Miután az érkezést követően leépítettük a szállást és az újságírás doktoraivá ittuk magunkat, első utunk a buszhoz vezetett. Bár a média kiemelkedő képességű szakembereinek a teljesen véletlenszerűen járó különjárat ingyenes volt (a többieknek asszem 350,-) egy út elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a taxit válasszuk a későbbiekben. Ez utóbbi amúgy 1200-tól egészen 2000-ig terjedő áron tette meg ugyanazt az utat, valószínűleg attól függően, hogy hányszor kérdeztünk rá a kurvák hollétére és a szopatás árára (amúgy 6000 volt először, de kiderült, hogy a lányok elköltöztek, később a 6-os út melletti hölgyekre már volt 2000 is, de addigra elfogyott a pénz meg amúgy is van egy határ).

A szervezők valószínűleg a kialakításnál is figyelembe vették a jegy és pénz nélkül érkező punk sereg igényeit, mivel a parkoló majd akkora volt, mint a fesztivál és több kannásbor volt a területén, mint autó. A bejáratnál, és mindenhol máshol is, megtalálható biztonsági szakembereket egyértelműen a CIA képezte ki, mert egyenruha és mondjuk security kártya híján még mindig nem vagyok benne biztos, hogy a K9 a cég vagy csak egy ruhamárka. Mindenesetre a dolgukat jól végezték nincs mire panaszkodnom.

Maga a bulihely akkora, hogy térkép sincs, sőt szponzorok és reklámok híján műsorfüzet se, csupán egy árva műsorlap. Ezen amúgy volt egy színpad, amit mi hat nap alatt nem találtunk meg, de ez valószínűleg a középkategóriás viszki hibája. Amit viszont megtaláltunk az például egyből két nagyszínpad a hazai rockzene összes valamirevaló arcával és olyan külföldi zenekarokkal, mint a Soulfly, az Arkona és a Carnifex. A fontosabb pontokat összefoglalva Max Cavalera iszonyatosan meghízott és valami nagyon sötét metált kezdtek el játszani, az Arkona énekesnőjétől úgy megijedtem, hogy a vipbe is alig mertem visszamenni hátha ott ólálkodik, a Carnifex énekese pedig képes három interjúkérdésre összesen két szóval válaszolni. Ki kell még emelni a NuSkull Pit néven futó sátrat is melynek az az érdekessége, hogy kiemelten csak saját felelősségre látogatható, valószínűleg azért, mert nincs színpad. A feltörekvő zenekarok egy szobányi területen a közönséggel vegyülve szórakoztathatják a nagyérdeműt, a sajtó szakemberei pedig jobb ha elbújnak valamelyik erősítő mögé, nehogy elbassza őket a sátorban csukott szemmel üvöltve körbeugráló frontember.

Mivel az ügyvédek és orvosok csemetéi inkább technóval lázadnak, a fesztivál igyekszik az árával hódítani, ami a 9990-es bérleten és a 390-es sörön végül is érezhető. Az viszont sajnos tény, hogy David Guetta és Avicii teljes felszereléssel (tehát egy pendrive-al) sem foglalnak annyi helyet a repülőn, mint a Soulfly dobfelszerelése és még több látogatót is hoznak, nem csoda hát, hogy az alacsony ár/neves fellépő kombó idénre megölte a fesztivált.

Az Auróra is megmondta, az élet értelme a szopatás. A Balaton Sound pedig több segg- és mellösszefoglalót tud felmutatni, mint koncertbeszámolót, azonban hál’ istennek jutott bőven néznivaló Pécsre is. Hozzá kell mondjuk tenni, hogy aki erős mágneses térrel rendelkezik és/vagy undorodik a testékszerektől jobban jár, ha megpróbál hajnali hatkor a Balaton partján minimálra szétkattanó hölgyek közül válogatni. Itt ugyanis a piercing és az acélbetkó volt nagyjából a belépő, de azért láttam egy-két versenyzőt, akinek úgy nézett ki a feje, mint egy halálcsapda a Fűrészből, nyaktól lefele pedig már egy Jackson Pollock festményre emlékeztettek.

Záróakkordként muszáj megemlékezni Pécsről, a kultúrfővárosról is. Az emberek nagyon kedvesek a fesztiválozókkal, bár szerintem a többség nem is tudja, hogy fesztivál van és bár azt hittem, hogy az ország összes nonfiguratív tetkója Zamárdiba vonul az év ezen szakaszán, azért sikerült Pécsett is találni, úgy négyzetméterenként kettőt. Többnyire embereken persze.