Idén március 20-24. között rendezik az V. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált az ELTE-TÁTK-s hallgatók, amelynek a programfüzetében találtunk a kábé 50 filmből hetet, ami elég érdekesnek hangzott ahhoz, hogy meg is nézzük őket. Többségében nyilván ezek kerülnek pénzbe, de nem baj, gazdag ficsúrok vagyunk, meg ugye saját kocsmánk van, így telik az 500 és 1000 forintos jegyárra. Tegnap a Toldiba szabadultunk be és ha már ott jártunk, megnéztük minden idők egyik legjobb dokumentumfilmjét.
The Ambassador (94')
A sötét humorú, gonzó stílusú mű letépi a már berozsdált tetőt a nemzetközi politikai korrupcióról és kizsákmányolásról, a világ egyik legveszélyesebb országában, a Közép-afrikai Köztársaságban. A nemzetközi provokátor, Mads Brügger rejtett kamerák garmadájával, fekete piaci diplomata megbízólevelekkel, valamint pengeéles szellemességgel az európai-afrikai konzul fura karikatúrájává változik.
Benjamin: Izgalmas. Ez az első jó pontja, és időt szakítottak arra is, hogy Afrika csodás szépségét is bemutassák a rejtett kamerás oknyomozás mellett. Annyira tetszett, hogy simán megbocsátanám neki azt is, ha esetleg hoax lenne, de ez benne a legjobb: valódi. Hihetetlen, hogy a Közép-afrikai Köztársaság nemzetbiztonsági főnöke Lusta Dick, a gyémántbányász csávó mosolyából ordít, hogy át fog verni és a helyiek úgy tudják, Hitler nők fanszőrzetéből készíttetett magának párnát... Afrika félelmetesen csodálatos hely. 10/10
mujure: A The Ambassador egy egészen kivételes műalkotás, a dán újságíró akkora pofával és beszélőkével van megáldva, hogy a Főnix kollektívája összesen kevés lenne hozzá képest, pedig mi is leírtunk már ezt-azt. De az, hogy egy kopasz albínó(szerűség) fogja magát és elhiteti magáról, hogy ő a libériai nagykövet Közép-Afrikában - nos, az ilyenek előtt leborulok. A film hibátlanul mutatja be az afrikai politikai életet, itt mindent lehet csak pofa, önuralom és pénz kell hozzá. Brügger végig nem tudja, mikor ölik meg vagy jobb esetben mikor bukik le, miközben faarccal szórja a poénokat és jobb híján gyűjti a gyémántot. A rejtett kamerás felvételek garmadája mellett ráadásul jut idő az élet élvezetére is: amikor a csónakban ülve szivarozgat és a lemenő nap mellett suhannak valami folyón, na, az egy olyan pillanat lehetett, amiért megérte a sok átvirrasztott éjszakai telefonálás és para, hogy egyáltalán lesz-e érvényes papírja hősünknek. Hibátlan doku, amit a reakciók is jeleznek, messze kiemelkedett a többi film közül. 9/10
szkr: Ez a film úgy zseniális, ahogy van. Minden pillanata tökéletes onnantól kezdve, hogy Madds Brügger megszűnik dán újságírónak lenni és szerez néhány diplomataigazolványt, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban kritikátlankodjon. A film egyszerre iszonyú vicces a lefizetést célzó boldogság borítékokkal, a túsznak megfelelő kabalafeleséggel és az unalom elűzését szolgáló rasszista beszélgetésekkel, hogy a gyémántok földre ejtéséről (ki csinál ilyet, de komolyan?) és az indiai konzul figyelmeztetéseiről ne is beszéljünk, de mellette ott van a sötét hangulat is, mert nem lehet tudni, hogy Brügger kijut-e élve ebből a kalandból. Közép-Afrika az a hely, ahol az európaiakban még annyira sem szabad bízni, mint a velejükig korrupt afrikaiakban, akik gond nélkül gyilkolnak le, ha a legapróbb hibát véted. Vicces, sokszor groteszk, de a legdurvább, hogy az első pillanattól az utolsóig igaz. A rejtett kamerás felvételek közé beszúrt tájképek pedig még közelebb hozzák ezt a fülledt, izzadtságszagú helyet, ahol ha pigmeusokat alkalmazol a gyáradban, akkor inkább fogják venni az ott gyártott gyufákat a babonás helyiek. 10/10
