Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Éljen május elseje!

2013.05.03. 10:19 Rents Öcsém

Általában nem igazán foglalkozom a piros betűs ünnepnapokkal, nekem elég annyi, hogy büntetlen másnaposságban tespedek a házban. Egy nap legitim semmittevés. Egy napig a teendők kerülnek engem, és nem én őket. Amennyiben azonban, ne adj’ isten a saját születésnapját hetekkel később megünneplendő az ember elkezd inni egy gyanútlan május elsején, a városi vadon egyből vonzóbbá válik.

A politikai rendezvények egyszerűen taszítóak, a hétköznapi kocsmák pedig nem elég piros betűsek, maradnak tehát a társadalmi diverzitás tiszavirág életű templomaiként tündöklő, vagy éppenséggel csúnyán elhasaló ingyenes rendezvényei – ez valami komcsi dolog, nem?

Korán érkezünk egy fiktív rétre, így még elcsípjük a lányokat, amikor szépek, a fiúkat, amikor még nincs tele fasszal a kezük egy bokornál, és főleg a dagadt, zsíros és vízesésként verejtékező negyvenes munkásosztályt, amikor még úgy tűnnek, mint a konszolidáltabb várbéli újgazdagok. Egyértelmű persze, hogy ez egy csak rövid látomás. Vibrál a levegő. Minden másodpercben érezni a feszültséget mindenütt. Az úri közönség jelentős része messziről láthatóan ki van már készülve, a melótól talán, vagy mert megint kiszopott a Fradi, esetleg az asszony szopta le a fiatal postást egy hete, vagy csak az általános kiábrándultság készül kisülni. Meg ez az ünnep is ugye, vagy mi a faszom, a munka ünnepe – ez valami komcsi dolog, nem?

Egyértelmű tehát, hogy a boldogságból villámsebesen tombolás lesz, a nevetésből ordítás, a depresszióból agresszió és mindent elsöprő pusztítás. Már csak pár sör kell. Sor van a sörcsapnál, így egyből kettesével rendelünk, egyet megiszol, eggyel sorban állsz, a zaccot meg elviszed hugyozni. A legdicsőségesebb pár óra ez, az első két sör a lazulás, a második kör némi könnyű droggal pedig az önfeledés, ami tulajdonképpen elég szar kifejezés, hiszen pont a saját magunk örömével telik meg a levegő a társaság körül és a napról napra csalódást okozó külvilágot zárjuk ki egy rövid időre. Egy képviselő megúszta, hogy a kórházig verte az asszonyt és milliárdokat csaltak el a héten a minket elméletben képviselő faszfejek, de egyelőre nincs gond – ez valami komcsi dolog, nem?

Ilyenkor kéne lelépnünk, tudnunk kéne, hogy ez az egyensúly kényes és hosszútávon fenntarthatatlan. Nemsokára megjelenik egy dagadt kopaszodó pöcs és nyakon önt a meleg dobozos sörével, miközben a mellszőrzetébe csöpögő sörös-nyálas gedvát próbálja a kétforintos ingével felitatni. Vagy épp ellenkezőleg, egy újgazdag juppi ugat le egy földön elnyomott csikkért, amibe nonfig tetkós, fehérgatyás csaja beletaposott a szoláriumtól már kérges csülkeivel. Délután öt lehet ilyenkor, nemsokára ember embernek farkasa lesz és a legkisebb vétségért is üvöltve szabja ki a rád rótt büntetést valami félrészeg, bekattant állat. Az is lehet, hogy pont te leszel az. Így vagy úgy, közeledik a baj – ez valami komcsi dolog, nem?

Eközben a háttérben egyre hangosabb a zenekar. Valamiféle előző rendszerből itt ragadt, kiöregedett rockerek szórakoztatják a közönséget, de akkorát, amekkorát már vagy 20 éve nem láttak. Azt beszélik, hogy elöregedő társadalomban élünk, amit mintha alátámasztana ez az egész. A fiatalok nagyobb része már lelépett ennél méltóbb helyre, így amikor este 7 felé a cirka nyolcadik sörömért állok sorba, már bőven kölyöknek érzem magam és így tán még inkább elszomorít, hogy még így is messze én mutatkozom a legkulturáltabbnak a várakozók közül. Mire odaérek, már annyi paraszt próbálkozott be az egyébként bőven középszerű pultoslánynál, hogy már azt sem tudom, ki helyett kéne itt szégyenkezni tulajdonképpen – ez valami komcsi dolog, nem?

Az utolsó koncert a csúcs, nyolckor kezdődik. Tízre már nyoma sem lehet az egész kócerájnak, másnap munka van ugye, ez nem valami elitklub kérem szépen, az ingyen cirkusznak megvannak a maga korlátai. Tessék örülni ennyinek. Mostanra mindenki szörnyeteggé válik, mi is. Leírhatatlanok az állapotok és egyre inkább a túlcsorduló kukák bűze és a mobilvécék környékén kialakult mocsár adják az indokot a féktelen ivászatra. Így lehet csak elviselni. Így lehet csak elkerülni, hogy az ember a saját fizikumát és főleg bátorságát túllépve, ökölcsapásokkal zúzza péppé annak a kibaszott agresszív állatnak a képét, aki vagy három számon keresztül inzultálja a faszságaival a mellette álló békés nénikét, akit véletlenül felöklelt, mikor összetévesztette az ujjongást és a breakdancet az egyik szám végén. Nem bántásból csinálja, persze, egyszerűen csak szörnyeteg már. Talán az este, talán az év, talán az évtized, talán a bolygó a hibás ezért. Lelépek. Fél órát sétálok, mire a gyűlölettel vegyes keserűség elmúlik és végre elég tiszta lesz a fejem ahhoz, hogy vegyek egy üveg viszkit, meg egy doboz cigit, amíg lehet. Aztán hazamegyek és rájövök, hogy mennyire könnyű ugatni a szép kis életemből, a szép kis székemből, a szép kis gépem előtt. Amíg van lejjebb, addig lehet kussolni és örülni annak, ami a fejedet a víz felett tartja. Minden és mindenki más le van szarva – ez valami komcsi dolog, nem?


Szólj hozzá!

Címkék: ünnep valóság összegzés nemszépirodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr245263515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása