Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Szar van a palacsintában 6. - Puzsér utolsó megkísértése

2013.04.27. 19:16 Főnix blog

Újabb hét telt el, úgyhogy újabb megpróbáltatáson kellett átesnünk. Ha egyszer vége lesz Az étterem harcosainak, akkor biztos összefoglaljuk majd, hogy miért jelent komoly csapást az agyra ez a műsor, addig is íme, ez történt vasárnap:

Szevasz Karesz, nyalom a málna szádat – meglehetősen erős indítás így a rész elejére, pláne, hogy ugye mostmár vasárnap délelőtt csapatják Kopaszék, reméljük azért Dave nem lesz féltékeny. Az előző epizód katarzisát már az első pillanatokban ellövik, a Tetkókirály bejelenti, hogy senkit nem vesz a szakácscasting versenyzői közül, konklúzió nincs, úgy fest, nem is volt fontos az a plusz egy séf. Zsombóc elmélyülten bújja a Vidék Íze című magazint, ami a Vinopolis világában láthatóan egy népszerű újságnak számít. Szentezsoltvagyok a szokásos értelmetlen monológját szavalja, eközben a laptopjával villog a műsor cirka 1300 Facebook-rajongójával. A konyhába belépve bejelenti Kopasznak, hogy jönnek a sellőlányok, ami a női szinkronúszó válogatottat jelenti, nyilván a leszbikus anyukákkal számolnak a vasárnap délutáni főzőcskézős műsorsávban, meg az asszonynak ilyenkor a konyhában a helye, ezért nem a férfi csapat jön. Kéne valami sellőset varázsolni, viszont ne hal legyen, hanem mit tudja a Kapitány, valami lányos, meg diszkrét, meg egészséges legyen.

1.png

ha szeretnéd látni, ahogy összejöttek, látogasd meg a műsor weboldalát

Erre Csabóca persze egyből a halra gerjed rá, az otthoni konyhából kiindulva harcsát, rákot és puliszkát talál ki, ezt erős szakmázás követi Dave és a Kopasz megszokott romantikus stílusában. Közben felvillan az első Facebook-reklám, amit a műsorban még 935 követ, úgy tűnik mégsem olyan elégedett az 1300 körüli rajongótáborral. Kiderül, hogy Kopasz csak az agy, a melót ismét Karcsi végzi majd a tervezés másnapján, sőt, a konyhafőnök még azt is belehazudja a kamerába, hogy Zsolti kérte a halat, amit mi mondjuk fordítva hallottunk, de az ilyen apró hazugságok félreértések megszokottak a Vinoploisnál, tegye fel a kezét, aki meglepődött. Csabika leadja a feladatot Karcsinak telefonon, aztán egyszer csak másnap van.

Szentezsoltvagyoknak feltűnik az enyhe kolbászfesztivál, ami kialakult a boltban, újabb kvótalány felvételét szorgalmazza, amit a bizonyára nem meleg személyzet egyöntetű felháborodással fogad. Közben egy fészbúk link jelzi, hogy ez egy valósidejű felhívás, keressük a legszebb bártündért, jézusúristen mi lesz még itt. Hirtelen a konyhában találjuk magunkat, mindenféle átvezetés nélkül megint megy a jutubdiszkó, de most szakmázás helyett a szinkronúszó csajokra mozizik a teljes személyzet, persze munkaidőben. A hosszúcombos villantós vágóképek végre megértetik velünk a sellőlányok érkezésének okát, közben azt is meg tudjuk, hogy több mint két éve nem tudtak olyan eredményt felmutatni, amivel ebben a műsorban vagy bármely másikban igazolhatóvá válna a jelenlétük.

A tragikus hirtelenséggel megérkező sellőbandának a következőképpen konferálják fel  az ételt: a főételünk lesz egy harcsa, amihez adunk puliszkát és rákot (ha a Kopasz mondaná: rákpaprikás lesz harcsával és túrós puliszkával, ami szerintünk egy fokkal jobban hangzik). Ezt a menüt ennél prosztóbban egészen biztos, hogy nem lehet megfogalmazni, a sellőlányok és főleg Eperke pedig egyből csirkét kérnek, amit eláruljuk előre: nem fognak kapni. Nem tudjuk, hogy a Vinopolisnál mi az első, de hogy nem a vendég, az kurvaélet. Eperke favoritja amúgy az aranygaluska, az persze nem lesz.

Megdöbbentő fordulat! Mint derült égből villámcsapás, megjelennek a Nyári lányok, adunk linket is, nyilván ti sem tudjátok, hogy kik ők. Amúgy egy üres asztalnál ülnek éppen, se boruk, se kajájuk nincs szegényeknek, viszont van náluk cserébe önarckép és dedikálós toll, ami kábé a Fedél Nélkül megfelelője celeb viszonylatban. A vak szerencse kifejezés új értelmet nyer ebben a műsorban, a Nyári lányokat mindig is nagyon érdekelte a szinkronúszás, és mit ad isten, a sellők asztalánál épp van két szabad hely, ahova menten le is ültetik a summer sisterst. Az asztalnál zajló beszélgetés Légpárna első felbukkanásának legrosszabb pillanatait idézi, nem csoda, hogy inkább az ablakban 10 teljes másodpercig látható belógatott mikrofon elvonja a figyelmünket. Enni persze nem adnak nekik, azért mindennek van határa, meg a lányoknak amúgy is fellépésre kell menniük, ami a Facebook oldaluk alapján bő két éve nem fordult elő amúgy. Cserébe viszont meghívják őket egy laza sellőedzésre, lehet tippelni, hogy ez melyik wellness központban lesz.

2.png

Halak bent, rák pirul, hal sül, jön a főétel, ami két vágókép alatt el is tűnik, szóval végre jöhet a közös fotó, hogy legyen mit mesélni az unokáknak. A telefonnal fotózni készülő pincér pedig megkapja, hogy többet is nyomjál, hogy mindenkinek jusson belőle, gratulálunk, hogy sikerült felfogni a digitális korszak lényegét. Utána viszont érkezik is az epizód első őszinte mondata, ami végre némi öniróniát tanúsít, kiderül ugyanis, hogy lányoknál épp volt nyolc darab férfi póló a saját csapatuk reklámjával díszítve, fuckyeah.

3.png

a kép jobb szélén piros ruhában látható az okostelefonok legjobb barátja

A Doctor Who és az Inception együtt nem annyira kusza, mint Az étterem harcosai, egyszer csak egy gasztrofilmes megbeszélésen találjuk magunkat a Kapitány, egy névtelen leszbikus rendezvényszervező és egy kicsit sem kreatív lány társaságában. Utóbbi kettő annyira jelentéktelennek tűnik elsőre, hogy le sem írjuk a nevüket, pedig állítólag nagyon proaktívak. A terv szerint filmrészletek köré felhúzott borkostoló kéne, ahol a Kapitány és csapata adják a gasztrotalpalávalót. Leszbikuslánynak karakter kell, be is dobja a puzsérkártyát egyből, mire gyors vágás után Szentezsoltvagyok már fordul is Robihoz egy óriási kéréssel telefonon, légy szíves add el a lelked legyél a szpíkerünk.

A nyári sellőlányok megérkeznek az Oxygenbe (micsoda meglepetés), kapnak szexi dresszt amit azért szeretnek, mert van rajta flitter, amit mindenképp hordani kell az viszont nem ruha, hanem az orrcsipesz, ami egy másodperc után el is tűnik. Szexi combok, víz, zene, erről már nem vagyunk hajlandóak beszélni. A szar nézettség és a drága jogdíj egyenletének az a vége, hogy Puzsér Róbert egy olyan Keresztapa áthallásra fut be, amit még Schmitt Pál is letagadna.

Szentezsoltvagyok részletezi Robinak a filmes kajaest programját, utóbbi közben egy fejbillentéssel porig aláz egy borsszóró fiút. Puzsér nem gurmé, ellenben filmbuzi, így szerencsére nem látja akadályát a bulinak. Kapitány víziója szerint egy filmes és egy séf párbeszédét lehetne ebből kialakítani, ami még a vendégeknek is érdekes lehet, úgy néz ki, néha ez is számít.

Robi végre kiadja magából a tasmán ördögöt, majd Csaba elé terjeszti minden idők legjobb filmjeire reflektáló menüsorát. A harc megkezdődik, a titánok joviálisan egymásnak esnek, fájdalom hallani, ahogy Puzsér Róbert kiégett, akadozó mondatokkal próbál a megszokott masszív retorikus stílusában filmekről és a kultúráról zengeni, a monológot időnként megszakítva Kopasz kritizálgatja Robi erőtlen és inkonzisztens mondanivalóját. A desszertben legalább egyetértenek, bár Csaba szerint akár olyan filmeket is választhattak volna, amikben ételek is vannak. Ez mondjuk jogos.

4.png

Kopasz és Puzsér beszélget… így különösen fárasztó viccek indulnak csak

Fél órával a gasztrofilmest előtt zajlik a menüegyeztetés, aztán hipp-hopp, kezdődik is a rendezvény. A résztvevők isznak, mosolyognak, ezt már sokszor megírtuk, olvassátok vissza, nekünk kezd kicsit unalmassá válni. Aztán jön Puzsér, aki az elkövetkező időben az élet szeretetéről szóló filmjeit konferálja. Kajáról nincs szó cserébe viszont olyan kínos feszengést kapunk, ami egyszerűen nem méltó emberi lényhez. Az egész pironkodást aztán Kopasz csapja le azzal, hogy talán a L’ecsó című rajzfilmet kellett volna műsorra venni, mivel az egyrészt egy étteremről szól, másrészt meg valami háromcsillagos séf volt a tanácsadója. Továbbra is jogos a kritika, de itt Puzsér az úr.

5.png

egyetlen szó: médiakurva

Végül, míg Zsombóc építgeti a desszertet és Puzsér tovább folytatja a Csillag Születikben nyújtott alakítása óta megérdemelt Passiójátékát az élet szeretetéről, Kapitány elmondja, hogy szerinte azért Robi jól csinálta a dolgát. Mindenesetre legalább kiderül, hogy nemcsak mi, hanem a közönség sem teljesen értette, hogy miért szerencsétlenkedik a plazma mellett állva A Megmondóember.

A Főnix véleménye a részről:

6.png

vélhetően még ez is izgalmasabb


Szólj hozzá!

Címkék: kritika kult tévé etterem harcosai

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr405249966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.