Hamu és Feltámadás

Ülök András bácsi boros pincéjének (egyben házának) kertjében, rám tűz a nap, de nem baj, van jó hideg fröccs. Mondjuk azért kezd egyre melegebb lenni, meg amúgy is az utolsó napban járunk már, az embernek ilyenkor a töke is tele van. Üsse kő, izzadok. Iszom egy kortyot – hideg. Gergő végül odébb mászik a pálmafája alá, így árnyékba kerülök. Ezen a hülyeségen agyalok, hogy akkor most a Nap kering vagy a Föld, vagy mindkettő, a lényeg, hogy végül újra előbújik a fa mögül az a kurva nap, de legalább a szél is fúj. Mellettünk valaki rágyújt egy spanglira, átható illata bejárja a szépen berendezett kis kert minden zegzugába beférkőző társaságok szaglószerveit. Fesztivál van, Sopron van, minden rendben van.

Kevés idegesítőbb dolog van annál, hogy bár folyamatosan követjük a híreket és minden alkalommal rácsodálkozunk a valóság teljes szürrealitására, a sok bába között elvész a gyerek és év végén csak egy homályos benyomásunk marad arról a töméntelen mennyiségű cinikus suttyóságról, amit a közéleti személyek napról napra lenyomnak a torkunkon. Részünkről úgy vagyunk vele, hogy itt az ideje egy szégyenfal létrehozásának, ami minden hónap végén megemlékezik azokról, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a fejünket a falba verve gondolkodjunk azon, hogy most akkor röhögni kéne vagy csak csendben sírni a sarokban. A kérdés egyszerű, pusztán arra kell választ adni, hogy mégis ki volt az, aki a legnagyobb gyökérséget csinálta a hónapban. A győztesek bejutnak az év végi döntőbe, ahol a végső nyertes egy minimalista stílusban rajzolt faszt kap ajándékba.

Van ez a mostanra világméretűvé dagadt botrány, amiről, ha lehet hinni Obamának, még film is készülni fog. Történt ugyanis, hogy egy Edward Snowden nevű fiatalembernek elege lett a CIA és az NSA emberi jogok szempontjából meglehetősen kérdéses tevékenységéből és úgy döntött, kipakol. Ezzel nyilván senkinek nem lenne semmi baja, ha a csávó nem nekik dolgozott volna, így viszont ahelyett, hogy egy őrült összeesküvés-elmélet hívőről beszélnénk, inkább kirobbant a hidegháború digitális verziója. Erről is születik poszt hamarosan, most viszont inkább beszélgessünk arról, hogy miért nem érdemes magyar médiaterméket olvasni külpolitikai témában. Ehhez elég lesz egészen pontosan kettő darab printscreen.

Kereken húsz évvel ezelőtt halt meg Krisztus másodjára is úgy, hogy valójában az égvilágon senkinek fel se tűnt. Visszajött közénk a huszadik század legnagyobb punkrockere képében és pont leszartuk, hogy köztünk jár és próbálja megakadályozni, hogy egymást gyilkoljuk halálra. Persze tette mindezt azzal, hogy minden koncertjén megpróbált megerőszakolni egy nőt, kiverte a faszát, rászart a pódiumra, majd magára kente amit tudott, a maradékot pedig a közönségre dobálta.

"Félreértések elkerülése végett: minden, amit tesz, végig van gondolva" (John Wayne Gacy; az Illinoisbeli Menardban, a halálsoron)

Rájár a rúd idén Magyarországra, és most kivételesen nem a szép számú suttyóra gondolok, akik igyekeznek minél többször (és egyre növekvő sikerrel) felkúrni az agyunkat, hanem konkrétan az időjárásra. Volt itt hosszú tél, fagyoskodó autósok, vihar vihar hátán, és most jött nekünk a rekordárvíz. Sőt, még földrengés is volt. Persze, ezek mind tragikus események, tök egyértelmű, hogy a Föld üzenni akar, hogy ne vágjuk ki az esőerdőket, meg a globális felmelegedés és itt a maja világvége is. Nyilván egyik sem jó megoldás (talán a klímaváltozás az, de egyikünk sem biológus), csak szimplán beszoptuk idén, ez van. Ami a jó hír, hogy bebizonyítottuk: jófejek vagyunk!

Kevés idegesítőbb dolog van annál, hogy bár folyamatosan követjük a híreket és minden alkalommal rácsodálkozunk a valóság teljes szürrealitására, a sok bába között elvész a gyerek és év végén csak egy homályos benyomásunk marad arról a töméntelen mennyiségű cinikus suttyóságról, amit a közéleti személyek napról napra lenyomnak a torkunkon. Részünkről úgy vagyunk vele, hogy itt az ideje egy szégyenfal létrehozásának, ami minden hónap végén megemlékezik azokról, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a fejünket a falba verve gondolkodjunk azon, hogy most akkor röhögni kéne vagy csak csendben sírni a sarokban. A kérdés egyszerű, pusztán arra kell választ adni, hogy mégis ki volt az, aki a legnagyobb gyökérséget csinálta a hónapban. A győztesek bejutnak az év végi döntőbe, ahol a végső nyertes egy minimalista stílusban rajzolt faszt kap ajándékba.

Elöljáróban szeretném kijelenteni, hogy hivatásos macskabirtokos és nem mellesleg macskapárti vagyok, sőt, imádom őket… De! Úgy ám, mindig van egy de, kedves barátaim, ugyanis a macska borzalmas lény. Nem azért, mert ostoba, közel sem, sőt, okos, ravasz, de leginkább egy igazi kis ’geci’.

Nem mondanám, hogy nyugodt ember vagyok, de úgy igazán kiakadni viszonylag ritkán szoktam. Nyilván ismerem az érzést, amikor tehetetlenül csak ökölbe szorítom a kezem és bár legszívesebben üvöltve beverném a monitort, végül csak magam elé mormogok válogatott káromkodásokat, de ahhoz, hogy ezt valaki kiváltsa belőlem, tényleg igazi köcsögséget kell csinálnia. Olyat, amilyen például az ironikus módon épp a Kettős Mérce nevet viselő blogon megjelent nyílt levél az Amnesty International Magyarország tollából.

Kevés idegesítőbb dolog van annál, hogy bár folyamatosan követjük a híreket és minden alkalommal rácsodálkozunk a valóság teljes szürrealitására, a sok bába között elvész a gyerek és év végén csak egy homályos benyomásunk marad arról a töméntelen mennyiségű cinikus suttyóságról, amit a közéleti személyek napról napra lenyomnak a torkunkon. Részünkről úgy vagyunk vele, hogy itt az ideje egy szégyenfal létrehozásának, ami minden hónap végén megemlékezik azokról, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a fejünket a falba verve gondolkodjunk azon, hogy most akkor röhögni kéne vagy csak csendben sírni a sarokban. A kérdés egyszerű, pusztán arra kell választ adni, hogy mégis ki volt az, aki a legnagyobb gyökérséget csinálta a hónapban. A győztesek bejutnak az év végi döntőbe, ahol a végső nyertes egy minimalista stílusban rajzolt faszt kap ajándékba. Áprilisban kicsit csalódottak voltunk, mert alig jött igazi suttyóság, de aztán szerencsére összekapták magukat a közéleti szereplők és a végén már csak kapkodtuk a fejünket, hogy mi folyik itt.

Általában nem igazán foglalkozom a piros betűs ünnepnapokkal, nekem elég annyi, hogy büntetlen másnaposságban tespedek a házban. Egy nap legitim semmittevés. Egy napig a teendők kerülnek engem, és nem én őket. Amennyiben azonban, ne adj’ isten a saját születésnapját hetekkel később megünneplendő az ember elkezd inni egy gyanútlan május elsején, a városi vadon egyből vonzóbbá válik.

Szombaton politikustüntetés volt, és bár ez egy utána következő keddi napon már messze nem tűnik aktuálisnak, de néhány gondolat erejéig még visszatérünk a hétvégére, mert…nos, ezt nem fogom megmagyarázni, így lesz és kész. Értekeztünk már a politika és a humor kapcsolatáról, méghozzá nem is olyan régen, úgyhogy ha már volt egy ilyen humoros akció, erre is elmentünk.

Újabb hét telt el, úgyhogy újabb megpróbáltatáson kellett átesnünk. Ha egyszer vége lesz Az étterem harcosainak, akkor biztos összefoglaljuk majd, hogy miért jelent komoly csapást az agyra ez a műsor, addig is íme, ez történt vasárnap:

Lássuk be, a legelső pillanattól fogva gyanús volt ez az egész. Ahol pénz van, ott korrupció is van, ahol az állam jelen van, ott korrupció van, ahol pedig pályázat van, ott… naná, hogy korrupció van. Ezek a kijelentések a legtöbb magyar, de (mivel gyűlöljük a magyarozást) inkább a legtöbb kelet-közép-európai fejében simán axiomatikusak. Alapvetés, hogy az általunk pénzelt és minket elméletben képviselő réteg első és egyik legfontosabb jellemzője a hazugság és a korrupció. Nincs itt kérdés, ez a világ rendje, megszoktuk.

Na most az egy dolog, hogy mi minden héten rendesen megnézzük ezt a kibaszott műsort és ahelyett, hogy a sajtóközlemény arról szólna, hogy ja, bocs, elpakoltuk a műsort vasárnap délelőttre, inkább arról írnak, hogy Dukai Regina egy későbbi epizódban meg fogja csinálni a múlt heti attrakciót a somlóival, az meg egy másik, hogy cserébe a titkos időpontváltásért ugyanazt a kummantással egybekötött bullshitet kaptuk, amiről hisztérikus rohamot kapva könyörgünk, hogy hagyják abba. Kezdésnek egy kép, amit ha valaha felvesz akármelyik filmezéssel foglalkozó ismerősöm, egyből seggbe fogom rúgni, aztán csapassuk, hogy mi a helyzet a Vinopolisnál:

Van egy darab színész, aki soha nem volt ladygagai értelemben vett sztár, csak egy visszahúzódó(nak tűnő) figura, aki lelkiismeretesen teszi a dolgát és minden szerepében próbál valamit átadni arról, hogy a világ egy meglehetősen bonyolult, de ettől még jópofa dolog, amitől nem kell megijedni. Dustin Hoffman nekem azért az egyik kedvenc színészem, mert amellett, hogy elképesztő széles skálán láttuk már játszani, valahogy soha nem volt olyan érzésem tőle, hogy a pofámba mászik. Olyannyira nem, hogy nemrég, de még a Luck sajnos balul sikerült forgatása előtt rá kellett keresnem, hogy egyáltalán él-e még.

Néhány óra múlva kezdődik a Viasat3 legújabb csapása a közönség agyára. Igen, Az étterem harcosairól van szó, aminek a megnézése után balga módon úgy döntöttünk, hogy ha más nem, hát majd mi leírjuk percről percre, hogy mi történik itt. Hülye döntés volt, mert most már nem fejezhetjük be, meg ami azt illeti minket is érdekel, hogy lehet-e ilyen kezdés után bármennyit javulni. Az előző rész itt van, de ha új vagy, talán inkább az elsőnél kell elkezdeni.

Kevés idegesítőbb dolog van annál, hogy bár folyamatosan követjük a híreket és minden alkalommal rácsodálkozunk a valóság teljes szürrealitására, a sok bába között elvész a gyerek és év végén csak egy homályos benyomásunk marad arról a töméntelen mennyiségű cinikus suttyóságról, amit a közéleti személyek napról napra lenyomnak a torkunkon. Részünkről úgy vagyunk vele, hogy itt az ideje egy szégyenfal létrehozásának, ami minden hónap végén megemlékezik azokról, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a fejünket a falba verve gondolkodjunk azon, hogy most akkor röhögni kéne vagy csak csendben sírni a sarokban. A kérdés egyszerű, pusztán arra kell választ adni, hogy mégis ki volt az, aki a legnagyobb gyökérséget csinálta a hónapban. A győztesek bejutnak az év végi döntőbe, ahol a végső nyertes egy minimalista stílusban rajzolt faszt kap ajándékba. Januárban Hoffmann Rózsa nyert fölényesen, februárban pedig az ELTE-BTK HÖK jobbikos excel-varázslói vitték el a szavazatok 45%-át. A mezőny persze most is erős, de végül csak egy maradhat!

Tudjuk, már mindenki tűkön ül, hiszen ma este fél hétkor lesz a Viasat3 elképesztő sikernek örvendő műsorának negyedik része! Bár egyértelmű, hogy mindenki Az étterem harcosai című reality-t nézte múlt héten is, azért nem baj, ha gyorsan átnézzük pontról pontra, hogy a harmadik részben milyen abszolút spontán történő katasztrófákkal kellett szembesülnie a Vinopolis hadtestnek. Aki még a másodikat sem tudta le, az kattintson ide, nyugi, másik ablakban nyílik meg.

Elindult a Trónok harca 3. évada, a fél világ megint a haját fogja tépni vasárnaponként, hogy „bazzeg már megint vége”, és senkinek nincs mersze egy rossz szót szólni erre a sorozatra, mert különben felakasztják. Pedig hát…lenne mit mondani.

A hó. Hitem szerint mi, a kontinentális éghajlat szülöttjei, mind találkoztunk már a jelenséggel. Hideg, fehér, a TÉLI hónapok jellemzője, és nem a kísértet a hűtőből. De ha valaki esetleg még nem lenne egészen biztos abban, miről beszélek, fel lehet pillantani a PC-k/laptopok/tabletek/(sokembernélokosabb) telefonok kisebb-nagyobb képernyőjéről és ki lehet lesni az ablakon. Emberek, ez a HÓ!!

Van ez a reality-nek nevezett rettenet szombat esténként fél hétkor a Viasat3-on, ami annyira szörnyű, hogy mikor elkaptuk a második részt úgy döntöttünk, hogy azok számára is közzétesszük minden pillanatát, akik nem hozzánk hasonlóan önkínzó típusok, így nem hajlandóak végignézni az idiotizmus egyik csúcsát jelentő sorozatot. Tudjuk, Simpsonék már megcsinálták, az ilyen jellegű kommentekhez ugyanúgy fogunk viszonyulni, mint anno az EB-sorozatnál: röhögünk egyet és letiltunk. Fasza szórakozás lesz. Szóval akkor Az étterem harcosai, második rész.

Idén március 20-24. között rendezik az V. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált az ELTE-TÁTK-s hallgatók, amelynek a programfüzetében találtunk a kábé 50 filmből hetet, ami elég érdekesnek hangzott ahhoz, hogy meg is nézzük őket. Többségében nyilván ezek kerülnek pénzbe, de nem baj, gazdag ficsúrok vagyunk, meg ugye saját kocsmánk van, így telik az 500 és 1000 forintos jegyárra. A falu túléléséért küzdő grönlandiak, magukra hagyott berberek és indonéz tömeggyilkosok uralták a fesztivál zárónapját.

Eléggé lassan indult a szombat itt az online kocsmában, a vendégek csak lézengtek, mindenki kisimult volt, nem igazán akartak bebaszni. Nem volt mire kiakadni. Történelmi, motyogja valaki a pultnál, mi meg inkább visszafordulunk a nagyképernyős tévéhez. Aztán muszáj volt leülni, mert a Viasat3 szombat esténként fél hétkor egy olyan realityt nyom, amihez foghatót még soha nem láttunk. Némi üröm az örömben, hogy a második résszel kezdtük, de nem baj, az internet a mi barátunk, leszedtük az első részt és az is annyira rettenetes volt, hogy nehéz összefoglalni, ezért inkább elmeséljük percről percre. Tudjuk, Simpsonék már megcsinálták, az ilyen jellegű kommentekhez ugyanúgy fogunk viszonyulni, mint anno az EB-sorozatnál: röhögünk egyet és letiltunk. Ráadásul erről a sorozatról nem találtunk hasonlót, és azért abszolút megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. Fasza szórakozás lesz. Szóval akkor Az étterem harcosai.

Idén március 20-24. között rendezik az V. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált az ELTE-TÁTK-s hallgatók, amelynek a programfüzetében találtunk a kábé 50 filmből hetet, ami elég érdekesnek hangzott ahhoz, hogy meg is nézzük őket. Többségében nyilván ezek kerülnek pénzbe, de nem baj, gazdag ficsúrok vagyunk, meg ugye saját kocsmánk van, így telik az 500 és 1000 forintos jegyárra. Tegnap a Toldiba szabadultunk be és ha már ott jártunk, megnéztük minden idők egyik legjobb dokumentumfilmjét.

Idén március 20-24. között rendezik az V. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált az ELTE-TÁTK-s hallgatók, amelynek a programfüzetében találtunk a kábé 50 filmből hetet, ami elég érdekesnek hangzott ahhoz, hogy meg is nézzük őket. Többségében nyilván ezek kerülnek pénzbe, de nem baj, gazdag ficsúrok vagyunk, meg ugye saját kocsmánk van, így telik az 500 és 1000 forintos jegyárra. Alant véleményezzük az első napi termést, összesen három (vagy öt?) filmet néztünk meg a Kinoban.