A világ egyik legértelmetlenebb díja az Oscar. Az Akadémia minden évben elbasz néhány millió dollárt, pusztán azért, hogy előre kitalálható győztesek munkáját úgymond elismerjék, ezzel igazolva magukat, valamint Hollywood relevanciáját és művészeti értékét, hogy aztán adott esetben soha többet még csak ne is halljunk a nyertesekről (helló, Jean Dujardin! helló Dev Patel!). Az viszont külön felháborító, hogy ezt az iszonyatos pénzkidobást olyan unalmasan adják elő minden kibaszott évben, hogy ahhoz képest egy átlag NFL-meccs reklámszünete is sokkal több izgalmat ad. A SuperBowlnak például minden pillanata érdekesebb, mint az összes eddigi Oscar gála együttvéve, ami nyilván annak tudható be, hogy azt vannak még, akik végig akarják nézni, így a cégek rendesen ráköltenek a reklámokra is.
A gála láthatatlan istenei persze minden évben fogadkoznak, hogy ezúttal tényleg, de tényleg kurva jó lesz, fiatalítunk, megkérjük Hollywood legszókimondóbb idiótáját, hogy legyen házigazda és tényleg elbaszott jó lesz, de komolyan. Aztán az egyszeri ember csak leül és megnézi a show-t pusztán azért, hogy egyből szembesüljön azzal az aprósággal, hogy igen, az utóbbi évek egyik legviccesebb figurája áll a színpadon, de pártízezer dollárral olyan nagyon betömték a pofáját, hogy sajnos a poénok már nem férnek ki rajta.
Seth Macfarlane egyébként láthatóan mindent megtett. Voltak ötletei, amiket érezhetően megpróbált átverni az idióta producereken, hétről hétre ott ült velük szemben egy indokolatlanul nagy tölgyfaasztalnál és újra meg újra elmagyarázta nekik, hogy ha nem engedik, hogy vicces legyen, akkor mindenki ki fog akadni. Úgyhogy végül kötöttek egy, a nézők szempontjából rettenetes kompromisszumot: lehet poénkodni, de csak felvételről, előadva, hogy ez itt nem történt meg, csak majdnem. Sőt, még zsidózni is lehet egyetlen egyszer – de csakis akkor, ha egy kibaszott CGI maci szájából hangzik el. Mert ember olyat nem mondhat az Oscar gála színpadán állva, hogy bazeg, hazudd azt, hogy zsidó vagy, mert csak ők adnak melót Hollywoodban.
Innen üzenném a Seth Macfarlane ellen sajnos eredményesen harcolóknak, hogy a jó büdös kurva anyátokat, csakis ti tehettek arról, hogy a végére tökéletes érdektelenségbe fulladt a díjak sorsa. És ha már díjak.
Az Oscar díj érdekessége, sőt lényege, hogy a filmfesztiválokkal szemben ez egy abszolút mainstream díj, melyet a nagyközönség és az értő filmművészek között is értékelhető produkciók közt osztanak ki. Legalábbis így kéne lennie. Ez nem a cannes-i filmfesztivál, ahol a családon belüli és kívüli és köztes erőszak elengedhetetlen, de nem is a Transformers kasszasikerét ünneplő kokainba fúló hollywoodi producerparty. Legalábbis elvileg.
Az elmúlt évek tendenciája azonban azt mutatja, hogy az Oscar egyre kevésbé alkalmas a fent leírt szerep betöltésére. Így fordulhat elő, hogy Christopher Nolan még nem kapott díjat, így nem jelölték a tavalyi év legjobb filmjét, a Drive-ot és ezt a felháborító inkompetenciát támasztja alá a Hurt Locker 2009-es sikere is, mely során az egyetlen egyértelműen kijáró díjat (legjobb operatőr) nem kapta meg. Cserébe a mezőny leggyengébb alkotásaként az év legjobb filmjének választották, mert amerikás, meg háborús, meg Jeremy Renner megmenti azt a kisfiút vagy csak sajnálja, hogy meghal, vagy valami ilyesmi.
Hálistennek a jelöltek listája idén is bővelkedett az akadémiát alkotó löttyedt fehér matuzsálemek szája íze szerint készült filmekben. Voltak hős amerikai patrióta igaztörténetek (Argo, Lincoln, Zero Dark Thirty), öreg fehér emberek (Amour), múltba merengések (Les Miserables, szerintem a Django-t is csak mosolygós nosztalgiából engedték), volt persze kötelező színes bőrű is (Beasts of the Southern Wild, Life of Pi) és volt persze egy mainstream romantikus komédia, remek színészi játékokkal és a műfajon abszolút túlmutató karakterdrámával (Silver Linings Playbook). Ez volt persze az egyetlen, amiről mindenki tudta, hogy nem nyerhet.
Papírforma volt tehát, hogy a patrióta filmek valamelyike fog nyerni. Nekem személy szerint az Argo nincs ellenemre, a Lincoln életem legunalmasabb képi hulladéka volt (igen tudom, hogy kamaradráma meg azt is, hogy milyen abból a jó, lásd még pölö Death of a Salesman, The Sunset Limited vagy akár a Köntörfalak), a Zero Dark Thirty pedig a Hurt Locker-hez hasonlóan a témája és nem az értéke miatt lett jelölve (ja, amúgy a rendező is ugyanaz). Azért azt megjegyezném, hogy az év legnagyobb filmes teljesítménye a Cloud Atlas volt, de persze érthető, hogy Lana Wachowski Pálból Panniba fordulása nem ment le ennek a szerencsére abszolút független brigádnak a torkán.
A többi díj is a papírformát hozta, így ezekre nem is vesztegetném az időm, hiszen a legtöbb esetben sem a jelöltek, sem pedig a győztes nem volt annyira felháborítóan érdektelen és/vagy értéktelen, mint a legjobb film kategóriában. Egy-két kivétellel persze.
Production design (elnézést, de a magyar megfelelője annyira buta, hogy nem vagyok hajlandó használni): szóval erről a listáról hol van a Prometheus?! Megértem, hogy a gála előtt fél évvel mutatták be és sajnos az akadémia tagjainál már rég bebaszott a demencia, de nincs egy titkár, vagy okostelefon vagy jegyzetfüzet ami belevillogja a szürke hályogos golyókba, hogy Helló, az év leglátványosabb filmje nincs a listán!?. Ja és aztán meg Lincoln? LINCOLN?! Szóval Hobbit. Nem is kérdés.
Legjobb fényképezés, operatőr: Na ezen a ponton gurult el a gyógyszer, kelt fel a szomszéd, borult az asztal, meg minden ami kell. Eleve teljesen értékelhetetlennek tartom ezt a filmet. A Life of Pi egy mély filozófiai és hitbeli üzenetet hivatott volna átvinni, ezt azonban a tehetségtelen gyerekszínész és a bántóan túlszínezett CGI valahova Paulo Coelho és Vujity Tvrtko közé süllyesztette, így is mélyítve az üzenetet, miszerint a konyhafilozófia és a tájképre szerkesztett kamuidézetek elegendőek a szellemi fejlődéshez. De még ez sem idegesítene annyira, ha nem kapja meg ezt a díjat. Ezt a filmet zöld és kék számítógéptermekben vették fel az elejétől a végéig! Hol van ebben a kreativitás, a találékonyság, a tehetség, hol van ebben az operatőri teljesítmény?!
Legjobb smink: mint annyi más díjat (a végén majd felsorolom azért is), ezt is a Cloud Atlasnak kellett volna nyernie, de ezt mindennél jobban! Mármint öregemberből másik öregember (Hitchcock), kicsi emberek és sok CGI (Hobbit) és végül szép emberek rövid hajjal sárosan (Les Miserables). Mindez szembeállítva a feketék fehéren, a fehérek sárgán, emberek öregen, fiatalon, félvakon, melegen, heterón kombinációval mely során négy színész tucatnyi karaktert játszik el. Nos nem, az semmi Fantine rövid hajú leszbikus ábrázatához képest. Gyalázat.
Összefoglalva tehát nem rózsás a helyzet. A legjobb film kategóriát lassan öt éve nyerte meg utoljára erre valóban érdemes koncepció, azóta az akadémia (pocsék) ízlésére szabott filmek tömkelege kapja ezt az előkelő díjat. Továbbra is dúl a rasszizmus, a szexizmus és az isten tudja még miféle izmusok. Ennek ellenére én jövőre is meg fogom nézni és remélem, hogy egyszer túllép majd az akadémia is a saját korlátain, ahogy talán egyszer mi is túllépünk Tarr Bélán és Sas Tamáson.
És akkor zárásnak, a konzervatív seggfaszok által kiutált Cloud Atlas, és a neki járó díjak. Aki nem ért egyet valamelyikkel vagy indoklást várna, kommentben, facebookon vagy emailen, hajrá!
Cloud Atlas: Legjobb film, legjobb rendező, legjobb smink, legjobb vágás, legjobb fényképezés, legjobb forgatókönyv.
a poszt Rents Öcsém és szkr lelkén szárad, őket tessék anyázni
