fekete lyukakra is haragszunk, pedig szerencsétlenek csak próbálnak ellavírozni egy záloghitellel teletűzdelt fővárosi lakás részletfizetésén. Szeressünk már végre valamit!

Van egy általános tévhit, miszerint a kultusz filmek, vagy az imdb top 250 állandó tagjai jók is. Pedig kurvára nem. Ha elfogadjuk, hogy a Star Wars vagy a Mátrix a remek fogadtatás és ne adj’ isten a kritikusok véleménye miatt jó is, akkor sajnos el kell fogadnunk, hogy korunk kultjai és később időtlen klasszikusként emlegetett alkotásai a Twilight sorozat és Justin Bieber Baby című dala lesznek. 

Volt szerencsénk felvételről (!) megnézni Fábry Sándor legújabb showműsorát, és hát mindenképp kikívánkozik néhány gondolat. szkr-rel ültünk le megnézni, direkt felvettük, nehogy lemaradjunk róla (persze az MTV videotárában is ott van, de mi lelkesek voltunk). Fábryt szeressük, szerintem alapvetően vicces figura, de ehhez még túl fiatal vagyok. Nem ugyanaz és nem is jobb.

Meghalt Csurka István. Furcsa leírni, de ez van. Ennél talán csak azt lesz furább leírni, hogy "Meghalt Horn Gyula". Mindkettő az a fajta ember, akiről azt gondolnánk, hogy egyszerűen képtelen meghalni. Az a fajta, akiről nagyon nehezen, de végül csak megfelejtkezünk, aztán egyszer csak megint róla szól minden hír. Ez van, ha az ember sztár.

Tátongó üresség, avagy a fekete lyukak

A fizika mai állása szerint miután egy csillag kifogy a tüzelőanyagából, a gravitációs törvények miatt az anyag saját középpontjába omlik össze, így végső átmérője akár atomnyi is lehet. Amennyiben a kritikus értéknél kisebb térfogatba tömörül, fekete lyuk keletkezik belőle. Tehát létrejön egy észrevehetetlen fekete hézag az űrben, ami olyan erős gravitációs térrel rendelkezik, hogy mindent felfal ami a közelébe kerül, viszont ki még soha semmi nem jött belőle, csapdájából még a fény sem tud megszökni (ezért is lett a neve fekete), jelenlétéről csak hatása miatt tudunk. Aki jelen sorok íróját személyesen is ismeri, az tudja, hogy kiráz a frász a fekete lyukaktól, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a poszt végére titeket is kirázzon, mert lássuk be: az univerzum egyik legparább jelenségével állunk szemben.

Még csak most került szabadlábra, de a neten már terjednek is a Viszkis poénok. Mint a jövő hétre már klasszikussá váló FILA-táskás, vagy akár ez itt:
„‎03:20 Ambrus Attila (whiskys) regisztált a Facebook oldalára.
03:22 Ambrus Attila (whiskys) kedveli a(z) OTP Bank oldalát”

Valami el van baszva a How I Met Your Mother háza táján. Napok óta nem tudok szabadulni ettől a gondolattól. Nem is az új évadban előtérbe kerülő indokolatlanul hangsúlyos dráma vonallal kapcsolatban van a gond, hanem valami sokkal régebbi, mélyebben gyökeredző hiba szúrta a szememet már az első évad óta. Aztán végre pár napja megvilágosodtam. Ebben a sorozatban mindenki velejéig gonosz, romlott, szar ember.

Minden egyetemista máshogy definiálja a szorgalmi időszak és a vizsgaidőszak közötti különbséget. Én azt mondanám, hogy az első királyság, a második pedig olyan, mintha benyomták volna a pause-t, és félévenként kihagynánk másfél hónapot az életünkből.

2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Műország, műlakókkal, ez Dánia lényege!

 Általában hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy a problémák (igen, minden egyes probléma) megoldhatóak azzal, hogy az ember beszív (a szó füves és alkoholista értelmében egyaránt). Nem azért, mert akkor effektíve tényleg megoldódnak a dolgok, nem, ahhoz sajnos tenni is kell valamit (bár nyilván előfordul az is, amikor már nem lehet tenni semmit, olyankor az a megoldás, amit a CD-lejátszód írt ki még a kétezres évek elején, mikor volt olyanod: várni kell), viszont tény, hogy az elviselhetőségig csökkentik mindennek a jelentőségét, így legalább, ha mást nem is, hát át tudod gondolni a dolgokat anélkül, hogy idegrohamot kapj. Itt az ideje, hogy végre megkönnyítse a kormány a magyarok életét és megtegye az egyetlen lépést, amivel még biztosíthatja azt, hogy meglesz a kétharmad a következő választásokkor is: legalizálni kell a füvet.

2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Még csak a másodiknál tartunk, de no para, belehúzunk! Cs mint Csehország.