Kiskoromban elég sokat töprengtem azon, hogy mi legyek, ha nagy leszek. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy a végén a legnagyobb vágyásom az lesz, hogy szombatonként dolgozzak Izraelben, de az ember soha nem láthatja előre a jövőt ugyebár.
Azt azért hozzátenném, hogy elég nagy utat jártam be addig, míg végül eljutottam eddig a következtetésig. Első nagy álmom a börtöntöltelék volt, olyan, amúgy valóban praktikus okok miatt mint például nekik nem kell semmi sem csinálni, viszont olvashatnak, tévézhetnek és még el is látják őket rendesen (akkor még nem hallottam kancigányokról a zuhanyzással járó kockázatokról). Utána jött az orvoslás, egyrészt ezzel jól lehet csajozni, másrészt meg valahogy vonzó volt a fehér köpeny és a sztetoszkóp (meg anyám is állandóan orvosnak öltöztetett farsangkor). Ez így is maradt, míg egy szép napon le nem cseréltem gondolatban a köpenyt talárra, hogy végül maradjak az öltönynél, az ingyenpiáknál és az írásnál. Aztán egy nap kinyílt a szemem.
Viszonylag hirtelen jött a felismerés, hogy a világ legjobb munkáját a zsidóknál kell keresni. Amellett, hogy tőlük amúgy is örömmel nyúl az ember bármikor (ez afféle nemzeti hagyomány lehet nálunk), ráadásul ugye le is győztek minket, ami miatt pláne úgy éreztem, hogy tartoznak nekem. Aztán egy ismerősöm kiment Zsidóhonba pár hétre (mert zsidó szegény, amiről totál ő tehet természetesen), de mielőtt elutazott volna még beszélgettünk egy jót a fajtájukról és persze a kedvenc témámról, a Shabbatról. Most az egy dolog, hogy egy hangyafasznyit túllihegik ezt a szenteld-meg-a-szombatot-dolgot, ezt végül is még értem, azért volt nekik problémájuk Isten humorérzékének a totális hiánya miatt (vagy éppen Isten humorának már-már elviselhetetlen morbiditása miatt, kinek mi fekszik jobban), de mondjuk az, hogy rájuk jön az idegroham, ha véletlenül eloltják a lámpát, az már tényleg túlzás.
Látom magam előtt, amint lazán dumálgatnak, amikor egyszer csak valaki véletlenül nekidől a lámpa kapcsolójának és sötétségbe borul a szoba. Először csak nevetgélnek, aztán lassan elsápadnak, mikor rájönnek két, számukra tragikus dologra: a) azzal, hogy visszakapcsolják, munkát végeznének, amit nem szabad, és, ha ez még nem lenne elég, b) nincs köztük olyan, aki megtehetné nekik ezt az apróságot. Miután kidühöngik magukat elszalajtanak valakit a közelben állomásozó nemzsidó céghez. Igen, itt jövök én a képbe.
Az üzletet egyből megláttam ebben a nonszensz hülyeségben (pedig nem is vagyok zsidó): ki kell költözni és létrehozni egy céget, melyben csak nemzsidókat foglalkoztatnék. A cég egyetlen dolgot szolgáltatna: szombatonként ha valahol valaki fel akarná kapcsolni/el akarná oltani a lámpát, odamegyünk és megtesszük nekik. Ennyi. Ezért ráadásul gyakorlatilag bármennyi pénzt felszámolhatnánk, mivel hiánypótló cég vagyunk, de ha ez még nem lenne elég, hát tessék: csak szombaton kell dolgozni, mindenki rajong értünk (a teljesség igénye nélkül például ő is) és (ez talán a legfontosabb) versenytárs híján monopóliumként működhetnénk.
Hátránya ráadásul nincs is nagyon, ha nem gondolunk arra az apróságra ott Gázában. De kockázatok nélkül nincs üzlet ugye, ezt a zsidók a saját bőrükön tapasztalták meg annak idején, szóval ennyi bele kell, hogy férjen.
