Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Jáksó László pusztítóbb, mint Alekosz

2013.03.12. 18:47 Rents Öcsém

A minap az atlatszo.hu megszerezte az MTVA tavalyi költségvetését. Ezt persze az Index is megírta, de valahogy a sok tüntetés és alkotmánymódosítás között elfelejtettünk valamit. Kurvára felháborodni.

Mivel viszont az árt az egészségnek, ezt most sem fogjuk megtenni. Nem akadunk ki azon, hogy az adófizetők pénzét olyan összefércelt foshalmokra szórják el, mint a Marslakók, nem említjük meg, hogy talán egy fasza kamaradráma kijön epizódonként 28 millióból, egy hightech akciófilm-sorozat viszont nyilván nem. Arra pedig, hogy Simicska Lajosnak itt is van egy-két cége (hol nincs?), már fel sem kapjuk a fejünket. Helyette utánanézünk, hogy mi lehetne, ha ezt a vagon pénzt tehetséges emberek kezébe adnánk a haverok helyett, és ha a bevételen és a számlán kívül az is fontos lenne,  hogy legyen közönsége a produkcióknak.

A Kálomista Gábor cégéhez kötött egészen nézhető Munkaügyekből például már 44 Family Guy pilot kijött volna, a Fox kultsorozata ugyanis anno 50.000 dolláros büdzsével indult, csak éppen mostanra többen nézik, mint ahányan ebben az országban lakunk. Gabinak köszönhetjük azonban a teljesen nézhetetlen Hacktion-t is. A Hacktionnel nem csak az a baj, hogy senkit nem érdekel és nem is csak az, hogy 530 millió forintunkba került eddig, hanem az is, hogy már mielőtt elkezdődött egyértelmű volt, hogy nem fog bejönni. Egy ilyen jellegű sorozatnak az epizódonkénti költsége rúgna ennyire, és akkor össze lehetne hozni a látványt, a hangot, meg egy szakközepes színjátszókört, akik simán lejátszanák Hujber Ferit és Oroszlán Szonját. Ebbe a pénzbe amúgy az Üvegtigris 2-3 teljes költségvetése is beleférne, vagy mondjuk a Blair Witch Project. Utóbbi harminchétszer, ami mellé mellesleg 284 millió dollár bevételt is produkált.

A TV Com Kft.-nek 232 milliót perkált a Vagyonkezelő Alap az Átok című sorozatra, ami annyira fantasztikus, hogy annak ellenére, hogy vagy öt magyar tévéblogot követek, én még életemben nem hallottam róla. Biztos jó, de az is fontos talán, hogy Christopher Nolan amúgy zseniális Following-ja 165 alkalommal jött volna ki belőle, ami sorozatban durván 7-8 évad.

Fábry Sándor köztévés bohóckodása 590 millió forintot emésztett fel tavaly, amiből egy másik kövér, szakállas humorista, nevezett Kevin Smith, 90 alkalommal forgatta volna le a Shop-stopot, ami önmagában viccesebb, mint Sanyi bácsi egy egész évad alatt.

Simicska a jófiú. Nem szívesen mondunk ilyesmit, de az összes érdemtelen, tehetségtelen faszszopó között a Simicska-cégek legalább szórakoztató, sőt, helyenként kifejezetten jó műsorokat gyártottak, mint a Maradj talpon!, a Magyarország szeretlek!, sőt, még a A Dal is elment egynek, ebben a mezőnyben legalábbis biztosan. Tőle ezért nem sajnáljuk annyira azt a laza másfél milliárd forintot, bár a Trainspotting ebből kábé négyszer kifért volna és egy pillanatig se higgyük, hogy minden pénz a műsorokba folyt.

Az arany faszkorbács nyertese azonban egyértelműen Jáksó László és a Marslakók. Ez a sorozat az elmúlt év legcsúnyább bukása, 77 epizód alatt az egyből szar 370 ezres nézőszámról 90 ezerig sikerült süllyednie, a sajtó harsány röhögésétől és Jáksó Laci felháborodott puffogásától kísérve. Mondanom sem kell, hogy a maga 841 milliójával erre költött a legtöbbet az MTVA. Nem is akarom tudni, hogy a 3.5 milliót kóstáló Paranormal Activity ebbe hányszor fér bele, hogy az HBO kifogástalan Terápia című sorozata vajon mennyivel volt olcsóbb, és hogy ebből a lóvéból mennyi ment tényleg a sorozatba.

A fentiek tekintetében érthető azt hiszem, hogy a magyar televíziózás miért tart ott, ahol tart. Nem csak a Való Világ és Hajdú Péter a felelősek. Elképesztő pénzek mennek el olyan termékekre, amiket épeszű ember csuklóból a konyhamalacba dobna készítőstül-mindenestül, miközben magyar filmek nem készülnek, mert nincs miből, ugye. A legrosszabb mégis az, hogy elmarad a felháborodás. Átkapcsolsz a Comedy Centralra, ott vár a felüdülés, a köztévé meg úgyis a nyugdíjasoknak van, őket meg mindenki szereti, belefér tehát, hogy mi álljuk a szórakozásukat. Mondjuk a Marslakókból 600 gyerek kijárta volna az egyetemet. Nem ezen ment mostanság a balhé?


Szólj hozzá!

Címkék: kult tévé pénz valóság lopás

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr915131373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása