Kicsit lemaradtunk a Valentin-napról, pedig lássuk be, posztért kiált a téma. Van benne minden, ami egy jó kocsmai beszélgetésnek a része kell legyen: szerelem, szex, ünnepek, pénz, kapitalizmus, satöbbi.
A szerelem alapvetően egy jó dolog. – elfogadhatnánk ezt alaptételként, de miért tennénk, amikor rengeteg ember szerint nem is olyan jó. Épp a minap különböztem össze valakivel ebben a témában, szerinte ugyanis szerelmesnek lenni egyenesen borzasztó nem feltétlenül jó. Mindenki habitusa, tapasztalatai és pillanatnyi lelkiállapota szerint ítéli meg ezt a kérdést, és természetesen ehhez kapcsolódva a szerelem ünnepének, a Valentin-napnak a kérdését is.
Van, aki a kérdés megoldásának ezt tartja
Szögezzünk le valamit, ami a poszt alapja és többször visszatérő eleme lesz: ÉN nem ünneplem a Valentin-napot, eddig se tettem, és eztán se fogom. Ahogy nem ünneplem a névnapokat se (a sajátomat se tudom, hogy akkor most július 21, 23, vagy 25…), az Anyák Napjáról is rendre elfelejtkezem, és a Halottak Napján se megyek ki a temetőbe, sőt, Mikulás-csokik nélkül is tökéletesen ellennék. Ezt azért fontos megemlíteni, mert valahogy úgy érzem, a Valentin-nap körül sokkal nagyobb a hisztéria, mint a többiek esetében. Nyilván ez azért van, mert a szerelem talán a fontosabb dolog, ez TÉNYLEG mindenkit érdekel, senkit nem hagy hidegen, hogy ő most épp teljesenbelevanesve valakibe, vagy évek óta a rózsaszín ködben él, vagy éppen most van túl egy brutális szakításon. És akkor a nyakunkba jön ez a Valentin-nap, amivel mégiscsak kezdeni kellene valamit, mert minden bevásárlóközpont szívecske alakú lufikkal van tele és a virágárusok is többen vannak a Moszkva téren.
Itt elolvasható, hogy a Valentin-nap igenis nagy múltra tekint vissza, még akkor is, ha ez általában a világ nagyobbik részét hidegen hagyta a 20. század második feléig. Aztán persze rájöttek, hogy ebben mekkora üzlet van már, pont olyan, mint a Karácsony, a Mikulás vagy a húsvéti nyuszi. Lehet egymásnak fölösleges ajándékokat adni, jó hosszan sorban állni, és izzadtságszagú randikat szervezni. Természetesen ezeket az év bármelyik, időjárásilag kedvezőbb szakában is meg lehetne tartani, de hát mit lehet tenni, február 14-én végezték ki Szent Bálintot, aki a jegyesek és a házasok védőszentje (azok meg az esetek koronként változó arányában szerelmesek szoktak lenni egymásba).
A magam részéről nagyon unalmasnak tartom, hogy az emberek utálják ezt az ünnepet. Nyilván a többi közül ez váltja ki a legtöbb és legváltozatosabb érzelmeket, de ettől még nem kéne azzal jönni, hogy „ez is csak egy olyan hülye amerikai ünnep”, miközben ugye nem. A másik pedig az, hogy ha olyan szép eszméknek van saját ünnepe, mint a halál, az anya, vagy a név, akkor a szerelemnek mért nem lehet? Mindenkinek jár egy nap az évben.
Mondom, engem nem érdekel, nem fogom soha megünnepelni, és én is utálom azt a töménytelen giccset, ami ilyenkor árad a világból. Mesterkélt, akárcsak december hónapban, amikor mindenki a Karácsony lázában ég. Nekem nem kell ajándék, még a születésnapomon se, én nem tartom ezt olyan fontosnak, ha valakinek örömet akarok szerezni, akkor azt szeretem akkor tenni, amikor épp eszembe jut. Viszont egyáltalán nem zavar, hogy a szerelem is kapott egy napot, sőt, kifejezetten örülök neki, megérdemli szegény. Ilyenkor igenis mindenkinek eszébe jut, hogy ő most szerelmes-e, és ha erre igen a válasz, akkor azért szeretne Vele lenni. Ha már van egy ilyen nap az évben, akkor mért ne legyünk együtt ennek az apropójából? Anyák napján is rádöbbenünk, hogy a mi anyánk a legjobb és a legaranyosabb, aztán megyünk tovább, és talán egy októberi, esős napon is eszünkbe fog jutni ugyanez.
Együtt lenni jó. A szerelmünkkel meg pláne. Számomra ennyiről szól ez az ünnep, és ha éppen nem ad a gép, akkor meg úgyis tökmindegy.
