A múltkori kisebb kiakadás után ezúttal egy pozitívabb hangvételű poszt következik a Somogyságról, mivel második utam során elkeveredtem bizonyos helyekre. A sorozat lényege az volna, hogy kissé közelebb hozzuk az egzotikus somogyi vidéket az internetezők világához, elvégre a somogyi betyárok messze földön híresek voltak, meg amúgy is egy igen szép vidék.
Mivel a már emlegetett Balatonföldvár is a Somogyságban van, logikusnak tűnt, hogy amolyan csillagtúraszerűen nekiinduljak a dombságnak. Utamat a véletlenre/sorsra/tetszőleges istenre bíztam, de azért volt nálam egy autóút térkép (ennek lesz még jelentősége). Az ember úgy van vele, hogyha Földvárról nekiindul Kőröshegy felé, akkor abban sok hiba nem lehet. Ez mintegy 25 percet vesz igénybe gyalog, de persze dögmeleg volt, gondoltam stoppolok, de mire észbe kaptam, már ott is voltam.
Kőröshegy egy nagyon korrekt kis település, van szép temploma, egy Széchenyi kastélya, meg egy halastava. Ezen felül kettő (+ 1) darab emlékmű is található a faluban, ami azért vicces, tekintve, hogy most is csak 1600-an lakják, nem hinném, hogy volt ez lényegesen több. Persze ez utal arra is, hogy Kőröshegyen mindig is nagy lehetett a forradalmi hevület, van egy I. világháborús emlékművük (ez látható a képen), egy – gondolom a praktikusság miatt – közös ’56-os és II. világháborús emlékmű, plusz egy emléktábla bizonyos Gaál György református esperesről, akit az ”1848-as szabadságharcban való részvétele miatt halálra, majd 20 évre elítéltek” (ebből végül hat évet töltött Kufsteinben). Ez a részvétel tulajdonképpen az igehirdetéseit takarta, amelyek során rendre felszólalt a forradalom eszméi mellett. Érzékelhető tehát, hogy Kőröshegy derék polgárai általában aktívan vettek részt a hivatalosnak tekintett forradalmakban és világháborúkban, ráadásul nem felejtkeznek meg név szerint megemlékezni mindegyik hősi halottjukról sem. Erről egyébként a korrekt fröccsöt áruló kisvendéglő pultosa annyit tudott mondani nekem, hogy miután egy felszabadító szovjet katona kicseréltette az ő nagyapjával a szétmállott csizmáját, a következő odatámolygó orosz le akarta lőni, mondván nyilván lopta a katonai bakancsot. Szegény nagytatának meg összesen volt egy darab csizmája, azt is elvitték, hát mi tudott volna felvenni egyebet??
Szóval, sztorik azok vannak, ahogy van méltán híres völgyhíd is. Anno erről bőséggel voltak balhék, de adjuk meg a császárnak, ami a császáré: kurva jól néz ki. Konkrétan alulról kissé olyan, mintha egy UFO leszállópálya lenne, irgalmatlan magas, a falu kábé minden pontjáról látni. Elnéztem a halastóhoz is, csak kis kerülő a főútról, érdemes megnézni, elég nyugis hely, a háttérben feltűnő völgyhíddal pedig egész impozáns látványt nyújt.
Miután kibambultam magam, az volt a terv, hogy felmegyek a Kereki és Pusztaszemes (két következő falu a főúton) között fekvő várromhoz. Kereki valami 5 km-re van Kőröshegytől, így természetesen stoppal akartam odajutni, de a srác, aki megállt mellettem, sajnos nem arrafelé ment, hanem Bálványosra. Na most Bálványos ugyan nincs messze az említett falvaktól, de azért más irány, ráadásul egy zsákfalu, amiket mindig is csipáztam, hát nem lehetett nemet mondani erre az ajánlatra, a várrom megvár (muhaha). Így kötöttem ki a Zöldmacska nevű kiskocsmában Bálványoson, ami egy dombtetőre épült, és hát mit mondjak róla: gyönyörű kis falu. Legalábbis nekem bejönnek ezek az eldugott, csendes helyek, ahol a kocsma teraszára oda-odajön egy tyúk a szemben lévő tanyáról, nem mozdul semmi, csak nagy ritkán egy hazatérő autó. Természetesen mindenki ismer mindenkit, velem is barátságosak voltak, meg is ittam gyorsan két sört.
Magáról Bálványosról egyébként nem tudok sok mindent elmondani, van egy szép temploma, meg egy pofás főtérszerűsége és szép kilátása (meg állítólag Horthy egyik kedvenc vadászterülete volt). Amit viszont soha ne tegyél: turistatérkép nélkül átgyalogolni Pusztaszemesre. Ugyanis én ezt akartam megtenni, de, ahogy már említettem is, nálam csak autóstérkép volt, így útbaigazítást kértem. A kocsmáros nagyon barátságos volt, elmondta, hogy ez simán lehetséges, ugyanis a dombokon át vezet egy földút, ami pont oda vezet. Ez mind szép és jó, még arra is felhívta a figyelmemet, hogy az út nagyon (!) kacskaringós és sok ösvény vezet le róla, amikre viszont ne térjek rá. Mondom jó, ez nem tűnik nehéznek, és ez így is volt, egészen addig az útelágazásig, aminél egész egyszerűen nem lehetett eldönteni, hogy melyik a földút folytatása és melyik a leágazó út. Természetesen a rosszat sikerült kiválasztani, amire egy 10 perccel később rá is jöttem, amikor az út elkezdett gyanúsan visszafelé kanyarodni. Ekkor már úgy voltam vele, hogy tökmindegy, Pusztaszemesről is Balatonföldvárra mentem volna, csak onnan könnyebbnek tűnt a visszastoppolás. Amúgy a bálványosi dombok elég szépek, jó volt csatangolni rajtuk, van az egésznek egy békés hangulata: lankás dombok (a Somogyság legmagasabb pontja 311 méter), termőföldek, szénabálák, ilyesmik. Az meg külön fasza volt, amikor mentem ezen az úton, és szembejött velem egy legelésző birkanyáj. Végül visszajutottam a Bálványosra vezető autóútra, ahonnan már csak haza kellett stoppolni Földvárra, ami elég szerencsésen sikerült, tekintve, hogy öt perc után felvett egy helyi boltos és házig vitt. Innen is köszi.
(A kissé rossz minőségű fotókért elnézést kérek, a telefonom ennyit tud, legközelebb bizonyisten lesz nálam rendes fényképező.)
