Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Összeesküvés haladóknak

2014.01.25. 17:37 szkr

Nagyon nagy jóakarattal 300 ember gyűlt össze szombat délután a Pecsában, hogy részt vegyenek a chemtrail (erről még lesz szó) elleni és a HAARP (erről is, de ezt még annyira sem értettük meg) intézetek bezárása melletti nemzetközi tiltakozáson. Szó volt Sebestyén Balázsról és a Morning Show-ról, a globális felmelegedésről és még a devizahitelesek is beavászkodtak valami rejtélyes módon. Politikamentes összeesküvés, csakis haladóknak.

Minden, ami a posztban elhangzik úgy igaz, ahogy le van írva. Bizonyítékunk, ahogy a tiltakozóknak, nekünk sincs, de olyan biztosnak tűntek, és pláne olyan lelkesek voltak, hogy kénytelenek voltunk meghajolni előttük. Meg vannak laboreredményeik is, amiket meg nem mutattak, de ha mondják, hát nyilván hiszünk nekik.

Feltűnt már, hogy a repülőgépek, ahogy elhaladnak az égen, húznak maguk után egy fehér csíkot? Azt gondolnád, valami ártalmatlan cucc, afféle kipufogógáz, pedig nem. Ez a chemtrail, amire rákapcsolva a HAARP állomásokat ártatlan ember milliárdjait mérgezi a Háttérhatalom, amiről nem lehet tudni, hogy kik vannak benne, vagy hogy mi a céljuk, egyszerűen csak van és kész. A Háttérhatalom kezében van az ország és vele minden magyar. A Háttérhatalom nem akarja, hogy kék legyen az ég és szép legyen az idő. A Háttérhatalom direkt elrontja az időjárást, az űrben háborúzik és a győzelem érdekében képesek és ciklonokat küldenek Japánba, tűzhányókat töretnek ki Új-Zélandon, mit sem törődve azzal, hogy közben ártatlan emberek halnak meg. A Háttérhatalmat 2010-ben Posta Imre szakértő beperelte népirtásért, de azóta is csak mélyen hallgatnak erről.

A kormány is benne van. Mindegy, hogy ki van hatalmon, a Háttérhatalmat szolgálják ki. Hogyan? Például engedik a chemtrail használatát. Nem véletlen, hogy az LGT a Valaki mondja meg… című számát úgy kezdi, hogy Madarak jönnek, madarak jönnek, halálesőt permeteznek. Azt hitted, hogy ez a bombákra vonatkozik? Hogy lehetsz ennyire vak? Az egész mérgezés Vietnámmal kezdődött, hát nem tűnik fel, hogy ott folyton csak esik az eső? Legalább is a háborúról készült összes filmben így van, ami pedig a tévében van, az csak akkor hazugság, ha az ellenkezőjét állítja, mint mi.

Vissza a kormányhoz: átlátszó módon próbálták megakadályozni még azt is, hogy létrejöhessen ez a tiltakozás, mi más lehetne a magyarázat arra, hogy pont most, a tiltakozás előtti napon esett 30 centi hó? Ha már itt tartunk, ilyen hidegben ki hihet a globális felmelegedésben? Véletlen lenne, hogy Amerikában -50 fok van? Ébresztő emberek! Meg vagytok vezetve! Most kell kiállnunk a jövőnkért, mert hamarosan teljesen elbutítanak minket. 2018-ra erős politikai felhangot kell elérnünk, 2018-ban a választást az kell eldöntse, hogy ki áll ki a chemtrail ellen. Ez pedig csakis rajtunk múlik.

Sebestyén Balázs a Morning Show-ban egyszer elszólta magát, elmondta, hogy ő személy szerint egyetért azzal, hogy nem kéne mérgezni a föld lakosságát. Milyen visszhangja lett? Semmilyen! Miért? Mert törvény van arról, hogy tilos olyat mondani a médiában, ami megzavarja a nyugalmat. Nem véletlen, hogy csupa jó hír ömlik a Híradókból, senki nem beszél azokról a tömegmészárlásokról, amiket a Háttérhatalom az űrháború miatt elkövet.

Persze, jöhetnek a kommentek, hogy én is csak egy elmebeteg vagyok. De tudjátok mit? Kapjátok be! Akkor leszek elmebeteg! Jézust is elmebetegnek tartották, Buddhát is, sőt, Gandhit is kinevették. Tudjuk, hogy ott voltak a titkosügynökök, tudjuk, hogy figyeltek minket, ahogy olvassák is a sorokat, miközben írom őket. De nem szabad megijedni. Azért figyelnek, mert félnek tőlünk. Mert mi tudjuk az Igazságot és nem vagyunk hajlandóak beolvadni a háttérbe. Kiállunk az igazunkért és nem adjuk fel. A lelkünkért zajlik a küzdelem. Mindenért, ami emberi lényegünket alkotja. A chemtrail-felhők felől eltűnt Isten is. Magunkra vagyunk hagyatva, alattunk a beépített aknák, felettünk az űrháború pusztít.

Használhatnak szuperkatonákat, lehet titkos EU-s direktíva arról, hogy minden újszülöttbe chipeket kell ültetni, mi akkor is folytatjuk a harcot, utolsó vérünkig. Nem magunkért, hanem a gyermekeinkért. Nem akarunk mást, csak kék eget.


18 komment · 2 trackback

Címkék: humor tudomány idióták

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr615781192

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne rémisztgess engem Paks miatt a Szovjetunióval! 2014.01.26. 12:53:55

. A választókorú lakosság 40%-a a Szovjetunió felbomlásának évében még vagy meg sem született, vagy kiskorú gyerek volt. Felesleges rémisztgetni a fél országot a vörös terrorral. Így szerintem nem csak vicces, de értelmetlen hiszti is az, hogy a balo...

Trackback: Terroristákat toboroz az Amerikai Népszava a magyar balos ellenzékből 2014.01.26. 12:51:37

. Azt írja, a Szabadság térre tervezett emlékmű felrobbantása alkotmányos és morális kötelesség, és aki megteszi, nemzeti hős lesz. A cikk, amelyről a lenti printscreenek készültek, hét alkalommal szólítja fel olvasóit a készülő emlékmű megsemmisítésé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak egy néző 2014.01.26. 12:54:09

Az az összegyűlt 300 ember lehet az Echo Tv lelkes nézője, aki mámorosan isszák Szaniszló elvtárs és Bogár tanár úr szavait a Globális Háttérhatalomról, akik kezében összpontosul a világ pénzügyi hatalma és Stanyecli elvtárs bebizonyította, hogy biza Hegyeshalom felett cirkáló IMF-es röpülőgépek hozzák szegény hazánkra (és persze a bukott baloldal) az összes vészt és még a vörösiszap tárolónkat is néma bombával a nyakunkba robbantotta. Azért kiváncsi lennek az előadók névsorára is.

szamaritánus 2014.01.26. 14:00:33

@csak egy néző: húzd ki a fejed a picsádból, barátom.

csak egy néző 2014.01.26. 14:21:12

@szamaritánus:
Nem tudom komám, mert a te fejed van a p...mba.

Medgar 2014.01.26. 14:35:09

Bearanyoztad a vasárnapomat

eßemfaßom meg áll 2014.01.26. 14:36:28

"A Háttérhatalom kezében van az ország és vele minden magyar"

Rosszul írtad, az egész VILÁG a Háttérhatalom kezében van

Itt is lehet simogatni az elmebetegek buksiját:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9109802&la=128835796

eßemfaßom meg áll 2014.01.26. 14:37:45

@csak egy néző: felesleges politikát belekeverni, ezek pártfüggetlen hülyék

eßemfaßom meg áll 2014.01.26. 14:44:13

Az egészben az a legdurvább, hogy ezek ezt komolyan gondolják

hondamonda 2014.01.26. 15:53:18

A bullshit hivok egyre szervezettebbek.

angin san 2014.01.26. 16:32:49

Nem voltam jelen ezen a rendezvényen, mert nem vagyok rendezvénylátogató tipus. De kérdem én az itt okvetetlenkedőket, hogy szerintük mik azok a bazi hosszú csíkok fent az égen? A kondenz csíkos baromságot azt most hagyjuk, jó? Zsenge gyermekkoromban és még ma is, rengetegszer tekintek az égre. Saját tapasztalatom pedig az, hogy ezek a csíkok mostanság felfedezhetők csak. Ha az átkosban nem volt egy ilyen sem látható akkor most hogyan?
Tehát a kérdésem az lenne a kétkedő, és mindenkit lehülyézőkhöz, hogy ha ezek nem a chemtrail eredményei akkor mik?

Haibane 2014.01.26. 17:30:58

@angin san: Gondolom az fel sem tűnt, hogy közben a repülőgépek száma durván megemelkedett, többnyire a fapados légitársaságok térhódításának köszönhetően.

Itt informálódhatsz ha vannak még kérdéseid:
chemtrail.hu

Prostatikus Vogon Jeltz 2014.01.26. 17:36:17

@angin san: követeljük együtt, hogy a fizika monnyon le, valamint alanyi jogon kavintont mindenkinek!

eßemfaßom meg áll 2014.01.26. 17:47:18

@angin san: "Saját tapasztalatom pedig az, hogy ezek a csíkok mostanság felfedezhetők csak. Ha az átkosban nem volt egy ilyen sem látható akkor most hogyan?"

A cavinton állítólag jó memóriaproblémák csökkentésérte.

butyko 2014.01.26. 17:59:54

A jelenség,mint olyan - létezik. De van rá korrekt magyarázat. Ne szégyelld,olvasd végig: iho.hu/hir/chemtrail-osszeeskuves-es-a-meg-erdekesebb-valosag-1-131120

serwer 2014.01.26. 18:16:20

Mondjuk a háttérhatalomnak lehetne annyi esze - ha már titokban mérgez- hogy legalább valamilyen átlátszó anyaggal tenné.
Komolyan mondom, hogy lejáratják magukat.

Kis ember 2014.01.26. 18:43:21

Én mondtam már, hogy a hajók is húznak ilyet! Először az óceánokat mérgezik meg a gyíkemberek, és közben a szárazföldet is. Ez azért van, mert ők a víz alatt élnek, a loch nessi szörny is közéjük tartozott, csak száműzték! És mi zavarjuk őket ezért akarják megszüntetni a földi életet. A japánokra is azért dobták le a szövetségeseik a zatomot, mert tudták, hogy a bálnavadászhajók előbb-utóbb elkapják őket, ezt akarták késleltetni.
Itt a bizonyíték: img0.etsystatic.com/010/0/6784048/il_340x270.420501970_a2mo.jpg

Urfang 2014.01.26. 18:52:29

@serwer:

Ha átlátszó anyaggal mérgeznének az sokkal gyanúsabb lenne (az a gyanús, ami nem gyanús) és hamarabb rájönnének az emberek. Így viszont, hogy még ki is színezik a mérget (ami amúgy alapból átlátszó), az elbutított emberek azt gondolják, hogy ha megmérgeznének minket, akkor biztos nem színeznék ki, hanem átlátszóval csinálnák. Így érik el, hogy az emberek azokat nézik hülyének, akik látják a mérget, mert ők csak akkor hinnék el, ha nem látnák.

Ki van ez találva. Nagyon ki van. A következő lépés az lesz, hogy átlátszóvá teszik a csíkokat, hogy az emberek elkezdjenek gyanakodni a repülőkre, de addigra már a beültetett csipek fogják adagolni beléjük a mérget. Okosak ezek. Nagyon okosak.

csak egy néző 2014.01.26. 19:30:47

@angin san:
Azokat a csíkokat nem az üvegasztalon tologatod egy hitelkártyával? Állj le minél előbb.
süti beállítások módosítása