„72 éves korában meghalt a kultfigura és színész, Chuck Norris. De már jobban van.” Oké, emberek, betelt a pohár! Chuck Norrison, Chuck Norrisszal, Chuck Norrisosan (satöbbi) nevetni unalmas!
A fenti új, hiperszuper csáknoriszos viccet a napokban láttam először, és szerintem pont ez speciel nem rossz poén. De itt az elv a fontos, nekem ugyanis tele a tököm a zinternet legnagyobb mémjével (sic!). Emberek, nem vicces. Komolyan: NEM VICCES! Hanem egyszerűen csak unalmas.
Hetente jönnek az újabb, fárasztóbbnál fárasztóbb poénok, saját honlap és elképesztő mennyiségű ember, aki szerint ez vicces. Értem, az internet felkapott egyszer csak valakit, aki menőn tud nézni és tud karaterúgásokat, ezt elfogadom. Lehetett volna Van Damme is, vagy Jet Li is, de valamiért, megmagyarázhatatlan módon Chuck Norrisra esett a választás. Nekem mindegy, nem tartom menőbbnek egyiket a másiknál, engem az zavar, hogy szar poénokat gyártunk egy emberre, aki életében nem tett semmit, amivel ezt kiérdemelné. Ez az ember valójában abszolút jelentéktelen színész, egy tökéletesen középszerű karrierrel, amit még csak nevetségesnek sem lehet mondani, hiszen bőven kihozta magából a maximumot: volt egy félig-meddig sikeres sorozata és pár filmje. El is lenne felejtve annak rendje és módja szerint, ha nem lett volna belőle a kétezres évek humorforrása. Hogy ez hogyan történt, arra szerintem nem létezik épeszű magyarázat, de minden megoldásra nyitott vagyok.
Tudom, itt is volt Chuck Norris-poszt, ettől függetlenül unalmas (és az is nagy különbség, hogy az jó volt). Főleg azért, mert a viccek elsöprő többsége valójában nem is vicces, és ez bizony ront az élvezeti értékükön. Nézzünk néhány egyszerű példát a honlapról:
„Chuck Norris már kétszer meghalt csak a halál nem mert eljönni érte!”: Komolyan? Ezerszer elolvastam már és nem értem, hogy mi ebben a poén. Szerintem ez egy szar.
„Azóta van zsiráf, amióta Chuck Norris nyakon vágott egy lovat.”: Fél fokkal jobb, mint az előző, de attól még ha fosból várat építesz, a szaga büdös marad.
„Hagyjuk már Chuck Norrist. Csak egy hülye színész. Ha tényleg igaz lenne róla az, amit írnak, akkor egyszerűen idejönne és beleverné a fejem a billentnkasdflvns kln nl snlv sldsfwa ééw aedh.”: No comment, ha ez ma egy jó vicc, akkor itt kurvára nem a politikai válság a legégetőbb probléma… (Bár az első két mondata jó. Csak viccnek szar.)
Sorolhatnám napestig az egyre izzadtságszagúbb „tréfákat”, de már attól felmegy bennem az ideg, hogy olvasgatom őket. Ha szépen lenyugszom, tulajdonképpen két nagyobb problémát látok:
1. Unalmas lett. Jól indult, vicces volt, újszerű volt kinevezni egy maximum középszerű harcművész-színészt a bolygó legmenőbbjének, de túlzásba estünk. Ma talán minden tizedik csáknorisz-poén jó (ha egyáltalán), és a sors fura iróniája, hogy pont egy ilyennél telt be a pohár. Facebook-alkalmazás? Ne mááááár…
2. Nem csak a neten megy. Ez zavar a legjobban, hogy teljesen bejött a hétköznapokba a dolog, vannak emberek, akik személyes beszélgetésekben hozzák fel Norrist, egy-egy viccet társaságban elsütnek. Ami a még nagyobb baj, hogy ezen nevetnek is. Fárasztóak vagytok. Nem nagyon, csak egy kicsit.
A vicc művészet, mégpedig az egyik legfontosabb. Egy jó poénnál nincs felemelőbb, szórakoztatóbb és megnyugtatóbb dolog. A jó poén értéket képvisel. Sajnos, úgy ahogy a többi művészet esetében is, itt is észrevehető az értékromlás, a minőség a mennyiség rovására megy. Erre tökéletes példa a Chuck Norris-viccek egész tárháza. Legyünk már egy kicsit kreatívak, nagyon sajnálnám, ha 2012-ben is még mindig ezen nevetnénk.
