Hamu és Feltámadás

 A szerkesztőség javarésze (köztük jómagam) több hetes balatoni kihelyezett ülését tartotta, aminek célja az volt, hogy rengeteg új ötletünk legyen, hogy aztán azokból ne nagyon szülessen poszt. Mai témánk: mennyit ér egy poén?

 A fóbiák tökéletesen irracionálisak, ezt mind tudjuk. Ráadásul az ilyen extrém félelmek nagyon komoly betegséget jeleznek, ami akár teljesen tönkreteheti azt, aki szenved benne. Mégis, vannak olyan megmagyarázhatatlan őrületek, amiken már muszáj visítva röhögni, mert, bármennyire is szörnyű, olyannyira hihetetlen, hogy nem lehet velük mit kezdeni. Most nem a jól bejáratott kutya- vagy pókfóbia lesz napirenden, azok egyrészt lejárt lemezek, másrészt sokkal kevésbé röhejesek, mint a most következő három.

                Brit tudósok szerint a Föld ötletkészlete fogytán van, és a felhasználásunk egyre csak nő. Ha nem kezdjük el a művészek és tudósok által kitalált új ötletek rendszerezett felszámolását, elfelejtését, világtörténelmi katasztrófáknak nézhetünk elébe. Mennyit vállalhat be az emberiség? Mi történik, ha véglegesen kimerítjük a rendelkezésre álló ötleteket? Itt vannak a válaszok. Ma még van kiút, holnap már nem biztos.

Most már hivatalos, hogy Dzsudzsák Balázs az orosz bajnokságban játszó dagesztáni Anzsi Mahacskalához igazolt. A múlt hét sztárhírére azért reagálunk csak most, mivel amíg egy átigazolást nem jelent be hivatalosan maga a játékos, addig nem vagyunk hajlandóak elhinni. Tovább után boldogan mondjuk meg mi is a frankót dologról és sok sikert kívánunk.

Ezt a posztot már régen meg akartam írni, de valahogy most jutottam csak el idáig. Sok ember együttélésének vannak alapvető követelményei, akkor is, ha egy országban, egy házban vagy egy lakásban élnek együtt.

A hétvégén házassági évfordulót „ünnepeltünk” a családban. Egyetlen kívánság volt: mennyünk el valahova közösen. Ezt már amikor felvetették, vétó joggal élve visszafeküdtem aludni, tudvalevőleg vannak családok, akik nem mennek normális helyre ilyen alkalmakkor. Nem tévedtem, de most így visszatekintve kicsit köszönöm a hisztizést, ami inkább rávett, hogy velük menjek, legalább poszt lett belőle.

Mint látható, kicsit megújultunk, a kinézetünk még mindig csak átmeneti, de legalább világosabb. Ennek örömére most egy kicsit nekimegyünk pár polgármesternek és alsó hangon két városnak. Manapság sok közös van Tarlós Istvánban egy buszsávban és Székesfehérvárban.

    Mire beesteledett, a parkban szinte már nem maradt senki, kivéve Zsófit. Vagyis inkább ne legyen park, a parkokat mindig fikázzák, és a szereplőnket se hívják Zsófinak, a Zsófik kifejezetten utálnak engem.

 Az igazság eléggé nagy ribanc. A történelmi tény pedig a legnagyobb mind közül. Mennyivel kúlabb lenne például, ha Mátyás királyt tényleg mindenki imádta volna vagy ha nem a honfitársaink fasszopósága miatt szakad szét az ország Mohács után, hanem tényleg csak azért, mert a törökök legyőztek minket? Vannak olyan dolgok, amiket inkább átír a népi képzelet, ezzel nincs is baj. A probléma ott kezdődik, hogy mindenki azt hiszi egy idő után, hogy tényleg így is történt. Ez van, így működünk. Jöjjön most néhány tény, amik valójában soha nem történtek meg, akármennyire jól is hangzanak.

Szögezzünk le egy-két dolgot: 1. szerintem az Eurovíziós Dalfesztivál egy fasza ötlet, nyilván a sztáregyütteseket kevésbé foglalkoztatja és nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül a legjobb nyer, de akkor is. Ilyen a szavazósdi. 2. A poszt megírásáig nem hallgattam meg egy számot se az idei fellépők közül (Wolf Kati most szól a jútubon). 3. (és egyben a legfontosabb:) Azerbajdzsán Európában van.

 A sorozatgyilkosokat valamilyen kifordult ok miatt titokban mindenki szereti egy kicsit. Manson, Hasfelmetsző Jack vagy éppen Sweeney Todd nem azért váltak a popkultúra ikonjaivá, mert világmegváltó elméleteik helyesnek bizonyultak, hanem azért, mert voltak olyan jófejek és legyilkoltak néhány embert, ezzel megtéve azt a szívességet nekünk, egyszerű földi halandóknak, hogy csámcsoghatunk a sztorijukon és még ölnünk sem kell. Péntek 13 alkalmából itt van most három olyan csávó, akitől tuti kiakadtok majd, annyira királyak.

 Az utóbbi időben divat lett azzal szopatni a Köztársasági Elnököt, hogy miközben vadul védené a magyar helyesírást, ő maga sajnos nem annyira van tisztában azzal. Tegnap mikor egy ballagásról hazafelé ballagtunk sétáltunk, egy kerékpárbolt mellett vitt el az utunk, ahol a következő felirat volt olvasható:

Szilvi tegnap a munkából elugrott, hogy még "beszélgessen" kicsit az aktuálissal mielőtt még hazamegy a srác. Aztán visszament dolgozni, és igazi unalommal de különösen ügyesen dolgozott még rettentő sokáig. 

Az elmúlt közel egy év az össznemzeti együttműködés jegyében telt. Végre összefogott mindenki az országban és közös erővel építgetjük a Harmadik Köztársaságot, amely egészen mostanáig valamiféle félholt állapotban leledzett, várva a Megváltót, aki végre győzelemre viszi a nép akaratát. 2010 a FASZ éve volt, a forradalomé, melyet fülkék vívtak meg helyettünk. Jó is így, mi, gyarló emberek, úgyis túl sokan vagyunk ahhoz, hogy el tudjuk dönteni mi az igazán jó nekünk. Én például olyannyira impotens voltam tavaly áprilisban, hogy még egy ikszet sem voltam képes leírni (azóta, ellentétben másokkal, megtanultam írni). Szerencsére most nem a teljes Fidesz-konszolidációt fogom elemezni, annak pusztán egyetlen apró részét, mégpedig a Magyar Kultúráért folytatott nemes és egyelőre győzedelmes harcukat.

Most van pár célom. Egy kis mértékben szítanám tovább a vidék kontra város ellentétet, kellő mennyiségű élccel taglalnám egy 20 gyerekes család dinasztia történetét, és megpróbálok nem kétségbeesni, amikor a saját családom bizonyos tagjai halál komolyan képesek venni valamit, amit az ATV.hu oldalon találtak. 

Van az úgy, hogy szóba kerülnek a lányok. Hébe-hóba. És akkor lehet azon vitázgatni, hogy ki mit néz meg először, kinek mi a fontos rajtuk, satöbbi. Viszont ha a dolgok mélyére nézünk, be kell látni, a női mellnél kevesebb szebb dolog létezik ezen a bolygón.

 Az előző, meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltó ámokfutásom után végre elérkezett a pillanat, amire oly' sokan vártak már. Ez itt a VassVirágEllenesKommandó második csapása, melynek témája az a sokakat feszítő kérdés, amit maga az írónő (egy jó vicc mindig poénos) dobott be közénk, mikor hozzászólt az első részhez. Ez pedig az, hogy ha valaki magát írónak tartja, akkor vajon miért bukna meg szövegértésből?

Egy olyan téma, ami egyértelműen a sör és a nők mellett a legfontosabb és legfrekventáltabb kérdés egy kocsmában. (Főleg közvetlenül távozás előtt: Hú B+, fél óra és hazaérek, de asszem bevágok egy gyrost a moszkván) Enni egyrészt jó, másrészt hasznos, de vajon MENŐ is?

A minap megkaptam én is az alkotmányról szóló „kérdőívet”, és be kell valljam, nagyon jól mulattam. Hirtelen jókedvemben ki is töltöttem, és mostanra szerintem már postára is van adva, azaz jó állampolgár voltam, kérem a csokimat!

 Körülbelül egy héttel ezelőtt volt szerencsém belepillantani a Szépség és a szörnyeteg című rajzfilmbe és meg kell mondjam, a felfedezések amiket tettem egészen felborították a belső egyensúlyomat. Talán emiatt van az, hogy péntek este ahelyett, hogy valahol buliznék hajnalig, egy Szilvi nevű netbook előtt ülök és bejegyzést írok arról, hogy a Szépség és a szörnyetegben milyen pszichológiai jelenségek vannak, miközben a Minimaxon az Akcióban Mary-Kate és Ashley című rajzfilmsorozat éppen aktuális része megy. Hangosan.

Kicsit lemaradtunk a Valentin-napról, pedig lássuk be, posztért kiált a téma. Van benne minden, ami egy jó kocsmai beszélgetésnek a része kell legyen: szerelem, szex, ünnepek, pénz, kapitalizmus, satöbbi.

Jön a tavasz! (csak még nem ért ide) Kezdődik az új szezon, az ovisoknak vége a hétvégének, az általános iskolákban lezajlottak a farsangi dekorációkat készítő technikaórák (A farsang vízkereszt napjától hamvazószerdáig – ez az idén március 7 – tart. Ez persze csak elmélet, mert a báli szezon gyakran csak március végén zárul.), a gimnazistáknak tökmindegy, de az egyetemisták tantárgyfelvesznek, beiratkoznak, beköltöznek és kezdődik a várva várt „bazdmeg”.

Paulo Coelho mindig azt az érzést kelti bennem, hogy valami nincs rendben. Gyanús az egész jelenség, hiszen a legnagyobb írók közé rangsorolják sokan, könyveit világszerte olvassák és komoly rajongótábora van. Nevét egyébként - a közhiedelemmel ellentétben - nem "Koejjó"-nak, hanem "Koeló"-nak kell ejteni (legalábbis a Google Translate így mondja, én pedig hiszek neki). Coelho és magyarországi kollegája, Müller Péter egyébként nyilván írnak okos dolgokat, de a tömény giccs és az ömlesztettség, amivel ezt teszik, az egész munkájukat lealacsonyítja egy szirupos-nyálas idézettömeggé.

Na, igen. Néha elege lesz az embernek. "Egy barátnőmmel esett meg a következő"...

Ő tényleg szereti a fasziját. Kedves vele mindíg, és megértő. Mellette áll, a problémáit átlátja, és segít neki tanácsokkal, szeretettel, kitartással. De lehet, hogy sok a három év ahhoz, hogy mindíg csak ő legyen a békésebb fél. Persze, ő is hisztizik néha, amikor fáradt, vagy menstruál, vagy nem cigizhet, vagy nincs pénze.

"Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.” Ezt a szépet Benjamin Franklin mondta, mi azonban nem értünk ezzel egyet, sőt! Felhívást intézünk hozzátok, mivel nincs pénz!!