„– Jó, elmondom Sammynek, hogy meghalt a halacskája, de akkor te mondod el neki, hogy készül a gyerek!
- Nem, a gyerek-téma egy igazi apa-fiú beszélgetés kell, hogy legyen! Én majd azt magyarázom el neki, hogy Joshuanak mért van két anyja.
- Oké, megegyeztünk! (…) Sammy, figyelj ide! Hali sajnos elment, de tudod mit? Kapsz egy másik Halit! Kérsz egy másik Halit? Jól vaaan!”
A szülő undorító egy manipulatív lény, ezt sajnos tényként kell elfogadjuk. Igen, megeshet, hogy megszületik majd valamikor egy szerencsétlen emberi lény, akinek én leszek az apja és igen, én is undorító manipulatív köcsög leszek. Mert ez így működik.
A szüleink jó esetben imádnak minket, azzal töltik életük felét, hogy minket nevelnek fel, amiért minimum hálásnak kell lennünk, ezzel szemben minket sokszor csak idegesítenek. Idegesítenek bizony, mivel a szülők elsöprő többsége ragaszkodó, túlbuzgó, lelkizős, régi (lejárt?) gondolkodású, satöbbi. A manipulatívságuknak bizony nagyon sok ága van, az érzelmi zsarolástól kezdve a túlzott gondoskodáson át az életünkre való teljes rátelepedésig van itt minden.
A szülő egy gyerek nevelése közben sok problémával szembesül, a fenti idézet például az Igen, drágám! című sorozatból van, amikor az egyik főszereplő házaspár 2-3 éves Sam nevű fiuk először szembesül a halállal, amikor halacskája kiugrik az akváriumból és megfullad. A szülők ezután szépen megbeszélik, hogy ki szembesíti ezzel a gyereket (jellemzően a másikat akarják…), képbe kerül valami Joshua is, aki nyilván a kissrác ovis haverja és történetesen két anyja van. Joshua élete több nehézséget mutat már ennyi alapján is, mint Samé, de ő bizony ennyit szerepel a részben. Na most: apuci úgy látja jónak kezelni a helyzetet, hogy azonnal venne egy másik halat a fiának, ezzel elintézve a halál kérdést, míg az anyja szeretné megértetni a gyerekkel, hogyha valaki meghal, az bizony szomorú dolog. Hogy melyik a jobb módszer tökmindegy, a lényeg, hogy egyik jobban akarja manipulálni Samet, mint a másik, miközben a gyereket valójában egyáltalán nem érdekli, hogy él-e vagy hal a hal (ezt egyszerűen muszáj volt így leírni).
Susan Forward pszichológusnőnek hiánypótló művében a Mérgező szülőkben szól a manipuláció problémáiról. Volt szerencsém felolvasni a műből néhány oldalt egy egyetem udvarán (bölcsészkar rulez!) és nagyon érdekes dolgok vannak benne. A mű úgy van felépítve, hogy megszólaltatja benne régi pácienseit, bemutatva őket és szüleikkel kapcsolatos problémáikat. Így olvashattunk folyton gondoskodó anyáról, pénzügyekben kérlelhetetlen apáról, satöbbi. Elgondolkodtató olvasmány.
„A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandóan összezavarva élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogyan.” – írja nekünk Forward. Az rendben, hogy mind manipuláljuk egymást (ez nyilvánvaló, remélem), de sajnos vannak, akik túlzásba viszik. A szülő, lélektana miatt, tipikusan ilyen, főleg akkor, amikor nem tudja magát elszakítani gyermekétől, ilyenkor a gyerek állandó érzelmi zsarolásban él, ami bizony nem tesz jót a pici lelkének. A gyerek pedig ebből nem tud kiszakadni, mivel (Forward szerint) nem is tudja, hogy manipulálva van. Hát az ilyennek is csak gratulálni tudok, megérdemli a sorsát...
...mert akkor már ketten manipulálják.
Az én anyámnak (akit szeretek és tisztelek, ezt siessünk leszögezni) például évek óta kedvenc lózungja, hogy ő bizony „rosszul nevelt minket”, mivel „nem sikerült átadnia azt az értékrendet”, amit ő követ. Ez elsősorban vallási, politikai és alapvető világlátásbeli dolgokon alapszik. Hogy ez a szöveg nettó baromság, mivel átadnia sikerült, csak egy-két gyermeke nem ért ebben egyet vele, az egy dolog. Hogy ő ezt képtelen ezredik elmagyarázásra is elfogadni, az egy másik. Nekünk most az a fontos, hogy ő ezzel igenis manipulálni akar minket, érzékeltetni akarja, hogy neki mennyire rossz az, amikor olyat lát, ami „elszomorító”. (Ahelyett, hogy örülne, hogy gondolkodásra nevelte a gyerekeit, akiknek van saját véleményük, nem a szülőkét böfögik fel, mint oly sokan.) No, nem kell mindjárt arra gondolni, hogy nekem is Forwardhoz kéne fordulnom, ez csak egy példa volt, és trendinek tűnt a saját életemből venni.
A szülő egy nagyon fontos dolog, ha jól csinálja, hat a gyermekeire. Cserébe világéletükben manipulatívak maradnak, az érzelmeinkre akarnak befolyást gyakorolni, mert mi az övék vagyunk, a saját kis elrontható játékuk. Utálhatjuk őket ezért, lehetnek pszichikai problémáink belőle, de ha leszarjuk, kellemesebb lesz. Mosoly és bólogatás, arra sose tudnak mit mondani. És amikor majd nekünk lesznek saját játékaink és megfogadjuk, hogy bizonyisten nem követjük el az ő hibáikat, és majd mi jól megmutatjuk, na akkor kezdjük el elcseszni a mieinket is a saját módunkon. „I did it my way!”
