Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Dollármilliós parasztvakítás

2013.04.05. 09:58 Csendesebben, a gyerek alszik

Elindult a Trónok harca 3. évada, a fél világ megint a haját fogja tépni vasárnaponként, hogy „bazzeg már megint vége”, és senkinek nincs mersze egy rossz szót szólni erre a sorozatra, mert különben felakasztják. Pedig hát…lenne mit mondani.

Mindenekelőtt ki kell jelenteni, hogy ugyan láttunk már arra példát, hogy sok pénzből szar sorozatot gyártott valaki, azért mégis HBO-s nagyságrendű büdzséből igazán nem nagy művészet bármit is összehozni. Ha valami nem néz ki jól, akkor valakinek kifizetünk egy valag pénzt, és minden pöpec lesz egy pillanat alatt. Ezt persze valahol az irigység mondatja velem, voltak remek sorozatok régebben, amik költségvetési gondok miatt nem folytatódtak, teszem azt a Firefly. Pedig ha ez lehetséges lenne, akkor mondjuk, fognám azt a pénzt, amiből a Viasat3 minden műsorával együtt garázdálkodik a magyar tv-zésben, illetve a Hacktion pénzügyi keretét, és odaadnám Joss Whedonnak, hogy csinálja, amit anno elkezdett. Az egész emberiség csak nyerhetne ezzel.

De a pénz csak egy dolog a Trónok harcában, ami pofátlanul vonzza a nézettséget. A másik egyértelműen a szex+vér kombó. Mindenki tapad az 1080p hd mellbimbókra. A háttérben elsuhanó ribancok pinaszőrét is lehet látni, még jó, hogy imádja a mocsok plebsz. És ott van még az a bizonyos primitív, római amfiteátrumokban már erősen feldolgozott szórakoztatás, ahogy nagy páncélokban karddal gyakják egymást az emberek. Trancsíroznak, széttépnek, összezúznak, kibeleznek, karóba húznak, felakasztanak, elevenen elégetnek, csak hogy a kedves nézők minél jobban élvezzék. Közben persze a modern technológiának köszönhetően senkinek nem lesz baja valójában, de ez már csak zárójeles megjegyzés, senki nem arra gondol, hogy ezt vajon hogy játszotta el a statiszta. A lényeg, hogy lássuk, ahogy valakit kicsinálnak brutális módon, mert akkor megnyugodhat a pici lelkünk, hogy hmm… én még mindig élek, szóval jó vagyok. Persze ez már inkább tudatalatti, de akkor is szánalmas.

Aztán hozzájön az egész panem et circenzes katyvaszhoz a fantasy irányelv, ergo kellenek ősi legendák, próféciák, fura lények, varázslók, sárkányok, epikus hősök, ja, és nem mellesleg a zombiapokalipszis. Ez a kedvencem egyébként. Az egész Trónok harca egy pofátlanul közhelyes filmalapokból összegyúrt sorozat, aminek a nézése közben még a leghülyébb ember is rájön arra, hogy ezt kizárólag azért csinálták, hogy a lehető legtöbb embert rángassák a képernyők elé, de nem zavarja, mert olyan, mint a szex egy cabrio sportkocsiban szupermodellel. Érted, most nemet mondjak csak azért, mert sekélyes? Nem vagyok hülye.

Természetesen a könyv már eredetileg ezeket a közhelyeket puffogtatta, nem a sorozatban találták fel, de a filmek épp ezért kezdtek el készülni, hiszen a producerek tudták, hogy működik a rendszer. Ahogy a könyvet is imádták az emberek ’96 óta, pontosan a fent említett okokból kifolyólag. Azt elfogadom, hogy az ötlet tényleg jó, miszerint a középkorból merített politikai játszmákat bestsellerekben újra feldolgozzuk, ezt csinálta Umberto Eco is (persze amellett, hogy értett is a témához piszkosul) remekül. No igen, a Trónok harca azért inkább fantasy, mint történelmi regény, de érdemes lebontani az elemeire ahhoz, hogy jobban átlássuk. Szóval itt mindenki ügyeskedik, aki pedig nem elég ügyes, azt megeszi a George R. R. Martin féle Középfölde valósága. De ez az először pozitívnak tűnő rendszer valójában egy rohadt rémálom, mert az emberek, és különböző érdekcsoportok/klánok/családok neveit megjegyezni már csak a kockák kiváltsága. Pár dolog ragad csak rá az emberre az össze vissza ugráló cselekményekből, és mire újra az a szereplő következik, már fingunk sincs arról, hogy mégis mi a neve. Ilyenkor következik az a reflex, hogy: „Most kiről beszélnek? – Hát a pöcsfej kiskirály új ribanca.” vagy „A törpe csávó segítője” vagy „A sárkányos csajszira nyomulós nigger fazon”. De most komolyan. Tegye föl a kezét, aki mindenkit megjegyzett.

Azért persze van közösség összekovácsoló ereje a sorozatnak, mert holott sok történetben megesik (sőt néhol fele-fele arányban), hogy drukkolnak a gonosznak a nézők, itt senki, de senki nem drukkol a kis pöcs szőke királynak. Mindenki közösen akarja megölni, és lehetőleg minél fájdalmasabban, és minél lassabban. 


119 komment

Címkék: kritika film kult

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr675195867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kristl 2013.04.05. 18:41:34

@toroloco:

Persze ezért soroltam fel sok nevet, nem említve hogy az ürge, a kiez felirattal az idősebb Bolton, Robb seregparancsnoka.

isolde 2013.04.05. 18:44:43

Na, végre. A bejegyzés minden szavával egyetértek.

Jester 2013.04.05. 18:48:06

A post írója egy attention-whore pöcsfej. Szerencsére a nevét nem jegyzem meg..

dual824 2013.04.05. 18:49:08

@isolde: Sajnos nagyon kevesen vagyunk így vele.

Roltii 2013.04.05. 18:50:14

"senkinek nincs mersze egy rossz szót szólni erre a sorozatra"
2013-ban az Interneten? nálad elmentek otthonról... mindenki fikáz mindent, trónok harca sem kivétel.
Ha kevesebbet fikázzák, az lehet, hogy jelent valamit.

Egyébként az általad felhozott érvek mellett, hogyhogy nem minden sorozat ilyen jó? Mert hát leírtad, egyszerű a recept... vagy lehet, hogy nem is annyira az?

(viszont rohadtul nem 1080p-be nézzük, hiszen tv-be ez elég necces lenne, elégedjünk meg a 1080i-vel... ha már nem csak HD-t írtál, akkor legalább pontosan).

[megmondoember] 2013.04.05. 18:50:57

Az igazság fáj. A fájdalom pedig dühöt szül. Ezt a dühöt láthatjuk a kommentekben. Bravó! Ennél jobb igazolást álmodni sem lehetne az íráshoz.

Roltii 2013.04.05. 18:55:43

jah, és a Firefly csak részben a magas költség miatt kapott cancelt, igazából az alacsony nézettség volt az ok... Ha valami drága, de jól eladható, és hozza a nézettséget, az nem kap kaszát.

kapucsengő86 2013.04.05. 19:06:45

Én NAGYON nem vagyok sorozatdzsánki, az utóbbi évtizedben összesen kettő volt csak, ami felkeltette az érdeklődésemet. A Trónok harca mégis ezek közé tartozik. Szerintem az a legjobb benne, hogy a szokásosnál jóval árnyaltabb a jellemábrázolás, de nyilván a látványvilága miatt sem utolsó. Úgyhogy csak az ilyenkor szokásosakat tudom elmondani: ízlésekről nem vitatkozunk, akinek nem tetszik, az ne nézze, az HBO-nak meg az a dolga, hogy csöcsökkel és vérrel vakítson parasztot.

sdani 2013.04.05. 19:08:12

Egyetértek. Az első sorozat első részét bírtam megnézni. Annyira gagyi és közhelyes... borzalmas. Persze lehet, hogy csak az elős rész volt béna, de ezt már sosem fogom megtudni.

2bk 2013.04.05. 19:09:48

Azért a Trónok harca nem sekélyes : Alap összehasonlítás pl : Gyűrűk ura ott mindenki vagy gonosz vagy jó ... A trónok harcában már eddig is észrevehetted , de a jelenlegi évadban még jobban észrevehető lesz : a karakterek ennél sokkal árnyaltabbak van aki néha aljas , néha nemes .....
Emiatt lesznek a cselekedeteik megjósolhatatlanok , ezért abbahagyhatatlan......
Persze könyvben kéne olvasni , mert még ha 10 részben is dolgoztak fel egy könyvet azzal is elég jól megvágták ....

hunter84 2013.04.05. 19:10:09

En a konyveket nem olvastam, de az elso ket evad utan megerosithetem, hogy a nevek megjegyzese tenyleg nehez.

Amugy is utalom azt a fajta tortenetmeselest, amikor nem mutatjak be a szereplot, hanem csak ugy van, aztan te talald ki hogy o most kinek a kije.

2013.04.05. 19:12:22

Huh, nagyon kemény lett ez a poszt, nagyon durva - csak úgy horzsol :)

@Roltii: Ja, ugyanúgy kapja az ívet a Trónok harca is, mint pl. A The Walking Dead. A közvetlen ismerőseim között is akadnak jócskán, akik nem szeretik a Trónok harcát, vagy csak eszük ágában sincs próbát tenni vele (TWD dettó :).

@[megmondoember]: A posztból árad a gyűlölet - de abból nagyon. Csak nehogy levágja a fejét a pincében rejtegetett karjával a posztoló, amikor ez az értelmetlen gyűlölet már teljesen elhatalmasodik rajta.

Ja, igen:
"...senki nem drukkol a kis pöcs szőke királynak. Mindenki közösen akarja megölni, és lehetőleg minél fájdalmasabban, és minél lassabban."

Ebben (is) nagyot téved a szerző. Nekem speciel Joffrey király a kedvencem. Annyira kedvesen, szívből jövően kis g..i pszichopata, hogy nem lehet nem imádni. Példakép.

Elanor_ 2013.04.05. 19:12:25

Nem mintha szamitana a velemenyem (merthogy a poszt celja erezhetoen csak kattintasszam-noveles volt), de en valoban olvastam a konyveket, megszamlalhatatlan szepirodalmi (mara mar kanonizalt es modern) mu utan / mellett, tehat nem vagyok egy felzsolderos-egykonyves geek, es jonak talaltam. Nem egy Haboru es beke, de kiemelkedo lirai ereje, a karakterabrazolas, a cselekmenyvezetes, a dramaturgia, az eletszeruseg es a kreativitas. A sorozatot csak az elso szeriat lattam, volt benne cici, meg nemi (szerintem meg vallalhato merteku) brutalitas, de nem ez vitte el a hatan a filmet, hanem a hangulata, az osszetettsege, es az, h szimplan csak baromira erdekes.
En szemely szerint orulok, ha a rengeteg hulladek, perverz CSI-feleseg, gazda keres feleseget es tsaik, meg a mindenfele talent es talk showk mellett ilyet is ad a teve.

maczkourfi (törölt) 2013.04.05. 19:13:28

@[megmondoember]:

Téged csak ez éltet? Minden hozzászólásodból a gyűlölet, megkeseredés sötétlik fel.

Az írással meg valamennyire egyet értek...

karnak 2013.04.05. 19:20:21

az iro nem sok amerikai kábeles sorozatot nézett az elmúlt években, fogalma nincs a mai tv-zés állapotáról, mi megy kinn, hogy a nagy kábeladóknál a Boss-tól a Banshee-ig csöcsök vannak.. és igen, ott is külföldiül hívják a szereplőket.

és igen, meglepő módon egy dologban igaza van a posztolónak: azért rángatták össze, hogy a lehető legtöbb nézőt vonzza... ezt hívják nézettségnek, erről szólna egy produkció, és egy tv csatorna sikere ugyanis.

kisaaa 2013.04.05. 19:23:45

sztem nagyobb baj a sorozattal, hogy unalmas, de nagyon. 3. évada szervezkednek és már kurvára unom, vmi történhetne is végre, vagy ha ilyen tempóban halad, akkor 70 évados lesz...

hbo kaszáknál meg a deadwood fájt a legjobban:(

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.04.05. 19:26:49

sírj csak a firefly után kisköcsög :)

Dr_utcai_arcos 2013.04.05. 19:28:04

@kamerasmobil: ÉN vállalom smiley nélkül: Hogy te mekkora egy ökör vagy! (természetesen a szerző)

GuyFawkes 2013.04.05. 19:29:22

Az az egészben a legviccesebb (persze azon túl,h a posztolós nyilván trollkodni akart), hogy a posztban leírt nettó ostobaság közel annyi tartalmat tenni ki, mint a fent olvasható hulladék. És mielőtt örülne a kedves író,h újabb habzó szájú fröcsögést kap, hát nem, kisbarátom, bennem csak a sajnálat, a szánalom és a sírva röhögés édes elegye keveredik. Arról például hallottál,h Eco kitalálta a Rózsa nevét, aztán sok-sok hónapon keresztül háttérmunkát végzett hozz, nem csak úgy leült és írt, mert olyan fasza gyerek (persze az, de mindent ő sem tudott a leendő könyv témájáról).
"panem et circenzes" circeSes. latinban nem volt 'z' hang.
" Az egész Trónok harca egy pofátlanul közhelyes filmalapokból összegyúrt sorozat"
bár bizonyára nehéz lehet elhinni (egy magadfajta kiművelt emberfőnek), de véges számú dramaturgiai alaphelyzet létezik, a csomag lehet más, de törvényszerűségek nélkül szar, így pedig (bármily hihetetlen) alapvetések rendre visszatérnek hiszen történetek írásában van pár évezrednyi rutin.
"a nézése közben még a leghülyébb ember is rájön arra, hogy ezt kizárólag azért csinálták, hogy a lehető legtöbb embert rángassák a képernyők elé"
zseni vagy baszki, hollywoodig meg se állj, mondd el nekik menten a nagy TITKOT: nézőszám.
"Tegye föl a kezét, aki mindenkit megjegyzett."
Ha egyet sem sikerült, már ne is haragudj, de talán Thomas a gőzmozdony a te legjobb barátod.
"A lényeg, hogy lássuk, ahogy valakit kicsinálnak brutális módon, mert akkor megnyugodhat a pici lelkünk, hogy hmm… én még mindig élek, szóval jó vagyok."
Nyilván arról sem hallottál,h az erőszak naturális ábrázolása akár filmes eszköz is lehet, de ha nem, nézzél szépen '50e-s évek amerikai filmeket, ott szépen stilizálták a hozzád hasonlóan érzékeny lelkek kedvéért.

Egyébként high-budget sorozat és látszik is rajta, ruhák, díszletek, számos igen jó színész. Szóval - nem mondom, hogy csinálj jobbat, mert olyan ostoba fajankó lennék, mint te kedves posztoló - inkább azt mondom ne nézd, kár beléd, és csak faszságot beszélsz tőle.

Szép péntek estét! :D

Dr_utcai_arcos 2013.04.05. 19:29:57

@kamerasmobil: SOILER
És még mennyi meglepetés - halott lesz :DDDD
SPOILER vége :DD

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.04.05. 19:42:31

Mind hülyék vagytok. Mind.
Sorozattudósok... pfhhh.

kovácspéterke 2013.04.05. 19:49:18

@Kristl: Renly mitől jó? (tudom, nem tartozik a tárgyhoz szorosan)

Egyébként a könyv nagyon tetszett, a sorozatot meg nem nézem, láttam pár részt de nekem más a hangulata nagyon, és nem jön be annyira.

Muad\\\'Dib 2013.04.05. 19:52:25

OMFG!
Nem tudom eredetileg minek készült, de ez a trollkodás nagyon talált!
Olvasgatva a hozzászólások színvonalát (nem is, mert bibibi ez egy tökjó sorcsi,te meg egy pöcscsi vagy) tényleg az jöhet le, hogy az összes ilyen hulladékot az agyatlan plebsz igényeinek megfelelően gyártják.
Átkozottul jó flamebait, respect. :D

gumirocker 2013.04.05. 20:03:11

Azt hiszem, hogy a poszt írója a középkorban az azonnal meghalt mellékszereplő státuszában találta volna magát.

Éppen azért kedveljük ezt a sorozatot igen sokan, mert nem csak két helyszínen játszódik és nem csak két történet szála van, hanem jó sok. Ami meg a képi világot illeti - nagyon nagyon adnak a dolgokra. És ez jó.

Az hogy te nem tudsz neveket megjegyezni, az az egyéni szociális problémád. Segíteni fog, ha többször nézel meg egy részt....:-)))

Prosztó 2013.04.05. 20:08:06

@GuyFawkes:

Igazándiból "panem et circenses".

Ha már kioktatunk valakit...

gumirocker 2013.04.05. 20:10:09

És még egy --- a Firefly-t én is kedveltem... Még azelőtt ért véget, hogy kicsit összetettebbé lehetett volna tenni a történetet. (Egyebekben ugyanígy voltam a Babylon 5-tel is. Az első történetek még egyszerűbbek voltak, aztán, ahogy merték folytatni, úgy lett egyre izgalmasabb és filozófikusabb.....)

2013.04.05. 20:11:42

A Trónok harca minden idők egyik legtúlértékeltebb műve. A könyv borzasztóan unalmas volt, és az első részek alapján a tv sorozat ugyanilyen unalmasra sikerült.

paráznabillegető 2013.04.05. 20:22:30

hahaha, te egy irigy kis fütyi vagy!
írjál te is közhelyeket! mitológiai szörnyek, lidércek, szárnyas manók, zöld mutánsok, meg androidok, plusz alakváltó idegenek, összevissza basznak meg ölik egymást! ezt add el a hbonak! aztán röhögj a sok nyomorulton.

na de senkiként fikázni????

2013.04.05. 20:23:35

Tegye fel a kezét aki kikapcsolja a tévét amikor a Trónok harca bármelyik részében hirtelen megjelenik egy csöcs!
A szemét hímsoviniszta HBO... :D

zolcsik76 2013.04.05. 20:28:49

A trónok harca közhelyes, bezzeg a Firefly? :-) Rég röhögtem ekkorát. Ugye csak vicceltél. :-) Annak gyengén, de elmegy.

Sieg 2013.04.05. 20:40:47

Ha a poszt nem direkt trollkodás, akkor nagyon nem jött le, hogy mi a jó a Trónok Harcában. Nyers, sötét, piszkos világ, ahol éppen hogy nem érvényesek a szokásos klisék. A csöcsök és a belezés nem a lényege, hanem a velejárója.

Gondolom a Deadwoodról is írtál ilyen fikázást, miszerint a csöcs/epizód és a cocksucker/epizód miatt a plebsnek készült...

hower 2013.04.05. 20:44:31

Ez meg itten a Trollok harca. :)

mojoking77 2013.04.05. 20:56:19

@[megmondoember]: El vagy tevedve. Pont az, hogy kb a negyedik ember rajott, hogy az egesz post nem mas, mint nagyon kezdo modon megfogalmazott provokacio. Olvass vissza, nem szegyen tanulni a jobbaktol. Akar meg itt az Index keretein belul is van/volt egy ket sokkal jobb provokator (Totaw, Modor Tibi etc etc). Vegul is egy elso probalkozasnak nem rossz, de annyira lapos es teny/erzelem mentes, hogy nagyon sok iranyban kell meg rengeteget fejlodni. Nem baj, irogass csak, idovel majd csak belejossz. Vagy nem :))

gabesz7004 2013.04.05. 20:56:37

Nem tudom mit csodálkozol, kedves posztoló!? Tolkien óta mindenki csak lopja az angolszász mondavilág ötleteit, semmi eredeti nincs! Rowling, Lexis (Narnia), s most Martin is csak egy újabb bőrt akar lehúzni a semmiről. Nézd meg Martin szép askenázi fejét, minden látszik belőle. Amúgy meg te is a plebsz része vagy, ha a mellbimbókra koncentrálsz, nem a párbeszédekre! :) Szinte mindenki mesékbe akar menekülni a valóság elől, ebben semmi új nincs, ez megy ezer éve. De jól is van ez így, kell a szórakozás. Hogy ez szex-vér-sport-stb, teljesen mindegy!

gabesz7004 2013.04.05. 20:58:56

Ja még valami! Mivel a párbeszédet említettem, engedtessék meg, hogy a Hazudj, ha tudsz-ot említsem, mint értelmes sorozat! Ott tényleg a szereplők arcát kell figyelni! :)

kvpsgb (törölt) 2013.04.05. 21:07:53

Nekem tetszik, a kritikát pedig lexarom. Ennyi.

Sidney 2013.04.05. 21:24:50

hmm...azt hittem, h érdekes olvasmány lesz, de csalódnom kellett. ez egy ostoba cikk, egy még ostobább cikkírótól...

glad az egyetlen 2013.04.05. 21:26:02

"...HBO-s nagyságrendű büdzséből igazán nem nagy művészet bármit is összehozni. ..."

Jaj nyuszifül, ha ez ilyen egyszerű lenne. Gondolj már bele, hogy hány giga költségvetésű produkció bukott meg a mozitörténelemben.

Nagyon meg akartad magyarázni intellektuálisan miért nem jó (neked) a sorozat, de ettől még nem lesz igazad.
Nekem csak az jött le, hogy személy szerint téged valamiért piszokul frusztrál a sorozat. Zavarba hoz a szex? :)

csutkababa 2013.04.05. 21:27:28

A francia magas konyhaművészet mellett néha jól esik egy duplaburger benyomása. A kortárs és klasszik magas művészeti irodalmi alkotások között, amit természetesen alapként kezelünk, ugye, néha jól esik a nettó mese, és oly kényelmes érzést kelt, mint egy jó kis kitaposott mamuszba bújni.
A könyv több ezer oldala is lekötött, és érdekes, mit hoznak ki a filmben belőle.
Számomra új és néha dühítő volt, hogy az író megszerettet velem egy karaktert, aztán elteszi láb alól. Ha valamiben, ebben a hős-fantasytól jócskán különbözik.
Szerintetek?
Vitassunk ilyesmit, hisz ízlésről nem kell vitatkozni...
Azaz de gustibus non est disputandum :)

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.04.05. 21:31:45

Persze van itt látványra törekvés, de a lényeg mégis a dialógusokban van. A hatalmi játék is érdekel minket, meg hogy kinek mi az erőssége, amivel beszáll a játékba. Én azt is szeretem, hogy fölrúgja a mesékből megszokott "bölcs és jó király" mítoszt, itt nincs tartós trón, az mindenki alatt inog. Fura, de e hatalmi harc a demokráciára hasonlít.

csutkababa 2013.04.05. 21:33:57

Kicsit emlékeztetett a Sógunra, ott is játszma folyik a javából. Életre-halálra.
És mérges vagyok Ned Starkra, aki olyan becsületes, hogy mindent elveszít miatta.

Leone_510 2013.04.05. 21:34:05

klasszikust idézek és ezzel le is írom a véleményem a firkász úrról :)

"Ha van gyereke, remélem megdöglik a kutyája!"

csutkababa 2013.04.05. 21:35:37

Vagy ott van Jamie, aki képes egy gyereket kilökni az ablakon...és

SPOILER ON

később mennyire változik pozitív irányba...

SPOILER OFF

2013.04.05. 22:00:55

Most olvasom az 5-ik könyvet és még legalább kettő lesz az író tervei szerint. A 4-ik könyv a legunalmasabb, újabb több tucat ember, akik addig benne se voltak. De már csak a legese-leg fontosabb eseményekre emlékszem az első 4 könyből, pedig egy hónapja kezdtem el olvasni. Követhetetlen, bonyolult történet, rengeteg unalmas töltelékszöveggel. Az első évadot láttam most, a könyvben leírtak kis része van megfilmesítve, tulajdonképpen csak a fontos események. Könyvként unalmasan hosszú, filmként gyenge, csak a meztelenkedés vonza a legtöbb nézőt.

mojoking77 2013.04.05. 22:02:26

@csutkababa:
SPOILER ON

Mennyire is?
Csak mert probal legalabb egy igeretet megtartani?
Kb, mintha a norveg tomeggyilkos atengedne egy not magaelott a birosag bejaratanal.....

SPOILER OFF

mojoking77 2013.04.05. 22:04:25

@roli101: "De már csak a legese-leg fontosabb eseményekre emlékszem az első 4 könyből, pedig egy hónapja kezdtem el olvasni."
Azert ez nem feltetlenul az irot jellemzi. Hadd javasoljam a kepregenyeket, ott kevesebbszer fogod ezt atelni... :)

afazekas 2013.04.05. 22:06:01

Nem szeretem ezt az agyonhájpolt sorozatot!
Igazából a tendenciát se!

Nagyon nyomják ezt a vér/belezés+csöcs dolgot, amivel le lehet nyomni az emberek torkán a dolgokat.
Ezt a tendenciát viszi a GoT mellett a Spartacus, talán a Borgiák is valamennyire, Walking Dead és társai.

A fantasy is csak máz. Kb annyira fantasy ez, mint, hogy Spartacus egy történelmi sorozat.

Rakjunk bele sárkányt, zombit, kardozást, timilányt erőszakoló barbárokat és máris fantasyként lehet promózni a népnek...

afazekas 2013.04.05. 22:08:25

Persze aláírom h a posztíró kapni fog az "nagy" Trónok harca rajongóktól, akik akkora fantasy rajongónak hiszik magukat h olyat nem látott a világ pedig 2-nál több fantasy könyvet nem olvastak soha!
Valójában csak sorozatnézők...

afazekas 2013.04.05. 22:16:36

@vacsad:
Menj a comment:com-ra ott nem fogják szidni ezt a vackot!

afazekas 2013.04.05. 22:19:43

@GuyFawkes: Lehet magyarázni a bizonyítványt ez mér egy nagyon hiánypótló poszt volt...

mojoking77 2013.04.05. 22:21:49

@afazekas: :) Kar, hogy a post lenyeget nem ertetted meg..

afazekas 2013.04.05. 22:29:59

@imperial: A könyvvel is ugyanigy vagyok h rengeteg leírás. Sokan odáig vannak h milyen jó fantasy. Gondolom életükben nem olvastak 2-nél többet...
A végén úgyis le fogja hentelni a csapatot. Direkt a sorozatbeli belezésre tervezve.

Psyman 2013.04.05. 22:32:52

Hát, elég sok minden van ebben a Trónok Harcában, aminek semmi köze a regényhez... Renly buzulása például.... De nekem ott dobta le az agyam először az ékszíjat, mikor az 1. részben ráébredtem, hoyg az elvileg 10 éves(!!!) Aryának jobb keblei vannak, mint a nála elvileg 4 évvel idősebb nővérének... Ha már le tudnak gyártani Stark-jelvényes kiskanalakat a díszlethez, a castingra miért nem tudtak odafigyelni?

DeadBodiesEverywhere 2013.04.05. 22:40:57

A harmadik évad első részt néztük, olyannal, aki az első két évadot nem látta és ahogy jöttek a szereplők mindeegyikről mondtam 2-3 mondatot, ami majdnem mindig úgy fejezeődött be:
"ő is király akar lenni" vagy hogy "meg akarja szerezni magának a trónt" :-D

Egyébként a második évad hulladék szar unalmas volt, remélem a 3. felpörög... Nem csak ilyen karakterfejlődés szarság :-D

@korovjov 2013.04.05. 22:51:19

Reméltem, hogy olvashatok egy értelmes kritikát arról, hogy a nemzetközi dicshimnuszok és kötelező ajnározás után milyen laposan indított a harmadik évad. Mélységesen csalódtam.
A színvonal, amin fikázol (mert ez az írás nem hogy kritikának, még jegyzetnek is kiábrándító), kb. egy negyedik vbk-jától agymenést kapott kisiskolás bölcselkedését idézi - abban az esetben tudnám csak pozitív felhanggal értékelni, ha a rajongók dühének és habzó szájú, egekig magasztaló, végletekig dicsérő ellenkezését kierőszakolni volna hivatott, az új évad reklámkampányának részeként... ám még ez esetben is elég sekélyes és gyerekes az írás.

Mark Bolt 2013.04.05. 23:00:24

A Firefly nem volt tele közhelyekkel? A legnagyobb közhely volt a Han Solo szereppel, vadnyugat feelinggel.

És működött, nekem is az egyik kedvencem. :)

Trónok harcát a színvonalas párbeszédek viszik a hátán, a látvány és a klisék csak hozzátesznek. Hol van hozzá képest a Lost például? Lostban 2-3 részeket is pazaroltak olyan konfliktusokra, hogy valamely szereplő félreértett valamit, megsértődött, és aztán részeken keresztül kellett kiengesztelni, de akkor még 1-2 részig duzzogott is. :-D

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2013.04.05. 23:01:12

Kedves poszter, öröm számomra, hogy teljesíthetem egy vágyad: kurva anyád.

speirs 2013.04.05. 23:07:41

igazi fasz vagy, a legrosszabb fajtából. azért fikázol, mert így különbnek tűnsz, meg a szar blogod is index főoldalas lett. Életed csúcspontja, élvezd ki.

afazekas 2013.04.05. 23:09:42

@Bockó:
Na talán csak nem probléma h rosszat írtak erről a fosról!
Tele van a net blogokkal ahol egymást nyalják-falják a plebsz rajongók keress egyet!

mojoking77 2013.04.05. 23:11:47

@afazekas: :) Mint mar fentebb is irtam, teged sem az eszedert szeret aki ismer, az is biztos :)))

afazekas 2013.04.05. 23:30:28

@mojoking77: Beszólhatsz nem sokkal jobb a csapatod, mint a Győzike show rajongók...

kalloa121 2013.04.05. 23:30:49

Én a célközönség önfeledten tapsoló, boldog tagja vagyok. Minden héten alig várjuk a csajommal az új részt, izgik a kardozós-véres-baszós jelenetek, a sárkányok láttán mindig örömmel kiáltunk fel.

Szerintem ez nem baj, inkább ezt nézzük, mint ilyen vértelen, a posztoló óvodáskori gyűlöllek-korszakából visszamaradt hangnemű kritikákat írosgassunk.

No de nem baj, virágozzék minden virág, majd' letapossák a Lannisterek.

Llychllyn 2013.04.06. 00:04:51

Jól összefújta a szemetet a szél... A sorozatot az első évadban imádtam, a másodikban már büdös volt, hogy eltér a könyvtől, de ezzel lassan csak ki kell békülnöm.

A poszter valószínűleg hülye, de hát van ilyen.
Mondjuk amellett, hogy fantasy-t olvas és szakért jól, talán megtanulhatna helyesen írni is, de ez persze megint egy ocsmány grammar nazi-dolog.

l_andras 2013.04.06. 00:07:16

Azt hittem értelmes kritikát fogok olvasni a sorozatról, ehelyett egy sekélyesen általános semmit kaptam. Lecserélve a fantasyt scifi-re, a középkort western-re, kiszedem a csöcsös részt és lehetne ugyanilyen szar Firefly kritika. Szedd már össze magad, ha meg nem megy akkor ne erőltesd.

tepsiszett 2013.04.06. 00:18:56

ez igazából Barátok közt, annyi a különbség, hogy ebben a kontabarbarák csöcsöt is villantanak. én a zombiknak drukkolok.

Lefetyke 2013.04.06. 00:26:04

Nem tudok egyetérteni ezzel a kritikával.
Ha fognánk ezt az egész szöveget, és mindenütt kicserélnénk a Trónok Harcát Spartacusra, akkor igazat adnék.

A kritika szerintem sokkal inkább igaz Spartacusra, és mivel mindkettő HBO sorozat, remekül össze is lehet őket vetni egymással.

Amivel a Trónok harca jóval fölé emelkedik annak a nívónak, amit a kritika szerint képvisel:
1. kiváló színészek, akik brillíroznak a szerepeikben (egy-két kósza kivétellel). Említette a cikk a Firefly-t. Ilyen jó színészgárdát azóta nem láttam. De a Firefly lényegesen kevesebb szereplővel dolgozott epizódonként.
2. elsőrangú díszletek, öltözetek. Hatalmasat lendítenek a látványelemen. A Gyűrűk Ura igényességéhez hasonlítható. De a Gyűrűk Ura trilógiában kevesebb volt a helyszín, és kevesebb az egymástól megkülönböztetendő nép és érdekszövetség!
3. rendes sztori!! Jól kitalált alaptörténet, érthető történetvezetés (ami hatalmas bravúr, amikor ennyi szálon ennyi karakter fut egyszerre), kidolgozott háttér. Vegyük megint ellenpéldának a Spartacust: gátlástalan történelemhamisítás, kifejezetten szexre és vérfröcsögésre hangolt jelenetek sora (amit csak néha és félve szakít meg valamilyen, a cselekményt vagy karakterfejlődést előremozdító esemény). A Spartacus az a film, amiben még akkor is vadul hágnak egy rabszolgát (lány vagy fiú, édes mindegy) a háttérben, miközben elől a főhősök szerelmet vallanak egymásnak, vagy politikai diskurzust folytatnak.

Szóval, szerintem ez a kritika nagyon mellélőtt.

Netuddki. 2013.04.06. 01:59:34

Mi van? Tegnap nem jött össze az asszonnyal?

2013.04.06. 08:32:13

Valahol előttem már írták, hogy a könyv jó, csak helyenként sok benne a töltelék. Csatlakozom. A film is jó, nem azért, mert van benne csöcs és vér, (tőlem ki is hagyhatnák), hanem a többszálas történetvezetés miatt. A fanyalgóknak üzenem, ne nézzék! És nincs probléma. Akit zavar a csöcs az menjen és csináljon úgy, mint Ser Loras és Lord Renly:) :)

2bk 2013.04.06. 08:34:16

Olvasva a hozzászólásokat 2 következtetést vontam le : fele fikázza a nézőket ( olvasókat ) , hogy csak a vér és csöcs miatt nézik , és kultúr ember nem is nézi .....
A másik fele szerint olyan sok szereplő van , hogy nem is lehet megjegyezni , egyszerű embernek nem való ....

Na akkor hogy is van ?? Ami meg a vért és a csöcsöt illeti : szoktam olvasni más könyveket is , kedvencem az első , második világháború és kora .. hát láss csodát üdvözlet a valóságból ...ott mi volt : vér és csöcs ..olvassatok utána mennyi ember halt meg és mennyi nőt erőszakoltak meg ... sajnos ez a szomorú valóság ....vagy akár tegyetek egy kis esti sétát felkapott ( a felső réteg ) szorakozó helyei körül ... este 10 körül jönnek a lányok taxival éjjeli műszakra ... mert a csöcs világunk része ....

Mi ami ebben a filmben nem életszerű ?

tede 2013.04.06. 08:49:58

Én komolyan nem értem azokat az (ál)értelmiségieket, akik minden filmben, könyvben vagy sorozatban a megváltást keresik és jönnek műmájer okoskodással. Ezzel inkább a saját sikertelenségüket álcázzák csak, mert ők szórakoznának, de nem megfelelő a könyv, film vagy sorozat.

Egy tanácsom van, olvass lexikont, mert az garantáltan tartalmas szórakozás, ez való nekik.

burakefendi 2013.04.06. 09:11:58

Nekem a szex és erőszak öncélú mutogatásával kapcsolatban mindig ellenérzéseim vannak. Szerintem az ötlet és a kreativitás hiányát próbálják elrejteni vele. Na meg persze rámutatnak arra, hogy ezek a sorozatok sokkal inkább termékek, mint alkozások.

jog-ász 2013.04.06. 10:11:52

szerintem is gyenge érvelés, ráadásul a hbo más közönséget is megcéloz színvonalas sorozatokkal pl a terápiával vagy a most ment olthatatlannal, tuti hogy jóval kevesebb pénzből.

ElPadre 2013.04.06. 10:25:17

namost pont a s3 szezonnyitóban sem felkonc, sem csöcsvillantás nem volt. oszt mégis egy jó rész volt.

de egyértelmű, hogy ez a kedves foenix csak irigyli joffrey "pöcsfej" baratheon gonoszember-népszerűségét. hát, öcsisajt, némileg előbb kell felkelni ahhoz, hogy villain lehess.

ThomasGreg 2013.04.06. 10:33:58

Ez olyan tipikus magyar kritika volt.
Foenix, a Joffrey

Emmett Brown 2013.04.06. 10:43:15

@Psyman: Renly a könyvben is csőbuzi volt, csak nem volt nagy comingoutja.

2 éve castingoltak, és a gyerekszínészek eléggé lutrik abból a szempontból, hogy mekkorára nőnek, meg mekkora mellük lesz. Brant pl már nem bírja el Hodor :)

Emmett Brown 2013.04.06. 10:44:15

@Kristl: Stannis mint gonosz karakter? pff...

zaphodbeeb 2013.04.06. 11:20:43

Hogy legyen kritika is.
Nekem az íróval illetve eme művével vannak problémáim. Én betegnek gondolom az írót. Ennyi indokolatlan erőszak és mészárlás felvonultatása akár ötlettelenség is lehet vagy csak gyerekkorában történt vele valami.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2013.04.06. 11:28:42

@afazekas: Tolkien óta az egyetlen neoromantikus elemekkel operáló, fantáziavilágba helyezett, olvasható könyvsorozat ami a kezembe került, az a Martin-féle Tűz és Jég dala.
Az egész műfaj legnagyobb problémája szerintem az volt, hogy valamiféle félreértelmezett tolkieni örökségből a legtöbb szereplő hű de szerelmes, hű de komoly, hű de könnyes szemmel tud bámulni, és hű de nemes célokért, hű de sablonosan nyer. Ha véletlenül valami vicc elő is fordul, az is a macsóságra van kihegyezve, és nagyjából abból áll, hogy "nézd má' a kis pöcsköszörűt, még azt a kétkezes pallost se tudja rendesen tartani, hö-hö"
Ha valaha valaki olvasott óészaki, finnugor, vagy antik mitológiát, vagy legalább bármilyen Tolkien alkotást, akkor tudja, hogy ez ezekben a sztorikban -melyek elvileg az alapot szolgáltatják- sincs így. Ezeknek van humora, jóval összetettebbek a karakterek, és egyáltalán nem komolykodóak. (Ráadásul a tolkieni világnak pont az a lényege, hogy nem a hiper-szuper erővel megáldott kiválasztottak oldják meg a szitut, de ezzel már nagyon messzire eveznék).
Azért zseniális Martin, mert ebbe bele tudta illeszteni a modern emberi gondolkodásmódot -ha megnézzük a karakterek érzelemvilágát, mind borzasztóan modern- és csapott hozzá egy kvázilovagkori, ugyanakkor "feudális anarchiába" süllyedő díszletközeget.
Ennek a világnak van humora -még, ha fekete is-, van mélysége, szerintem ilyen a jó "fantasy". Vagy szerinted mi lenne az, Eragon? na ne röhögtess.... :D

gumirocker 2013.04.06. 11:31:17

@afazekas: na most ez csak annyiban fantasy, hogy vannak benne sárkányok és egy totálisan elképzelt világban játszódik. Egyebekben tisztára olyan, mint a Borgia-k idején az élet volt..... azaz az emberi valós történelemből vett példák más környezetbe való helyezése történik. De miért is baj ez? Az összes, értsd összes könyv valójában az ember nevű faj-ról szól ténylegesen. Ja, hogy nem tetszik a kép? Nos, igen. Ecce homo.....

kovácspéterke 2013.04.06. 11:32:50

@Psyman: Renly buzulása elég szépen benne van a könyvben is.

kovácspéterke 2013.04.06. 11:35:07

@Emmett Brown: jóvan, látom másnak se jött át, stannis mitől negatív és renly mitől pozitív, nemcsak nekem :)

kovácspéterke 2013.04.06. 11:36:42

@Emmett Brown: egyébként én azt nem értem, mivel ugye már megvan öt könyv, h miért nem veszik fel a gyerekekkel az összes jelenetet és kész.

Glosszárium 2013.04.06. 11:44:15

"Na, hát azért ilyen kurva fontos, mert az a helyzet, hogy a mai gyerekek nem úgy nőnek föl, hogy olvasni akarnak, hanem a látvány kell nekik. Mellettük vagyok. Látvány kell. Persze, jó olvasni is, meg minden. Tök intelligensnek tűnik az ember tőle, nade valljuk be magunknak, akár mennyire tökös irodalmárok vagyunk, a tömegek felcsigázásához mozgókép kell, nem papír, meg tinta. A hétköznapi ember fantáziája sokkal laposabb képet alkot egy könyvről, mint amilyen filmet csinál abból pár hozzáértő szaki. Mindenki jól jár." - ezt írta ugyanezen blogger a "Magyar rajzfilm" c. posztjában. Akkor most hogy is van ez? :)

pitaa 2013.04.06. 11:50:49

nekem vegyes érzelmeim vannak a trónok harcával kapcsolatban. van benne ami megfog, pl. tetszik a világ kidolgozottsága, jók a karakterek és a párbeszédek, de a sztori szerintem is rohadt unalmas és akárki akármit mond, van benne öncélú erőszak és szex... persze most ez a divat odaát kábelen, szóval nem kell rajta meglepődni.

valaki említette a spartacust. olyan botrány szar, bugyuta fost még életemben nem láttam.

midnight coder 2013.04.06. 11:53:44

Nem értem mi a baja a postolónak. Ha nem tetszik neki, nézzen alacsony költségvetésű magyar művészfilmeket. Az elmúlt 40 évben csináltak annyit mint a szemét, legtöbbjük a készítők szűkebb családján kívül nemigen érdekelt senkit, és minimális költségvetésből készültek. Ráadásul, a leghülyébb néző is észreveheti, hogy kimondottan úgy készültek, hogy szartak arra, hogy érdekel-e bárkit is. De a kedves postoló nézheti továbbá a meszelt a falat is, az nem csak hogy olcsóbb mint a fenti alkotások, de lényegesen szórakoztatóbb is.

Netuddki. 2013.04.06. 12:10:13

@Szandeeekahh: "Ha valaha valaki olvasott óészaki, finnugor, vagy antik mitológiát, vagy legalább bármilyen Tolkien alkotást, akkor tudja, hogy ez ezekben a sztorikban -melyek elvileg az alapot szolgáltatják- sincs így. Ezeknek van humora,"

Nagy tévedésben vagy ha a TH-ban keresed a humort. Az egész ugyanis véresen komoly. Szó szerint. Nem gyerkmatinéra való.
Aki nem olvasta a könyveket azt bizony érni fogják meglepetések. Aki meg olvasta az úgyis tudja mire számíthat...

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2013.04.06. 12:20:51

@kovi1970: olvastam az összes könyvet, nagyon sok szereplőnek van kifejezetten jó, szarkasztikus humora. pl. Jamie-Breienne jelenetek jó részében, Tyrion, Asha Greyjoy. De szerintem Bánatos Edd és óriásvész Tormund is vicces pasasok.
Nem kell gyerekmatinéra gondolni, a fekete humor is humor. Én annak szurkolok, hogy a végén apokalipszis legyen, esetleg a vadak túlélhetnek, az úgy egy nagyon fasza ökológiai katasztrófa élt adna az egésznek :D

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2013.04.06. 13:00:22

@kovi1970: egyiket sem nevezném gyerekmatinénak, mégis mindkét történet nagyon vicces.
úgy, hogy a Trym-ének borzasztó kegyetlen mészárlással ér véget: mek.oszk.hu/00300/00377/html/02.htm#cim9
a Lokasennában meg egymást érik a csöcsös-pinás sztorik: mek.oszk.hu/00300/00377/html/01.htm#cim8

2002 2013.04.06. 13:02:13

Végre valaki. Köszönöm.

JimGilmoure 2013.04.06. 13:32:55

OFF
@2bk: Ez van, amikor valaki nem olvassa el a Gyűrűk urát, csak filmen megnézi, mert "divatos" és utána szagértő.

És mások se igazán olvasnak, ..."mert az a helyzet, hogy a mai gyerekek nem úgy nőnek föl, hogy olvasni akarnak, hanem a látvány kell nekik. Mellettük vagyok. Látvány kell... A hétköznapi ember fantáziája sokkal laposabb képet alkot egy könyvről, mint amilyen filmet csinál abból pár hozzáértő szaki. "
:lol:
Ez fájt.
Ja, kérem, kinek milyen a fantáziája, vagy középiskolásként még csak szótalgolva olvas, és nem áll össze a történet.
Miért is?
ON

Psyman 2013.04.06. 13:37:02

@Mrs. Jackman: Igen? Mesélj már, hol! Az, hogy Cersei megpróbál róla mindenféléket terjeszteni az nem számít.

@Emmett Brown: De könyörgöm! Ha egy 10 éves szrepére nem egy 14 évest castingolnak, akkor nincs is semmi gond! Ehelyett most már 16 évesen kell eljátszania egy 10 évest...

Szilárd vélemény 2013.04.06. 14:19:35

Részben egyet kell értsek a kritikával.

Mielőtt valaki félreértené szeretem a Trónok Harcát, olvastam mind az 5 könyvet és a sorozat eddigi epizódjait is láttam.

DE egyet kell értsek @afazekas-sal. Aki olvasott már fantasyt és nem "koca" fantasy rajongó, annak lehet, hogy nem ez a legnagyobb mű. Ráadásul könyvről könyvre csökken a színvonal. Ha valaki jobban utánajár az tudja, hogy az író már teljesen elvesztette az ihletet és már ő sem tudja, hogy ki merre és hogy legyen. Két könyv van még hátra (elvileg), de az egész történet csak egyre terjedelmesebb. Martin véleménye szerint is néhány szál már nehezen kezelhető, dehát most már ott van a kényszer is, hogy beindult a biznisz, beindult a pénzcsinálás, muszáj gyártani a könyveket és a sorozatot. De mostanra az egész egy teljesen végtelen történet lett.

Az meg hogy a sikere miben rejlik? Aki nem fantasy rajongó, annak nehéz eladni egy olyan igazi fantasyt, ahol arról a másik világról fogalma sincs. Martin regénye ezért is lett ilyen. Ezzel bárki tud azonosulni, mert a fantasy elem nagyon kevés benne. Éppen csak vissza kezd térni a mágia és éppen csak megjelennek (és azok is csak kis számban) az inhumán lények. Ezt még be tudja fogadni egy könyvelő, egy sarki boltos, vagy akár egy mai vállalkozó is, de egy nagyobb volumenű és velejéig fantasy regényt nem tudna. Mert sok dolgot nem értene benne. Én ebben látom a sikerét.
Sajnos tényleg igaz, hogy valaki elolvas 2-3 fantasy regényt és azt hiszi mindent tud, vagy megpróbálja egy igazi rajongónak megmagyarázni, hogy ő a f@sz.

Olvassatok többet és máshogy fogjátok látni az egészet. Ezt a fanatikus rajongóknak üzenem. ;)

Mojoking te ritka nagy hülye lehetsz. Ja és mielőtt megírod nem 4 fantasyt olvastam, hanem az elmúlt 22-23 évben, amióta szeretem ezt a műfajt, azóta kb. 100-125-öt. Remélem ez elég lesz arra, hogy egy elvileg fantasy regényhez és sorozathoz kommenteljek érdemben. ;)

Ebzon 2013.04.06. 14:29:00

@Muad\\\'Dib: Gratulálok, kb rögtön elején levágja mindenki, hogy szimpla savazás az egész. Erre jössz te, aki megmondod mekkora bait és a plebsz ugrik.

Na ez mekkora FAIL ??

O86 2013.04.06. 14:42:41

Ez is egy vélemény. Nincs olyan dolog, ami mindenkinek tetszik. Ha nem jön be a Trónok harca, nézd a Jóban rosszban-t. :)

afazekas 2013.04.07. 00:30:29

@Szandeeekahh:
Nagyon jó fantasy könyvek vannak még a magyar Ynev kötetek íróitól is.

afazekas 2013.04.07. 00:33:04

@burakefendi: Nincs bajom a pornóval, de akkor pornót nézek...

afazekas 2013.04.07. 00:36:54

@VicGilson:
Nem tartom szaralaknak, szeresse, de a Győzike-showval és a Jersey shore-ral ne menjen az ember dicskedeni a romkocsmákon kívül...
süti beállítások módosítása