…mujure odafordul hozzám, Készen vagyok, mormolja, előttünk a Clandestino szól a színpadról, mellettünk junkiemanó alszik. Mi csak vedeljük a pálinkát és a sört – valahogy ki kell bírni negyed hatig, mert éjszaka nem lehet sehova se menni Panyoláról. Nem is akarunk sehova se menni, együtt éneklünk a helyiekkel, néhány népdalt még jobban is tudunk náluk. A világ legeldugottabb fesztiválján vagyunk, ahol léggömbbel, a Szamosparti Nyugdíjas Klub zseniális töltött káposztájával, koncertekkel és a csapból is folyó pálinkával álcázták fesztiválnak az éves falunapot a helyiek.
Némileg leegyszerűsítve Panyola sétatávolságra van az ukrán határtól. Összesen három dolog van, ami emlékezetessé teszi az egyszeri ember számára: szilvatermő vidék lévén zseniális a pálinkájuk, éjszaka képtelenség bárhova is menni, mert nincs híd a Szamoson és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban valami miatt egyetlen cigány sincs. Igen, tényleg az ukrán határnál voltunk. Igen, mi is elgondolkodtunk azon, hogy talán a pincében rejtegetik őket.
Na most nyilván mindenkiben felvetődik, hogy vajon mi a fenét keresett egy ilyen eldugott helyen három idióta fővároshívő. Azért mentünk, mert balatoni nyaralásaink során hozzájutottunk egy szórólaphoz, ami Fűszeres Eszter sparhelten sült finomságaival reklámozta a VII. Határmenti Világzenei Fesztivált. Úgy voltunk vele, hogy óriási hiba lenne ezt kihagyni, úgyhogy junkiemanó és mujure társaságában pénteken 7:18-kor elindultunk a Nyugatiból, hogy közel hét óra utazás után megérkezzünk Panyolára. Előtte cigizgettünk Nyíregyházán, ittunk egy pálinkát Vásárosnaményban, majd Olcsva határában felszálltunk a kompra, ahol sikerült lestoppolni egy társaságot, akik már második alkalommal jöttek. Akkor még nem tudtuk, hogy a Szamoson nem lehet másképp átkelni, tehát nem fogunk a hajnali vonattal hazajönni.
A hely egyébként nagyon szép és, talán éppen ezért, tökéletesen átlagos. Ami különlegessé teszi, hogy hét évvel ezelőtt valami zseni azt mondta a polgármesternek, hogy Figyelj, szerintem meg kéne pályázni valami EU-s pénzt, például nevezhetnénk a falunapokat fesztiválnak, aztán hátha lesz valami. Lett. Panyolát nyugodtan nevezhetjük Kelet-Magyarország Las Vegasának: ami itt történik, az itt is marad. Mi hárman celebnek számítottunk, szerintem még soha nem járt ott budapesti, legalábbis erre engedett következtetni, hogy mindenki nagyon barátságos volt, sőt, gondoskodóan figyeltek ránk, ha csak készen ültünk a fűben, akkor is mindig jött valaki, hogy miújság, hogy vagyunk, ugyemilyenkirály. Éreztünk némi tiszteletet is, azt ugyanis rajtunk kívül senki nem merte bevállalni, hogy szállás vagy sátor nélkül érkezik. Ekkor már a sokadik sört (250,-) és pálinkát (600,-) kértük ki, úgyhogy sztoikus nyugalommal viseltük a hírt, miszerint innen legkorábban a reggeli busszal tudunk menni. Viszont ami elment a vámon, visszajött a réven: volt wifi. Komolyan.
Volt itt minden (mármint a híd-dolgot leszámítva): Laci bácsi lapcsánkája, amit traktortárcsán készített, a Szamosparti Nyugdíjas Klub elképesztő lassú kiszolgálása (konkrétan fél órát álltunk sorba három adag kajáért, ebből én negyed órát a söröspult előtt töltöttem, ahol egy hordócsere okozott drámai fejleményeket), léggömb, amivel bárki felmehet, ha vesz egy Panyolás pólót, tombola, Folk Error és Krokodill koncert (előbbi rockosan próbál népzenét játszani, amiből aztán általában inkább csak a népzene marad, utóbbiról hadd legyen elég annyi, hogy kiálltak a színpadra és egyszercsak belekezdtek a Clandestinoba), ezeken kívül pedig alkohol, alkohol, alkohol, mindenhol csak alkohol és mikor valaki megmutatja, hogy az ott egy ausztrál, ez meg itt Argentínából jött, elkezdesz egyáltalán nem csodálkozni. Itt tényleg minden megtörténhet.
A pálinkafőzdéig már képtelenek voltunk elmenni (a Szamos melletti töltésen kellett volna negyed órát sétálni, ami esetünkben másfél óra fekvekúszás lett volna), pedig ott ilyenkor teljesen ingyen lehet pálinkát kóstolni. Azt tudom mondani, hogy jövőre gyertek ti is (mi biztos ott leszünk), mert, ahogy az egyébként paródiába hajlóan egoista polgármester mondta, ide tényleg hazaérkezik az ember.
