Már említettük, hogy a téli napforduló köré mennyi ünnep szövődött a történelem folyamán, ezek közé tartozik természetesen a Karácsony is, amelyet mi itt leginkább ünneplünk. Honnan származik azonban ez az ünnep? Mi az, hogy ‘karácsony’? Ezek a kérdések jogosan foglalkoztatják a történelem/vallás/nyelvészet kedvelőit, de mi természetesen tudjuk a választ. Mint oly sok mindenre, erre is a magyarság régmúltjában kell keresni azt.
Először is: a karácsony nem egy szláv eredetű szó, ez egy finnugor elméleten alapuló hazugság, sőt, maga a finnugor elmélet is az. A szó eredete a magyar nyelvben keresendő, az ünnepé pedig a hagyománytörténetben. A magyarok ugyanis nagyon szerettek madarakat röptetni, a turul ugyebár szent állatunk, ami nem más, mint egy kerecsensólyom. Kerecsen-karácsony, de ne szaladjunk ennyire előre.
Történelmileg bizonyított tény, hogy az ősmagyarok (avagy a “puszták népe”) szerette a solymászatot, a madarat főleg vadászatra használták, majd a középkorban is megmaradt, mint kedvelt szórakozás (az általunk nagyra becsült Solymár volt ennek egyik fő központja). A magyarok pedig nem voltak hülyék sem, kifigyelték a téli napfordulót, ők is örvendeztek annak, hogy mostantól hosszabbak a nappalok. Mi mással ünnepelték volna ezt, mint azzal, hogy sólymokat röptettek és a sámánok megáldották a madarakat? A kerecsen a Napot jelképezi, a szó is ilyesmit jelent (fejedelem, királyi sarj, Nap) nemcsak magyarul, de a környező népek nyelvén is, gondolok itt elsősorban az ó-törökre vagy a kínaira. Innen ered hát a szokás, hogy megünnepeljük ezt az éghajlati megfigyelést. Ennek természetesen nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúrában is megvannak a gyökerei, de egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy a kettő nem egy és ugyanaz.
Nem szabad szó nélkül elmenni a kettős fejedelemség elmélete mellett sem, hiszen Árpád mellett a másik fejedelem Kurszán (Cursan) volt, akit kündünek neveztek. Ez egy ó-török eredetű szó és Napot jelent, de a hunoknál is ugyanezt jelentette a szó, tulajdonképpen szellemi vezetőről beszélünk. Kurszán tehát vallási vezető volt, a Kurusán-Kerecsen szavak között pedig szabad szemmel (szabad füllel?) is érezni lehet a hangtani hasonlóságokat.
A fentieket persze egy inkvizíció keretében igyekeztek elpusztítani. István királyunk a kereszténység mellett tette le a voksát, amivel együtt járt ősi jelképeink, kultuszaink írtása és elnyomása is az új vallás javára. Ezért évszázadokig maradt rejtve ez a szokás, igaz, a madarak szeretete megmaradt, de a Turul nevet például – akárcsak a Kerecsent-Kursánt – senki sem használta jó ideig. Mégis, több kódexben (Anonymus, Kéza), illetve sámánperek jegyzőkönyveiben fennmaradtak a hagyományról valló nézetek, így szerencsére felszínen tudott maradni az igazság, még ha sokan kételkednek is benne, és holmi szláv-keresztény jövevénynek tartják mind a ‘karácsony’ szót, mind az ünnepet.
A nyelvészek folyamatosan vitáznak arról, hogy a szó honnan ered, de olyan nagyságok, mint Czuczor Gergely is a ‘kerecsen’-ben találta meg az igazságot. Tekinthetjük tehát nyelvészeti és történelmi ténynek is a Karácsony kerecsensólyomból való eredeztetését, ami nem is meglepő, ha a magyarság közép-kelet-európai kultúrális fölényére gondolunk, hiszen miért is pont a legszentebb, legősibb ünnepünket vettük volna a Nyugattól vagy a szlávságtól? A hagyomány és a szó is létezett már, ne dőljünk be a minden oldalról jövő, félrevezető információknak!