Fel lehet fogni ezt a posztot úgy is, hogy ez egyféle siratása a régi magyar rajzfilmiparnak, de én inkább úgy adnám elő, hogy egy kicsit reménykedve a jövőben, és büszkén visszatekintve a múltra bólogatok hátradőlve a fotelban. Szóval egy pohár bor mellett nézzük meg, hogy mi volt, és mi lett a magyar rajzfilmekkel.
Mit is tudunk a magyar rajzfilmekről… Talán elsőre mindenkinek A nagy ho-ho-horgász, meg a Frakk jut eszébe, vagy a Kukori és Kotkoda, illetve a nemzeti érzelmű emberek mindenképp megemlékeznek a Magyar népmesék sorozatról is, de én nem ezeket szeretném felhozni, mert ezek az igazi estimese-mainstream mesék, amik különösebb erővel nem bírnak (mondjuk azért, a magyar népmesékben van pár zseniális rész). Meg engem személy szerint hihetetlenül irritál a frakk és a kukori, szóval inkább felejtsük is el. Sokkal inkább érdemes beszélni azokról a darabokról, amik teljes értékű műalkotásnak mondhatók. Ami persze a legszörnyűbb bennük, hogy nem ismerik annyian, mint ahányan kellene. Teszem azt, itt van a Szaffi, a Fehérlófia, vagy a Hófehér.
Fehérlófia. Talán a felsorolt három közül a legszűkebb körben ismert alkotás, igazi Jankovics Marcell látványorgia, szokásosan beledobva a magyar mondavilág mélyébe. Ha valakit rá akarnék venni, hogy megnézze, talán azt mondanám, hogy egyrészt legalább egy teljes estés Jankovics filmet meg kell néznie életében, mert ilyen nincs másik, és ez alap. Igazából választhat a Fehérlófia, a János vitéz és immáron Az ember tragédiája között. Szerintem a Fehérlófia a leginkább magával ragadó, Az ember tragédiája a legfontosabb, és a János vitéz a legviccesebb. Aki nem tudja önmagában beazonosítani a jankovicsi képvilágot, az gondoljon a Magyar népmesékre, kb ugyan az, csak kicsit kidolgozottabb egy egész estés kiadásban. Egyértelműen sajnálatos az, hogy nem tartozik a Fehérlófia semmilyen oktatási közegbe, az utcán megkérdezett emberek 70%-ának fingja sincs róla, és ezek után is csak bólogatnánk, hogy jó, jó, de miért ilyen fontos ez?
Na, hát azért ilyen kurva fontos, mert az a helyzet, hogy a mai gyerekek nem úgy nőnek föl, hogy olvasni akarnak, hanem a látvány kell nekik. Mellettük vagyok. Látvány kell. Persze, jó olvasni is, meg minden. Tök intelligensnek tűnik az ember tőle, nade valljuk be magunknak, akár mennyire tökös irodalmárok vagyunk, a tömegek felcsigázásához mozgókép kell, nem papír, meg tinta. A hétköznapi ember fantáziája sokkal laposabb képet alkot egy könyvről, mint amilyen filmet csinál abból pár hozzáértő szaki. Mindenki jól jár. A film tehát rulez, a rajzfilm pedig a legrugalmasabb eszköztárral rendelkező műfaj ebben a dimenzióban, ééés ezért ilyen fontos a Fehérlófia. Ugyanis Los Angeles 1984… minden idők legjobb rajzfilmje díjat nyerte. Hoppáré. Nem lehet ám olyan rossz. Érdemes lenne megnézni, ha még nem láttátok.
Hófehér. Erről már csurrant-cseppent a múltban is információ. Hát sajnos a legzseniálisabb magyar Family guy, ami valaha létezett. Pontosabban ugye a Family guy az angol Hófehér, ha időben is el akarjuk rendesen helyezni. Végtelenül cinikus, nagyon érett szoc, kult és politikai utalásokkal telenyomatott rajzfilm. A feletetett disznója egy csapat zseniális vadbaromnak, Nepp Józseffel az élen (hatalmas riszpekt), akik rászabadultak a magyar közélet/történelmi helyzet feldolgozására. Erejét tekintve nagyjából fél rőffel a Macskafogó szintje fölé helyezném, szerintem viccesebb, őszintébb, és ugye nem csináltak belőle egy botrányosan szar második részt, amitől nem lehet elvonatkoztatni sehogy sem. Utóbbi érv talán a legnyomósabb. Arról persze, hogy az elég erősen feldolgozott Hófehérke történetet adja elő más hangnemben, sokan nem tudnak megfeledkezni, de ez szerintem csak valami személyesre vett poén hatása lehet, ezt a rajzfilmet nem lehet nem imádni. Persze mérhetetlenül gusztustalan, elismerem, de aki tényleg azt nem veszi észre, hogy pont ezért zseniális, hát az nem is érti az egész mű lényegét.
Szaffi. A legromibb mindközül. Tök cuki kis rajzfilm faszán belehelyezve a török-osztrák-magyar konfliktus vége-közepébe (Ez mondjuk lehet, hogy Jókai hatása, ugyanis A cigánybáró alapján készült a rajzfilm). Törökök menekülnek, németek jönnek, a magyarok meg a többi népség meg ugye hát mit csináljon… úgy elvannak. A sztori persze nem olyan eget rengető, van kincs, szerelem, gonosz német katonacsávó, semmi, amit nem láttunk másban, de a hangulat… Hát, az a hangulat varázslatos. A boszorkány, az állatok, minden megfűszerezve egy kis keserű humorral. Nincs túlzottan komolyan véve, épp csak annyira, hogy azért dráma legyen a szerelemben. Mindenesetre nekem azért nagy kedvencem, mert a zene, hang, képi világ olyan jó kis mesét teremt, hogy az ember csak úgy ül benne, és belepunnyad. Kevésszer nézek újra filmeket, de ezt akárhányszor meg tudom nézni. Mellesleg Pogány Judit hangja minimum kurvajó benne. Dargay nagyon igényesen összerakta az egészet, akit esetleg a Pom-pom meséiről, a ho-ho-horgászról, Vuk, Ludas Matyi, ilyesmiről lehet még ismerni. Semmi különös, nem határozta meg a 70-80-as évek rajzfilmiparát… ádehogy.
Szóval ilyen dolgok vannak. Ezek csak az én nagy kedvenceim voltak, azért persze sok jó dolog van még, ott a Pityke, a Mikrobi, Mézga család… valakinek azok jönnek be jobban. Mindenesetre érdemes ezeket ismerni, mert ami ma van… hát az elég szomorú. Ugyan mostanában készült el Az ember tragédiája, ami persze egy zseniális darab, de az még a 25 évvel ez előtti rajzfilmipart tükrözi, nem a mait. Ha csak a szinkronhangok minőségét vesszük alapul a mai filmeken/rajzfilmeken, nagyon lesújtó képet kapunk. Persze nem könnyű versenyezni az amerikai film, és a japán rajzfilmiparral, de valahogy nekünk mindig is volt egy saját stílusunk, amit nem tud más megcsinálni. Csak ez valahogy el lett felejtve a nagy hajtásban.
