A hó. Hitem szerint mi, a kontinentális éghajlat szülöttjei, mind találkoztunk már a jelenséggel. Hideg, fehér, a TÉLI hónapok jellemzője, és nem a kísértet a hűtőből. De ha valaki esetleg még nem lenne egészen biztos abban, miről beszélek, fel lehet pillantani a PC-k/laptopok/tabletek/(sokembernélokosabb) telefonok kisebb-nagyobb képernyőjéről és ki lehet lesni az ablakon. Emberek, ez a HÓ!!
A minap, nevezetesen március 25-én, a városban eltévedtünk a hóviharban. Na persze túlzok, ha azt állítom, kizárólag a hóvihar volt az oka, de a bűnrészességét mindenképpen elismerhetjük. Este is bizonyított a március, mikor is a szükségesnél talán kicsit hosszabb ideig a teraszon hűtött pezsgőnk visszafogott vulkánkitöréshez hasonlatos folyamatban kásás jeget öklendezett ki magából. Ha ez decemberben/januárban/februárban történik, azt mondjuk: „Melyik fasz hagyta azt kint a hóban?” Most egyszerűen azt kérdezzük: „Mi a fasz ez, hó?!” (Mindenesetre miután átértelmezve, de kiélveztük a jégbe hűtött pezsgő szúrósan buborékos zamatát, még örültünk is a szürreális élményeknek. Csak mondom.)
Az elismerésre méltóan szépséges budai kilátásban gyönyörködve felmerült a kérdés, hogy merre járnak a hókotrók? Bennem inkább a „Nahát, működik az időgépem” érzés kezdett kibontakozni - de lényegesebbek a hókotrók. Illetve azok lennének. Rövid gondolkodás után rájöttem, hogy miután Budapest a legutóbbi időjárás által elkövetett merényletet is karcolások nélkül úszta meg, most fűszoknyában és kókusz melltartóban is várhatja az ostromot; ha a testvéreinktörökök és a falszabadítóinkoroszok nem ártottak, mit aggódunk?!
Visszatérve a hóra. (Nem mintha eltértem volna.)
Novemberben örültünk a hónak, hiszen az volt az első. Olyan ez, mint az első szex. Lehet, hogy csak 5 perc, és senki másnak nem okoztál vele élményt, sőt akadnak olyanok is, akik azt állítják, ez nem is az volt... De te mégis örülsz, mert hát neked AZ első és teljesen eufórikus volt az az 5 perc…vagy 2...
Decemberben szánkóztunk a hóban, feküdtünk a hóban - karácsonykor egyenesen hiányoltuk!
Januárban vizsgáztunk, akkor senki sem foglalkozott vele, legfeljebb annyira, hogy már megint beázott a vizsgázós cipőm (ami ugye a ballagás óta az egyetlen); vagy csak nehezebben gyulladt meg a félmásodperc alatt elázott cigim az orkánban haldokló öngyújtó/gyufa lángocskájának hatására.
Februárban a januárt felejtettük és temettük, mintha a folyékony kabát a hótól is védett volna, de reggelente azért a radiátoron találtam a tegnap esti sapkát-zoknikat-elszórtruhaféléket.
Március elején bevettük a tavasznak: a téligumikat lecseréltük, a kabátot otthon hagytuk, újra sört ittunk (na jó, azt addig is ittunk, csak most többet és hidegebbet).
Aztán március 14-én nagyon utáltuk. Persze sokan utálták mellé Orbánt meg Pintért (nekik nyilván korlátlan istentől eredeztetett hatalmukkal el kellett volna pusztítaniuk azokat a hóhányó felhőket - de most ne politizáljunk).
Túléltük. A március 15-e így a hóra való tekintettel - meg ugye érdeklődés hiányában – elmaradt. Én például forralt bort szürcsölve jártam a várost, a lengyeleken kívül senki sem járt arra, akik, úgy tűnik, annyira északra vannak tőlünk, hogy szokásukhoz híven aeroszánnal érkeztek - mást elképzelhetetlennek tartok, mivel nálunk Fehérvártól se ki-se be. A lényeg: átjutottak! De miért is? Ja, nekik senki sem szólt, hogy: „Hahó, egyébként mi így nem szolidaritunk, hiszen nálunk már februárban is rendkívüli állapot volt a 10 centis pelyhes hó szezon.” Ismétlem, túléltük - magyar mentalitással, szenvedve, prüszkölve, anyázva, veszteségekkel, osztrákokkal. Aztán vártunk.
Majd március 25-én felháborodtunk! Na jó, én felháborodtam. Mert ugye nyilván vannak ilyen jó oldalai, mint például, hogy hordhatom a csizmát, amit fél áron vettem február végén, vagy hogy közel nulla fokos pezsgőt ittunk. Elgondolkodtam, hogy mikulás csokit veszek ajándékba, mondván a nyúlnak nincs kabátja meg szánja. A kertben elrejtett húsvéti tojások miatt aggódom csak, még a végén hibernálódnak és bosszút állnak a tudomány mai állása szerint lehetetlen módon kikelt génmanipulált atom-csirkék! Így legalább valaki idén is feltámad…
Összefoglalva a hosszú, céltalan, kizárólag elemző – na igen, helyenként kritikus – szöveget: Hideg van. Hó van. Sár van. A Moszkva téren… miket beszélek, Széll Kálmán téren valamiért térdig érő olajos pocsolya van.
'Tavasz! Részeg vagy. Menj haza!' (Ezt loptam. Ráadásul egy facebook állapot frissítésből, lehet érte beszólni!)
U.i.: Mindazoknak, akik szerint a hóról írni unalmas!
Kérem, imádkozzanak hitük szerinti istenekhez/diktátorokhoz/az EU-hoz, mert én is unom, hogy nem tudok kimenni az utcára és az időjáráson kívül csak a Barátok közt-ön meg a Viasaton lehet háborogni…
