Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Krisztus visszatért és magasról szarik rád - 20 éve halt meg GG Allin (18+)

2013.06.28. 12:56 Főnix blog

Kereken húsz évvel ezelőtt halt meg Krisztus másodjára is úgy, hogy valójában az égvilágon senkinek fel se tűnt. Visszajött közénk a huszadik század legnagyobb punkrockere képében és pont leszartuk, hogy köztünk jár és próbálja megakadályozni, hogy egymást gyilkoljuk halálra. Persze tette mindezt azzal, hogy minden koncertjén megpróbált megerőszakolni egy nőt, kiverte a faszát, rászart a pódiumra, majd magára kente amit tudott, a maradékot pedig a közönségre dobálta.

"Félreértések elkerülése végett: minden, amit tesz, végig van gondolva" (John Wayne Gacy; az Illinoisbeli Menardban, a halálsoron)

A rock’n’roll legnagyobb hőse már az alapoktól volt elbaszva: születésekor bigott keresztény szülei képesek voltak a Jesus Christ nevet adni neki, ami még Mexikóban is csak félig lenne értelmezhető, civilizáltabb területeken viszont csak annyira jó, hogy szétkúrd a gyerekedet mentálisan már három éves korában. GG minden normális emberrel ellentétben nem őrült meg, hanem elfogadta, hogy ő egész egyszerűen Jézus Krisztus reinkarnációja.

"- Hogyan írnád le GG-t?

- Isten, Jézus és Sátán egyben. Legalábbis ő ezt mondja magáról." (Dino, a GG & The Murder Junkies dobosa)

Az a kérdés, hogy Isten mi a faszért akarna velünk foglalkozni, miután már egyszer kinyírtuk emberalakban, nyilván teológusért kiált, az viszont biztos, hogy GG Allin fogta az összes Krisztus-sztereotípiát és simán felhasználta: a jeruzsálemi rombolásnak felírhatjuk a szarkeverést, ahogy Mária Magdolna modern feldolgozása a nyilvánvalóan káros koncertekre járó, megerőszakolásra váró picsák voltak. De itt van Isten sajátos kapcsolata is a szexualitással: Máriához beosztottat küldött, Magdolnát nem baszta meg – GG-nek meg jó női voltak és kicsi fasza. Szó szerint ujjnyi.

hated (15).png

A Sátán szerepe is nyilvánvaló, természetes, hogy Isten második eljövetelét ahol tudja, ellehetetleníti: minden egyes fellépése a rendőrök érkezésébe és a szerencsés túlélők menekülésébe torkollott. A vélhetően csak a városnév miatt híres New York University sátáni szolgái pedig addig mentek, hogy konkrétan aláírattak Isten Második Emberi Képével egy cetlit, miszerint megígéri, hogy békésen távozik és tudomásul veszi, hogy soha többé nem teheti be ide a lábát – lásd még: Máté 11, 15-19 (avagy: Jézus szétbassza a jeruzsálemi vásárt).

hated (6).png

"Szerintem az bassza fel leginkább az embereket, főleg a hatóságot, hogy GG pont leszarja az egészet. Leszarja, amiért létrejöttek. Leszarja az egészet." (Unk, GG Allin legnagyobb rajongója)

Jézusnak hallgatósága és tanítványai voltak. GG-nek nézői. A félreértések elkerülése végett: ezek a nézők nem tanítványok voltak, hiszen ettől az embertől nem tudsz mit tanulni. Nem fogod utána csinálni, amit tett, mert képtelen vagy kiszakadni abból az elbaszott társadalmi berendezkedésből, amiben benne vagy. Hogy miért? Mert talán nem is annyira elbaszott, mert nem is annyira felháborító, hogy meg merd próbálni, amit GG a legnagyobb nyugalommal tett meg: leszarni mindent és mindenkit. GG leszart mindent (általában a szó legszorosabb értelmében is), ami körülötte történt, mindent, amit a nála épphogy csak hangyafasznyival (GG-fasznyival?) kevésbé elcseszett dobosa, és persze azt is, amit ő maga csinált. Egyszerűen nem foglalkozott vele. Pedig ott volt mellette végig a bátyja, állítólag legendás underground muzsikusok a korabeli New Yorkból, őt istenítő "tanítványok", akik aztán mind túlélték őt, meg az üzenetét és végül betagozódtak abba a rendbe, amiben te is és mi is benne vagyunk. Nem akartak segíteni rajta, mert nem lehetett és persze azért, mert zseniális volt, amit csinált és élvezték. Mindent okkal tett, hogy megmutassa, milyen megváltani az embereket azzal, hogy tanítod őket: hasztalan. Megnézték a showt, keresztrefeszítették, a temetésén is trollkodtak, aztán hazamentek. Végül nem történt kurvára semmi. Csak megpusztult egy állat, aki Krisztusnak képzelte magát. Az érme másik oldala szerint persze még az is lehet, hogy tényleg ő volt. Számítana az valamit?

"Mindenki ellenség. Bassza meg. Gyűlölök mindenkit. Nem vagyok része semminek. A saját dolgomat csinálom. Az agyam a gépfegyver, a testem a golyók, a közönség a célpont."

GG Allin gyakorlatilag azt próbálta a színpadon a rendőrök érkezéséig tömören leadni, amit megélt. Ő volt az a valódi kívülálló, aki megkérdőjelezhetetlen hitelességgel röhöghetett vagy éppen baszhatott bárkit pofán. Nem csak az akkor, és persze most is népszerű politikusokat, pénzembereket és egyéb túl gazdag, túl befolyásos vagy épp csak simán idegesítő majmokat, hanem mindenkit, aki a társadalom keretein belül élt. Mert anarchiáról üvöltözni a milliós lemezeladások és az ezzel járó pénz után ugye kicsit visszás. Száz bátor önkéntes előtt a saját szarodban fetrengve azonban egészen más tészta. Nesze neked, Sex Pistols, bazdmeg! Nesze az összes punknak, aki azt hiszi, hogy az aluljáróban tarhálva már a társadalmon kívül, sőt, tán felül is áll. Hát a lófaszt. Az alján ugyan, de igenis része maradt. Ezzel GG tisztában volt és úgy döntött két lövés között, hogy ő azért is megmutatja, hogy ki lehet szakadni, de ehhez bizony az kell, hogy mindent feladj, amit eddig a saját emberi mivoltodról tudtál vagy tudni véltél. GG Allin felnőtt életével ezt vitte sikerre. Eljutott egy olyan szintre, amivel az emberek társadalmi vagy közösségi szinten egyszerűen már nem tudtak mit kezdeni. Mert a szardobálás, a nemi erőszak, a pedofília es minden egyéb, amikkel GG napi szinten játszott, esetében egyszerre mellőzte az okot es a célt is.

hated (11).png

Neked és nekünk és mindenkinek szüksége van egy támaszpontra. Kell, hogy legyen valami. Azt a biztonságos gondolatot erőltetjük a fejünkbe, hogy ha az ember a saját fejét apró darabokra bassza szét egy mikrofonnal, miközben a pucér teste az emberben megtalálható minden nedv koktéljában fürdik, annak kell, hogy legyen valami oka vagy célja. Talán mentálisan beteg, vagy ez valami elbaszott performansz, aminek valami nagyon mély üzenete van. Valójában viszont az van, hogy nincs. Ha valamit üzenni akart GG Allin élete az az, hogy lehet azt mondani, hogy nincs értelme. Ténylegesen ki lehet szakadni a közösség által felfogott és rendszerezett világból.

"Nem fogom megölni magam csak azért, hogy hasznot húzz belőle!"

A halála csak felteszi az i-re pontot, hiszen a legendák szerint Halloween éjszakáján tervezte kinyírni magát a színpadon valami fos klubban, de a vak szerencse úgy hozta, hogy mindig épp sitten vagy kórházban töltötte ezt a jelentős éjszakát. Így végül majd’ fél évvel a tervezett előtt adagolt túl valamit, azt sajnos azóta sem tudjuk, hogy a beszedett drogok, a belőtt drogok vagy az elfogyasztott alkohol és nyugtatók ölték-e meg, de azt hiszem elég, ha elfogadjuk, hogy ezek kombinációja. Így vagy úgy, húsz éve halt meg az utolsó igazi kívülálló. Élete és halála egyaránt üzeni nektek, hogy semmi. Menjetek békével. Live fast die.

"Úgyse értenéd. Senki nem is várja el, hogy megértsd."


minden idők egyik legjobb zenetörténeti cikkét a Matula írta, természetesen GG Allinről. köszönet érte.

a képeket Todd Phillips Hated: GG Allin & the Murder Junkies című dokujából nyúltuk. amúgy ő rendezte a Starsky és Hutch című örökbecsűt, ahogy a Másnaposok is az ő lelkén szárad.


Szólj hozzá!

Címkék: kult legenda együttélés könyvégetés

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr895116970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása