Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Három politikus, két nap, egy buszsáv

2011.06.02. 13:31 mujure

Mint látható, kicsit megújultunk, a kinézetünk még mindig csak átmeneti, de legalább világosabb. Ennek örömére most egy kicsit nekimegyünk pár polgármesternek és alsó hangon két városnak. Manapság sok közös van Tarlós Istvánban egy buszsávban és Székesfehérvárban.

Aki kicsit is követi Budapest életének színes és izgalmas mozzanatait, annak muszáj volt szembetalálkoznia a Hét Balhéjával, ami egy 500 méteres buszsáv kialakítása miatt tört ki a főváros, Székesfehérvár és Budaörs polgármesterei között.
Az egész azzal kezdődött, hogy három nappal ezelőtt felfestettek egy buszsávot az M1-M7-es bevezető szakaszán, egész pontosan a Budaörsi úton, a Nagyszőlős utcai felüljárótól a BAH-csomópontig. Feltételezem, hogy vannak olvasóink között olyanok, akik nem igazán járnak Budának ezen a részén (sem), így máris kattintanának is tovább, de ne tegyék, tanulságos történet következik!
Szóval. Az átalakítás következtében ezen a szakaszon az eddigi kettő helyett már csak egy sávon közlekedhetnek az autók, ami nyilván torlódást eredményezett, jó nagy dugó keletkezett. Ez persze érthető, hiszen az autósok még csak most szoknák meg az új helyzetet, ezt mondják a hozzáértők is: ha várunk kicsit, az emberek hozzászoknak, és nem lesz akkora gond, mert 1. kiépült az Egérút-Andor utca kerülőút (ez pontosan az, aminek hangzik, azaz egy kerülőút), 2. majd megoldják a BKV-val, és nem lesz annyi büdös kocsi a városban. Na, ekkor tört ki a balhé, hála a nagyon tökös Cser-Palkovics Andrásnak, aki Székesfehérvár polgármestere. Emberünk a Facebookon nekirontott a fővárosnak, mondván mi leszarjuk a vidékieket, akik pedig dolgozni járnak be, és itt adóznak, mi pedig nagyképűek vagyunk és meg se érdemeljük azt, hogy mi legyünk a főváros. CsPA amúgy mond érdekes dolgokat is, például hiányolja a P+R parkolókat a város szélén, de egyből utána közli azt is, hogy ha lennének, ő akkor se járna BKV-val, mert az büdi és lerobbant. Köszi András, leülhetsz.
A következő versenyzőnk Wittinghoff Tamás, budaörsi polgármester. Ő speciel inkább megszólalhat, mint CsPA, mivel mégiscsak az ő városáról van elsősorban szó. Természetesen ő is felháborodott, szerinte ez az egész dolog csak arra volt jó, hogy az eddig oly’ remek főváros-agglomeráció viszony romoljon.
Slusszpoén: alig fél órával Wittinghoff nyílt levele után Tarlós István egyelőre (!) törölte a buszsávot.

Annyi minden van ebben az apró történetben, hogy pontokba szedve kell végigvenni a szépségeit, a teljesség igénye nélkül:

  1. A beruházás 2008-ban merült fel először és EU-támogatás is járt érte. Baszki, egy 500 méteres buszsávról beszélünk!! Ha még erre sincs pénzünk, akkor itt elég nagy gondok vannak…
  2. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE, ők csinálták a sávot) megbecsült elnöke, bizonyos Dorner Lajos mond sok érdekeset. Először is,     szerinte az autósok közlekedjenek inkább a BKV-val, mert az annyira jó lesz nekik, meg a közösségi utazás is szebb. Erre mondta Cser-Palkovics, hogyha lehetősége lenne letenni az autóját, akkor se használná. Kedves dolog ez tőle, egyszer ő is felszállhatna valamire, nem olyan büdös az…
  3. Dorner azt is mondja, hogy lehet vonatozni, na speciel Budaörsön pont kurvamessze (igen, ez egy létező mértékegység) van a központtól a vasútállomás, de amúgy ebben van valami, más helyekről sokkal gyorsabban benn van az ember a Déliben.
  4. Amiben egyértelműen igaza van a beruházás védőinek: az autósok hozzászoknak a dologhoz, ahogy elég sok másik hasonló buszsáv-felfestésnél megtették városszerte. Szóval nem kéne egyből rinyálni, talán meg lehetne várni a dolog értékelését.
  5. Az előzőből következik: Tarlós abban a pillanatban visszakozott, amikor felhördült egy-két ember, ami csak arra utal, hogy a főpolgármesterünk egyszerűen gyáva. Nem biztos, hogy a beruházás jó, de annyit meg lehet tenni, hogy várunk mondjuk egy hónapot, és ha nincs számottevő változás, akkor beismerjük, hogy oké, igazatok volt. De az, hogy összesen három napig (!!) tart a dolog, kicsit érdekes. Nyilván az első napokban romlik a helyzet, majd aztán lesz javulás észrevehető. Ha egyáltalán lesz. Egy tökös polgármester (mint amilyen például Cser-Palkovics), igenis kiállna a beruházás mellett, amit ráadásul muszáj kivitelezni, mivel az EU nem csakúgy adta a lóvéját. Ráadásul Tarlósnak volt képe azt mondani, hogy műszaki okok miatt törölte. Számára két út létezett volna: vagy kiáll mellette és várja a kiértékelést, max aztán törli; vagy elnézést kér és belátja, hogy a másik kettőnek van igaza. A hazug, össze-vissza handabandából nem kérünk.
  6. Az én gondom ezzel a buszsávval az, hogy ez ugye két autópálya bevezető szakasza is, például, ha a Balatonhoz akarsz menni (vagy onnan vissza, ugye), akkor itt még nagyobb dugók lesznek a nyári szezonban. De persze a kerülőút is él, megépült, szóval valahol mindenkinek igaza van. Megoldás? Megvárjuk, hogy mi sül ki belőle…
  7. "Szavaikban és a mögöttes jelentéstartalomban jól kitapintható az a lenéző, főváros-sovén szemlélet, amellyel Budapest vezető közlekedési szakemberei a vidéki Magyarországra tekintenek. (…) Az azonban, ha elszabadult hajóágyúként, kontroll nélkül akcióba lépnek (a szakemberek, mármint – szerk.), aggodalomra adhat okot. Budapesten ezek a hajóágyúk most nem csak elszabadultak, de tüzelnek is, egyelőre verbálisan: a városból kifelé, a lenézett, lesajnált, megoldandó problémaként aposztrofált vidéki magyarokra. (…) Ha Budapest a magyar gazdaság központja kíván lenni – és húzni kívánja ennek hasznát – akkor nem zárhatja el a munkaerő útját. Ha nem, semmi gond, van megoldás. A középkorban Szent István egyszer már kijelölte Magyarország fővárosát. Nem Buda volt az. Nyilván akkor is csak egy sáv vezetett be a városba…”
    Cser-Palkovics egy idióta.

Én, személy szerint gyakran utaztam már Budaörsre (volt, hogy gyakorlatilag naponta), és a BKV-közlekedés eddig is lassú, körülményes és dugókkal teli volt. Főleg nyilván a délutáni órákban volt ez jellemző, amikor a dolgozó nép hazafele tartott. A buszok (40-es, 240-es), amik odamennek, sűrűn járnak, azzal nincs probléma, de így is rengetegen választják inkább az autót. Az ilyen jellegű megoldások, mint ez a buszsáv azt a célt (is) szolgálnák, hogy ez ne így legyen. Ehhez azonban rendes buszok és nem horribilis összegű kiegészítő bérletárak is kellenének. Például meg lehetne tenni, hogy egy szimpla városi bérlettel lehessen közlekedni Budaörsre vagy Törökbálintra is.
A másik megoldási javaslatom az állandóan felmerülő ötlet, a CsPA által is emlegetett P+R parkolók. Ha lennének ilyenek a város határában (nemcsak ott, hanem mindenhol), akkor az autósok megtehetnék, hogy biztonságos, őrzött parkolókba leteszik a verdát, oszt továbbmennek a kellemes, kényelmes BKV járatokon. Ilyenből azonban mutatóban is alig van a fővárosban (parkolóból és kényelmes BKV-ból is). Tarlós esetleg megtehetné, hogy nem buszsávokkal bűvészkedik, hanem csinál valami értelmeset is…


107 komment · 2 trackback

Címkék: budapest politika város

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr282951406

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fontos emberek országa 2011.06.05. 21:25:39

A Buszsáv sokaknál kiverte a biztosítékot, s hogy ne legyen forradalom, végül a főpolgármester szólt le személyesen, hogy visszacsinálják. Most már nehéz lesz visszagyömöszölni azt a bizonyos szellemet a palackba az egész ország az "autóval vagy b...

Trackback: Dugóáthelyezés - éles kísérlet az M1-M7 bevezető szakaszán 2011.06.02. 19:14:06

2009-ben az SZDSZ-es városvezetés egy szuper ötlettel állt elő, ami azonnal hamvába is halt: "Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit.Teljes sávokat zá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.06.02. 19:03:02

Azt az opciót felejted el, hogy tényleg az az igaz amit Tarlós mondott. A buszsáv így nem működik, a független szakértők szerint sem, de pl. lámpás szabályozással, 70es táblával, kamerás figyeléssel, stb. lehet egy jó megoldást találni, át lehet építeni működőre. No úgy lesz buszsáv idővel.

zsitva 2011.06.02. 19:06:26

blogos :A beruházás 2008-ban merült fel először és EU-támogatás is járt érte. Baszki, egy 500 méteres buszsávról beszélünk.

-------------------

500 méter festékhez is már EU támogatást kérünk ?
Vagy a korongecset drágult meg hirtelen annyira ?

Alikam 2011.06.02. 19:13:55

Itt nem egy-két ember hördült fel hanem kb. több tízezer:)

Az, hogy kik tudtak a médián keresztül ennek komoly hangot adni az más, de olvasva a blofgokat, fórumokat stb. itt bizony nem egy-két ember háborodott fel.

Mit akarsz várni egy hónapot amikor pár után nyilvánvaló volt, hogy szar az egész?

Persze lehet a szart érlelni még egy ideig, de ésszerűbb, ha inkább gyorsan felmossuk.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.06.02. 19:17:41

A Hegyalja előtt már egyszer leszűkül egy sávra a forgalom, a felüljárón. Vagyis pont azt az irányt nem lehet szűkítéssel, lezárással tovább manipulálni, ellenben minden egyéb elkerülő utat el lehet zárni, ha vissza torlódik Budaörsig (technikailag a Hegyalja és a Alkotás közös bemenő forgalmát szűkítették egy sávra; ez pedig tényleg óriási túlzás- Alkotás 2 sáv, Hegyalja szintén 2).

Lehet egy nyilvánvalóan hibás döntést erőltetni, de minek. A Veke nyilatkozatai után politikailag is tarthatatlan lett (óriási hiba a vidéket szembe állítani a fővárossal).

mujure 2011.06.02. 19:19:15

@Alikam: én csak annyit mondtam, hogy az állítólagos szakértők azt mondták, hogy az autósok eddig is lereagálták az ilyen dolgokat, LEHET, hogy most is megtennék. tekintve, hogy volt már erre példa bőven. az egy hónap talán tényleg túlzás, ezt elfogadom :)
viszont ami a dolog lényege, hogy három nap alatt ezt szerintem nem lehet megítélni. és most ott tartunk, hogy nem történt semmi, pedig kéne. egy próbát megért volna, de ha félmunkát végzel (ez valószínűleg az), akkor nyilván a jövőben sem lesz jobb.

mujure 2011.06.02. 19:26:13

@mujure: ja, még annyit, hogy összességében szerintem az összes ilyen buszsávazás félmunka, mivel ha az autósok lereagálják a dolgot, akkor ott fogunk tartani, hogy a dugó ugyanakkora, mint eddig, nem pedig kisebb (de legalább nem is nagyobb, éljen!). mint ahogy az történt például a szilágyi erzsébet fasorban is.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.06.02. 19:43:11

Tulajdonképpen a P+R parkolók nemlétét felfoghatjuk műszaki problémának is, ha nagyon akarjuk...

readonly 2011.06.02. 19:48:10

a hülye blogger ne is törődjön vele, hogy az intézkedés legkevésbé az autósokat szopatta, hanem sokkal inkább az elővárosi tömegközlekedőket, akik a repülőtéri úton, a régi 70-esen nomeg az autópályán ácsorogtak a dugóban a duplára növekedett idő alatt.

ettől nagyobb alávágást tarlós nem tudott volna intézni az elővárási tömegközlekedés ellen.

Artúr Gombóc 2011.06.02. 19:51:17

Kár ezt ragozni, szar döntés volt. Azt az utat nem lehet egy sávra szűkíteni. Amíg nincs elkerülő út hátul - az egész M0 kiépítése a hegyeken keresztül - Budaörs és Budakalász között, addig, akinek dolga van, az kénytelen arra menni. Nincs választás! Meg ilyen a város szerkezete. Nem tehetek róla, de ez a legrövidebb. Ezt tudomásul kéne venni. A Budaörsi bevezetőjétől kb. 3 km a belváros.
Vegye tudomásul a VEKE, hogy ez egy város, és kocsija pedig lesz az embereknek, és itt még nincs is sok 1.000 lakosra számolva Nyugat Európához képest.
Talán nem kéne a hülye zöldeknek évekig furkálni az elkerülő utakat lásd M0 keleti szektor + Megyeri híd. Itt meg pl. Andor utca. Az is full dugó volt, mert nem lehetett kétszer két sáv. Volt kétszer egy, tiszta dugó volt és ott pöfögött mindenki a házak között. Akkor aztán kitalálták, hogy inkább építsék ki, hogy haladjon a forgalom és lám, most nagyon király. De nehogy sokáig örvendezzünk, hogy már ott is lehet közlekedni rendesen, ezért el kell venni egy sávot a Budaörsiből. Ezek sík hülyék.

zebu_ba 2011.06.02. 19:52:33

Látom, nem kevéssé vagy elfogult. Nos, én sem, de az ellenoldalon állok. Azt gondolom, a közlekedésben és az életünkben szerepe van/lehet sokféle közlekedési eszköznek, szerintem egyformán fontos, hogy legyen színvonalas tömegközlekedés (OK, manapság illik közösséginek nevezni, de az igazság azért az, hogy ma még leginkább csak tömegről beszélhetünk, közösségi szemléletről és hasonlókról alig. Naszóval, én Budapesten lakom, és úticélom, tervezett programom, velem utazók száma, a szállítandó cuccok mennyisége és milyensége, időjárás, valamint logisztikai szempontok alapján döntöm el, mivel menjek: BKV, autó, gyalog, netán bicikli. Voltak életemben szakaszok, amikor alig autóztam, az autó féléveket ácsingózott, be se indítottam, és volt olyan is, amikor egyszerűen nem tudtam tömegközlekedni, mert nem tudtam értelmesen megszervezni úgy a család életét. Innen Csillaghegyről munkába, amíg az a Belvárosban volt, természetesen BKV-val mentem, vagy bringával. De amikor a Pólus Centernél, akkor nem a hatszori átszállást és kétóra oda-kétóra visszát választottam (bár párszor megtettem), hanem negyed óra alatt elgurultam oda a Colbert-hídon, M0-n. Aztán próbált már valaki közületek ikerbabakocsival buszra/metróra szállni úgy, hogy vitted az összes tápszert, pelenkákat váltás ruhákat és persze a bevásárlást is cipelted emellett? Én nagyon rühellem, hogy mostanában az autóst egyfajta megvetett állatként kezelik (igaz, előtte jól lehúzzák regadóval, jövedéki adóval, autópályamatricával, teljesítményadóval, parkolási díjjal és a többivel) és ott akarnak keresztbe tenni, ahol csak lehet. Van létjogosultsága a buszsávnak is, de ez nem mehet az autósok kárára. Ha két meglevő sáv mellett ki lehet alakítani egy harmadikat a buszoknak, egy negyediket meg a bicikliknek, áldásom rá, sőt! De ha az a buszsáv úgy jön létre, hogy de facto járhatatlanná tesszük az autópályákat vagy főútvonalainkat, az feldühít. És nagyon nem igaz az, amivel a BKK mosakszik, vagyishogy a kerülőút valódi alternatíva. Mondd el, hogy jutsz el ezeken a kerülőutakon (racionálisan) Óbudára. Ja, hogy az M0-n Dél-Csepel, Lisztferencnemzetközi és Csömör érintésével? Na, ne nevettess. Egyszer végigmentem rajta. Kirándulásnak jó volt.

Mezzanine 2011.06.02. 19:53:10

Azt nem értem, hogy ha a belvárosból akarják kiszorítani az autókat, akkor miért nem azzal kezdték, hogy a Hegyalja úton festettek fel végig buszsávot? Ha már a BAH csomópontnál egy sávra szűkül a bejövő forgalom, akkor maradhatna annyin a Hegyalján is (az Erzsébet híd felé), amit első körben könnyebben megszoktak volna az autósok. Aztán lehet a buszsávot egyre kijjebb húzni, de az, hogy rögtön a legkritikusabb ponton kezdték el a szűkítést, enyhén dilettáns húzás.

HelloZT 2011.06.02. 19:54:59

Ez az egész kérdés teljesen értelmetlen.
Aki járt már bámilyen nyugat-európai vásorban és ott használt tömegközlekedést az igen hamar rájöhet, hogy amit Budapesten tömegközlekedésnek neveznek az vicc. Méghozzá baromi rossz vicc.

Ha csak közelre kell menni, mert pl valaki a belvárosban lakik és ott is dolgozik, akkor nincs nagy gáz, de amint ki kell menni valami külső kerületbe, ne adj isten egyik külső kerületből a másikba, máris brutális menetidőkkel lehet számolni, sokszori átszállással, na és persze tömeggel. És akkor még el se hagytuk Budapest közigazgatási határát!

Aki egy ilyen "szinvonalú" tömegközledés mellett ki meri ejteni a száján, hogy az emberek tegyék le az autójukat és üljnek át a tömegközledésre, azt azonnal diliházba kell zárni, lenyugatózva, kényszerzubbonyban. Már eleve ugye hova szálljanak át, amikor a tömegközlekedési járatok sokszorosan zsúfoltak?

Leonard Zelig 2011.06.02. 19:59:24

Nem csak ingyenes, hanem (fegyverrel?) őrzött parkolók kellenek. Én ugyan nem hagynám ott a Bivalybasznádi vasúti megálló melletti P+R parkolóban (hiába ingyenes) nyolc órára az autómat, mert az nyolc óra plusz stressz.
(Engem ez a téma különben nem érint, de még igy is törték fel a kocsimat fizetős parkolóban: elvitték a parkolópénztárcámat (nem volt elöl!) 1 ezer értsd egyezer forinttal. Csináltak egy 60 ezres kárt)

jozso929 2011.06.02. 20:01:34

A kerülőút elég furcsa kifejezés jelen esetben...ugye aki eddig sem a belvárosba akart menni, az eddig is az egér út felé ment. Most ráeresztenétek a XI. kerületre a forgalmat a budaörsi útról hogy aztán valahogy eljussanak a belvárosba, észak budára, stb? Az egér út nem jolly joker, egy ésszerű megoldás bizonyos irányokba, de nem hiszem hogy mától annak kell lennie az ultimate solution-nek a városba bejutásra....

Artúr Gombóc 2011.06.02. 20:05:30

@Mezzanine:
Ott nem csak egy sáv van, a felüljáró mellett jönnek azok, akik a hegyről jönnek le a Novotel mellett a Jagellón illetve az Alkotásról kanyarodnak balra nagy ívben az Erzsébet híd felé. Az is durva lenne szerintem. Ott keringenének az autók a Gellért hegyi szűk utcákban, csak azt érnék el vele.
maps.google.hu/maps?client=opera&rls=hu&oe=utf-8&channel=suggest&um=1&ie=UTF-8&q=novotel+budapest&fb=1&gl=hu&hq=novotel&hnear=0x4741c334d1d4cfc9:0x400c4290c1e1160,Budapest&ei=mc7nTZGbFIaN-wak34WzAQ&sa=X&oi=local_group&ct=image&resnum=1&ved=0CAMQtgMwAA&iwloc=cids:18262798740182015622

Ez egy kb. 2-3 milliós - agglomerációval együtt - város. Itt lesz forgalom mindig. Tudomásul kell venni, nem lehet mindegyik utca 30-as táblás, gyerekjátszóteres, zöldövezetes. Aki ilyenre vágyik, annak ki kell költöznie a külső kerületekbe vagy az agglomerációba. De akkor meg hol a munkahely?

popocatepetl 2011.06.02. 20:11:23

Mekkora egy trutyi poszt. Minden és mindenki hülye szerinte. Fogalma sincs mit kéne csinálni, de mindenki rosszul csinál mindent.

Willy 2011.06.02. 20:11:52

Gondolkodtam egy ideig, hogy írjak e erre valamit. Nem tartozok azok közzé akik nyíltan elküldik a nénikéjükbe azokat akikkel nem vallanak egy nézetet. Komolyan felmerült bennem, hogy megkeresem és felpofozom hogy ébredjen már fel.
Azok közé a "vidéki" "suttyók" közé tartozom aki a háta közepére nem kívánja Budapestet. Nem ÁT hanem ODA kell utaznom mert MINDEN ott van. Szeretném ha kedves postíró megtapasztalná mekkora gyönyör másik városba járni vonattal/busszal hivatalos ügyeket intézni, vagy mert mondjuk csak ott van szervize az autójának. Vagy mert ott van a partnere akihez megy (tudom busszal...)
Le kéne szállni a magas lóról. Ha nem volna muszáj hát évente 2x ha bemennék Budapestre.
Ha elérjük ezt a szintet akkor van létjogosultsága egy ilyen posztnak. Amíg nincs legyen mély hallgatás.
Kérés: menj el Debrecenbe a partnerhez majd visszafelé ugorj be Miskolcra a "Fővárosi bíróságra"., majd menj Pécs-re a XyZ boltba. Ha ezt megtetted "tömegközlekedve", és tudod milyen utána írj vissza, köszönöm!
Tipikus BP. arrogancia. A fején nem lát túl.

mujure 2011.06.02. 20:13:26

@Willy: igyál meg egy sört a Cser-Palkoviccsal;)

libus_ 2011.06.02. 20:18:23

El nem tudom képzelni, mi az a marha nagy PROJEKT, amihez EU támogatás kellett! Az 500 méter felfestéséhez? ...vagy akár tovább a Hegyalja úti buszsáv felfestéséhez?? Mert arról ugye szó el nem hangzott, hogy esetleg a buszsávot valamilyen út szélesítéssel (plusz sávként) akarnák megvalósítani.
Megjegyezném még, hogy a Budaörsi úton már korábban kijelölt buszsáv olyan mértékben ki van nyomvályúsodva, hogy azt még szerintem idén rendbe kell hozni. Ha ott emiatt kiesne még egy sáv, akkor tényleg el kellene terelni az M1-M7 forgalmát az M8 Dunahídra!

Dr Kangörény 2011.06.02. 20:20:36

Majd megszokják, mert máshol is megszokták.

Ja, de máshol nem teljes nyugat-magyarország bejövő forgalmát szorították egy sávba.

A bpest-vidék ellentétet a buszsáv védelmében nyilatkozó "szakemberek" keltették, mert ők mondták azt, hogy a vidékiek ne használják a főváros útjait, mert nem fizetik azok felújítását. Ami persze nettó faszság.

nyubocs 2011.06.02. 20:25:15

Kedves Poszttoló!

Arra nem reagáltál senkinek sem, pedig többen is felvetették!

Az EU-s pénzt a buszsáv építésére adták.
Nem a festékre!

Vágod?

Dr Kangörény 2011.06.02. 20:25:56

Az elkerülő út teljesen beállt egyébként.

100 millió ft egy sáv felfestésére, kedves posztoló, te tényleg hülye vagy?
Nem lehetséges, hogy valami normális munkára kapták ezt a pénzt, de egyszerűbb volt pár vödör festéket felkenni az útra, mint érdemben tenni valamit?

Tényleg azt gondolod, hogy a veke valódi szakemberek csoportja? Mert én erősen úgy látom, hogy inkább egy ovodai játszótér, ahol mindenki ontja magából a hülyeségeket, és egy idő után mindegyik elhiszi, hogy igaza is van.

Mellesleg a bkv egy szar, egy fos, utazz rajta te, ha szernted jó. Szerintem a bkv-n utazzon az, akinek muszáj, és az, aki olyan hülye, hogy tetszik neki a drága, szar szolgáltatás, meg a hugyos ülőhelyek.

mujure 2011.06.02. 20:27:43

@nyubocs: ööö...erre most mit is kell reagálnom? szerintem egyértelmű, hogy vágom. nem mondtam, hogy festékre adták

Willy 2011.06.02. 20:29:03

@mujure: Figyelj. Nem akarjuk, hogy legyen 4-es metro. Nekünk nincs rá szükségünk.
Itt egy gondolatkisérlet: Próbáljuk ki. Hogy az összes vonat megáll BP előtt, és onnan/oda metrózhatsz/buszozhatsz.
Ha egyszer tényleg végig gondolod: Azért érzed úgy. hogy minden rendben van, mert köréd épült minden ami fontos, és ezért újabban is mellé épül minden.
Ha nem lenne ennyire a főváros centrikus az ország, akkor nem is lenne ilyen probléma.
Értsd már meg, a népek nem csak "csúdálkozni" és "ingázni" járnak BP-re.
Az ingázókat nem forgalmi, hanem anyagi/kényelmi szempontok érdeklik.
Ha beteszel szűkítést akkor csak elnyúlik a csúcsidő, mert előbb indul el, és ugyanúgy bedugul minden mert be fog menni.
Buta, szerencsétlen döntés volt oda bármit tenni, az indoklás meg vérlázító!

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2011.06.02. 20:29:36

@mujure: "én csak annyit mondtam, hogy az állítólagos szakértők azt mondták, hogy az autósok eddig is lereagálták az ilyen dolgokat,"
Na ENNEK kellene kicsit utánanézni, szerintem. Szokták példának hozni a Budakesziről bejövő út utolsó szakaszát, jelesül a Kútvölgyitől a Moszkváig (opp, pardon, Széll Kálmánig). Ott ugyanis a két sávból lett 1+1busz. Következmény? Közel állandó dugó, és a környékbeli kis utcák fokozott és indokolatlan terhelése a tranzit forgalommal. Megérte? Ki tudja. Itt se volt hatástanulmány, és utólagos felmérés sem.
Vagyis ez a "majd megszokja" dolog is büdös egy kicsit. Nem szokja meg, csak nem tud mit kezdeni...

libus_ 2011.06.02. 20:31:58

Egyébként P+R és EU támogatás témához még annyit: pár hónappal ezelőtt 2 vagy 3 budapesti kerület újonnan megválasztott polgármestere megdicsőülten bejelentette, hogy EU támogatásból Xszáz parkolóhelyet létesítettek (összesen!). Én ebből konkrétan a Budafok-Háros v.á. közelében megépített 30-40 férőhelyes gyönyörű parkolót látom nap mint nap: A megnyitás óta eltelt hónapok során 2 azaz kettő darab autónál többet egyidejűleg még nem láttam ott, de a leggyakoribb, hogy senki nem áll ott! Ami persze teljesen érthető:
1.Természetesen őrzésről szó sincs
2. Kb. ugyanazok az elővárosi vonatok állnak meg ott, amik pl. a Campona 5x-10x akkora parkolója mellett is megállnak, illetve ugyanazokra a buszokra lehet átszállni, mint a Campona mellett. Következésképp szerintem egy tök felesleges dologra költöttük el az EU pénzét! (Tudom, valakinek biztosan megérte!)

szkr 2011.06.02. 20:32:37

nem értem, szerintem az, hogy EU-s pénzt kuncsorgunk egy 500 méteres buszsáv kiépítésére, amit aztán röhejesen szarul csinálnak meg az, ahogy Kangörény kollega is fogalmazott, nettó faszság és egyben szomorú is. ahogy az is, hogy CsPA belengeti, hogy legyen Székesfehérvár a főváros inkább. de a legnagyobb ökörség tényleg az, hogy azzal jön valaki, hogy mindez azért történt, mert a budapestiek lenézik a nembudapestieket.

mujure 2011.06.02. 20:33:58

@Konrad: na, pontosan ezzel van a problémám. NEM helyeslem a döntést. az a faszság, hogy nincs koncepció. megcsinálnak valamit, amiről azt gondolják, hogy jó. ez eddig rendben van, de utána nem nézik, nincs értékelés, és rohadtul nem történik semmi. ez a baj.

nyubocs 2011.06.02. 20:41:37

@mujure:
De akkor nem kellene filózni azon, hogy ha a 2-1 nem egyenlő 2+1-el akkor szerencsétlen dolog-e visszaállítani az eredeti 2+0 állapotot.

petko1 2011.06.02. 20:43:49

Sokan próbálják ezt a kérdést agglomeráció-Bp ellentétre leszűkíteni. Pedig itt nem csak erről van szó
Egy város közlekedése nagyon komplex rendszer, ha egy ilyen drasztikus beavatkozást teszel (leegyszerűsítve: 4 sávból hirtelen 1lesz ) akkor (jobban) végig kellene/kellett volna gondolni a hatásait.
A változtatás egyik hatása például ebben az esetben az volt, hogy az autók jó nagy része a Gazdagréti lakótelep- Törökbálinti út felé menekült. Itt közel 20 ezer (budapesti) ember él, akik hirtelen arra ébredtek, hogy a gyerekeik nem tudnak átmenni az úton a sok autó miatt és hogy a 8-as busszal immár nem tudnak bejutni a városba mert az is araszol az autókkal a Farkasréti temető felé.
Lehet, hogy a cél nemes, de ez így egy rossz döntés volt és én helyeslem, hogy felfüggesztették

HelloZT 2011.06.02. 20:43:53

@mujure:

Ez aztán az érvelés, gratuálok! Ennyit tudsz...

notthatagain 2011.06.02. 20:49:27

A szentendrei úton is elég komoly a buszsáv...

***

Cikkíróverseny 2011

gepnarancs.hu/verseny

fakopács 2011.06.02. 20:51:23

Ha jól tudom Budapest közlekedéséért egy huszonéves suhanc jelenleg a felelős. Gratulálok azoknak akik kinevezték!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.06.02. 20:52:26

@mujure: Ez az egész okoskodásod a kerülőútra épül. Az amellett élők meg ugye le vannak szarva. Igazán el lehetne dönteni amúgy hogy át akarjuk terelni az autóst a kerülőútra, vagy csökkenteni akarjuk az autózók számát, mert a kettő ugye láthatólag nem ugyanaz.

Egy autópálya bevezető szakaszát, sőt, igazából két autópályáét ugye, ahol négy sávon érkezik fel a forgalom, egy sávra terelni kapitális baromság. Nem lekényszeríteni kell az embereket, hanem vonzó alternatvát kínálni (és mellesleg ésszel tervezni, pl időszakos buszsáv, amivel mindjárt ki lehetne húzni a vasárnap este pihenésből hazatérők jelentette egyik méregfogat).

A jó kis dugó meg enyhe eufemizmus részedről, az a kis dugó konkrétan volt vagy négy kilométer, és benne álltak a buszok is, amik többet buktak a menetidőből, mint amit nyertek az ominózus 500 méterrel.

Juzer 2011.06.02. 20:53:13

Nem is ért el a BAH csomópontig. Mármint a sáv. A felüljáró után vége volt.
Amugy az Egér-Andor-ral hova kerül az ember? Mert amikor 1 sáv volt az Andor, akkor is az Andorig vagy tovább állt a Szerémi. A budafoki meg mégtovább.
Mint autós mondom, tök jó lenne egy vonatra felpattanni (amin mondjuk még wifi is vala), átszállni egy metróra és elérni a célt. Francnak van kedve már vezetni. De még a dugóval együtt is triplaannyi idő a tömegközlekedés :(

HUN_Sector 2011.06.02. 20:59:23

@Artúr Gombóc: vigyázz, úgy dobálózol a számokkal ,mint egy holokauszt bizottság. Budapest lakossága 1,5 millió, agglomerációval 2 millió. Egyébként ez mit sem számít. Szerintem kellene építeni az Alföldön egy modern várost, remek alaprajzzal, felhőkarcolókkal, kiváló közlekedéssel, teljesen független lenne, senki sem lázadozna hogy a másik városa bezzeg főváros lett. Ráadásul növelné a bérezést a keleti megyékben is.

NA YA! 2011.06.02. 21:04:28

Mi a f.szom beruházás az, amelyik átkereszteli a meglévő közös sávot buszsávvá?! Arról nem is beszélve, hogy ha a "3 utasos" buszsávhasználatot engedélyezik a szgknak, akkor tényleg felesleges a buszsávosdi, mert jó magyar mentalitással csakazértis mindenki használni fogja! Ej ej tarhóspista, te sem érthetsz mindenhez!:P

Ja, és ki is az a bohócügyi államtitkár? Talán ő segíthetne itt is!:)

pokesz70 2011.06.02. 21:08:03

Az elmúlt időben egyre gyakrabban érzem magam úgy, mint egy szereplő a Tanú c. filmből South Parkban...

NA YA! 2011.06.02. 21:12:10

@HUN_Sector:"Szerintem kellene építeni az Alföldön egy modern várost, remek alaprajzzal, felhőkarcolókkal, kiváló közlekedéssel, teljesen független lenne, senki sem lázadozna hogy a másik városa bezzeg főváros lett."

A neve Las Orbanos lehetne, a pénz is megvan rá biztos, és a sok szorgos közmunkás is jól fog jönni! Orosz mintára a magyar milliárdosok is beszállnak majd egy két felhőkarcolóval!:)

zsocek 2011.06.02. 21:22:17

Árulja már el valaki, mire kell EU támogatás, meg milyen beruházásról beszélünk? Egy új sávot építenének a meglévő két sáv mellé, vagy mi? Mert a két sávból az egyiket buszsávnak minősíteni, és ráfesteni a Busz feliratot, azért minek EU támogatás, és miféle beruházás az?
A cikk írója egyébként eléggé bután gondolja azt, hogy egy hónap kell, hogy kiderüljön, mi is az eredménye a "buszsávosításnak", és, hogy hozzászoknak-e az autósok. Én az ablakomból kinézve a második napon láttam, hogy ez egy végtelenül ostoba dolog volt. Méltó Vitézy fideszkáder Dávidkához.

Co2 2011.06.02. 21:26:55

okos! kerülő út, ja pestieknek! a délihez menjek körbe fél budán aztán a margit híd vagy az alagút felől közelítsem meg? gondolkozzatok már a nyakatokon lévő gumóval!

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.02. 21:33:28

Pintér Sándor nyugdíjas fideszes közrendőrből belügyminiszter bevallott vagyona:

Bp. VII. 155 nm társasház - 1994
Bp. II. 61 nm lakórész társasházból - 1994
Bp. II. 400 nm ház + 2.246 nm telek - 2008
Csömör 809 nm zárt kert - 1982
Sarud 2.158 nm ingatlan - 1987
Sarud 7.264 nm szántó - 2005
Siófok 224 nm ház + 1.100 nm telek - 2004
Bp. IV. 20 nm garázs - 1993
Bp. VII. garázs - 1995
Bp. II. 18 nm garázs - 2004
Bp. II. 160 nm lakás - 2006
Bp. II. 160 nm lakás - 2003
Bp. II. 106 nm lakás - 2005
Bp. II. 17 nm garázs - 2005
Szihalom 150 nm nyaraló - ?
Szihalom 70 nm nyaraló - ?
Szihalom ? nm telek - ?
Pásztó 3.701 nm kert - 1990
Pásztó 2.350 nm szántó - 2001
Pásztó 7.322 nm szántó - 2001
Szigetmonostor 18 nm nyaraló + 574 nm telek - 1995 öröklés
Bernecebaráti 1.517 nm kert - 1990
Wartburg 1 db - 1994 öröklés
OTP részvény: 10.700.000.-
OTP befektetés jegy: 42.019.-
Állami Nyomda részvény: 584.048.-
OTP zárolt részvény: 1.500.000.-
Magyar Államkötvény: 630.000.-
MOL Nyrt részvény: 43.000.-
Állami Nyomda: 170.815.-
Folyószámla lekötött: 278.500.000.-
Folyószámla látra szóló: 38.708.631.-
Feleség nevén (összesen): 479.785.028.-
Követelések összesen: 1.500.000.000.-

Micsoda életpálya modell, hogy kell csinálni Pintér elvtárs kérdi sok rendvédelmis?
Polgárok, tiszta becsületes munkával lehet ez?
________________________________________

jjoey 2011.06.02. 21:38:02

rendesebb helyeken azért költ egy város tömegközlekedére, hogy legyen beruházás, ami munkát, adóbevételt generál, de nálunk ez nem müködik, mert
- fizessen aki idejön
- ne jöjjennek ide (csak a pénzt küldjék)
azátn csodálkoznak, hogy a cégek kitelepülnek, meg az emberek is és lesz egy sok nyögdíjas lakta belváros, lepusztuló házakkal, közterekkel, mertugye nyugdíjból ezekre nem tellik.
hajrá budapest.

Csendesebben, a gyerek alszik 2011.06.02. 21:40:37

@Willy: BP arrogancia. Hmm... én csak a vidéki keserűséget érzem. De megértem az irigységet is, azt mondják városban hosszabb az emberek pénisze.

cbc 2011.06.02. 21:45:20

Igen nagy baj történne, ha a rengeteg autós egyszer csak megfogadná Dorner Lali és a hozzá hasonló önjelölt megélhetési közlekedésmérnökök tanácsait, és rászabadulna a BKV-ra. (Nem beszélve az államkasszából hirtelen hiányzó bevételekről. Az államnak nem érdeke, hogy az emberek tömegközlekedéssel járjanak, a többi csak duma és marketing).

pop38 2011.06.02. 21:52:41

Emberek! Szögezzük már le: nem közösségi közlekedésről beszélünk, hanem TÖMEGközlekedésről. Így nevezték ezt régen is, de a mostani körülményekre különösen igaz.

423ft 2011.06.02. 21:53:36

Arrol még senki nem szólt, hogy emiatt a buszsáv miatt 3 napja 2 km-es kocsisor torlódik fel reggelente a fehérvári út, szerémi út, budafoki út -on is. Mindenki az egérúton próbál "egérutat" szerezni a dugóból.

pop38 2011.06.02. 21:57:55

@NA YA!: Nem lehet. 10 környezetvédő megfúrná a beruházást.

dunaparti 2011.06.02. 22:02:27

A KRESZ-ben mit fogunk olvasni? M1-M7 bevezetőszakaszán kötelező egy vezetőnek és kettő vagy több utasnak haladni a BUSZsávon, előtte azonban csak a vezetőnek szabad?

záporjózsi 2011.06.02. 22:09:34

@zsocek: Gondolom nem hallottál még arról, hogy átmenetileg dugót okoz, majd néhány hét alatt a dugó csökken. Ez volt a Baross tér, a Margit híd vagy a Móricz lezárásakor is. Ezek pedig lassan meg fognak nyílni.

záporjózsi 2011.06.02. 22:11:57

@libus_: Őrzést persze lehet kérni. A végszámlát meg érdekes lesz kifizetni.

záporjózsi 2011.06.02. 22:16:29

@zebu_ba: "Van létjogosultsága a buszsávnak is, de ez nem mehet az autósok kárára. " NIMBY...

opel16v · http://www.e85power.hu 2011.06.02. 22:40:38

A fenti cikk írója látszik hogy nem nagyon ismeri a környéket, amiről írt. Ez a buszsáv egy olyan elhibázott lépés volt, aminél nagyobbat kevés kreatív ember tudna csinálni.
Például érdemes lenne a cikk írójának arról is tájékozódnia, mennyivel nőtt a budaörsi BKV buszok menetideje a zsúfoltabb időszakokban.
De vannak sokan olyanok is, akiknek nem alternatíva a BKV, pl a munkájuk autóhoz kötött. Ők akkor rohadjanak egész nap a dugóban, ahelyett hogy keresnék a sok-sok adót a főváros számára? Mert nem a BKV-n nap mint nap utazók tartják fenn nagyrészt ezt az elcseszett várost, remélem nem gondolja ezt senki...
Mindazonáltal meglepődtem, hogy Tarlós visszavonta ma a dolgot... megvolt a napi jócselekedete a sok rossz között ;)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.02. 22:55:42

@mujure:

csak egy kérdés:

ugye bp-i vagy és nem vidéki ?

sofalwy 2011.06.02. 23:21:40

Aki úgy gondolja, hogy azok az emberek, akiknek a munkája, vállalkozása az autózástól függ, az majd átszáll a békávéra, azt örökre békávézásra kellene ítélni. Mondjuk érdekes lenne a 40-esen szobafestők, kőművesek, duguláselhárítók tömegét utaztatni eszközeikkel egyetemben mondjuk öt átszállással oda és vissza. Szerintem ezek a kibaszottul okos civilek még azt is el tudnák képzelni, hogy a végén téglát, cementet is békávéval szállítsunk. Barmok!

Aki úgy gondolja, hogy 3 országos autópálya (1-6-7), továbbá az agglomeráció mintegy harmada - ha nem több - mint bejövő út bevezethető 1 sávra, az komplett hülye, idióta barom. Sajnálom, de ezt nem lehet finomabban méltatni. Azt gondolom, hogy nem ártana gátat vetni az ilyen "civil" őrültségeknek. Nem ártana egy kicsit átgondolni az ilyen levegőmunkacsoportok, meg vekék destruktív akcióinak a korlátozását. Ez nem környezetvédelem, ez nem értelmes alkotó munka. Ez tisztán a destrukció. Tragédia, hogy Tarlós úr hallgat ezekre a szörnyekre!

FreeWilly! 2011.06.02. 23:24:25

Gondolom ha pestiként ránézel a térképre, akkor öröm tölti el a szívedet, hogy az ország középpontjában élsz. Azonban ezzel kellemetlenség is jár. Ha minden autópálya a székesfővárosba vezet, akkor bizony az ott élőknek meg kell tanulni együtt élni azzal, hogy az ország egyik feléből a másikba csak rajtuk keresztül lehet eljutni. Mondjuk Fehérvárról Szegedre hogyan a legegyszerűbb eljutni? Hát a Lágymányosi hídon át. Hacsak nem akarsz valami jó kis dugóba beakadni az M0-n, amire ugye kb 50% az esélyed, vagy van dugó, vagy nincs. De inkább van. Győr-Miskolc? Erzsébet híd ugyanezen okok miatt. (Amikor az M1-M5 a nulláson 3ésfél óra, mert az M1 felén félpályán intézkedő rendőr a kocsiját az M5 felé menő oldalon hagyja a belső sávban, azon a héten már eszembe sem jut, hogy még egyszer próbálkozzak az M0-n.) Az nem pálya, hogy mi szeretnénk az ország közepén élni, de nagy-nagy nyugalomban, a többiek meg csináljanak, amit akarnak. És az sem pálya, hogy jöjjenek a cégek Budapestre, de a dolgozókat már hagyják a környező településeken, mert csak az iparűzésire van szükség, a dugóra, amit okoznak, már nem.
Szóval valahol megértem CsPA-t.

Attack! 2011.06.02. 23:28:38

jé mégegy blog amin ez a hajhúzás megy.
Akkor ide is beteszem hátha valami hülye troll ettől megvilágosodik. Bár erre nem fogadnék nagy tétben azér.

veke.hu/2011/06/a-dugot-az-autok-okozzak-nem-a-buszsavok/

killercsiga 2011.06.02. 23:34:15

azt azért hozzá kell tenni, hogy az agglomerációk önkormányzatainak is hozzá kellene járulnia a költségekhez
az ország leggazdagabb városai ujjal mutogatnak Budapestre, miközben nem tesznek hozzá semmit

Tamara Jagello 2011.06.02. 23:34:27

csak néhány dolog.

1) ha kérhetem, a vonatozást csak az ajánlgassa, aki ült már egy órát a peronon a hóban a vonatra várva, illetve közölték már vele Kelenföldön hideg decemberi estéken, illetve nyári dögmelegben, hogy sajnos határozatlan ideig vonat nem megy oda, ahová ő menne, mert csak. nem véletlen, hogy nagyon sokan járnak vonat helyett autóval, és jelezte a főnöke, hogy még egy késés, nem érdekli, hogy a máv miatt, de keressen új munkahelyet...

2) nagyon vicces, ahogy az Egérutat emlegeti mindenki, mint menekülő útvonalat. Cseszheted az Egérutat, ha a budaörsi tesconál van a sor vége - stabil dugóban min. fél óra, amíg oda elérsz, mert ugye közben megy a folyamatos ki-be sorolgatás, tahókámék 10 méterért minden ötödik percben feltartanak min. 2 sort.

3) Őrmező felől nagyon sokan mennek fel minden reggel a Budaörsi útra az Osztyapenkónál. Ők vajon miért nem az Egérút felé mennek?

4) nem kéne ezt agglomeráció-BP ellentétre kihegyezni, mert ezzel csak tovább ront mindenki a helyzeten. gondolom, senki se örülne, ha nem menne érte mentő, mert a "vidéki bejárós" orvos mostantól nem jár be a városba dolgozni. az ilyen megközelítés csak arra jó, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről. amíg szabad munkavállalás van, mindenki ott dolgozik, ahol akar és tud, lakóhelyétől függetlenül. és nem mindenki "kiköltözött", sokan világéletükben az ingában éltek, és ez megy tovább, generációról generációra.

Tamara Jagello 2011.06.02. 23:36:31

@Tamara Jagello: szal az első helyesen így van, hogy

1) ha kérhetem, a vonatozást csak az ajánlgassa, aki ült már egy órát a peronon a hóban a vonatra várva, illetve közölték már vele Kelenföldön hideg decemberi estéken, illetve nyári dögmelegben, hogy sajnos határozatlan ideig vonat nem megy oda, ahová ő menne, mert csak, , és jelezte a főnöke, hogy még egy késés, nem érdekli, hogy a máv miatt, de keressen új munkahelyet. nem véletlen, hogy nagyon sokan járnak vonat helyett autóval...

Tamara Jagello 2011.06.02. 23:38:31

@killercsiga: egy kérdés csak: a bkv konszolidációját kinek az adójából fizették? a plusztámogatásait honnan adja a költségvetés? a 4es metró kinek az adójából épül? csak a budapestiekéből?

2011.06.02. 23:46:24

"Tarlós esetleg megtehetné, hogy nem buszsávokkal bűvészkedik, hanem csinál valami értelmeset is…"

Én azt javaslom, ne csináljanak inkább semmit, ne nyúljanak semmihez. Ezzel a stratégiával ugyan javulni nem fog semmi, de legalább romlani sem. Állítólag semmilyen megelőző, ill hatástanulmány nem készült a dologról, csak valakinek hirtelen elgurult a gyógyszere, azt kiborított egy vödör festéket a budaörsi úton, mer az milyen jó lesz. Pedig nem kell hozzá 200+ iq, de különösebb képesség sem átlátni, hogy ha egy amúgy is agyonterhelt bevezető útnak, (ami ráadásul 2 autópálya, és több főútvonal forgalmát gyűjti össze) a keresztmetszetét felére csökkentik, az káoszt fog eredményezni. Egyébként az eset kurvajól példázza a magyaros "oldd meg bazdmeg" stratégiát. Életképes alternatívák nincsenek, csak tiltás korlátozás, szankcionálás. Amikor erről a buszsávról szó esik, állandóan szóba kerül az egér út, mint elkerülő út. Sajnos az egér út semmit nem kerül el, csak a város egy távolabbi pontján vezeti be a forgalmat budapestre. Az elkerülő út, ami valóban levenné a terhet a fővárosról, a kibebaszott M0-ás lenne, ami már lassan bevonulhat a rekordok könyvébe, olyan régen készül, és sanda gyanúm szerint akkor fog elkészülni, amikor magyarországon bevezetik az Eurót (azaz Soha). A tömegközlekedéssel kapcsolatban: nos amikor télen 10 miatyánk elmondása után tudnak összekendácsolni néhány működőképes autóbuszt az aznapi műszakra, amikor a metrójáratokat ritkítják, és az egész tömegközlekedés halódik, az irreálisan magas árak mellett, mit akarnak ezek a drága honatyáink erőltetni a közösségi közlekedésen? Tudom az audiban száguldozva, a vastag sötétített golyóálló üveg mögül nem mindig szűrődik át a valóság, de néha azért kitolhatnák a pofájukat, és megtekinthetnék a "művüket".

mindenkiautóba 2011.06.03. 00:08:23

az senkit sem zavar, hogy a cél a belvárosi autóforgalom csökkentése?

NEM KELL AUTÓVAL IDEJÖNNI

aki ki tudott a zöldbe költözni az fizesse meg az árát

tarlós meg egy beszari majom

mi lesz majd a dugódíjjal?

zum trucc 2011.06.03. 00:18:45

A szerző hülye.
A Veke is hülye, az a kamaszgyerek meg leszerepelt végleg.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 00:23:01

@Tamara Jagello: :)))

ha jól látom te is úgy látod a problémát, h bp-iek vs vidékiek és nem úgy, h a "környezetvédő/autóellenesek" vs
"autóbuzik" (az CSAK a bp-i őslakosok luxusa LEHT szerintem)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 00:25:10

jav.:
LEHT = LEHET

@mujure: kösz a választ.

szóval bp-i vagy.... (meg feltételezem az egész blog bpesti banda)

2011.06.03. 00:28:15

@mindenkiautóba: "az senkit sem zavar, hogy a cél a belvárosi autóforgalom csökkentése? NEM KELL AUTÓVAL IDEJÖNNI"

Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Ha mi egy gazdag európai állam lennénk, bízisten én is kimennék fejem fölött tartva a biciklimet, tüntetni a város levegőjéért, és párizsi helyett, vegetáriánus ételeket ennék... De sajnos rabszolganemzet vagyunk. Fontosabb a rohadt munkahely elérése, mint az egészség. Ugye azt te sem gondolod, hogy az autósok döntő többsége, merő passzióból fuldoklik a szmogban, minden reggel ?

szkr 2011.06.03. 00:33:45

@szorokin: ja, mi mind köcsög fővárosiak vagyunk, akik mérhetetlenül lenéznek mindenkit, aki a Budapest táblán túl lakik :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 00:44:28

@szkr:

viccesnek gondolod magad, de mégiscsak ennyi a lényeg.
....az ájvékoló műmájer pesti környezetvédők, akiknek gőzük sincs a pesten kívüli viszonyokról, lehetőségekről....

zero (vastagbőr)-nál a pont, mert itt van pár tény
kedves pestiek.:

Budaörs...
"A vonat amúgy óránként indul Budapest felé, a parkolóba pedig körülbelül 52 autó fér el:"

"Ja, hogy nincsenek P+R pakolók, pontosan járó MÁV? Kit érdekel?
(A Tesco és Auchan parkolója nem P+R parkoló.)

Budapesten 3380 P+R hely áll rendelkezésre, Bécsben 160 ezer. Érthetetlen, hogy a sok százezer autós miért nem teszi le az autót, és száll át tömegközlekedésre."

vastagbor.blog.hu/2011/06/02/dugoathelyezes_1

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 00:52:46

a Burzsoá Nyugdíjasok örökbecsű örökzöldjét küldöm nektek nagy-nagy szeretetvheel !

www.youtube.com/watch?v=cktx5NnBVwU

arany_ember 2011.06.03. 01:19:08

Sziasztok!
Sokat kell járnom Budapestre a nyugati országrészből. Újabban Kelenföldön kell landolnom, így elmegyek az Egérúton aztán a sínek alatt el és balra a Hajtánysoron be a Bartók Bélára. Feltűnt nekem az út mellett egy baromi nagy irodaház, talán 5-6 emeletes is és végig fehér információs tábla hirdette, hogy itt van a KTI.
Egyszer eszembe jutott megnézni, hogy mi ez.
Hát nézzétek meg, megéri: www.kti.hu. Közlekedés Tudományi Intézet.
WTF? Nekünk ilyenünk is van? Az Országban Ahol Völgyhidak és Alagutak Épülnek Dombságokon?
Néhány adat a honlapról:

"A 210 fős állandó szakmai gárdában három fő MTA doktori fokozatú, három fő MTA kandidátusi (PhD) fokozatú és 13 fő egyetemi doktori fokozatú munkatárs tevékenykedik.
A KTI Nonprofit Kft. országos gyűjtőkörű nyilvános szakkönyvtára 60 ezer kötetnyi gyűjteményével, könyvekkel, kutatási jelentésekkel, "szürke" irodalommal, szakfolyóiratokkal és CD/DVD adatbázisokkal áll a szakemberek, valamint az érdeklődő állampolgárok rendelkezésére.

A KTI akkreditált laboratóriumokkal, ISO 9001-es minőség-irányítási, valamint ISO 14001-es környezetirányítási rendszerrel rendelkezik.

A KTI jelentős mértékben vesz rész az EU projektjeiben: ALSO DANUBE, AMADEUS, ARTEMIS, CENTRAL LOCO, CODE-TEN, COMPETE, COMPRIS, DESIRE, ECO4LOG, FEMOPET, FORMAT, IMPROVER, IN-SAFETY, INTERMODA, LIFETIME, MASTER, MORYNE, NAS-ITIP, NET-TRACK, OSSA, NR2C, PARIS, PROMIT, QUANTIFY, RIPCORD, ROSE25, ROSEBUD, SAFETYNET, SAMARIS, SARTRE3, SCENARIOS, SCENES, SENSOR, SPENS, SUNFLOWER-6, SUPREME, TRACKSS"

Személyi állomány:
ügyvezető + 4 igazgató
15 db egyéb középvezető felsorolva a honlapon
210 fő szakmai állomány, az irodaházból következtetve minimum még egyszer ennyi titkárnő...

És akkor nincs aki egy hatástanulmányt megcsinálna? Mi a szart csinálnak ezek ott ebben a nagy házban ennyien? Hány km buszsávot lehetne építeni a bérükből egy évben? (Plusz amit maguk lapátolnának össze közmunkásként?)

Kicsit demagóg a vége, fogjátok fel költői kérdésnek inkább. De ILYEN ballasztokat cipel az ország a hátán.
Szerintem.

záporjózsi 2011.06.03. 01:33:00

@arany_ember: Ha megrendelik tőlük, megcsinálják.

cassio 2011.06.03. 06:23:20

@HUN_Sector: tényszerüen Budapest lakossága 1,8M plussz az aglomerácio az legalabb 1M, szóval közel van az a 3M-hoz. Azzal együtt a többi stimmel.

Etniez 2011.06.03. 06:29:50

A Postírónak:

Gondolom benned sem merült fel a tény, hogy előbb megoldjuk a BKV-t, a P+R parkolókat és a vonatokat és utána festegetünk buszsávokat...

Egyesek fordítva ülnek a lovon.

A Dugódíjjal is pont ezt akarják. Aztán az lesz, mint Londonban, hogy végül csökkentik a zónát meg tönkremegy a városközpont az elzárásba.

readonly 2011.06.03. 07:44:42

@arany_ember: mi köze a kti-nek ehhez? egy intézmény, ha kap vmire megbízást és fizetnek neki, elvégzi az elemzéseket, ha nem kap megbízást, más munkát végez ez el.

kaptak vagy sem erre az ügyre megbízást?

té em 2011.06.03. 07:54:14

"2.A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE, ők csinálták a sávot)"
Nem olvastam végig az összes kommentet, lehet, hogy valaki már szóvátette: a VEKE egy civil szervezet, nem ők mentek ki festékes vödrökkel buszsávot festegetni. Az egyesület javaslatot tett, a közgyűlés 2008-ban (igen, még a korábbi városvezetés) döntött a sávok kialakításáról. Az kétségtelen, hogy a Főváros elszúrta az előkészítést és a kommunikációt...

readonly 2011.06.03. 07:55:46

@Tamara Jagello:

"3) Őrmező felől nagyon sokan mennek fel minden reggel a Budaörsi útra az Osztyapenkónál. Ők vajon miért nem az Egérút felé mennek? "

Egyáltalán hogy érje el az Egérutat Őrmezőről? Vannak sejtéseim, de szvsz ez önmagában egy kalandos vállalkozás.

midnight coder 2011.06.03. 07:56:52

Van alternatíva - kerülni kell Budapestet mint a pestist. Nem kell odavinni cégeket, a meglévőket is ki kell telepíteni onnan. Ma már nem sok olyan ok van ami miatt ennyire vízfejűnek kellene lennie egy országnak.

readonly 2011.06.03. 07:58:56

@té em: A VEKE magát szakmai szervezetnek deffiniálja. Elvárható tehát, hogy eszetlenséget ne javasoljanak. A VEKE mint okleveles mérnök tagokkal rendelkező szervezet szaktanulmányok megírását is vállalja. Végzett, diplomás mérnököktől elvárható, hogy baromságokat ne javasoljanak.

A politikus? Kérem, az ab ovo hülye, továbbá lop, csal és hazudik. Mindegy, milyen párt tagja. Szakmai felelőssége végképp nincs, hiszen nem ért hozzá.

FreeWilly! 2011.06.03. 08:07:41

A 2008-as döntés műszaki hátterét nem láttam, de ha arra kaptunk többszáz-millió forintot, hogy felfessenek egy 500m hosszú dupla záróvonalat, meg mondjuk 20 busz feliratot, akkor valami nagy baj van az eu-s pályázatok körül.

midnight coder 2011.06.03. 08:12:57

@readonly: A VEKE egy zöld szervezet. Az ilyen pedig ab ovo hülye, továbbá lop, csal és hazudik. Függetlenül attól hogy vannak-e mérnökök köztük.

Tamara Jagello 2011.06.03. 08:17:32

@readonly: Hát csak a Neszmélyi út visz oda egyenesen. Mondjuk úgy.

pasman 2011.06.03. 08:21:02

@arany_ember: a szívemből szóltál! :) Nekem is mindig ökölbe szorul a kezem, amikor elmegyek az épület mellett, és eszembe jut a sok értelmetlenül és rosszul elhelyezett sebességkorlátozó tábla, a sok béna felfestés. Remélem egyszer kisöprik onnan is a sok sz*rt!
Kedves mujure! Nagy bátorság valamiről úgy írni, hogy közöd sincs a témához: "nem járok autóval", magát a buszsávot sosem láttad, mert az nem megy el a BAH csomópontig.
Én a felfestés napján, szombat délelőtt jártam arra, amikor egyébként jó tempóban lehet átmenni az egész városon Óbudára. Na aznap már a szombati gyér forgalom is 10-zel araszolt az "okos" felfestés miatt. Hidd el, ehhez tényleg nem kellett 1 nap sem, hogy kiderüljön, hogy mekkora baklövés volt. Jó, hogy Tarlós visszavonta.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.03. 08:41:07

nem kedvelem tarlost, de abban igaza van, hogy ki kell innen zarni az autosokat, a leheto legtobbet es rakenyszeriteni oket a tomegkozlekedesre.

nem kellett volna attol a gumicsizmas cserpalkotol beszarni, hanem le kellett volna verni a szemuveget es meg ra is ugrani...

emem 2011.06.03. 08:57:57

A magyar politikusok idióták.
A magyar civil szervezetek tagjai idióták.
A magyarok idióták.
Reménytelen.

igényes 2011.06.03. 08:59:59

7. ponthoz!

A kerülőút kérdése!

Nekem speciel a közlekedésem akkor gazdaságos és környezetkimélő, ha a BAH csomópontot a legegyszerűbben egyenes úton közelítem meg. Amennyiben kerülőúton haladok, akkor bizony 15 km-el hosszabb utat teszek meg, tehát többlet környezetszennyezésem van a kerülő úton, jobban fogy a gumim, fékem és a nagy számok törvénye alapján esetleg többször kerülhetek veszélyhelyzetbe is.

mckmester 2011.06.03. 09:06:21

"Szerintem kellene építeni az Alföldön egy modern várost, remek alaprajzzal, felhőkarcolókkal, kiváló közlekedéssel, teljesen független lenne, senki sem lázadozna hogy a másik városa bezzeg főváros lett."

Hehe :-) Ez az "építsünk várost" történet Szentpétervár kivételével mindenhol megbukott. Ha nem csinálsz oda hosszú távon is élő beruházást, akkor nyomortanya lesz egy emberöltőn belül. Ha meg van ilyen beruházásod, akkor meg nem kell várost építeni hozzá, kialakul magától.

sh4d0w 2011.06.03. 09:08:07

"Köszi András, leülhetsz.
A következő versenyzőnk Wittinghoff Tamás, budaörsi polgármester. Ő speciel inkább megszólalhat, mint CsPA, mivel mégiscsak az ő városáról van elsősorban szó."

Nah, ez pontosan az a fajta sovinizmus, amiről CsPA is beszélt. Nem, Budapest nem csak a fővárosiaké és ha a város bevételeit gyarapítóknak kényelmetlen a bejárás, akkor naná, hogy szóvá teszik - helyesen.

Ha szerinted a BKV a jelenlegi állapotában (de a MÁV-ra is igaz) alkalmas tömegközlekedésre, akkor Te sem azzal jársz. Állandóan tömött járatok a kimaradások miatt, büdös, koszos, hajléktalanok mobil szállása, kigyulladó járművek, picsadrága viteldíjak.

Ez az, ami szerinted alternatívája az autónak? Akkor Te vagy nem ezen a bolygón élsz, vagy alszol.

histar007 2011.06.03. 09:15:29

Előbb kínálni kellene és csak utána követelni.
Valahol azt mondják, hogy megértük az emberek szavát és olyat építünk amilyet ők akarnak. Ha nem akkor a következő választáson lehet menni.
Nálunk meg még komcsi módon, erőből, "majd mi az tudjuk, hogy nektek mi a jó! Csürhe!"
Nekem jó lenne egy klimatizált elővárosi vonat, de mivel Budaörsön az nincs, marad az autó.

2011.06.03. 09:26:48

"nem horribilis összegű kiegészítő bérletárak is kellenének"
Budaörsről 4800 Ft a havi kiegészítő bérlet. Ez ma, 2011-ben horribilisnek minősül a posztoló szerint ???
Ráadásul ezt pénzt a munkahely visszafizeti.

Kobor Szellem 2011.06.03. 09:41:25

FreeWilly! 2011.06.02. 23:24:25 említette, hogy Győr-Miskolc között az Erzsébet híd az alternatíva, hasonlók. Ki fog szélesedni az M0, és utána már aki nem BP-re jön, az igenis használja azt, pl Győr Miskolc vonalon M1, M0, M31, M3, lehet hogy 30 km-el hosszabb, de időben biztosan verni fogja a BP-en keresztüli araszolást, minden napszakban. folyt köv.

Kobor Szellem 2011.06.03. 09:45:58

A dugó azért volt, mert bejön dél-pestről, nyugatról a forgalom mindenki tudja milyen utakon, és észak felé a XI-ből 5 útvonalon juthat át a XII-be. Érdi-németvölgyi út a hegyen, budaörsi út, karolina+villányi és folytatásuk az alsóhegy utca, ill a 2 rakpart. Ebből az autópálya a budaörsire vezet rá. El lehet menni egérút, nagyszőlősi felé (szabadság, petőfi, lágymányosi felé jó alternatívák ezek), le lehet menni a rakpartokra, de ez főleg annak jó, aki pestre, vagy nagyonnagyon észak budára menne. A komplett alsó és felső buda, észak és déli buda közötti összeköttetés viszont mi is? tádám: budaörsi út

Kobor Szellem 2011.06.03. 09:52:03

Észak dél vonatkozásban pedig ezen a területen ezek vannak tömegközlekedésileg: vonat déliig (aki vonat mellől tud indulni, annak tökjó alternatíva, valaki írta, hogy Camponánál lerakja a kocsit, és onnan tökgyorsan bentvan a vonat, de ez inkább a délbudaiaknak, M6ozóknak jó), 139es busz, meg 61-es vili, bár az móriccról indul, oda is el kell jutni. Ez nem elegendő a nyugati agglomerációnak. sajna ez van. Viszont a buszsávot használó buszok is kevesek voltak ott, nézzetek menetrendet befelé: 40, 40E, 153, 139, 239, 240, 240E. A 139es és a 240E ami normális, sűrű, bár a 139-es lehetne a gyakorlatban! sűrűbb, mert ritkábban látom, mint papíron. Csúcsban jár még a 239-es, az még elmegy. a többi sajna vicc

Kobor Szellem 2011.06.03. 09:56:48

"A dugó azért volt, mert bejön dél-pestről" itt budát akartam írni. Na meg még a BKVhoz annyit, hogy pl Kamaraerdőn elég sokan laknak, mi történt? addig pusztították a 87-es családot, amíg fél óránként nem járnak együtt összesen. És persze az elsőajtós felszállás ellenére is utaznak rajta elég gyakran fura alakok. Ezek az emberek inkább autóznak, hacsak nem olyan a helyzetük, hogy a 41-es villamos pont tökéletes alternatíva lenne, de ez ritkább szerintem. Nem azt mondom, hogy gazdaságos volt a 87-es, simán lehet hogy nem, de ha csökkentik az alternatívák számát, akkor nőni fog az autósok száma, ez törvényszerű.

Kobor Szellem 2011.06.03. 10:02:02

@Attack!: Belinkeltél egy cikket, miszerint a dugót az autók okozzák, nem a buszsávok. Nem szeretnék veszekedni,csak a véleményem mondom: szerintem a dugót a befelé közlekedő emberek okozzák. Ők megpróbálnak bejutni autóval, vonattal, busszal, más nincs. Ha az autóknak fenntartott út egy részét elveszed, és olyan buszokra akarod őket felültetni, amik ritkán járnak, vagy hanem, tömve vannak, ez az alternatíva meg fog szűnni. Szerintem MO. jó része igenis IQ-s annyira, hogy a legjobb alternatívát válassza. Ebben az esetben az autó + vonat a jobb alternatíva, nem a busz. Mégis a buszoknak kedveztek. Hidd el, tudom, busszal járok a vonalon, a buszsávval 30 percet késtem, ma semmit.

SvenH. (törölt) 2011.06.03. 12:56:34

budaorsi pogimester azzal a dumaval, hogy legalabb annyian jarnak ki mint be ezzel csak bebizonyitotta hogy mekkora nagy barom....

elvegre nem a bejarokkal van a baj, hanem az EGYSZERRE bejarokkal

ha pl. be tudnak osztani hogya Budaorsi lakosok autoval csak reggel 5 elott terheljek a bejaratot semmi gond nem lenne

szoval a hulyegyerekje a kozlekedesi dugo fogalmat nem abszolvealta rendesen...

Perillustris 2011.06.08. 10:22:35

"Ha lennének ilyenek a város határában (nemcsak ott, hanem mindenhol), akkor az autósok megtehetnék, hogy biztonságos, őrzött parkolókba leteszik a verdát"

Ja, hogy Budaörs eladta szinte az összes telket, ami megfelelt volna? Ráadásul olyan befektetők számára, akik erős forgalomnövelő beruházást hajtottak végre.

A pénzt benyelték, a problémát meg oldja meg kizárólag Budapest.

Lófüttyöt.

Perillustris 2011.06.08. 10:26:42

@Jankove: "azt te sem gondolod, hogy az autósok döntő többsége, merő passzióból fuldoklik a szmogban, minden reggel"

Nem, dehogy, mindenki megmagyarázza.