2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Németország.
Őszintén szólva Németországot úgy is lehet feltétel nélkül gyűlölni, hogy az ember ki se mondja, hogy világháború vagy Hitler, de persze mi emellett se megyünk el szó nélkül, hiszen ha nem lett volna ez az osztrák úriember (a honosításokról lesz még szó), akkor a zsidók sem nyavalyoghatnának még mindig, ami egy sokkal békésebb, kiegyensúlyozottabb világot eredményezne. Szóval, erről kétségtelenül Hitler tehet, illetve hát a komplett Németország, ne feledjük, hogy a nagybajszúért rajongott az egész országa. Legalábbis egy darabig, és az pont elég volt neki, hogy ránk hozza egyrészt a frászt, másrészt pedig ezt az egész zsidó-kérdést.
Mindenesetre mi elvagyunk a probléma bővebb kifejtése nélkül is, hiszen valójában nem ezért gyűlöljük Németországot, hanem a benne lakó emberek miatt. Még pontosabban azok miatt, akik idejárnak. Nyilván jót tesz a magyar államháztartásnak a nyaranta ideözönlő német turistaáradat, csak hát az a baj velük, hogy kurva idegesítőek. Mind ismerjük a látványt: dagadt, kopasz, nagyhangú fater kancsóból vedeli a már régen kimelegedett vizezett sört és zabálja a zsírban tocsogó mustáros virslit, mellette a karót nyelt, szögletes arcú felesége, körülöttük pedig fékevesztetten rohangáló és ordibáló szőke árja gyerekek. Állandó velejárója ez a balatoni nyaralásoknak, legyél bárhol Balatonakarattyától Keszthelyig. Mondjuk ki őszintén: a németek undorítóak. Minden jóérzésű, magyar lányokon felnőtt férfiembert el kell, hogy rettentsen a Német Nő, mint olyan, és akkor még nem is beszéltünk a hímekről, akiknek kétségtelenül egy pozitív (?) értékük van: a pénzük. Elismerjük, hogy Németország az élhető országok közül is az egyik legélhetőbb – jelenleg is az a legnagyobb problémájuk, hogy mindenki nekik tartozik –, de ha ehhez ezt a nyelvet kell beszélnem, ennek a válogatottnak kell szurkolnom vagy egyszerűen csak németnek kell lennem, hát én inkább maradok.
Szögezzünk le egy elég fontos dolgot rólam: amióta megszülettem, minden nyarat a világ legjobb településén töltöm a Balaton partján, így igen sok német turistát láttam már, és mindig, kivétel nélkül iszonyodtam tőlük, minél messzebb helyezkedtem el a strandon, és soha nem játszottam német gyerekekkel (ellentétben idősebb tesóimmal, akik a Családi Legendárium szerint egyszer megpróbálták, de nem jutottak tovább a „Ja, Plattensee, ja!” mondat ismételgetésénél). Aztán később a középiskolában is találkoztam több német fiatallal, lévén volt valami testvérsuli odaát, és minden évben jöttek. Nem volt benne köszönet, a németek továbbra is csúnyáknak, hangosaknak és ostobáknak tűntek. Utóbbira jó példa, hogy nem egy olyan sztorit hallottam, amely szerint Magyarország elhelyezkedését sem ismerték, ami azért vicces, ha figyelembe vesszük, mennyire kedvelt célpont az országunk. Ráadásul Benjamint Németországban hülyének nézték azért, mert minden nap képes volt zuhanyozni. Nem csoda, hogy büdösek is. Nem tudom miért van az, hogy Németországból csak és kizárólag az ilyenek jönnek Magyarországra, miközben nyilvánvaló, hogy nem véletlenül a legfejlettebb országok egyike (biztos a tolvaj nagytőkések tehetnek róla!).
Németország már a puszta létezésével is mindig csak a bajt hozta a többiek fejére, elég csak arra gondolni, hogy mindkét világháború miattuk tört ki, alapvető provokáció az országuk elhelyezkedése, és a mindig nagyhangon pöffeszkedő hozzáállás, de ez még mind semmi. Ami ugyanis a legrosszabb: képesek voltak a zokni-szandál kombót kitalálni, elhozni ide, és el is terjeszteni. Megbocsáthatatlan. A Dunába velük, ha már ott is folyik!
A német válogatottnak csak a teljesen kifordult ízléssel és gondolkodásmóddal megáldott, pszichopata emberek szurkolnak, akik szerint a német életmód menő, pusztán azért, mert sok pénzük van. A német foci, mint olyan, szintén puszta provokáció: eladják magukról, hogy ők az Örök Küzdők, akik sose adják fel, akik mindig, minden körülmény között megnyerhetnek egy-egy meccset, miközben a vak is látja, hogy ordenáré mázli áll kvázi minden megnyert címük mögött. Mára már ez sem elég: az országban gombaként szaporodó török vendégmunkásokat pakolnak a csapatukba, olyanokat, akiket előbb néznénk egy tetszőleges berlini köztér kebabárusának, mint, teszem azt, a Real Madrid 10-es mezének viselőjének. Özil tehát török, de itt van nekünk a tunéziai Khedira, a spanyol Gomez, a lengyel Klose és Podolski, a brazil Cacau, a sor pedig folytatható a raklapnyi „fiatal német tehetséggel”, akik közül jó, ha minden harmadik német származású. A hitleri hagyatékhoz képest elég csúnyán estek át a ló másik oldalára azzal, hogy konkrétan lerabolják a fél világot, de nem ám csak úgy, egyszerűen, hanem amolyan németes előrelátással és precizitással már a szüleiket átköltöztetik, mielőtt a jövőbeni csodacsatár egyáltalán megszületett volna.
Aki viszont echte német, az a fantasztikus nevű Bastian Schweinsteiger (nomen est omen, tényleg úgy néz ki, mint egy disznó), aki mindennek ellenére tud focizni. Cserébe viszont a Bayern Münchenben teszi ezt, ami kérdés nélkül a világ legundormányosabb klubja (ennek kifejtése messzire vezetne, de közkívánatra lehet belőle poszt). A németek a hollandokkal, a portugálokkal és a dánokkal vannak egy csoportban, az lenne a legjobb, ha mind a négy kieshetne a csoportból, de ezt sajnos a szabályok nem engedik. Az állítólag utánozhatatlan akarattal és idegrendszerrel játszó németek 1996 óta nem nyertek semmit, de azért minimum az elődöntőbe várjuk őket, de inkább még egy fokkal tovább.
A sorozat korábbi tagjai itt érhetőek el.