Ülök András bácsi boros pincéjének (egyben házának) kertjében, rám tűz a nap, de nem baj, van jó hideg fröccs. Mondjuk azért kezd egyre melegebb lenni, meg amúgy is az utolsó napban járunk már, az embernek ilyenkor a töke is tele van. Üsse kő, izzadok. Iszom egy kortyot – hideg. Gergő végül odébb mászik a pálmafája alá, így árnyékba kerülök. Ezen a hülyeségen agyalok, hogy akkor most a Nap kering vagy a Föld, vagy mindkettő, a lényeg, hogy végül újra előbújik a fa mögül az a kurva nap, de legalább a szél is fúj. Mellettünk valaki rágyújt egy spanglira, átható illata bejárja a szépen berendezett kis kert minden zegzugába beférkőző társaságok szaglószerveit. Fesztivál van, Sopron van, minden rendben van.
A világ leghülyébb nevű fesztiválján, a Volton jártunk, aminek a programja mondjuk előtte nem kápráztatott el senkit, ahol a 30 seconds to Mars a legnagyobb név, ott lehet, hogy van baj. Ettől még végül tökéletesre sikerült. Naná, hiszen mégis csak fesztivál, amit ugye nehéz elbaszni, hiszen a sok ember úgyis adott és ennyi együttes között találsz jót. Ez nekünk is sikerült, ott volt Billy Talent, aki egy elég pofás performanszt rittyentett a nagyszínpadra, remek volt még a Papa Roach és természetesen a Parov Stelar. Utóbbi speciel az összes fellépő közül a legjobb volt, ez átjött a koncerten is. A magyarok sem voltak rosszak, Péterffy Bori például kifejezetten kurvajóra sikerült, de hogy a Punnany miért kapott másfél év sikeres munkásságért egy teljes nulladik napot nagyszínpaddal, házibulival, miegymással, megspékelve ezt azzal, hogy időben ők voltak az utolsó fellépők is, érthetetlen és elgondolkodtató. Száz szónak is egy a vége: a zene rendben volt, a bulik jók voltak, a fesztivál-hangulat tökéletes volt.
Hogy miért a Volt? Mert attól a pillanattól, hogy a keletiben megláttam kiírva, hogy GYSEV Volt – 13. vágány, kettőt dobbant a szívem és át tudtam volna ölelni a világot nagy szabadságomban. De lehet csak részeg voltam végig. És az is valami.
Talán a legkeményebb esemény, ami mindent elmond az idei Voltról, az Example koncerten történt velünk: elég nehezen kifejezhető állapotban próbálunk meg táncolni, miközben az egész körülöttünk lévő világ teljesen beszippantott magába, aminek minden egyes percét meg akarod élni, és ez az a pillanat, amikor egy újabb crowd surf-ös képében maga Rents Öcsém húz el a fejünk felett valahonnan nagyon elölről indulva valahova nagyon hátra. Mujure meg csak áll és hosszú másodpercekig mutat rá és a nevét üvölti, zadiste mellette nevet rajta, de ő persze észre se vesz minket. Miért is tenné?
Meg például ez is az Example
A Volt olyan, mint a szerelem. Egyszerre tudsz önfeledten elveszni benne, miközben nem akarod, hogy vége legyen. Gyűlöltük, ahogy a második repoharunk lopták el a zsebünkből, miközben csókolóztunk, és megbocsátottunk, amikor az Example alatt egy pohár gurult a lábaink alá. Elítéltük a suttyó-burzsuj forgalmat, miközben mi autó helyett félmeztelen, szőrös mellkasú, hordóhasú részegekkel, VOLT feliratúra borotvált/tetovált részegekkel, fürdőrucis picsa-részegekkel, olykor egyéb soproni lakos nem-részegekkel szorongtunk a buszon. A biztonságiakat a pokolra küldtük az elvett fröccsért, de elfelejtettük minden bűnüket mikor a becsempészett vodkával koccintottunk az egészségükre. És életünkben először egy szórólap csillogó neonreklámján felbuzdulva mentünk el egy ígérettartó étterembe. Csak a teleshopra rá ne szokjunk a végén…
Az egész Volt fesztivál egy összefüggő szürreális eseménysorozat, ahol messze a legtöbb véletlenül megtalált ismerőssel akadsz össze; a szűk odavezető úton végig autók között próbálsz elevickélni miközben átkozod a szervezőket, mert egy 500 méteres szakaszt is képtelenek lezárni a fesztiválozók kedvéért; ahol ha dudál az autós, akkor valaki iszik; és ahol András bácsi a maximumig zsúfolt boros pincéjében éktelen kurvaanyázással küldi el a szebbnél szebb lányokat is a picsába, pusztán azért, mert nem fér el tőlük. A Volt fesztivál pontosan olyan, mint a többi: vannak jellegzetességei (Sopron, a kemping, a kevés külföldi), de valójában csak arról a hangulatról szól, amit kizárólag egy fesztivál tud visszaadni. Ennél nem is kell több, és a Volt fesztivál ezt adja.
Ülök András bácsinál, iszom a fröccsöt és azon gondolkodom, hogy másnap vége. Hogy másnap mindenki visszatér az életébe, nem lesz mindenki maradéktalanul jófej, elmúlik a szabadság-érzés, elmúlik a szürrealitás, vége lesz egy élménynek. Cserébe – gondolom magamban mosolyogva – megfizethető lesz a sör. Hát, ez is valami.
(Az írás mujure és zadiste közös munkája, várható még Rents Öcsémtől is egy, sőt, ha minden jól megy, készülünk vendégposzttal is.)
