Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Ki volt a legnagyobb suttyó márciusban?

2014.04.09. 11:07 szkr

Vége a kampánynak, ismét nekikezdhetünk a mentális felépüléshez vezető rögös útnak. Azt mondják, az átlagmagyar olyan 5-7 évet öregszik a kampány során, amin sokat segítene, ha végre levetkőznénk gátlásainkat és kollektíve elkezdenénk meditálni és pszichológushoz járni. Addig is, ott van a balatoni nyaraló annak, aki megteheti – aki pedig nem teheti meg, azzal az elmúlt évtizedekben amúgy sem igazán szokás foglalkozni kormányzati szinten, ugye. Szóval vegyünk egy nagy levegőt, pihenjük ki magunkat. De hogy ne legyen olyan könnyű dolgunk, tessék, az előző hónapokban ők voltak a legnagyobb gyökerek. Lehet anyázni!

Simon Gábor

Az MSZP volt elnökhelyettese már az év elején is előkelően szerepelt közéleti feketelistánkon, ezt a dübörgő kampányt saját maga ellen pedig folytatta márciusban is. Kicsit gondban vagyunk ezzel a bissau-guineai hamis útlevéllel, hiszen az egyetlen bűne Simonnak, hogy lebukott. És ha már bukott, akkor mekkorát! Az egy dolog, hogy hazudott a vagyonnyilatkozatában, az viszont egy egészen másik történet, hogy még a módosított dokumentumban is uruguayi befektetésként próbálta lenyomni a hatóságok torkán a világon szanaszét hagyott százmillióit. Az pedig, hogy afrikai diplomatának hazudta magát, hááát… Nem egy szellemi sasmadár, az biztos.

Mottl Ágnes

Hadd mutassam be a Hegyvidék TV ügyvezető igazgatóját, aki saját hatáskörben döntött arról, hogy Orbánt személyében sérti az alant látható kampányfilm. A filmet egyébként valószínűleg kábé tizenöten látták volna (ideértve a helyi tévé komplett szerkesztőségét is), így viszont mostanra közel 230 ezres nézettséget tudhat magáénak Bartha Attila videója. Kommunikációból egyes, hacsak nem gondoljuk, hogy valójában egy 4K! szimpatizánsról van szó. Ebben az esetben viszont zseni a csaj.

Zuschlag János

Zuschlag alig jött ki a börtönből, egyből bankot robbantott. Először kiadta memoárját a boldog kétezres évekről, amikor még Gyurcsányéktól nejlonszatyorban kapott tízmilliókat, a könyv kiadását pedig stílusosan a kampány hajrájára időzítette, nyilván véletlenül. Ezután viszont nem állt le az élet, ha az ember nincs börtönben, akkor arra használja a szabadidejét, hogy ismét talpra álljon, és mi mást csinálna, ha nem azt, amihez ért? Zuschlag esetében ez a rendszerből való pénzkivétel mestersége, ami ezúttal bizniszpártoknak való tanácsadással volt a legegyszerűbb. Ezt még megértjük, de igazán vehette volna a fáradtságot, hogy legalább egy hevenyészett logót összedobjanak az Új Dimenzió és az Új Magyarország Pártnak. Meg a nevük is... Komolyan, ennyire telik? Vagy csak elég ennyi is, akkor meg minek szarakodni?

Bizniszpártok

Szombaton ezt írtuk"ide tartozik mindegyik kispárt, beleértve az FKGP-t, akik a semmiből jelentek meg a nagy pénz reményében vagy éppen a Munkáspártot, akik Kádárral kampányolva tudtak országos listát állítani. Persze nem akkora hókuszpókusz rájönni, hogy mi történt valójában: összeálltak, egymásnak másolgattak aláírásokat, állampolgárok jóindulatával és meggyőződésével visszaélve pénzre váltható adattá silányították a megbízást, amit kaptak néhány jóhiszemű embertől. Olyan pártok vannak az országos listán, akiknek adott esetben még honlapjuk [meg ugye logójuk] sincs, mégis össze tudtak szedni annyi aláírást, ami elég ahhoz, hogy megkapják a több mint százmilliós kampánytámogatást." Továbbra is felháborító.

Rogán Antal

A sors legcsodálatosabb iróniája, hogy a kampány legvégén, miután a Simon-ügyet már a maximumon is túlpörgette a Fidesz kommunikációs gőzhengere, egyszer csak kiderült, hogy nincs egyedül az MSZP, ha százmilliók elhazudásáról van szó. Rogán Antal vagyonnyilatkozati malőrje pontosan úgy járt, mint a mesebeli gomba, ami alá az eső elől menekülnek az állatok: egyre nagyobbra duzzadt, de mindig elfért alatta egy újabb vendég. Luxuslakások, nyaralók, elhazudott milliók – és még mindig nincs vége, Rogán épp most jelentette be, hogy végre lesz ideje a becsületsértési perekre. Nem is értjük, hogy miért hagyja el bárki is ezt az országot, ezeket a szürreális történeteket sokkal szórakoztatóbb testközelből végignézni.

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (avagy: Közteresek)

Olvasónk története következik. Március utolsó hétvégéjén családilag autóval mentek a Keleti pályaudvarhoz, hogy jó budapesti turistákhoz méltón kipróbálják az újonnan átadott négyes metrót. A pályaudvar Kerepesi út felőli oldalán akartak bemenni a parkolóhoz, amivel pár éve még nem is lett volna semmi baj, csakhogy oda újabban tilos a behajtás. Ezt észlelvén visszafordultak és ki akartak menni, ámde ekkor szembejött velük a kihajtani tilos-tábla. Érezték, hogy egy amolyan közlekedési fekete lyukba keveredtek, megkérdezték hát a jelen lévő parkolóőröket, hogy ugyan segítsék már ki őket, most merre menjenek, mi a teendő. Erre a válasz csak annyi volt, hogy "ezt már csak tetézni tudják" és katt!, le is fotózták őket. Majd ugyanezt megismételték egy másik autóval is. Meg azóta még ki tudja mennyivel.

2014 suttyói:

Január-február - Wittner Mária


14 komment

Címkék: közélet szavazás összegzés idióták

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr515991027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nathacsa 2014.04.10. 09:52:16

Válaszolva a címben feltett kérdésre, a legnagyobb suttyó ez a cikk.

exlex4 2014.04.10. 10:41:35

Újból pofára esett a liberálbolsevik horda.
Ez egy orbitális lófallosz volt a szátokba, amit még legalább négy évig keservesen fogtok copni.

a keresztényeket bántani tilos 2014.04.10. 11:01:48

@exlex4: Orbánra szavaztam, aztán elhúztam az országból. Venezuela példáján okulva én már csak egy popcornt kérek, és nézem, ahogy szépen lassan leesik nektek is. Visítva fogok röhögni a szánalmas vergődéseteken, amikor nem lesz villany. :D

nnnnnnnn 2014.04.10. 11:13:14

"Azt mondják, az átlagmagyar olyan 5-7 évet öregszik a kampány során, amin sokat segítene, ha végre levetkőznénk gátlásainkat és kollektíve elkezdenénk meditálni és pszichológushoz járni. "

fideszesek nem öregedtek, hehe. rátok viszont férne tényleg a pszichológus, bár szerintem már ő se tudna segíteni :D

Crass 2014.04.10. 11:14:46

A cikk szerzöjének szíve joga banánt, a körtével, azt meg az uborkával összevetni, az eredményt meg szavazásra bocsátani. A lóláb azért itt ott kilóg. Simon egyetlen büne, hogy megbukott? Hát nem. Legfeljebb a cikk írója számára jelent az bünt, hogy a "buta bukása" rosszkor lett idözítve, és felfedte azt amit mindenki tud. A politikai térfél mindkét oldalán tanyáznak banditák, de a maszop és libsi szatellitjeik erre is alakultak. Most újabb négy évig kicsit messzibröl szemlélhetik a húsos fazekat, és ez nagyon elkeseríti öket. Rászoktatnák a sakálokat a vegetariánus életre ? Hát most üvöltenek! Eleget hallgattuk a nevetésüket.

bigmax 2014.04.10. 11:24:25

@$$$=$$$: az agyad is ki fog fejlődni ,mert győzött a gazdád?
Ja agyra továbbra sincs szükséged hisz fideszes vagy.....csak a nyelved nő de az fokozottabban! LOL
Bennem meg a szánalom nő a fajtáddal kapcsolatosan.....LOL
Valahol te is része vagy az emberi fajnak.....LOL

Mercel 2014.04.10. 11:28:42

@exlex4:

Értem, a fideszdroidok nem szoptak eddig is és nem fognak ezután is szopni.
A fideszdroidoknak nem fáj nap mint nap a lehúzás.
A fideszdroidok olcsóbban élnek mint azok akik rühellik a rendszert.
A fideszdroidok nem szembesülnek nap mint nap azzal, hogy tönkreteszik az életüket, és az országot amiben élnek.
A fideszdroidok nem látnak nem hallanak nem éreznek semmit.
A fideszdroidok szerint minden jól van úgy ahogy van és legyen még így sokáig.

Hát.. "barátom" nem irigyellek:)

"Frigyes"

Ui. Nagyjából mindenki tudta, hogy ez lesz - talán a jobbikos náci majmok bíztak valami turulos csodában, de egyébként mindenki akinek 80 felett volt az IQ-ja nagyjából erre számított.

Bogyó 2 2014.04.10. 11:35:09

@Crass: "A politikai térfél mindkét oldalán tanyáznak banditák, de a maszop és libsi szatellitjeik erre is alakultak."

Ez nem kicsit elképesztő állítás annak tudatában amit Simicska meg Mészáros Lőrinc példája mutat. Amikor egy miniszterelnök az ezres faluban stadiont építtet a háza mellé.

A szocik lopásai kisstílű tyúktolvajlások ahhoz képest amit a Fidesz rendszerszerűen kialakított. Simon Gábor százmilliói így meg úgy, Simicska csak tavaly 430 milliárdot vitt el. persze, törvényesen, persze, kiadásai is vannak. Hát, persze.
De valahogy a szocik alatt nem volt ilyen, hogy egy tulajdonosi cég vitt el ennyit. Csúnya dolgokat csináltak, de ennek a legjobb példája, hogy a jobbosok a börtöntöltelék Zuschlaggal paroláznak. ha szocikra mond rosszat akkor már,haver? Akkor nem számít mit csinált?
Akkor nem is az a probléma ha valaki rossz, hanem az, ha veszélyezteti a Fidesz országrablásának folytatását? Hogy van ez kedves jobboldaliak?
Bajnai szemét libás, de minden ilyen pert megnyert, az elítélt Zuschlag meg amint amazokat sározza már jópajtás?
Nem kell ennél több arról, hogy lássa az ember mi folyik itt.

Bogyó 2 2014.04.10. 11:39:23

@Mercel: És még azt is elhiszik, hogy iylen nem volt ilyen siker, meg egységes a nemzet.

Miközben több ember szavazott az ellenzékre, mint a Fideszre, mégis kétharmaddal kormányoznak. De ez a jobboldali fideszeseket nem zavarja. Valószínűleg az sem, ha azt iktatnák törvénybe, hogy csakm F betűs és "idesz"-szel folytatódó pártnak lehet kétharmadja. 44% a miniszterelnök szerint az egységes nemzet. A szavazók 44%-a áll a kormány mögött, Németországban közel 70%.
Na, ez az egységes nemzet, ha valami, de én még erre se mondanám. A 30% se elhanyagolható.

Bogyó 2 2014.04.10. 11:46:39

@$$$=$$$: A fideszesek közben öregedtek. Gondolj bele, kitalálni ezt a rendszert, hogy a többi jobbos pártot mind begyűrni magunk alá, hagyni egy szélsőségest, hogy ezt ne kenhessék ránk, s ahol az ilyen emberek levezethetik a szavazókedvüket, kitalálni egy olyan választási rendszert, ami igazságtalanul felnagyítja a nyertes eredményét, s közben a gazdasági térfoglalással, a média diktatúrákra jellemző állapotával elérni, hogy a baloldal ne lehessen nagyobb párt, az országot a mindent vagy semmit állapotában taszítani kormányzati szempontból s a konszenzusos együttműködés helyett háborús színtérré tenni az országot, ehhez is kellettek átvirrasztott éjszakák. Bizony fideszes barátaink is kopnak ebben.
Igen, kevésbé, de mégis jobban, mintha normális országot csinálnánk. De amíg te jobban érzed magad a másik kinyírásától, mégha közben te is kevesebbet élsz, addig itt nem javulnak a halálozási ráták.

Bogyó 2 2014.04.10. 11:51:59

@exlex4: És látom, hogy neked ez jó. Te jól érzed magad attól, hogy rosszul érzi magát a szavazó honfitársaid 30%-a, plusz valószínűleg a szavazásba beleszarók se túl boldogok.
Na, ezért nincs itt normális ország.
Normális ember tudomásul vetetné a vesztessel az eredményt, de nem kéjelegne rajta, hogy amazoknak milyen rossz, sőt együttműködést ajánlana és azt szeretné, hogy nekik se legyen ez rossz, hogy lássák be, igeni erre kellett volna szavazniuk. De nem. Az ilyen felfogású emberek csinálják a külhoni magyarokkal is azt amit, kisebbségben vagy, dögölj is meg. Ti a saját honfitársaitokkal is megteszitek. Igazi hazafiak vagytok!

Bolsi Buster 2014.04.10. 12:13:37

Simon ügye a legbüdösebb, aranyérmes.

csak egy néző 2014.04.10. 12:25:43

@exlex4:
Kicsihuszár!
Hány néven böfögöd ki magadból ezt a két mondatot, ami ahogy látszik, komoly szellemi tevékenység lehetett tőled.
Mindenesetre az önarcképed magáért beszél.
Paul Summers
www.mommo.hu/kep/popup/487768/91d5817f8f

Crass 2014.04.10. 13:14:41

@Bogyó 2: Más a kása Szása! Egyrészt a fülkeforradalmárok a maszop szadesz kultúrkampfos idöszakából elöbújt alvállalkozói csapat, másrészt optimista módon higgyük el, hogy anno ök nem kizárólag lopni rabolni jöttek össze. Ugyanezt az mszmp jogutódairól, vagy a szadesz hétpróbás gazfickóiról semmiféle naivitás, vagy optimizmus mellett sem állíthatja komoly ember! Frityiszék kinötték magukat és most már saját családban gondolkodnak, mitöbb ök akarják beosztani a szajrét a régi öreg maffiózók asztalánál ..... Hallatlan, - de így megy ez Szicíliában!
süti beállítások módosítása