A minap sétáltam a Városmajorban, és egy fura jelenségre lettem figyelmes. A kerékpárutak fogalma igencsak szabadon értelmezett Budapesten. Persze eddig sem gondoltam naivan, hogy bárki is igazán komolyan venné a narancssárga felfestéseket a bicikliseken kívül –akik mellesleg halál büszkék rá ha van, és azonnal a világ legnagyobb tragédiája, ha valaki nem veszi figyelembe. De igazuk is van, hiszen egy jogállam felelőssége, hogy a szabályszegőket megbüntesse. Nálunk persze leginkább csak az Isten veri őket (sajnos nem bottal).

Sajnos nem tudtam lefotózni (mivel csapnivaló blogger vagyok, és nem is gondoltam rá), amint az előttem andalgó kismama babakocsijával teljesen konzekvensen a kerékpárutat használta a közlekedésre, de olyan aprólékosan, hogy még a lámpás zebránál is a biciklis jelzőt nyomta meg. A nagy siker ebben az, hogy vannak szabályok, amiket az emberek nagyon be akarnak tartani, vagy még helyesebben vannak olyan emberek, akik minden szabályt be akarnak tartani. Bökkenő persze akkor van, amikor kiderül, hogy a legtöbb embernek fingja sincs, hogy valójában mik is a szabályok, mindenki csak gondolja, hogy kb mi a logikus. És valljuk be, a babakocsinak is vannak kerekei, ráadásul párban, szóval a kerékpár valamely szinten igenis vonatkozik rá, ki legyek én, hogy megmondjam neki, hogy téved?

Persze ennél azért vannak kevésbé vicces, de annál idegesítőbb dolgok a budapesti bicikliközlekedésben. Én személyesen igen keveset tekertem a városban, vidéki srác lévén, de vaskos embercsoportok bicikliznek rendszeresen a tágabb baráti társaságomban, így a sztorikban, és balesetekben nincs hiány. Van ugye az első probléma: kevés a bicikliút, és ha van is, sokszor veszélyes az autósok miatt. Könnyen kiguglizható, hogy a „kevés”pontosan mit is jelent, nekem ez a térkép első ránézésre egész lefedett bicikliút-hálózatnak tűnt, amíg el nem olvastam, hogy a kék rész az csak ajánlott útvonal. A kék nélkül meg máris rémszar. És nem szabad elfelejtenünk, azt a tényt sem, hogy van bicikliút, ja, csak azon ezek szerint a babakocsik is járnak, de egyébként az autók rendszeresen ráparkolnak, gyalogosok ténferegnek, részeg csövesen fetrengenek, a németek megszállják Lengyelországot, a japánok meg az amcsikat bombázzák, akik ezért atommal válaszolnak. Szóval megy az élet a biciklisávokon. Volt ez a (természetesen amerikai) csávó, aki csinált is erről egy igencsak fasza videót (mert ugye ez globális probléma: a biciklisávot mindenki leszarja).

Azért vegyük elő az érem másik túloldalát, merthogy a biciklisek rohadt sokszor kárt tesznek az utcán, ugyanis biciklizni akárki elmehet a városba, nem kell se KRESZ, se forgalmi vizsgát tennie, felül, aztán csapatja. Engem személy szerint az első forgalmi vizsgámon azért húztak meg, mert egy jobbkezes utcában balról keresztbe bevágódott egy biciklis, satufék, elkerülő manőver, mindenki a fedélzetre, horgonyt le balra, cipőtalpat az aszfaltra, kurvaanyázás, és akkor álljunk is félre, köszönöm. Szóval sosem voltam nagy „bringázzunk, hogy basszuk az autósok agyát” fan. Letörték már egyszer a tükrömet egy piros lámpánál (mondjuk azt a motorosok is csinálják, akurvannyukat), meghúzták a sárhányómat, meg tíz évet öregedtem minden alkalommal, amikor beszorultam egy bringás mögé a még épülő Margit hídon. Kurvára kell vigyázni rájuk, mert azonnal szörnyethalnak, ha történik valami, és mindig az autós a hibás. Valljuk be, ez azért frusztráló.

A helyzet az, hogy igazságot nem lehet tenni, ahogy a nők és a férfiak között nincs barátság, az autósok és a biciklisek közt sem lesz soha. Ha biciklizem, az autósokat gyűlölöm, ha autózom a bringásokat, szóval nem hiszem, hogy bárki azt mondaná a volán mögött ülve, hogy: „Ahh, végre egy biciklis, annyira hiányzott már a látványa. Hát ebben az országban senki nem szeret tekerni?” És persze egy biciklistől sem várja el az ember, hogy valaha kiejtse a száján, hogy: „Tyű, jön mögöttem egy autós, mily’ kellemes érzés: mintha a jóatyám, vagy akár a Jóisten állna mögöttem, és vigyázna rám, nehogy bajom essék.” Persze a nagy számok törvénye alapján, hát ki tudja. De ha más aspektusból, jobban végiggondolom, mégis volt olyan, hogy örültem egy biciklisnek, aki előttem tekert...