Elindult a Trónok harca 3. évada, a fél világ megint a haját fogja tépni vasárnaponként, hogy „bazzeg már megint vége”, és senkinek nincs mersze egy rossz szót szólni erre a sorozatra, mert különben felakasztják. Pedig hát…lenne mit mondani.

Mindenekelőtt ki kell jelenteni, hogy ugyan láttunk már arra példát, hogy sok pénzből szar sorozatot gyártott valaki, azért mégis HBO-s nagyságrendű büdzséből igazán nem nagy művészet bármit is összehozni. Ha valami nem néz ki jól, akkor valakinek kifizetünk egy valag pénzt, és minden pöpec lesz egy pillanat alatt. Ezt persze valahol az irigység mondatja velem, voltak remek sorozatok régebben, amik költségvetési gondok miatt nem folytatódtak, teszem azt a Firefly. Pedig ha ez lehetséges lenne, akkor mondjuk, fognám azt a pénzt, amiből a Viasat3 minden műsorával együtt garázdálkodik a magyar tv-zésben, illetve a Hacktion pénzügyi keretét, és odaadnám Joss Whedonnak, hogy csinálja, amit anno elkezdett. Az egész emberiség csak nyerhetne ezzel.

De a pénz csak egy dolog a Trónok harcában, ami pofátlanul vonzza a nézettséget. A másik egyértelműen a szex+vér kombó. Mindenki tapad az 1080p hd mellbimbókra. A háttérben elsuhanó ribancok pinaszőrét is lehet látni, még jó, hogy imádja a mocsok plebsz. És ott van még az a bizonyos primitív, római amfiteátrumokban már erősen feldolgozott szórakoztatás, ahogy nagy páncélokban karddal gyakják egymást az emberek. Trancsíroznak, széttépnek, összezúznak, kibeleznek, karóba húznak, felakasztanak, elevenen elégetnek, csak hogy a kedves nézők minél jobban élvezzék. Közben persze a modern technológiának köszönhetően senkinek nem lesz baja valójában, de ez már csak zárójeles megjegyzés, senki nem arra gondol, hogy ezt vajon hogy játszotta el a statiszta. A lényeg, hogy lássuk, ahogy valakit kicsinálnak brutális módon, mert akkor megnyugodhat a pici lelkünk, hogy hmm… én még mindig élek, szóval jó vagyok. Persze ez már inkább tudatalatti, de akkor is szánalmas.

Aztán hozzájön az egész panem et circenzes katyvaszhoz a fantasy irányelv, ergo kellenek ősi legendák, próféciák, fura lények, varázslók, sárkányok, epikus hősök, ja, és nem mellesleg a zombiapokalipszis. Ez a kedvencem egyébként. Az egész Trónok harca egy pofátlanul közhelyes filmalapokból összegyúrt sorozat, aminek a nézése közben még a leghülyébb ember is rájön arra, hogy ezt kizárólag azért csinálták, hogy a lehető legtöbb embert rángassák a képernyők elé, de nem zavarja, mert olyan, mint a szex egy cabrio sportkocsiban szupermodellel. Érted, most nemet mondjak csak azért, mert sekélyes? Nem vagyok hülye.

Természetesen a könyv már eredetileg ezeket a közhelyeket puffogtatta, nem a sorozatban találták fel, de a filmek épp ezért kezdtek el készülni, hiszen a producerek tudták, hogy működik a rendszer. Ahogy a könyvet is imádták az emberek ’96 óta, pontosan a fent említett okokból kifolyólag. Azt elfogadom, hogy az ötlet tényleg jó, miszerint a középkorból merített politikai játszmákat bestsellerekben újra feldolgozzuk, ezt csinálta Umberto Eco is (persze amellett, hogy értett is a témához piszkosul) remekül. No igen, a Trónok harca azért inkább fantasy, mint történelmi regény, de érdemes lebontani az elemeire ahhoz, hogy jobban átlássuk. Szóval itt mindenki ügyeskedik, aki pedig nem elég ügyes, azt megeszi a George R. R. Martin féle Középfölde valósága. De ez az először pozitívnak tűnő rendszer valójában egy rohadt rémálom, mert az emberek, és különböző érdekcsoportok/klánok/családok neveit megjegyezni már csak a kockák kiváltsága. Pár dolog ragad csak rá az emberre az össze vissza ugráló cselekményekből, és mire újra az a szereplő következik, már fingunk sincs arról, hogy mégis mi a neve. Ilyenkor következik az a reflex, hogy: „Most kiről beszélnek? – Hát a pöcsfej kiskirály új ribanca.” vagy „A törpe csávó segítője” vagy „A sárkányos csajszira nyomulós nigger fazon”. De most komolyan. Tegye föl a kezét, aki mindenkit megjegyzett.

Azért persze van közösség összekovácsoló ereje a sorozatnak, mert holott sok történetben megesik (sőt néhol fele-fele arányban), hogy drukkolnak a gonosznak a nézők, itt senki, de senki nem drukkol a kis pöcs szőke királynak. Mindenki közösen akarja megölni, és lehetőleg minél fájdalmasabban, és minél lassabban.