Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Ne féljünk a buziktól!

2012.02.27. 11:04 junkiemano

Egy nagyon kedves homoszexuális barátom egyszer igen nagy átéléssel kifejtette, hogy ő se nem lázas, se nem tengerpart, tehát gyűlöli a meleg, homokos, és ehhez hasonló finomkodó megnevezéseket hallani, mert ő buzi, és kész, valamint kifejezetten megkért arra, hogy a későbbiekben eképpen is hivatkozzak rá. Korábban már értekeztem a szórakozó fiatalokkal szembeni toleranciáról, a mai életszemléleti tanácsadásom témája pedig talán még szórakoztatóbb: a buzik.

Az a baj, hogy ha én rendelkeznék a világon a legfejlettebb retorikai képességekkel, és mellé még egy tanulmányt is összedobnék itt a blog keretein belül, akkor sem tudnám átformálni a meggyőződését senkinek, akinek bármi nemű ellenérzése van a melegekkel kapcsolatban. Egyszerűen azért, mert ebben a témakörben is kollektíve pokoli tévesen vagyunk szocializálva, de nem kivétel ez alól az sem, aki épp a saját neméhez vonzódik. Ők is félre lettek nevelve, csak más aspektusból érzik meg a kárát. Tele vannak félelmekkel, gátlásokkal, és egy 0-24-es másság érzettel, ami, hát gondoljunk bele, állati megerőltető és meghasonult életérzés lehet. Kicsit azért mindnyájan érezzük, hogy helyre kéne dobni ezt a sok-sok száz éve félrekódolt ellenérzést.

Először tisztázni kellene mindenkinek magában, hogy mégis mire ez a nagy kirekesztés? Az senki számára nem kérdés, hogy így lett kódolva az a szerencsétlen buzi, és rohadtul nem az ő érdeme, hogy melyik nem indítja be a fantáziáját. Hát tehetek én arról, hogy heteró vagyok? Ez olyan, mint hogy barna szemet kaptam, ha megszakadok se leszek tengerkék szemű, szőke istennő (oké, kontaktlencse, de ebbe most nem mennék bele). De hogy komolyabb hasonlattal is éljek, utálkozik bárki különböző testi fogyatékossággal születettekkel szemben? El tudjuk képzelni, hogy mondjuk egy csapat down kóros gyereket, akik a Nyugati aluljáróban Jézusról énekelnek a csövesek és kurvák között, megdobáljanak tojással? Mert őket nagyon nem szabad bántani, aki olyat tesz, az csúnya, rossz, gonosz ember, és a pokol tüzén fog ropogósra sülni az idők végezetéig. Akkor azt, aki úgy születik, hogy a saját nemét részesíti előnyben a párválasztás tekintetében, miért ér nem szeretni? Miért ér létrehozni egy olyan társaságot a NEFMI támogatásával (gyéká: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, azaz kurvára az adófizetők pénze), amelyiknek a küldetésnyilatkozatában az olvasható, hogy káros jelenség a nem heteroszexuális kapcsolat? Meddig hitlerizálható a társadalom hozzáállása a dolgokhoz?

Van egy kedvenc típusom, ők kicsit mindig megmosolyogtatnak. Első sorban a heteroszexuális férfiak egy csoportjára igaz, hogy egyenesen félnek a melegektől, mert „nehogy az egyik bepróbálkozzon”, illetve „nálam mindig bepróbálkoznak”. Igen? Annyira jó csávó vagy, hogy még az összes buzi is téged akar (mert általában utánuk a hölgyek is tömegével kapkodnak természetesen…)? Aki magára ismer, annak innen üzenem, hogy nem, nem fog mindegyik bepróbálkozni, de lehet, hogy valójában soha egy sem. De ha mégis, akkor léteznek olyan rendkívül egyszerű, akár még szófecsérlést sem igénylő non-verbális jelek, amikkel rögtön az elején finom, intelligens módon ki lehet mutatni, hogy bizony nem jó kapura játszik a szegény próbálkozó buzi. Nem fog kötözködni, mert ő is hallott már arról, hogy vannak ezek a heterók, aztán őket valahogy nem nagyon lehet összeszedni. Vagy csak baromi nehéz, esete válogatja. Mert láttunk már olyat is.

Nézzünk néhány példát arra, milyen jelenségek kódolják a társadalmat még mélyebb elítélésre:

A szociális környezeten kívül másik fontos meghatározója annak, ahogy a homoszexuális emberekre tekintünk, az általam csak „Lakatos Márk jelenség”-ként aposztrofált agyrém. Ezzel talán tudok újat mondani azoknak, akik nem igazán ismerik a buzikat. Van egy réteg (sokan), mint ez az ominózus ember, de ez közel sem jellemző. Ez nem velejárója a saját nemhez való vonzódásnak, csak egy nagyon idegen, és meglehetősen visszataszító kivetülése a beállítottságnak bizonyos embereknél. És ha utálja a kedves olvasó mondjuk épp ezt a formát, akkor képzelje el bátran, hogy a buzik túlnyomó többsége mennyire gyűlöli, megcsapkodná, karóba húzná, ha tehetné. Mert pontosan ők, akik nagyon büszkék arra, hogy büszkén vállalják a nyilvánosság előtt, hogy mennyire büszke melegek, akik valójában torz és hamis képet festenek a laikus közönségnek.

Másik ismert kép a cicababák, akik általában icipici-ugyulibugyuli, patkányszerű, kisruhába öltöztetett döggel ebbel a karjukon lelhetőek fel bevásárlóközpontokban, kávézókban. Hozzájuk gyakran párosul (vagy a kutya mellé, vagy ahelyett) egy nagyon vékony, nagyon forró, nagyon depresszív arckifejezést konstans viselő meleg barát. Na, ez a két jelenség összeadva már jogosan nyitja ki a bicskát az ember zsebében, de akad, akinek csak mondjuk viszket tőle a tenyere, megint másnak a gyomra forog. A fiú részéről gondolom az „én is ilyen szerettem volna lenni”-érzés miatt jó a lánnyal lógni, mert így kicsit magáénak érezheti a hidrogénszőke hajat, és a tömény női parfümfelhőt, a lány meg végre olyannal töltheti az idejét, aki nem „mindig csak azt akarja”. Velük sem lenne nagy baj, elvannak ők ketten-ketten, annyi a gond, hogy róluk túl látványosan sír le, hogy valami úgy amblokk nincs helyén, és az olyat meg nem szeretjük nézni mi, kívülállók.

Nem tagadhatom (kiváltképp az eddigiek nyilvánosság elé tárása után), hogy én sem szeretem ezeket a típusokat. És még valószínű akad sok olyan kategória a buzik között, amiknek a képviselőitől egyenesen félnék. De sok mindenkitől félek, és ezek túlnyomó többsége egyáltalán nem búza, csak ijesztő egy világban élünk. Nem ezekből kell kiindulni, hanem azokat a példákat szem előtt tartani, amikor mondjuk valakiről kiderül idővel, hogy merre hány méter, és alig győzzük a csodálkozásunkat leplezni, hiszen „sosem gondoltam volna”. Mert ezek a drága buzik úgy vannak vele, mint a patkányok: sokkal jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük. Persze teljesen jogosan és megalapozottan, amíg a szélsőséges magamutogatókon keresztül ítéljük meg őket. És elárulok még egy titkot: egyenesen rengetegen vannak körülöttünk nap mint nap, akikről megint csak „soha nem is gondolnánk”.

Amikor beszélgetek valakivel, általában nem jut eszembe, hogy a szexuális perverzióit tippelgessem. Nem tudhatom, hogy akivel épp kontaktálok, az a pisi-kaki szexre izgul-e, vagy szeret négykézláb ügetve parancsokat teljesíteni fekete bőrmaszkban. És na, nem is akarok ebbe belegondolni. De nem is kell, nem érdekel, semmi közöm hozzá. Így az sem érdekel, hogy buzi ismerőseim mit csinálnak, mikor az erotika világában kalandoznak, maximum egy egészséges kíváncsiság szintjén ugye, ahogy heteró barátaimmal is feljön a téma időről időre. Attól, hogy mihez, kihez vonzódik a másik, nem lesz rossz ember, de persze jó sem. A buzik között is vannak bődületes seggfejek, és csodás, imádnivaló jófejek is. Az én legjobb barátom történetesen az utóbbi kategóriába esik. Neki ajánlom ezt az írást. 


269 komment · 3 trackback

Címkék: szex fóbia szerelem együttélés buzik

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr244209657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Coming out 2012.02.28. 10:12:20

A világ talán legnagyobb kisebbségéhez tartozom. A Föld lakosságának kb. 10%-a mindig is ilyen volt, és mindig is ilyen lesz. Másságunk genetikai eredetű, egyszerűen így születtünk. Nem csak emberek lehetnek olyanok, mint én, megfigyelhető ez a jelensé...

Trackback: KacsaLeaks: A háború csirkéi 2012.02.28. 10:04:02

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kirobbant botrány továbbgyűrűzni látszik. A szociológiai tanulmányért nyolcmilliót kimentő, majd az összeget az egyetem kancellárjának átadó grillcsirkés vállalkozó, a saját üzletét is sütögette a patinás múlttal...

Trackback: Csak semmi szexet kérem ... 2012.02.27. 23:06:51

Szeptembertől kötelező lesz az iskolákban családi életre nevelést oktatni. A tervek szerint többek között konfliktuskezelést, társkeresést, generációk közötti kapcsolatépítést oktatnának a gyerekeknek, de helyet kapna a képzésben „a reklámok káros ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steverubellreborn 2012.02.29. 16:41:17

@ekszvájzed: sajnálom,hogy kiborult benned a szentfazék, de jelzem,hogy ha te hívő vagy az a magánügyed, abban hiszel amiben akarsz,viszont nincs jogod a keresztény erkölcsöt ráerőltetned a világi társadalmi viszonyokra mert ott azok nem érvényesek.

steverubellreborn 2012.02.29. 16:54:13

@zum trucc: Már leírtam,hogy különféle módokon lehet és amerikában pl több millió gyerek él és nőtt fel már meleg szülőkkel.

Mint mondtam, neked és nekem sincs jogom megmondani,hogy mi a jól élet és ki és hogyan lehet boldog.Gyerekkel és anélkül is lehet boldognak lenni, és boldogtalannak is lenni.

Mint mondtam a szex nem csak utódnemzésre van,így nincs fogyatékosság.

A gyülekezési jog mindenkinek jár, és az hogy ez neked nem tetszik, az nem ok arra,hogy ne legyen felvonulás.

2012.02.29. 16:59:47

@steverubellreborn:

Jajj, újabb és újabb gyöngyszemek, egyre feljebb és feljebb menvén ...

Édes komám, nem én akarok szaporodni, hanem valami bennem. Ha van rá társam meg elég pénzem, s nem ám csak úgy, a vakvilágba ... Ha te nem tehetsz a buziságról, akkor én se erről. Egyébiránt ha a Te kedves szüleid nem kívántak volna szaporodni, nem lenne most, ki e kérdéseket és javallataikat feltegye. Ki tudja, tán még jobb is lehetett vona, ha ők is inkább 'mások' lettek volna ... :D

...

S ha eléd állna gyermeked, hogy ő bizony buzulni óhajt, mindjárt vezesd is el az első buziklubba, és mondd: hajrá, drága gyermekem, életem büszkesége, ne is fogd vissza magad, mert csak az a jó, ami neked az ...

Ha kedves nejed közli, hogy leszbika lett, nincs is más, mint kedvére téve elválni tőle, s áldásod adni, mert az is mintegy természetes, nemde, sőt még örülsz is, mert nem egy másik pasi bizonyult jobbnak nálad ...

S daloló örömmel a szívében mindjárt megy is az ember küzdeni az ő jogaikért, hogy házasodhassanak, méghozzá mindjárt templomi esküvővel is, meg örökbefogadhassanak, aztán meg a végén egyházi temetéssel búcsúztathassák el őket, stb. ... Ugye, milyen életszerű?

steverubellreborn 2012.02.29. 17:01:11

@ekszvájzed: Például egy mongol sátortábor közepén vajon miért is nem rendeznek a homók egy géjparádot ... Hát ott aztán télleg nem volna "fájtbekk". Te se nagyon
ketrecharcolhatnál, mint itt ...

Pl ott rendezhetnék meg a Szent Jobb Körmenetet, nem lenne lezárva az egész belváros,a mi pénzünkből és ott szoknyás színes papok kedvükre vonulhatnának.

Az előbb általad említett 'férfivá avatás' rítusában szerinted mit takarhat az az igazán rejtélyes szó, hogy 'férfivá'? :)

Pl azt,hogy vannak amazóniai és afrikai törzsek ahol úgy gondolják,hogy attól lesz valaki férfi,hogy egy idősebb harcos spermáját megízleli, és azon keresztül magába szívja a férfiasságot,de van hasonló nyugat ausztráliai törzseknél is, vannak férfi párok akik együtt nőnek fel és a barátságukat csak megerősíti az,hogy van köztük szex,akár csak kamszkorban ettől persze később megnősülnek, de a barátság megmarad ami vadászat vagy korábban harc során nagyon fontos volt.

2012.02.29. 17:03:42

@steverubellreborn:

Te komolyan ennyire egy vallásellenes gyűlölettől vezetett elvakult keresztényirtó vagy? A kismicsodám se kívánja becses személyedre erőltetni az erkölcseit, félretájékozott barátom.

Ha rettegve szűkölni kívánsz attól, hogy valaki beleszól nemes szokásaidba, azt ne rajtam keresztül tedd. Olvasod is, amit írok, vagy csak vakogsz felette?

steverubellreborn 2012.02.29. 17:04:44

@ekszvájzed: Egyébiránt ha a Te kedves szüleid nem kívántak volna szaporodni, nem lenne most, ki e kérdéseket és javallataikat feltegye. Ki tudja, tán még jobb is lehetett vona, ha ők is inkább 'mások' lettek volna ... :D

hehe igen, te tudod, ez csakis úgy lehet,hogy az őskor óta a gyereknek 5-8 %-a meleg vagy bisszex lesz, ugyanis olyan ember társadalom nincs ahol mindig midenki heteroszexuális lenne.

mellesleg mint mondtam, egy meleg is tud többféle módon gyereket nemzeni, és előny,hogy nincsenek becsúszott gyerekek, abortuszok, és kukába dobált csecsemők sem.

steverubellreborn 2012.02.29. 17:08:13

@ekszvájzed: S ha eléd állna gyermeked, hogy ő bizony buzulni óhajt, mindjárt vezesd is el az első buziklubba, és mondd: hajrá, drága gyermekem, életem büszkesége, ne is fogd vissza magad, mert csak az a jó, ami neked az ...

Ha kedves nejed közli, hogy leszbika lett, nincs is más, mint kedvére téve elválni tőle, s áldásod adni, mert az is mintegy természetes, nemde, sőt még örülsz is, mert nem egy másik pasi bizonyult jobbnak nálad ...

Miért, Medvecukor, mit kellene mondani egy meleg gyereknek azon kívül,hogy ugyanúgy szeretem mint eddig és pofánbaszom mint apád az első téged lebuzizót?

A nejemnek meg egy boldog életet kívánok ami valóban nem lenne könnyű 10-20 vagy több év házasság után,. de egy leszbikus nő és hetero férfi nem sokat tud egymással kezdeni, hiába sugallják azt a pornó filmek,hogy majd harmadikként jön a barátnő.

steverubellreborn 2012.02.29. 17:10:39

@ekszvájzed: Tényleg, már csatlakoztál az erkölcs nevében a prostitúció felszámolásáért kűzdő szervezetek valamelyikéhez?

Nem szűkülök, szórakoztat,a szemforgató morális kioktatásod az Anyaszentegyházról amely teli van pedofil botrányokkal.

steverubellreborn 2012.02.29. 17:14:37

@ekszvájzed: ellentétben van aki a saját, őseitől örökölt hagyományaival együtt érzi jól magát.

ja,hogy te még mindig azt a tracket nyomod,hogy te eldöntötted,hogy hetero leszel és ezt választottad mert az ősök..habár az ősök között voltak biszexek és melegek is.

akik tisztességet és normalitást kívánnak meg az életükben és maguk körül.

akkor nem értem,hogy miért van több százezer csak Magyarországon olyan férfi aki szexuális szolgáltatást vásárol pénzért.

2012.02.29. 17:16:27

@steverubellreborn:

Vesd össze a körmenetelni vágyók számát a szivárványfeszten örömködni vágyókéval, és megláthatod az okait ennek is ... Hadd ne magyarázzam már ezt.

De tudod mit: Kerülj hatalomra, és töröld el a körmenetet, meg úgy általában a neked nem tetsző felekezeteket, ne nekem rizsáljál, aki nem vagyok katkó. Én csak majd a stoppert nézem, hogy annakutána mennyi ideig fingol még a bársonyszékedben ... :)

A barátság ilyetén erősítése azért is kellhet, hogy agresszióra épülő belső konfliktusok ne jelenhessenek meg, veszélyeztetve ezzel a törzs fennmaradását ...

Ha itt minálunk valakik ettől igaz és jó barátok, hát rég megette a fene ... :) Eszerint a mi bankrendszerünket, filmiparunkat, jogvédő hálózatunkat, és demokratikus ellenzékünket, stb. is ez tartja össze? :D

steverubellreborn 2012.02.29. 17:22:39

@ekszvájzed:

igen New York,London, Toronto :kb 500 ezer- 1 millió ember.
Berlin: 3-400 százezer,Bécs: 50 ezer Budapest: 5 ezer (jó esetben).

Körmenet száma,nem tudom, de társadalmi haszon sem tiszta számomra. Míg a Prideok mindenhol a világon hozzájárultak,hogy egyre több meleg vállalja fel magát az egyházban vagy a konzervatív pártokban hadseregben is.

steverubellreborn 2012.02.29. 17:23:52

@ekszvájzed: Kerülj hatalomra, és töröld el a körmenetet, meg úgy általában a neked nem tetsző felekezeteket, ne nekem rizsáljál, aki nem vagyok katkó.

nem mondtam,hogy el kell törölni, analógiának hoztam fel,hogy ha az mehet akkor a Pride is.

2012.02.29. 17:24:36

@steverubellreborn:

Úgy teszel, mintha nem volnának buzikurvák, vagy korábban direkt e célból tartott rabszolgák ... Hogy jön ide a prostitúció, amit elítélek, mint ahogy az igénybe vevőit, és a fenntartóit is. Ez hosszasabb diskurzust kíván, de most ennyi.

Tudod, számomra van valami egy másneműben, amit szexuálisan értékelni tudok. Ha ezt felérni nem meg ésszel, akkor ezen vitázni meddő. Lehet, hogy előbb-utóbb magamra maradok ezzel a téveszmével, de addig hadd éljem meg létezésemnek ezt a luxusát ...

Ez nem hagyomány kérdése, senki nem nevelte belém, a magam körül látottakon, meg a cuclista erkölcsön kívül, ja, és lutheránus református volnék, úgyhogy a katkókkal, meg a balhéikkal tényleg felejts el, nem vagyok érintett. De a zenéjük, az építészetük, meg a festészetük akkor is jó ... :)

steverubellreborn 2012.02.29. 17:26:03

@ekszvájzed: A barátság ilyetén erősítése azért is kellhet, hogy agresszióra épülő belső konfliktusok ne jelenhessenek meg, veszélyeztetve ezzel a törzs fennmaradását ...

valóban, ez is egy magyarázat lehet, de ennek levezetésére ott van a sport is.

steverubellreborn 2012.02.29. 17:29:31

@ekszvájzed: Hogy jön ide a prostitúció, amit elítélek, mint ahogy az igénybe vevőit, és a fenntartóit is. Ez hosszasabb diskurzust kíván, de most ennyi.

úgy jön ide,hogy ez egy valós társadalmi probléma, tízezer nő életét nyomorítja meg.

Tudod, számomra van valami egy másneműben, amit szexuálisan értékelni tudok. Ha ezt felérni nem meg ésszel, akkor ezen vitázni meddő.

sajnálom,hogy nem érted meg,hogy vannak emberek akikben az azonosnemű iránt van ez a vágy,érdeklődés.a habzásodat nem értem, hiszen örülnöd kellene,hogy neked több azonos nemű marad.

2012.02.29. 17:42:05

Figyu, mégegyszer: Nem vitatom én azt, hogy bizonyos százaléknak megvan a helye az életben, a társadalomban, a Nap alatt, meg ilyenek ... Csak nem kell csodálkozni azon, ha nem rohan sem rögtön, sem megkésve mindenki a keblére ölelni, és virágokkal elhalmozni őket.

És ha mégis ezt kívánják, akkor miért van az, hogy az elfogadtatás eszközei általába a rádumálásról, a hangoskodó provokálásról, a már a gyerekeknek való megtanításról, meg a szembenállók elleni gyűlöletről szólnak?

Te például úgy szidod az egyházat, (bocsesz, de ki kell mondjam, hogy a hozzád hasonlatos egyéb véres szájú szélsőséges libsikkel együtt) mint egy darab bűzölgő szart, mit sem törődve azzal, hogy 2000 év históriájának alapzatait, és felépítményeinek jó részét rakta le, emberek tízmillióinak adott hitet, reményt, és bármilyen furcsa, szeretetet is.

Megkockáztatom, hogy nélküle a hunok-tatárok-törökök lennének itt rég, és akkor télleg nem lenne buzizmus úgy, ahogy ma itten van ...

Jöttök itt a túlkapásaival, a népirtásaival, a saját magának ellene mondó disznóságaival, hát könyörgöm, mikor vonom ezeket kétségbe ??? Csak azt mondom, hogy mind e mellett, és mindennek ellenére neki is van létjogosultsága. A ti igétek innen jön, az ő igéjük onnan. S Te se akard rákényszeríteni másokra a Te erkölcseidet.

Tisztelet, tudod, barátom, tisztelet, amit itt már megelőlegeztem egy párszor, mint azt egy vitapartnernek szokás.

2012.02.29. 17:53:09

@steverubellreborn:

Most direkt értetted félre? Ne ott vesd össze a számukat, haem csakis itt, ha már az eredeti kérdést is ilyen értelemben tetted fel ...

A prostitúció kérdése közerkölcsi, rendőrségi és bírósági kérdés. Több ezer éves az is. Jó téma, amint hazajutok, és vacsizok, bő lére eresztem, de télleg.

Tudod, mi a vicc az egészben? Az, hogy amikor még én is vérliberális és anarchista voltam, tökre ugyanezeket a dumákat nyomtam ...

Csak akkor még nem kommenteltem, mert vastagon sz.rtam az aktuál-közéleti politikázásba ...

steverubellreborn 2012.02.29. 17:58:03

@ekszvájzed: rádumálásról, a hangoskodó provokálásról, a már a gyerekeknek való megtanításról,

téged már ráakartak dumálni két buzizós vicc szünetében,hogy legyél meleg?:))
gyereknek meg,hogy lehet megtanítani,ezt?

steverubellreborn 2012.02.29. 17:59:56

@ekszvájzed: Te például úgy szidod az egyházat, (b

mert van alapja neki,hogy milliókat nyomoríott meg és ma is ezt teszi.ettől még szépek a gótikus katedrálisok.

zum trucc 2012.02.29. 18:06:53

@steverubellreborn: Hogy ne tévedjünk, amit te írsz, az egy per definitionem elfogult vélemény.
A több milliós szám erős túlzás, Több ezer a helyes, az is sok, annyival több tanácstalan kamaszgyerek. Persze az alkoholista vagy kábszeres szülő sem jobb, igaz nem is rosszabb.
Jogom van levonni egy élet -- a saját életem -- tanulságát: tanultam, sikeres voltam, sok mindent elértem, anyagiakat, egyebeket. Minden nehézségen --volt bőven -- úrrá lettem.
De a legnagyobb boldogság a gyerekek. Minden barátom ugyanezt mondja. Te egyszerűen nem tudod, mi maradt ki neked. Úgyhogy, nyugodtan bízd azokra a véleményformálást, akik megtapasztalták.
A szex-szel, mármint a tiétekkel semmi gond, mindenki maga dönt. De azért nem szerettem volna, ha a kamaszfiamnak (már felnőtt) buzi lett volna a tornatanárja. Angol vagy magyartanárnál ez nem szempont.
A vonulás nemcsak nekem nem tetszik. De rengeteget árt a buziknak. A zöme, inteligensebbje semmi pénzért nem menne ilyen helyre. Én kifejezetten buzibarát (kisebbségbarát) vagyok, csak a túlzásokat nem szeretem, és az agresszív, ízléstelen, magamutogató dolgokat utálom.
Én öregszem, hiába szeretem szenvedélyesn a páromat (aki nem azonos nemű velem) ma már nem tenném meg pl. hogy villamoson csókolózzak, pedig olykor kedvem még ma is lenne még..
Nézd, van közeli ismerősöm, aki buzi. Azt mondja az anyja, hogy telesírja emiatt a párnát. Nem egyszer, minden nap 15 éve, amióta kiderült a "szégyen". Mert titkolni is kell, persze.

steverubellreborn 2012.02.29. 18:43:13

@zum trucc: A több milliós szám erős túlzás,

pedig ennyien vonulnak new yorkban,torontoban fél millió london és rio de janeiro.

mi ebben a túlzás? ja,igen nincsenek ellentüntetők és rendőrök.csak a meleg rendőrök között akik önálló felvonulók.

Én öregszem, hiába szeretem szenvedélyesn a páromat (aki nem azonos nemű velem) ma már nem tenném meg pl. hogy villamoson csókolózzak, pedig olykor kedvem még ma is lenne még..

ember, ezekben a városokban sem csókolóznak non stop a meleg párok, de ha akarnak megtehetik.

steverubellreborn 2012.02.29. 18:46:53

De rengeteget árt a buziknak. A zöme, inteligensebbje semmi pénzért nem menne ilyen helyre.

ezt majd maguk a buzik eldöntik, mint mondtam, amikor new yorkban először '73-ban vonultak akkor voltak pár tíz ezren most vannak egy millióan.szóval használ.aról nem beszélve,hogy ha te úgysem voltál fogalmad sincs róla,hogy a hétköznapokban hány színész, tanár, újságíró, kutatóm, orvos stb van köztük.ennyit az iq-ról.

a gyerek témát kétszer leírtam,ott van lehet gyerek ha akarnak.

steverubellreborn 2012.02.29. 18:49:34

De azért nem szerettem volna, ha a kamaszfiamnak (már felnőtt) buzi lett volna a tornatanárja

miért mi köze van ennek ehhez? szerinted egy meleg azért megy tornatanárnak,hogy fiúkat molesztáljon?!!

ezek szerint a hetero tornatanárok meg mind gimis csajokat akarnak lőni..

amiről te beszélsz az meg a pedofilia,és elsősorban családon belül van, rokonok,nagybácsik,apukák szomszédok molesztálják a gyereket

padlas 2012.02.29. 19:10:56

@zum trucc: "az is sok, annyival több tanácstalan kamaszgyerek."
Bizony, mennyivel jobb lenne azoknak a gyerekeknek árvaházban felnőni. Ott aztán megkapják a szeretetet, törődést, a kiváló iskolázottságot, biztos anyagi hátteret...

CommentR 2012.02.29. 19:44:07

@steverubellreborn: Felőlem nyugodtan szarráröhögheted magad. Nem igazán nyom a latba a véleményed.

2012.02.29. 19:53:51

@steverubellreborn:

Hát igen, a bozótlakó feketék valóban rengeteget sportolnak a szabadidejükben ... :)

Asszem, te az abszolút eszencia vagy itten, a maga teljességében. Az összes klisét, mantrát, szlogent bedobod a szent ügyért, minden propagandista helyett egyszemélyben, mintha csak te maradtál volna egyedül a porondon.

Ritkán járt blogok hátulütője ez. Lehetnél kissé összeszedettebb, mert így növelni a hozzászólások darabszámát nem túl etikus ... :)

Szóval a "Mindenki titkos buzi, aki aszongya, hogy ő bizony nem buzi" című mantra az alap, ez is kb. olyan szint, mint a "Mindenki titokban nézi a valóságshow-kat, aki aszongya, hogy utálja" ... Micsoda érv. Ellene tenni lehetetlen, mert bizonyítanunk kéne, de arra meg nem vagyol kapacitásos. Senki se az.

Nem érted az alapot. Egyéni szexuális irányultságról vitázni nincs értelme. Annak egyénre szabott kritizálásáról sem. Társadalmi megítéléséről azonban inkább, és magáról a vitáról, annak módjáról, céljáról, és eredményeiről a leginkább. De ettől még nem megy a szekeretek előbbre. Már mondtam, kevésbé radikálisan (lassan járj - tovább érsz)

Csak akkor meg kiderülne, hogy igazából tkp. nem is üldöz benneteket a kutya se, akkor meg minek a cirkusz? Abban nincsen még lóvé se, meg politikai tőke se.

Hogy aztán mi nyomorít meg még milliókat, arra példát, attól tartok, szép számmal találsz még a széles világon, sajnos a RK egyházon kívül is ... Elég széles azon nemkatkók, nemegyébrégikeresztények, nemmuszlimok és nemnácik tábora is, akik szerint meg éppen mindeme általad hirdetett tanok a felelősek a világ mai sanyarúságainak jó részéért.

steverubellreborn 2012.02.29. 20:15:53

@CommentR: és mondd, ezt a kurva nagy divatot hol tapasztaltad? vidéken ahol a melegek kb 98 %-a rejtőzködik vagy hr-es kért meg rá?:)))
igen, a buzizást, köcsögözést, ne reklámozza szövegeket is bevállalja valaki-divatból.
mond ember, szerinted ez a pornóiiparon kívül ez valahol szempont,hogy pénzért, hírnévért legyél meleg?

steverubellreborn 2012.02.29. 20:16:46

@ekszvájzed: Mindenki titkos buzi, aki aszongya, hogy ő bizony nem buzi" című mantra az alap, e

én ilyet nem mondtam, ez egy másik blog szöveg, vagy a tiéd.

steverubellreborn 2012.02.29. 20:19:06

@ekszvájzed: Csak akkor meg kiderülne, hogy igazából tkp. nem is üldöz benneteket a kutya se, akkor meg minek a cirkusz?

akkor menjél le divatból vidékre melegnek két hónapra mondjuk melósok közé,aztán megkérdezlek,hogy van-e kirekesztés e vagy sem.tudod,nem mindegyik meleg médiában dolgozik vagy fodrász.

a buzizós viccek meg lefogadom,hogy a fene nagy elfogadásról szólnak:)

steverubellreborn 2012.02.29. 20:21:19

@ekszvájzed: Az összes klisét, mantrát, szlogent bedobod

ezek ti voltatok.röhejes és kínos is volt az internet korában.

CommentR 2012.02.29. 20:27:10

@steverubellreborn: Talán ha megpróbálnál értelmesen irni és fogalmazni, sokkal könnyebb lenne válaszolni a kérdéseidre. Igy csak sejteni vélem, hogy mit akarsz kérdezni. Valóban azt állitod, hogy a bulvármédiában napi rendszerességgel az arcodba tolt buziseregből egy sem "megélhetési buzi"?

padlas 2012.02.29. 21:14:49

@CommentR: "a bulvármédiában napi rendszerességgel az arcodba tolt buziseregből"
:DDDD
Ez jó vicc volt. Magyarországon elképesztően kevesen vállalják fel a homoszexualitásukat, még kevesebb az, aki nagy nyilvánosság előtt. Az, hogy te ezt soknak érzed, inkább rólad szól.

Egyébként meg ha még sok is lenne, akkor sem értem miért lenne ez baj. Én például egyáltalán nem vagyok kíváncsi Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolatára, de mégsem hőbörgök azon, hogy folyton erről cikkeznek, a megoldás egyszerűen az, hogy nem olvasom el ezeket a cikkeket.

steverubellreborn 2012.02.29. 21:32:49

@CommentR: kb 5-10 ember.

és van százezer aki főleg vidéken egyáltalán nem tudja vállalni magát, se hely, se társadalmi közeg.

egyébként ebből látszik,hogy nem ismersz melegeket, és azt hiszed mindegyik "celebkurva", stylist és fodrász, ez egy kisebbség kb 1-5 % de ez látható a legjobban.

steverubellreborn 2012.02.29. 21:33:49

@ceterumcenseo: ez a sarka kata meg a hajdú péter kicsoda?

2012.02.29. 21:44:00

@steverubellreborn:

Hát, ahogy az eddigiekből kiveszem, neked mégiscsak a "buzizós viccek" lehet a legnagyobb fájdalmad ...

Azért megnyugtatlak: én pl. nem mondok, és nem is olvasok ilyen vicceket, s úri :) társaságomban, de még a munkahelyemen se traktál ilyenekkel senki senkit.

Néha egy-két gesztusos poénkodás persze becsúszik, még a legjobb körökben is, de azok se primkók.

Bizony mondom, rossz helyre születtél te szegény ... :)

padlas 2012.02.29. 21:45:34

@steverubellreborn: egy heteroszexuális celebpár, tudod, mint Schobert Norbi és kedves felesége, meg a Liptai és Gesztesi páros, akiket "folyton az arcunkba nyomnak a bulvárlapok".

steverubellreborn 2012.02.29. 22:06:55

@ceterumcenseo: akik állandóan hirdetik a szexualitásukat és az arcunkba nyomják,hogy ki kivel és mikor?:)

steverubellreborn 2012.02.29. 22:08:21

@ekszvájzed: medvecukor, akkor olvasgasd az előző kommenteket, amúgy szórakoztató,hogy egy olyan helyzetről nyilvánítasz giga nagy baromságokat amiben soha sem voltál.

2012.02.29. 22:46:29

@steverubellreborn:

Jajj, látom, szeretel te engemet, arany pucusom, de azért mégse pattanj rám, ha megkérhetlek szépen ... :D Szívből örülök, ha jól szórakozol, de azért mégsem kívánom, hogy bárcsak lehettem volna a 'helyzetben', hogy jobban megértsem ...

De még most is megnyugtatlak, mert elmesélem neked: engem egyszer régen, még a gengszerváltás után nem sokkal egy kocsmai klozetban bokszolt meg kissé egy beállt (bedrogozott?) nyikhaj gyerek, mert a kagylósba mentem be brunyálni (nem szeretek nyilvánosan), ami az ő számára, aki a piszoárba végezte azt jelentette, hogy egy buzival van dolga (micsoda logika, mi?), és ennek megfelelően lépett akcióba, melynek során egyáltalán nem érdekelte, hogy megpróbáltam értelmesen tárgyalni vele ...

Szerencsére annyira nem volt súlyos, (keresztényi és verekedni sem tudós passzivitásom nem szórakoztatta eléggé) de elhiheted, hogy sokkolt az élmény.

No, ennyi. Akkor még, liberális lévén, eléggé megértettem azefféle jelenségek kárvallottjait, ezért nem véres most se a szájam. Azért ezt igazán méltányolhatnád, minden eszmei különbözet ellenére ...

padlas 2012.02.29. 23:20:20

@steverubellreborn: hát olyasmiket is, meg mindenféle mást is, a lényeg, hogy a bulvárlapok sok mindenről írnak, de nem kötelező őket elolvasni. Ha meg valaki olvassa őket, akkor elég nevetséges azon háborognia, hogy minek írják meg ezeket a cikkeket.

zum trucc 2012.03.01. 00:12:24

@steverubellreborn: lehet, hogy ennyien vonulnak, magyar példa is van szédelgő túlbecslésre, ezt egy szavahihető embernek esetleg elhinném, de neked, ne haragudj már nem.
Mindenesetre korábban ennyi örökbefogadott gyereket vizionáltál, ami, ne tagadjuk, viccnek is rossz.
Az biztos, hogy más a közeg, más a városok lélekszáma, meg ilyesmi.
Ne kezdj melegezni. a buzi az buzi, a kályha, meg a napsütés meleg. Ha melegezel, azzal beismered, szégyelled, mi vagy.
Ha megtehetik, és meg is teszik, akkor nem volt gyerekszobájuk.
Meg kell mondja, eddigi, kifejezetten buzibarát nézeteimet agresszív butaságod elismeréseként lehet, hogy kicsit visszább veszem.
Nem azért tartlak visszataszítónak, mert buzi vagy, hanem az őszintétlenséged, a rossz érvelésed és az ostoba mantráid miatt.
"ember, ezekben a városokban sem csókolóznak non stop a meleg párok, de ha akarnak megtehetik." Én alighanem hánynék, úgyhogy Pesten ezt ne vezessétek be.
@ceterumcenseo: a világon mindenütt van elég normális család, amely gyerek hiányában nem vagy késve tud örökbefogadni, világos és abszolút preferenciát adnék nekik. Nem cél a szándékos buzitenyésztés. Carthaginem esse delendam.

CommentR 2012.03.01. 07:01:49

@steverubellreborn: Nos, akkor mostmár talán te is megérted az első eredeti hozzászólásomat. Miszerint nincs különösebb bajom a melegekkel, de a celeb-divat-buziktól forog a gyomrom.

CommentR 2012.03.01. 07:08:03

@CommentR: Ja, és 5-10-et akár egyetlen tévécsatornán meg lehet számolni. Ezért szerintem kissé alulbecsülted a számukat. A másik problémám viszont pont ez velük kapcsolatban: a médiában jelentősen túl vannak reprezentálva a lakossági arányukhoz viszonyitva. Ha elvétve látna az ember egyet-egyet, akár simán el is fogadhatná a szereplésüket. De amig a való életben a sokezer emberből akivel összefutsz mondjuk egy hónap vagy egy év alatt, csupán minimális az a szám, akiről tudod vagy látszik, hogy meleg, addig ha bekapcsolod a tévét, csak úgy áradnak.

padlas 2012.03.01. 09:28:11

@zum trucc: biztos igazad van, elvégre ezek az intézetek valójában teljesen üresek, sőt, nem is léteznek. Az, hogy személyesen ismerek olyan gyereket, aki ilyenben nőtt fel, a képzeletem szüleménye.

Egyébként az egyetlen ok, ami miatt egy homoszexuális pár gyereke rosszabbul él esetleg, mint egy heteró páré, az pont a többségi társadalom előítéletei. Úgyhogy, ha ez téged zavar, akkor talán az előítéleteken kéne változtatni.

zum trucc 2012.03.01. 09:54:48

@ceterumcenseo: Ne má' engem előítéletezzél le.
Az "iróniád" meg különösen kellemetlen, csikorgó és alaptalan, módjával alkalmazd.
Minden másban is tévedsz.
A gyerekotthonok lakóinak zöme ideiglenes elhelyezésű, mert a szülő nem mond le nevelési jogáról. Nehezen kelnek el a beteg, a láthatóan cigány gyerekek, és a lányok.
A buzik örökbefogadta gyerek sorsa eleve zűrös. Mi ketten felnőttek nem tudunk közös nevezőre jutni, neki egyedül kell megértenie és megoldania, legkésőbb kiskamasz korára egy felesleges konfliktust.
És hát a nagy kérdés: te buzinak nevelnéd? Esetleg tettleg? Az büntetendő.
Na nem, ilyesminek nem lehet kitenni egy védtelen gyereket.
Amikor azért a gyerekek nagy zöme természetesen hetero, szerencsére. A társadalom és az érintett gyerek szerencséjére.
A te taktikád az, hogy a furcsát, szokatlant, a megtűrted neveznéd ki normálisnak.
Én (eddig) buzibarátnak tartottam magamat, de mindig élesen elleneztem, hogy buzik gyerekeket manipulálhassanak.
Csak csendben mondom: nem illik ez az agresszív követelőzés hozzátok. Az okos buzik normális emberek, nem keresik a konfliktust a többségi társadalommal, épp ellenkezőleg, vállalnak kisebb kompromisszumokat azért, hogy békében, boldogságban élhessenek.
De a te célod a konfliktuskeresés. Ezzel kiváltod a többségi társadalom viszontagresszióját.
Nem egy bölcs dolog.
Ismered a bepisilős viccet?

steverubellreborn 2012.03.01. 11:12:44

@CommentR: ok nekem meg a kurvázó hetero pasiktól

padlas 2012.03.01. 11:12:50

@zum trucc: te erdekesen vitatkozol, ugy allitod azt hogy en tevedek, hogy kozben nekem adsz igazat. Mondjuk, engem ez nem zavar. Te magad is elismered, hogy sok gyereket nehez orokbeadni, s mindamellett, hogy vannak ideiglenes lakosai az intezeteknek, nyilvan te magad is tisztaban vagy vele, hogy sokan vannak olyanok is, akik teljesen ott nonek fel, csak nagykorukban kerulnek ki. Ezeknek a gyerekeknek gyakorlatilag nulla eselyuk van arra, hogy egyetemet vegezzenek, hogy jol kereso allasuk legyen, nincs mogottuk semmifele anyagi hatter, biztonsag. Tudod, egy fiatalembernek nagyon sokat tud jelenteni, ha segitik a tanulmanyait, lakashoz jutasat, stb. Egy arvahazban felnott ezt nem kapja meg, egy homoszexualis csaladban felnott viszont altalaban igen, ezt a statisztikak vilagosan alatamasztjak. Persze, nem a magyarok, hiszen Magyarorszagon nem fogadhat orokbe azonos nemu par gyereket, hanem a nalunk fejlettebb nyugati tarsadalmak statisztikai, ahol az ilyesmi lehetseges.

Egyebkent koszonom kerdesed, nem vagyok homoszexualis, kifejezetten heteroszexualis vagyok, boldog parkapcsolatban. Az ketsegtelen, hogy sokkal elfogadobb vagyok a buzikkal szemben, mint a magyarorszagi atlag, de ez minden ellenkezo hireszteles ellenere meg nem tesz buziva. A vonatkozo zeneszam egyebkent a "buzi-e vagy", Sickratmantol (ezt mintegy a viccert cserebe).

steverubellreborn 2012.03.01. 11:17:11

@zum trucc: szerintem be vagy tépve.

Nem, tudod nyugaton és az USA-ban ahol tényleg ennyien vonulnak és ennyi gyerek él meleg családban, ez nem szégyen, és nincs is mit.

Nem azért tartlak visszataszítónak, mert buzi vagy, hanem az őszintétlenséged, a rossz érvelésed és az ostoba mantráid miatt.

ezek ti vagytok, medvecukor.

Én alighanem hánynék, úgyhogy Pesten ezt ne vezessétek be.

mond, a heterok utcai csókolódzást szerinted rendeletei úton vezették be? vagy érdekel valakit,hogy van olyan erkölcscsősz aki ezen háborog?:)

Nem cél a szándékos buzitenyésztés.

akkor szólj a hetero szülőknek,hogy a gyerekek 5-8 %-a ne legyen meleg.

steverubellreborn 2012.03.01. 11:19:31

@zum trucc: És hát a nagy kérdés: te buzinak nevelnéd? Esetleg tettleg? Az büntetendő.
nem lehet senkit melegnek nevelni, mellesleg nincs is ilyen szülő aki ezt tenné, végül mit is is büntetnének?:)

steverubellreborn 2012.03.01. 11:38:35

@zum trucc: em illik ez az agresszív követelőzés hozzátok. Az okos buzik normális emberek, nem keresik a konfliktust a többségi társadalommal, épp ellenkezőleg, vállalnak kisebb kompromisszumokat azért, hogy békében, boldogságban élhessenek.
De a te célod a konfliktuskeresés. Ezzel kiváltod a többségi társadalom viszontagresszióját.

milyen agresszió, te szerencsétlen,hogy érinti bármiben is feri és kati életét ha béla és jános a szomszédban él, és ők is megfogják egymás kezét az utcán?!!

hogy lehet boldogan élni meglapulva és buzizás között? egyáltalán ki fasz vagy te,hogy erkölcsi tekintélynek érzed magadat és milyen alapon?

Nem, a társadalmat mi alakítjuk és márpedig ahola egyre nagyobb számban jöttek elő és váltak láthatóvá melegek anél inkább csökkent a társadalmi előítélet.igen az látható,hogy be vagy gyulladva és félsz a melegektől.

zum trucc 2012.03.01. 11:50:41

@ceterumcenseo: te tényleg nem értesz magyarul. Azt írtam, a túlnyomó rész nem örökbeadható, mert szülei igényt tartanak rájuk-később. Aztán vagy kiveszik a gyereket, vagy nem. De ezek a szüleikre vágynak, és nem örökbeadhatók.
Néhányan meg nem kurrensek, vagy te örökbe fogadnál egy mozgás és szellemi sérült kislányt? (Ne hazudj).
A te szemléleted szerint ezek az otthonok gyerekgyárak a buziknak. Szerintem meg a gyerekekért vannak. Ez azért különbség. (Olyanok, amilyenek. Én voltam rövid ideig intézetis, kéretik a közhelyeket nem elsorolni. Nem olyan. Rosszabb és jobb.)
Buzik kevés országban fogadhatnak örökbe. Nem ez a fejlettség indikátora, sőt ez egy butaság. A gyereknevelés nem üzlet: nem arról szól, hogy te adsz anyagiakat és cserébe szülői babérok/örömök járnak. Ez nem egy kliens-prostituált ügylet ugyanis.
Buzi-e vagy. Leszarom, mit hova dugsz, magánügy. Látens-e vagy, az sem érdekel.
De milyen jogon rontod a szélsőséges dumáddal a buzik bizniszét akkor, ha még tudsz esetleg recsegve fingani??
A vicc amúgy arról szól, hogy a bepisilős pacienst a körorvos hiába küldi szakorvosokhoz, marad a brunya. Kínjában elküldi pszichológushoz, és láss' csodát, a beteg elmarad. Aztán jön jogsit hosszabbíttatni. Látja az orvos, pelenkázva van.
Kérdezi, miért maradt el. Válasz. "Mert most már büszke vagyok rá", a pszichológus hatására.
Na, ennyit ér a "pride".
@steverubellreborn: miért lennék betépve, nem értünk egyet és kész. Nekem ehhez nem kellenek kémiai szerek, mert te nem vagy egy végiggondolt valaki. Amúgy medvecukor az édesanyád, gügyögj másnak.
5-8%. Ugye ez az adatnak tűnő becslés több mint vitatott. Amúgy a buziság genetikus, zömmel női ágon öröklődik, mert különben már kihaltál volna.
Sajnos, lehet buzivá nevelni, tenni egyeseket, persze, csak a határeset, gyenge tartású, szerencsétlen kamaszok közül, és azokat sem mindet. Láttam ilyet, torokszorító é gusztustalan dolog.
Normál családban is, ahol a hetero partnerek egyben egymás ellensúlyai, fékjei, előfordul sajnos bántalmazás és szexuális visszaélés. Ehhez képest egy hangsúlyozottan nem normakövető szubkultúrában és ismerve a hazai buziszcéna uralkodó szokásait (vadászat a fiatalokra, sűrű, mechanikus partnerváltás, rekordhajhászás, dicsekvés a partnerek száma tekintetében) a gyerek nagyon védtelen lenne.

2012.03.01. 12:02:29

Na szóval: mérjünk egy mércével!

Fordítsuk már meg kissé az előbbi felvetést. Ha teszemazt elém állna kedves gyermekem azzal, hogy "apuci, én márpedig buziverő akarok lenni, meg melegellenes aktivista", a feleségem meg női börtön őréül jelentkezne lelkesen, ahol kedvére abuzálhatja többek között padlósikáltatással és gyógytornával Szapphó bűnös követőit, akkor sem vihetnék be nekik tonnás sallereket, és tagadhatnám ki őket mindenestül érző kebelemből, hiszen szeretem őket, mint enmagamat, úgy-e?

(megjegyezvén, hogy mindezekre korábban nem én buzdítottam volna őket, ehhehe.)

zum trucc 2012.03.01. 12:04:50

@steverubellreborn: "milyen agresszió, te szerencsétlen,hogy érinti bármiben is feri és kati életét ha béla és jános a szomszédban él, és ők is megfogják egymás kezét az utcán?!!"
Minimum úgy, hogy elcsúsznak a sok hányáson, amit a "férfias" kézfogó kivált a környékbeliekből.
A faszom sem fél a melegektől, sőt a buziktól sem, öreg vagyok én már. Nem alakítjátok a társadalmat, mert a buziügyek nem társadalmi gondok, inkább egyéni tragédiák,okosabb buzik ezt pontosan tudják, és eszerint élnek.
Hogy ki a fasz vagyok?
Egy ember, aki amúgy igen megengedő a buzikkal és döbbenten látja, hogy ez is kevés. Te büszke akarsz lenni valamire, ami semmiképp sem jó dolog. Hát lelked rajta, csak tartózkodj az undorkeltő megnyilvánulásoktól.
A jövőre vonatkozó naiv elképzelésekkel, meg ne "érvelj", nincs ezeknek a logikai bakugrásaidnak semmi meggyőző ereje.

zum trucc 2012.03.01. 12:17:52

@ekszvájzed: teljesen igazad van. Ha valamelyik fiamról kiderült volna, hogy meleg, akkor kb. az alábbi szónoklatot intéztem volna hozza.
"Szóval buzi vagy, Déneske.
Egyáltalán nem örülök. Családi tragédia ez, aminek a fő terhe rád hárul. De legalábbis nehéz sors, nagyon észnél kell lenned, nagyon kell figyelned és indulat helyett az eszedre kell hallgass, hogy ne legyen belőle teljes tragédia.
A gyerekem vagy. Szeretlek, támogatlak, mindenben melletted vagyok továbbra is. Itt mindig itthon vagy, ami az enyém, az a tiéd is, tőlem mindig szeretet és tiszteletet fogsz kapni.
De kérlek, ne feledd el, hogy volt gyerekszobád, figyelmetlenségből, vagy polgárpukkasztásból ne tedd nehézzé, hogy továbbra is szeresselek. Ez úgysem változik meg."
Aztán este elsiratnám a sosem megszülető unokáimat, és azt gondolnám, na ez nem volt egy jó nap.
De szerencsére mindkét fiam normális. (És inkább ezt a szót használom a hetero helyett).

steverubellreborn 2012.03.01. 12:35:59

@zum trucHát lelked rajta, csak tartózkodj az undorkeltő megnyilvánulásoktól.

ettől is te is tartózkodjál.nehogy azt gondold ahogy lihegsz a 20-éves csajok után elhívzva, szőrösen, büdösen olyan szép vagy

igyelmetlenségből, vagy polgárpukkasztásból

miről beszélsz?! az,hogy van két ember aki együtt él az hol polgárpukkasztás? te nem örülnél,hogy a gyerekednek ha meleg van párja? mint mondtam egy meleg pár bárhogyan akár természetes akár mesterséges úton tud gyereket csinálni.

steverubellreborn 2012.03.01. 12:38:54

@zum trucc: Sajnos, lehet buzivá nevelni, tenni egyeseket, persze, csak a határeset, gyenge tartású, szerencsétlen kamaszok közül, és azokat sem mindet. Láttam ilyet, torokszorító é gusztustalan dolog.

mesélj róla medvecukor hol és ki tesz ilyet!
ezek szerint egy heteroban fel lehet támasztani rábeszéléssel,hogy legyen meleg.. akkor biztos fordítva is megy szerinted.

és főleg miért.. pláne ha genetikus, ami azt jelenti,hogy a hetero szülők gyerekeinek 5-8 %a meleg vagy bi

steverubellreborn 2012.03.01. 12:42:52

@zum trucc: A te szemléleted szerint ezek az otthonok gyerekgyárak a buziknak. Szerintem meg a gyerekekért vannak

oda a gondtalan vagy alakmatlan hetero szülők gyereki kerülnek, akik nem kellettek, úgyhogy vegyél vissaza az erkölcsi sóderből, és örüljél,hogy van olyan meleg pár aki örökbefogadja őket még így is.

ha még tudsz esetleg recsegve fingani??

értem, te azt sem tudod,hogy a fenékben van a pasik g pontja..azért szólok,hogy egy meleg kapcsolat sem a dugásról szól és jó ha tudod,hogy van, ahol a fenéknek nincs szerepe.viszont van olyan hetero pár ahol igen.

2012.03.01. 12:46:27

@zum trucc:

Nokérem. Hát ez van a helyén, nem a mellédumálás.

Egyébként meg nem is kell bevárni a végét, hanem igenis végig odafigyelni a gyerek lelkivilágára, életére, ahogy libsik is tanácsolják, meg hogy mivel-kivel veszi körbe magát ... Mert ennek jelei akár már igen korán is megmutatkozhatnak

Aztán persze ember legyen a talpán, aki felelős szülőként nem kísérli meg mind e közben abszolút szelíd utalásokkal felvilágosítani a gyermeket, hogy mi is az, amit (esetleg) űzni kíván. És nem bántani, nem viccelni, nem megalázni, nem nézetni vele elrettentő filmeket, vagy képeket sem.

Ha meg érettebb, felhívni a figyelmét mindenfajta említett vonatkozására (kulturális, történelmi, egészségügyi, társadalmi, politikai, magánéleti, lelki, stb.), kizárólag csak a tényszerűségekre hagyatkozva. (Csak hogy az aktivisták sebzett lelke ne vérezzen tovább).

Ha egyébként is érettségre és felelősségre tanítjuk, akkor a traumákig vagy el sem jutunk, vagy megtanuljuk kezelni őket. Ezt tanították a drága libsik a későkádárizmusban úgyis ...

zum trucc 2012.03.01. 12:47:27

@steverubellreborn: Hát láttam egyszer ilyet. Egy túl szép és túl kényes és túl gyenge jellemű, karakterhiányos, jóindulatú és nagyon-nagyon buta kamaszfiú a legrosszabbkor elvált szülőkkel, túl határozott, zsarnoki, un. meleg, korlátozó anyukával (jut eszembe, a meleg itt sem nem buzit jelent, a szó foglalt tehát) , aki napi 16 órát dolgozik.
És bár ilyen szándék senkiben nem nem volt, amikor megjelent a "csábító", egy visszataszító, félalvilági barom, akkor bizony a gyerek hagyta magát rábeszélni. Végigment rajta az összes buzi celeb a következő fél évben, meg még sokan mások. Az anyja majd megőrült bánatában.
Hát így megy ez.

steverubellreborn 2012.03.01. 12:47:31

Ehhez képest egy hangsúlyozottan nem normakövető szubkultúrában és ismerve a hazai buziszcéna uralkodó szokásait (vadászat a fiatalokra, sűrű, mechanikus partnerváltás, rekordhajhászás, dicsekvés a partnerek száma tekintetében) a gyerek nagyon védtelen lenne

ez nagyrészben a rejtőzködés, buzizás, ne vigye az utcára, kussoljon róla miatt szövegek miatt alakult ki társadalmilag, de szólok,hogy amerikában vannak 40-50 éves kapcsolatok is nem is egy, és itthon is bőven van pár aki nem fiatal partnerek után szaladgál, tudod medvecukor, kellő érettség és felelősség kell hozzá, ami sok hetero pasiban nincs meg, még 40 akárhány évesen is kurvázik és ha van ráé módja szépen félrekúr a hetero házasságából nagy erkölcsösen.

steverubellreborn 2012.03.01. 12:48:33

@zum trucc: ez pedofilia,
de nem kizárt van meleg és hetero pedofil is

steverubellreborn 2012.03.01. 12:49:46

@zum trucc: Hát így megy ez

ezek szerint a kurvázás és a fiatal csajok töcskölése lehetőleg minél nagyobb számban az hetero szokás

padlas 2012.03.01. 12:50:50

@zum trucc: no, hat akkor meg egyszer elmondom, aztan vagy megerted, vagy nem, te bajod. Tobben varnak orokbefogadasra, mint ahany orokbefogado van. Konkretan, tavaly kb 1500 gyereket akartak orokbefogadni (1300 par es 200 egyedulallo), viszont 2000 gyereket akartak orokbeadni. Tehat tobb volt az orokbeadando gyerek, mint az orokbefogado szulo, es ezen nem valtoztat az, hogy emellett az intezetekben olyanok is laknak, akik atmenetileg vannak ott. Nem sertegetni akarlak, de ha te ezt nem tudod belatni, az a te logikai kepessegeidrol mond el valamit.

Egyebkent ezek csak a magyarorszagi adatok. Kulfoldrol is lehet orokbefogadni, es bizony rengeteg olyan orszag van, ahol meg kevesebben akarnak orokbefogadni, es meg tobben vannak a kallodo gyerekek, ugyhogy az ervelesed nem kicsit teves, hanem nagyon. Egyszeruen tele van a bolygo arva gyerekekkel, akiknek nem jut orokbefogado.

A helyzet persze meg ennel is sokkal rosszabb, ugyanis nem egyszeruen tulkinalat van arva gyerekekbol, hanem a kereslet is mas. A serult gyerek problema ennek csak egeszen kicsi resze, az eletkor sokkal fontosabb, 3 ev feletti gyereket nagyon kevesen akarnak orokbefogadni, meg persze van a kisebbsegi kerdes is, valoban.

Nem az a kerdes, hogy en szemely szerint orokbe fogadnek-e egy serult vagy barmilyen mas okbol hatranyos helyzetu gyereket, hanem az, hogy miert TILTJUK meg a homoszexualis paroknak, hogy ezt megtegyek, ha esetleg szeretnek. Es erre bizony meg mindig nem tudtal valaszt adni. Egy 5 eves arva gyereket ma szinte lehetetlen orokbeadni, ezert intezetben no fel. Miert ne engedned, hogy egy homoszexualis par orokbefogadja? Tenyleg ugy gondolod, hogy jobb neki intezetben felnonie, mint egy csaladban, meg ha az homoszexualis is? Szeretet, torodes, erzelmi hatter, iskolazottsag, anyagi hatter - te tenyleg ugy gondolod, hogy egy intezetben ezeket jobban megkapja? (Ha jartal ott, meg jobban kene tudnod mirol beszelek. Bar persze, ha atmenetileg voltal ott, az azert mas, mint ha ott nossz fel.)

Szerintem nem. Az egyetlen, ami igazan hatrany homoszexualis szulok eseten, az a tobbsegi tarsadalom esetleges csufolodasa, de mondjuk az arva gyerekeket is csufoljak eleget.

Abban igazad van egyebkent, hogy "nem ertek magyarul". En kulfoldon elek, egy sokkal toleransabb tarsadalomban, ezert nekem nem kell az eloiteleimre hagyatkoznom, latok homoszexualis csaladokat a sajat szememmel. Alapvetoen ugy latom, boldogok, a szulok is, a gyerekek is, akikbol aztan egeszseges felnott lesz. Persze lehet, hogy Magyarorszagon ez valamelyest kevesbe lenne igy, de ez nem az o szexualis iranyultsagukon mulik, hanem a tobbsegi tarsadalom eloiteletein. De csak azt tamasztja ala, amit fentebb is elmondtam: ami miatt egy homoszexuális pár gyereke rosszabbul él esetleg, az pont a többségi társadalom előítéletei (de szep lett a vege, nomen est omen, ugye).

steverubellreborn 2012.03.01. 12:52:58

@zum trucc: és a tudod az van,hogy azért egy 16 éves ha nincs hajlama rá soha sem fog összejönni egy azonos neművel.és hozzátenném egy jóval idősebb meleg akinek van esze nem is kezed egy 16 évessel.
amúgy olyan sok van, amikor 14-15 éves túlfejlett csajokra gerjednek 30-as pasik.

bár igaz ebben a korban nagyon gyakori a közös maszti a kollégiumban, vagy részgen előfordul egy röpke orál, de attól ez még nem lesz több.

steverubellreborn 2012.03.01. 12:55:26

@zum trucc: A faszom sem fél a melegektől, sőt a buziktól sem, öreg vagyok én már

dehogynem, be vagy szarva piszkosul,nyomod a béna erkölcsi sódert, csak azt nem értem,hogy egy hetero pár életét ugyan miben befolyásolja egy meleg pár élete a szomszédban.semmiben.

steverubellreborn 2012.03.01. 12:59:11

@zum trucc: Minimum úgy, hogy elcsúsznak a sok hányáson, amit a "férfias" kézfogó kivált a környékbeliekből.

tudod az van,hogy ez a te fantáziád, mert nyugaton nagyjából az utcán egy meleg pár ha megy kézenfogva akár két nő vagy férfi a kutyát nem érdekel,alapvetően a homofób beszólás ugyan van,de jóval kevesebb mint itthon.arról meg nem tehet a meleg pár,hogy te állandóan azon fantáziálsz,hogy mit csinálhatnak egymással szex közben...

zum trucc 2012.03.01. 13:08:17

@steverubellreborn: túl sok leveled jött, a bennük foglalt nagyszámú butaságra nem tudok hiánytalanul reagálni.
Te egyszerűen fordítva nézed a világot. Neked a normális (a hetero) a furcsa és megdöbbentő, a buzi meg valamilyen pozitív értékkel rendelkezik. Mókás nézeteid vannak.
Az 5-8% inkább vágyálom, mint tény. Szerencsére. Már mondtam, ne ismételd a kitalációidat.
Nem örülnék, ha a buzi gyerekemnek lenne buzi párja. Nem örülnék többet semminek az életben, pláne nem a buzisághoz közvetlen kötődő dolgoknak.
Persze, a kisebbik rossz, ha van állandó párja egy buzinak. Márcsak azért is, mert az életvitelből fakadó kockázatokat az állandó társ csökkenti.
Miért gondolod, hogy húsz éves csajokat hajtok öreg létemre? Van életre szóló párom, akivel nagy szeretetben élünk. Most már egyébként sokkal könnyebb hűségesnek lenni, mint régen.
Gyerekgyár. Mondom, voltam, fél évet otthonban. Tudom, mit beszélek. A gyerekek zöme a család nehéz élethelyzetében kerül oda. Nem buziknak nyitott önkiszolgáló gyereküzlet az, ott érző és sérülékeny embergyerekek vannak.
Volt egyébként, hogy "megfogtak" egy buzi nevelőt, volt ilyen. Hát, én nem szeretem, ha embereket megvernek, pláne gumibottal, de akkor egyszer egyetértettünk a rendőrökkel. (Nem láttuk, mesélték a "nagyok".)
Ha engem nem érdekel, hogy ki mit hová dug, mert ez tényleg magánügy, akkor legyél kedves mellőzni a buziskodás részleteit, mert hányingerkeltő a dolog.
Van hetero pedofília is.
Borzasztó dolog lehet, a szívem elszorul, ha ilyenről olvasok. Ennél márcsak a buzi fedofília lehet szörnyűbb.
A kétnemű család felépítése azért alapból nem kedvez ilyen dolgoknak.
A buzik e téren gyanúsak nekem. Ezt ki kell hagyni. Vegyetek kutyát,kecskét, vagy tudomisén, guminőt.

2012.03.01. 13:25:12

@steverubellreborn:

Neked összesen hány medvecukrod van, koma? Azokat is váltogatod? Nem szép dolog ám a megcsalás, tudod-e, cúna fijú ... :D

zum trucc 2012.03.01. 13:26:01

@ceterumcenseo: Ha nem szidalmaznál minden leveled elején, az javítaná írásaid minőségét, tömörségét, érthetőségét. Próbáld ki.
Lennél kedves "adataid" forrását megadni? Én csak a néhány év előtti helyzetet ismerem, akkor alig volt örökül adható gyerek, éveket kellett várni, és bürokrácia+korrupció. Nem hiszem, hogy ez visszájára fordult volna, de add meg a forrásodat, akkor nem a levegőbe beszélsz.
Nos, nem nőnemű buziknak nem való lánygyerek. Fiút adni a kezükre stb. meg kiskorú veszélyeztetése lenne. Röviden ez az oka, ha nem akarsz kellemetlen válaszokat, ne kérdezz butaságokat.
A fele családom Hollandiában él. Sokat jártam arra, rengeteg nyilvánvaló buzit láttam, zömmel normális viselkedésűt, de akadtak kényszeres magamutogatók is.
Ha megy két férfi az utcán, és látszik rajtuk, hogy összetartoznak, az senkit sem zavar. Engem sem, sem itthon, sem külföldön.
Az 1,90 magas, női estélyiruhás és jó 45-ös körömcipőt viselő figurát meg nagy ívben kerülik ki, mint a kutyaszart.
Senki nem akarja őket megverni, amivel mélyen egyetértek. Egyszer egy szállodában megkérdeztem, mit jelent a "buzibarát" címke a hirdetéseikben. Semmi többet, minthogy két férfinak is kiadnak szobát, de fokozottan elvárják a decens viselkedést. Amúgy Belgiumban pl. a hotelek zöme nem "buzibarát". Hollandiát nem tudom, ott nem szállodában lakom.
A magyar tényleg nem toleráns társadalom. A buzik sem toleránsok. Vicces.
Én magamat toleránsnak tartom, a buzik nem zavarnak, van kolléga, ismerős dögivel, Özpetek az egyik kedvencem stb.
De ez a szélsőséges, dogmatikus überratyi duma, ami folyik belőletek, na az elég visszataszító.

zum trucc 2012.03.01. 13:38:15

@ekszvájzed: Jaja.
Mondjuk az én fiaimnak mindig voltak fiúbarátai, nem jutott eszembe a buziskodás elvi lehetősége sem, pláne nem ellenőrzés, nem volt sosem gond.
Amúgy meg a gyereket tényleg nevelni kell: beszélgetni vele, ha hagyja, a kialakuló konfliktusokat szeretetalapon megoldani, ilyesmi. Nem könnyű, de ösztönösen is menni szokott.
Arról, hogy vannak buzik, talán háromszor beszéltünk 18 év alatt. A szót még az oviból hazahozták, kérdezték mit jelent, és ebben a korban még nagyon jó válasz, hogy "beteg emberek".
Amikor egyik hazahozott valami buziverésre biztató mondatot, no akkor jött, hogy senkit nem szabad bántani, mindenki maga dönti el, és amíg gyerekeket nem molesztál...
Nem egy nagy ügy, nálunk bejött, a te szüleid meg nyilván elmulasztották...
amúgy te is egy intoleráns ratyi vagy? Mókás.

zum trucc 2012.03.01. 13:49:32

@steverubellreborn: "ezek szerint a kurvázás és a fiatal csajok töcskölése lehetőleg minél nagyobb számban az hetero szokás " Ja, ez már csak ilyen.
Mondjuk én soha kurvával nem kezdtem, a másik szegmensről meg rengeteg szép emlékem van...Azt sajnálom, hogy még többet kihagytam, ezért, meg azért. Nem kellett volna olyan szigorúnak lenni.
Amúgy a gusztustalan részleteket kéretik továbbra is mellőzni.
De tényleg, nem bírod ki gusztustalankodás nélkül? Meséljek én meg a székletemről?
Viselkedjél már, mert így az a látszat, hogy a buzik mind viselkedni nem tudó állatok.
"alapvetően a homofób beszólás ugyan van" Ezek a buta nyugatiak nem tudják másként kifejezni az egyetértésüket.
Mégegyszer: semmi félnivalóm buziktól. Sosem próbálkozott be buzi nálam, gyerekeim jó fizikumúak, megvédik magukat, mitől félnék.
Viszont ne undorítsatok részletekkel, mert akkor nem állok szóba többé veletek.
Azt honnan tudod, miről szoktam brándozni?
Egyébként nem nyert, engem a buzik hidegen hagynak, sajnálom őket, amikor megveretik magukat, ennyi.

zum trucc 2012.03.01. 13:50:43

Azt honnan tudod, miről szoktam ábrándozni?
Egyébként nem nyert, engem a buzik hidegen hagynak, sajnálom őket, amikor megveretik magukat, ennyi.

padlas 2012.03.01. 14:02:00

@zum trucc: koszonom a jotanacsot a stilusrol, igyekszem megfogadni. Lasd, nem vagyok halatlan, cserebe en is adok neked egy hasonlo jotanacsot: ha nem szidalmaznal a leveleid vegen, az javitana az irasaid minoseget, tomorseget, erthetoseget. Probald ki.

Egyebkent a stilusban igyekeztem hozzad igazodni, te is szurkalodsz, hat szurkalodom en is, reszemrol nincs ebben semmi harag, szerintem egeszseges dolog az ilyesmin nevetni egyet, neha magunkon is akar. Mondjuk, ahhoz humorerzek is kell. (ez utobbi mondaton se akadj fenn, csak a poen kedveert irtam)

Na es akkor a lenyeg: a szamokat megtalalod peldaul itt: nol.hu/belfold/20110204-egyszerusodik_az_orokbefogadas
Annyit tennek hozza, megegyszer, hogy ez nem teljes, mert kulfoldrol is lehet orokbefogadni. Errol olvashatsz peldaul itt: ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410000/420001/Orokbefogadas20091202.html?ugy=kulforokbefog.html#topicissue

"nem nőnemű buziknak nem való lánygyerek. Fiút adni a kezükre stb. meg kiskorú veszélyeztetése lenne."
Ez az egy dolog van szerintem, amiben igazan nem ertunk egyet. Vannak hetero pedofilok, es homo pedofilok is, meg egyeb, nem szexualis iranyultsagu bantalmazas is eppugy megtortenik hetero csaladokban, mint homoszexualisban. Ha mar valami korrelaciot keresel, akkor egyebkent azt fogod talalni, hogy az utobbinal ritkabb, egyreszt mert nekik nehezebb a gyerekvallalas, ezert jobban megbecsulik (pl nem "csuszik be" gyerek, nincs nem kivant gyerek naluk mint a heteroknal), masreszt oket jobban figyelik (ugye az orokbefogadas miatt a gyamhatosag).

Egyebkent vannak ilyen iranyu kutatasok is, peldaul itt van ez az attekinto jellegu cikk: Millbank (2003): From here to maternity (a review of the research on lesbian and gay families).

steverubellreborn 2012.03.01. 14:05:09

@ekszvájzed: medvecukor,

eked a normális (a hetero) a furcsa és megdöbbentő,
nem, az is természetes.

Az 5-8% inkább vágyálom, mint tény.

nézz utána, bár dől belőled a hülyeség aligha teszed meg.

Nem örülnék, ha a buzi gyerekemnek lenne buzi párja.

szép szülő vagy,hogy nem érdekel a gyereked boldogsága és az,hogy teljes életet élhet egy társsal, rádásul

steverubellreborn 2012.03.01. 14:06:18

@steverubellreborn: ráadásul ezért felelőőségre is vonod,hogy meleg amiről nem tehet.
annyi jár neki mint eghy hetero fiatalnak,ha nme érted meg ásd el magadat.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:09:09

@zum trucc: Amúgy a gusztustalan részleteket kéretik továbbra is mellőzni.
De tényleg, nem bírod ki gusztustalankodás nélkül? M

hehe miközben arról beszélsz,hogy nem kurváztál eleget, te szónokolsz az erkölcsről?:)))

miközben folyamatosan böfögsz arról,hogy mit csinál két meleg amiről eddig szó sem volt,te hozod fel folyamatosan a hányingereidet,vagy azt hiszed rólad is mindenkinek a kurvázásaid jutnak az eszébe.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:12:46

@zum trucc: amikor megveretik magukat, ennyi.

ja,ehhez kell homofób is,mert az úgy magától hobbiból nem megy.

vagy:
semmi félnivalóm buziktól. Sosem próbálkozott be buzi nálam, gyerekeim jó fizikumúak, megvédik magukat, mitől félnék.

attól rettegsz,hogy a melegek ki másnál ha nem nálad be akarnak próbálkozni,.igen ez nagyon életszerű,mert a melegek így szokták..lszólít a tescoban vagy trolin idióta.akit egyébként meg leszólítanak ott már van érdeklődés:)).

steverubellreborn 2012.03.01. 14:15:27

@zum trucc: de fokozottan elvárják a decens viselkedést

miért a heteróktól nem?

vagy azok mindig decens módon viselkednek?

Az 1,90 magas, női estélyiruhás és jó 45-ös körömcipőt viselő figurát meg nagy ívben kerülik ki, mint a kutyaszart.

azért szólok,hogy van két méter magas csupa izom pasi is akiről soha nem gondolnád,hogy meleg,mert tudod elég sok meleg nem néz ki nőiesen viszont van hetero pasi aki igen.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:19:00

@zum trucc: A buzik e téren gyanúsak nekem. Ezt ki kell hagyni. Vegyetek kutyát,kecskét, vagy tudomisén, guminőt.

ezt mondd a gyereküket állami gondozásba, kukába, adó hetero pároknak, a naaagy gyerekcsinálást meg ott kellene kezdeni,hogy be kellene tiltani a válást, a fogamzásgátlókat, és 60 éves korodig min 8 gyereket kellene csinálnod és élvezned kellene.ja a házasságon kívüli kapcsolat az börtönbüntetést vonna maga után,.azt hiszem te óbágatnál a legjobban

steverubellreborn 2012.03.01. 14:24:37

Valószínűleg azért könnyebb hűségesnek lenned mert megöregedtél.Már nem vagy annyira kanos sem.
Örülnöd kellene mégegyszer mondom,hogy az általatok elhajigált gyerekeknek lesznek szüleik meleg párok személyében.

Biztos volt egy tízezres mintából egy olyan aki a fiatalabbkra gerjedt és persze,hogy ez derült ki és nem az,hogy mondjuk a postás vagy az állatorvos vagy az egyetemi tanár meleg,akiről midenki azt hitte,hogy hetero közben meg nem,tudod medvecukor, ez nem látszik legtöbb esetben, és ma is legalább tíz-húsz meleg emberrel jöttél szembe az utcán ha nagyvárosban élsz.

padlas 2012.03.01. 14:29:50

@steverubellreborn: szerintem most feleslegesen hergeled magad, ne tedd, csak magadnak artasz vele. Komolyan, jo szandekbol mondom, nem erdemes ennyire tulporognod a dolgot.

zum trucc 2012.03.01. 14:29:53

@ceterumcenseo: Hát, köszönöm a forrásokat, de azok nem téged igazolnak, hiszen a kurrens, 3 év alatti korcsoportban gyakorlatilag nincs "gyerekkínálat". Hát akkor ez a kevés hadd' jusson normális családokhoz, ez a néhány baba.
Na, ezért szeretem én a forrásokat.
A középső forrásod irreleváns, az utolsót nem ismerem, meg őszintén a kiadó neve sugallja az elfogultságot.
A normális családban az apa-anya dinamika igen ritkává teszi a gyerekmolesztálást. Persze egy eset is eggyel több a megengedhetőnél.
A buziknál viszont nincs a párkapcsolatnak konszenzuális, hagyományos tezaurusza, mintasorozata, hiszen a téma sokáig tabu volt, meg az inkvizíció, a Code Napoleon, ilyesmi. Azt gondolom, a buzipárok, márcsak a gyerekek mint cél hiánya miatt is, sokkal kevésbé kimunkált példákat követnek. Ezért bármi előadódhat.
Magyarán több köztük a deviáns kapcsolat.
Ide kisgyereket nem engednék. Ez legalább olyan jó hipotézis, mint az általad említett.
Igen ebben nagyon nem értünk egyet. Nincs bajom a buzikkal.
Nem okoznak nagy kárt, illetve csak önmaguknak a magamutogatással, nem tiltanám be a felvonulást, a többi szokásos ízléstelenséget, de mindenkit lebeszélnék róla. Diszfunkcionális, kontraproduktív.
Egy toleranciáért kuncsorgó buzitól elvárható lenne a tolerancia, de ez Magyarországon nincs így, nevetséges a normálisokkal szembeni acsarkodás.
De egy ponton kemény lennék, keményebb, mint ma a jog: a beleegyezési korhatárt emelném, nevelői, tanári (pl. tornatanár, nevelőtanár) pályáról kitiltanám a buzikat. A gyerekek védelmében.

zum trucc 2012.03.01. 14:39:07

@steverubellreborn: figyelj, kapd össze magad.
Ízléstelenség és erkölcs nem azonos dolgok, ne mosd össze. Nem fogok neked magyarázkodni a fiatalkori szokásaimról, mert most nem ez a téma, és ennyi. Sosem kurváztam, példa nem volt rá, sosem érdekelt a dolog, hagyd már a mániáidat.
Amikor megveretik magukat a buzik, ahhoz kell verőember is.
Ez igaz, én sosem tennék ilyet. De vannak itt és most verőemberek, ha úgy csinálsz, mintha nem lennének, akkor hülye vagy.
Továbbra sem érdekel, hogy néznek ki a buzik.
Az sem, mit fantáziálsz a heterókról, magyarul a normális emberekről.
Én pl. felneveltem két gyereket (egyetem), segítettem őket (erősn) az életkezdésben, és mit ad isten, azóta is nagyon szorosak a szálak, szeretnek engem, ilyesmi. Én is őket.
Hát ez azért nem olyan szörnyű.
Ne gyűlöld a normálisakat, nem ők tehetnek róla, hogy te nem vagy az.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:48:05

@ceterumcenseo: igen, én is tudom, két zárt gondolkodású hülye aki nyomja az erkölcsi sódert, és magasabb rendűnek képzeli magát mert nőre gerjed.meg azért félnek is egy kicsit a meleg témától.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:49:55

@zum trucc: tudom, téged nem érdekel ez a meleg téma, és azért írtál már róla kb 20 posztot,még mondd el párszor,hogy nem érdekel, forgasd a szemeidet hozzá,hogy te erkölcsös meg magasabbrendű vagy. hadd röhögjek egy jót

2012.03.01. 14:50:33

@zum trucc:

Mi van, te jóember? Hát ez a baj azzal, ha nem olvassák vissza az embert ... Szerintem tanulmányozd át a korábbi hozzávakerjaimat, aztán ratyizzál le.

Én egy ex-toleráns nemratyi vagyok, aki az utóbbi években már nem is annyira látens intoleranciáját dédelgeti, és nemcsak buziügyben, hanem a drága libsijeink propagálta egyéb világfordításokban is. Mert azokból úgy en bloc elege van.

És ha én történetesen momentán megértő vagyok egy ilyen steve-féle sorsüldözött gezemicével szemben, az még nem a buzizmus ügyének támogatásából ered, hanem azért, mert hozzám szólva emberi hangnemre váltott.

Szóval ezt gondold át még egyszer, mielőtt sértegetsz. Aztán folytassuk a témát, veled is csak kultúráltan, mint eddig.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:51:33

@zum trucc: (pl. tornatanár, nevelőtanár) pályáról kitiltanám a buzikat. A gyerekek védelmében.

én a hetero eddzőkkel kezdeném,mert az nem megy,hogy ivarérett férfit lányok közé engedjünk, még a végén kikezd az egész csapattal.

steverubellreborn 2012.03.01. 14:56:43

@zum trucc: Egy toleranciáért kuncsorgó buzitól elvárható lenne a tolerancia, de ez Magyarországon nincs így, nevetséges a normálisokkal szembeni acsarkodás.

akkor fejezd be társadalmi szinten a buzizást medvecukor, és lesz itt tolerancia bőven.

és azt észre ne vegyed ám,hogy pont a magadfajták miatt a kevés stabil meleg kapcsolat,a rejtőzködés, meleg verés, buzizás, állásból való kirúgás, stb miatt miközben lobogó hajjal arról üvöltözöl,hogy milyen kevés a stabil meleg kapcsolat, pont ezért kevés, és ahol a társadalmi közeg megengedőbb,ott vannak is bőven több évtizdes meleg kapcsolatok akik nem avval töltik az idejüket,hogy friss húsra vadásszanak.ott is vannak gyerekes meleg családok is,és szépen felnő, ugyanúgy mint a többiben.

steverubellreborn 2012.03.01. 15:00:33

A normális családban az apa-anya dinamika igen ritkává teszi a gyerekmolesztálást. Persze egy eset is eggyel több a megengedhetőnél.

meg kellene kérdzened az ifjúságvédelmi szakaembereket,hogy hány molesztálás,elhanyagolás stb van egy családban vagy a rokonság részéről, azt hiszem meg lennél lepve.persze egyszerűbb a gyereket molesztáló buzi városi legendáját bugyborékolni magadból mert az kevésbé kínos számodra,ettől még persze mondom, 10 ezerből lehet olyan meleg aki fiataloknál próbálkozik de nem ez a jellemző.

zum trucc 2012.03.01. 15:39:38

@steverubellreborn: posztot nem írtam, csak commenteket. A buzidolog érdekel, mert sok buzit ismerek, de a fiziológiai részletek nem. Amúgy az én erkölcseim, ha van is nekem ilyen, egyszerűen nem téma most.
Igazad van, az edzőknél is kizáró ok lenne a buziság.
Miért, a buzi az nem buzi? Nem ratyizok, de nem is melegezek, mert az a szó mást jelent, amúgy végső soron sértő. Sértőbb, mint a buzi.
A párkapcsolatoknak, akár normális, akár buzi párokról beszélünk, én is híve vagyok, a társadalmi konszenzus is. A saját nyomorodról csak te tehetsz.
Én nem üvöltözök, te viszont nem fogalmazol.
Szinte írástudatlan vagy. Tanulni, tanulni, tanulni...

zum trucc 2012.03.01. 15:43:38

@ekszvájzed: Én sem buzi.
Te sem buzi.
Akkor miről is van szó?

Jellemző, hogy az itt kommentelő buzi veled, az intoleránssal jobban szót ért, mint velem a toleránssal.

Nálad mi az antiliberális fordulat oka? Időskori elhülyülés, ilyesmi?

steverubellreborn 2012.03.01. 15:54:20

@zum trucc: szellemi leépülés jele lehet nálad,hogy azt felételezed,hogy egy meleg eddző kikezdene a csapat tagokkal
erre írtam, ha figyeltél volna,hogy ezen az alapon férfi tornatanár ne taníthasson lányokat.
ez így is van.Iránban és Ománban.

2012.03.01. 16:22:40

@zum trucc:

Vicces csávó vagy, de nem. Csak egyet mondok: 2006. (ide értendő a rendőrterror és Olaszliszka is) Onnantól kezdve vetek számot az összes hazugságukkal, melyet addig úgy-ahogy elhittem, és én is fújtam. Hál'Isten genetikailag :) sem vagyok érintett.

És talán azért ért velem szót, mert próbálom szelídíteni ... Mint nyomokban kifejtettem, a totális intolerancia a világképemnek annyira nem része, hiszen az ő fajtájának is megvan a helye, és mindig is megvolt, csak nem úgy, ahogy akarja (akarják).

2012.03.01. 16:35:20

@steverubellreborn:

Te meg miért rugózol ezen, hogy ki abuzálja jobban a porontyot, a buzi, vagy a heteró? Ez meg olyan vita, mint a ki öl többet, a náci, vagy a komcsi. Ha ide tartozol, ez a jó, ha oda, akkor meg az.

Megint a fingnak az ő reszelése, magas fokon, pedig a kölöknek okozott trauma ugyanaz, mert nem fogja a difit. (Sajna egy jó ideig)

Aztán meg hogy kinek a milyen nemiségű tornatanára a magasabb libidójú, és azzal mire képes ... Micsoda barom egy vita. Nem a tornatanárságtól, hanem a humán minőségtől függ.

Te is csak azt fújod, hogy a liberók szerint a normál családokban mi folyik, hiszen te se azokban élsz, csak valami szociomókusok rágta, gányolt statisztikákhoz írott okoskodás vezérel.

Mondd, te tapasztaltad is ezeket? Légy nyugodt: a te legendáid sem kisebbek.

zum trucc 2012.03.01. 16:37:52

@ekszvájzed: hááát, kár érted, mert te kivételesen az agyasabb bubuk közé látszol tartozni.
Nem sok mindenben értünk egyet.
De most dolgom van, külföldre megyek holnap, csomagolni, ilyesmi kell.
Nem védem én az MSzP-t,, ha akarnám sem tudnám, mert úgy utálom őket mint a szart.
Mondjuk az én világnézetem mélyebben megalapozott lehet a tiédnél, mert én nem vagyok meglepve, és nem is revideáltam korábbi világnézetemet.
Pl. nekem az öszödi beszéddel semmi bajom, ha olvastad, arról szól, hogy Gyurcsány változtatni akart, de aztán az MSzP borzalmas káderei nem engedték neki.
A többi nem igazán lényeges. A Bajnait értékelem, ő nagyjból profi volt Oszkóval karöltve.
De ezek nem buzik, úgyhogy erről ennyit.

2012.03.01. 17:05:43

@zum trucc:

Nem az öszödi beszédet, meg a főfaszkalapok állítólagos programjait mondtam, hanem a RENDŐRTERRORT, meg a bérelt műnácizmust, amire fel foganatosították, de ezt más blogokhoz szólva hosszasan részleteztem már, persze ha akarod, ide is, de az off.

Egyébként a koma változtatott. Ennek isszuk most a levét, mert a mostani bűnbanda az ő bűnbandájától rágott be annyira, hogy a maradék esze is elment.

(Jah, pl. az Internacionálé elénekeltetése a kínjukban röhögő borzalmas káderekkel szintén ama nagy változtatás egyértelmű jele :D)

Miben is voltak profik ezek? Abban, amiben a mostaniak amatőrök csupán, igaz, nagyon is lelkesek, csak rosszul csinálják, és az előzőeknek is jobban meg van már dolgozva a kinti sajtója ...

Továbbá azért ne felejtsd ki direkte Olaszliszkát, meg azt a jéghegyet, aminek az csupán a csúcsa ...

Addig is jó utazást, és hozzá jobb közérzetet kívánok, mint amit szegény országunk jelen állásában adni tud.

steverubellreborn 2012.03.01. 17:43:43

@ekszvájzed: na jó azt hiszem, ez már szakemberre tartozik

zum trucc 2012.03.01. 17:57:14

@ekszvájzed: OK, tudnánk mi érdemben jót beszélgetni, meg vitatkozni, sejtésem szerint sok mindenben, értékekben van közös köztünk talán, de sok mindent nagyon másként gondolunk, pestis és kolera között lehet, hogy másként választanánk.
Köszönöm a kedves elköszönést, a nicknevedet megjegyeztem, remélem, még találkozunk.
süti beállítások módosítása