Végre hazaérkezett a mobilszaunából instant szórakozóhellyé átalakított Valyo mobil, ma este már lehet is menni a Lánchíd pesti hídfőjéhez a Duna mellé, ahol egyrészt lezárul a Fiatal Írók Szövetsége és a Valyo – Város és Folyó csoport közös országjáró turnéja, a FIeSzta, másrészt viszont elindul a következő tíz napos buli, ezúttal a rakparton. Nyugi, joggal kérdezed, hogy mégis mi a faszról beszélek.
A Valyo egy olyan csapat, akik a Dunát és a város lakóit próbálják (egyre több sikerrel) közelebb csalogatni egymáshoz. Ehhez csináltak Dunatanösvényt, meg Kacsakődobó Bajnokságot, sőt, a Római Partra tervezett mobilgát ellen is tiltakoztak – utóbbi megakadályozása egyébként vélhetően a Duna és a lakók egymáshoz közelhozásának Végső Megoldása lehetett volna. Így viszont, hogy győzött a kényelem és inkább nem akarjuk az áradásokat, maradt a rakpart: a Lánchíd pesti hídfőjénél már tavaly kint volt egy cirkuszi kocsi (a Kacsakő Bisztró), amit a Valyo üzemeltetett és elbaszott jó hangulatot varázsolt a Duna mellé. Gondolta a fasz, hogy ezt a folyót nemcsak a Margitszigeten lehet a végletekig kiélvezni Budapesten.
Aztán szereztek egy régi repülőtéri buszt, amit először mobilszaunaként, tavasz óta pedig instant szórakozóhelyként használnak: bárhol leparkolnak vele, nagyjából húsz perc alatt (feltéve, hogy senki nem másnapos) felállítható a pult és az elektronika, van szörp, fröccs és persze folyó, minden mennyiségben. Az elmúlt tíz napban a FISZ is becsatlakozott a buliba, és bejárták az országot teljesen ismeretlen írókkal. A FIeSZta lényege az volt, hogy
„a két hetes programsorozat révén az Alföld nagyobb városai mellett olyan közönséghez is eljuttassa a fiatal alkotókat, akikkel ritkán találkozhatnak, egyúttal az utazás révén inspirációt nyújtson számukra. A Tavaszi Turné egyszerre irodalmi-művészeti programsorozat, ugyanakkor alkotó- és tanulmányút is.”
Mármint nyilván ezt írták a pályázatba, aminek köszönhetően a Nemzeti Kulturális Alap megfinanszírozta nekik ezt a bulit. Mi Körösladányban csatlakoztunk a buszhoz, amivel átszállíttattuk magunkat Gyulára, ahol az irodalomóra után megnéztük az űrhajóst is, amit egy vicces kedvű festő felejtett a katolikus templom freskóján.
Maga a hangulata egy ilyen utazásnak nyilván elképesztő, annak idején éppen én írtam Panyoláról is, a körösladányi kiruccanásunk pedig hasonlóan szürreális élmény volt. Természetesen szállásról ezúttal sem gondoskodtunk, viszont most vittünk sátrat, amit a Körös partján állítottunk fel, a falu szélén. Egészen pontosan ezt láttuk, mikor kimásztunk a sátorból másnap reggel:
De ez még odébb van, hiszen aznap este, mikor megérkeztünk, akkora szerencsénk volt, hogy elkaptuk a helyi Henkel gyár éves majálisát, amire összeverődött a falu mint később kiderült város apraja-nagyja. Mindenki ott volt, aki számított, aki pedig nem, az utca túloldalán bulizott Körösladány két kocsmájában. A helyszínről egyébként sokat elmond, hogy egymás mellett kettő darab szórakozóhely is van, köztük egy bolttal. Mint közelebbi vizsgálatunk során meggyőződhettünk róla, ez nem egy teljesen logikátlan faszság, amiért börtön járna annak, aki később költözött oda, hanem nagyon is fontos: az egyik helyen csak cigányok, a másik helyen csak magyarok fehérek hogy kell ezt jól mondani basszameg nemcigányok voltak. De vissza a majálisra.
A legkomolyabb élmény valószínűleg a tűzijáték volt, amit nem tudom ki engedélyezett, de nyilván kapott előtte némi csúszópénzt: konkrétan a fejünk fölé lőtték, hamuesőben állva csodáltuk a sokszor félelmetesen közelinek ható robbanásokat. Az élmény amúgy abszolút csodálatos volt, miközben azért nyilván rémisztő is, de ez sem volt fogható ahhoz, ami ezután következett: az Antovszki Band (nézd meg a honlapjukat, érdemes) kezdte el húzni a talpalávalót, a helyiek pedig készségesen megmutatták nekünk igazi arcukat: halálosan készen őrjöngtek az összes számra, köztük olyan klasszikusokra mint a Gypsy Kings Volare című darabja, aminek a szövegét még a frontember sem ismerte, így inkább csak halandzsázott a mikrofonba. De ez senkit nem zavart – minket se, baromi jót mulattunk rajta.
Másnap aztán a Fiatal Magyar Írók társaságában átbuszoztunk Gyulára, ahol bepótoltuk a felolvasáson való részvételt, amiről a MÁV miatt Körösladányban lemaradtunk.
a többi képet a Körösladány-Gyula túráról erre találod
Egy dolog már most biztos: az újgenerációs írók sokkal menőbbek, mint bármelyik náluk sokkal híresebb nagy előd a legjobb pillanatában. A felolvasás alá Panda improvizált zenét, amitől egy sokkal érdekesebb eseménnyé vált az amúgy meglehetősen monoton felolvasás. És akkor el is érkeztünk a problémámhoz.
Baromi jó volt az egész utazás és nagyon örülök neki, hogy ezek az írók végre lehetőséget kaptak arra, hogy találkozzanak egymással (mert itt a közönség erősen másodlagos volt azért), miközben kifelé is kommunikálva van a létezésük – végre megkapták a lehetőséget, hogy annyira fontosak legyenek, amennyire egyébként az írásaik alapján legtöbben tényleg megérdemelnék. Csak ez a kurva felolvasás. El kell ismerni, hogy ez a társaság írókból áll, nem pedig a szépkiejtési verseny győzteseiből. Én értem, hogy az embernek jól esik a kezébe fogni a saját kötetét és felolvasni belőle, de baszki, aki nem tud beszélni, az ne tegye. Tényleg ne. Mert ha valaki raccsol és a sztorija főhőse egy Raúl nevű höRCSög, akkor ott biztosan bajok lesznek és lehet akármennyire vicces az írás, a fele se jön át senkinek. Arról nem is beszélve, hogy ha teszem azt gyerekverseket olvas fel valaki, akkor talán hangsúlyozni sem ártana megtanulni, mert ugye ott a szöveg mellett épp az a poén, hogy hogyan mondanák a gyerekek – vagy a bárgyú felnőttek, akik csak affektálva tudnak beszélni velük.
Viszont ezen az apróságon túl más probléma nem volt. A szövegek jók voltak, a zene detto, meg fröccs, meg folyópart – mi kell még? Most ugyanez lesz, csak a Duna mellett a Lánchídnál, úgyhogy a következő tíz nap nagyját részemről ott fogom tölteni. Legközelebb pedig remélhetőleg lesz egy-két színész is, akik ingyenutazásért (Budapesten nyilván ingyenivásért) cserébe vállalják a felolvasást.
