Október 23., természetesen márciustizenötödike mellett, a legszimbolikusabb nemzeti ünnepünk, amit előszeretettel használ ki az összes politikai és úgymond civil szervezet. 56 évvel ezelőtt egy jó szokásunkhoz híven alulról szerveződő forradalommal ismét megmutattuk, hogy simán elküldjük mi a picsába az elnyomókat, ha már annyi ideje vannak a nyakunkon, hogy az már tényleg idegesítő. Ilyen ma nem fog történni, lesz viszont egymilliós fáklyás felvonulás a békéért.
1956. október 23-án a diákok felvonultak az elnyomó szovjet rendszer ellen, rendezetten rámutatva arra, hogy most már tényleg ideje lenne hazaküldeni a szovjet csapatokat. Valaki beszédet mondott, amiben ezt ki is mondta - fura módon máig nem lehet tudni, hogy ki volt. Felvételek vannak a Rádió ostromáról, ahogy a vonulásról is a Kossuth térre, az egész egy felemelő érzelemkavalkád, látszik, hogy valami nagy és tényleg fasza dolog történik. Aztán a pufajkások a tömegbe lőnek, elkezdődnek a harcok, végül pedig, mikor már azt hittük, hogy győztünk, megint kiderül, hogy átvertek és elkezdődik a megtorlás. Nem lettem volna ott azon a karácsonyon, amikor rettegve ültek a pusztán szabadságra vágyó hétköznapi emberek a lakásokban és azon töprengtek, vajon mikor viszi el őket a Fekete Autó. Nem hiszek olyanokban, hogy tipikusan magyar dolog, de tény, hogy sokat elmond rólunk, hogy később az egyike azoknak, akik a tömegbe lőttek, Magyarország miniszterelnöke lehetett. Erről persze nem csak a választók tehetnek - hanem egész egyszerűen a valódi rendszerváltás hiánya.
Mert az, hogy 1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot még kevés. A szereplők megmaradtak, a háttérben folyó egyeztetéseknek köszönhetően egy olyan nagyágyú, mint Biszku Béla, szabadon elsétálhatott és csak mostanában, nevetségesbe hajló módon szedték végre elő. Ugyanígy részben a rendszerváltó ellenzék tehet arról, hogy Horn Gyula, az ember, aki képes volt magyarokra lőni '56-ban, miniszterelnök lehetett. Ami '89-ben történt végül megnyomorította az országot, pusztán amiatt, mert nem voltak képesek pontot tenni a dolgok végére az akkori fiatalok, akik úgymond kikényszerítették a demokráciát. Nem ők kényszerítették ki persze, hanem a rendszer összeomlása, ők viszont máig úgy emlékeznek, hogy el is értek ott valamit. Pedig csak aláírták a halálos ítéletet, utána pedig széthordták a koncokat. Nem mintha lett volna választásuk, sőt, talán a maximumot hozták ki a helyzetből, viszont később sem korrigáltak, mára pedig ott tartunk, hogy a rendszerváltás egy fontos alakja, bizonyos Orbán Viktor kialakította saját, mindenképpen vitatható rendszerét.
Lehet, hogy annak idején ők sem így képzelték, ahogy ennek fordítottja is lehet igaz. Miért ne gondolta volna '89-ben egy fiatal, hogy az elnyomást ők is meg tudnák csinálni, csak sokkal jobban? De miért gondolta volna ezt, mikor a szabadság volt a tét? Nem akarok most belemenni ilyen összeesküvés-elméletekbe, mert ahhoz képest, ami 2012. október 23-án történik, ez mind lényegtelen. Szürreális, abszurdba hajló bohózat, hogy a magukra új pólusként hivatkozó civilek színpadán egy korábbi miniszterelnök bejelentheti visszatérését, hogy civilköntösbe bújtatva a kormányzó párt vidékről szállít szimpatizánsokat, hogy kiálljanak mellette, miközben ifjú nácik Jobbikosok vonulnak a Belvárosban fáklyával a kezükben. 56 évvel ezelőtt egy felemelő dolog történt, sőt, ahhoz képest, ahova mára jutottunk még a '89-es félmunka is egy óriási dolog. Ez viszont már csak nevetséges. Előre félek, hogy mi lesz az Index összefoglaló videójában.
