Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

A néplélek margójára

2012.10.27. 13:42 mujure

Elmondom most épp mi zavar. Pontosabban nem is most zavar, hanem már azóta, hogy képes vagyok gondolatban az elemi ösztönök megfogalmazásánál bonyolultabb összefüggések áttekintésére. Ez nem is lehet más, mint hogyasszondja „magyar néplélek” vagy „ez tipikusan olyan magyar dolog”. Mert nem. Mert ez bullshit.

A magyar ember negatív, nem mosolyog a metrón, pesszimista, irigy és csak magával törődik. A más sikerét úgy ünnepli, mintha az az övé volna, de ha meg nem sikerül valami, azonnal kígyót-békát kiabálunk mindenkire. Mi egy szerencsétlen nép vagyunk, amely megérdemli a sorsát, mert folyton-folyvást csak lehúzzuk egymást a posványba, ahol aztán egymást dagonyázzuk. Vagy nem?
A magyar nép minden idők legzseniálisabb népe, mi találtuk fel a golyóstollat és a gyufát is, úgyhogy mindenki bekaphatja, mi a Siriusról jöttünk, kiválasztott nép, spirituálisan felsőbbrendűek vagyunk és egyébként is: a magyar ember lelkében olyan tudás lakozik, amiről más csak álmodozik. Vagy nem?

Hát nem basszátok meg, a magyar csak egy a sok nép közül, amelyik itt van ezen a sárgolyón, semmi több. Nem kell sem alul becsülni, sem felül. Vannak eredmények, amiket elértünk, amikre büszkék lehetünk és vannak olyanok, amiket valóban jobb lenne elfelejteni. A baj itt az, hogy emberek képesek kinyilatkoztatni, hogy a magyar néplélek ilyen vagy olyan, mert csak a sunyulás, az ügyeskedés meg az ilyesmik mennek nekünk. Pedig ahogy én látom az emberek itt is dolgoznak, ha van mit, pont mint Angliában, vagy urambocsá’ Amerikában. Szegényebbek vagyunk? Igen. Szerencsétlenebbek vagyunk? Igen. De eközben azt sem szabad elfelejteni, hogy Fekete-Afrikában, Észak-Koreában és Mongóliában is dolgoznak. Gazdagabbak vagyunk? Igen. Szerencsésebbek? Azok is. Hol itt az igazság?

Szerintem mindenki annyi, amennyit maga körül lát, és amennyit ehhez hozzá képes tenni. A környezetünkből ugye rengeteg dolgot megtanulunk, ezt senki nem vitatja, ezek jellemformálóak és meghatározzák a jövőbeni gondolkodásunkat is. Egyedül ilyen értelemben beszélhetünk magyar néplélekről és csakis ezek miatt tipizálhatunk népeket. Például az is ilyen, hogy nem tudjuk azt megtanulni történelemből, hogy megnyertük az ’56-os forradalmat, mert ugye nem. Ezt a sok múltbéli negatív élményt mind megtanuljuk, míg ezzel szemben egy nyugati ország lakosa azt tanulja, hogy mindig övék volt a világ. Ez befolyásolja a gondolkodást, csak az a baj, hogy ebből majdnem mindenki azt a következtetést vonja le, hogy nekünk csak a szar jut. Ezért van az, hogy a vereségeken (legyen szó sportról, politikáról vagy csak szimplán az Életről) nehezebben teszik túl magukat sokan. De ez nem tipikusan magyar dolog, hanem emberfüggő. Ugyanez mondható el a metrón nem mosolygó tömegekről, mert bezzeg Olaszországban.

A minap este nyolckor álltam a Nyugatinál és vártam egy ismerősömet. Tőlem mintegy három és fél méterre állt egy dekoratív hölgy, és szemmel láthatóan szintén várt valakire. Mindeközben viszont szinte végig mosolygott, mint a tejbetök, látszott rajta, hogy tökéletesen meg van elégedve a világgal, pedig megszakadtak az IMF-tárgyalások. Még csak zenét sem hallgatott, pedig logikus lett volna, hogy mondjuk valami ilyesmi hozta mosolygós hangulatba, de nem. Egyszerűen csak boldognak tűnt. Az a helyzet, hogy én például sok ilyet látok. Megyek az utcán, utazom a BKV-n, üldögélek kocsmákban és bizonyisten sok vidám arcot látok, sokan nevetnek, és sok ember tűnik pontosan a „tipikus magyar ember” ellenkezőjének. Sokszor érzem úgy magam, amikor szóba kerül a „magyar emberek negatív életszemlélete”, hogy mindenki valaki másról beszél, csak senki nem tudja, hogy ezek az emberek hol vannak és mit mondanak pontosan akkor, amikor „csak az irigység szól belőlük”.

Nem vitatom, hogy a közös múlt, a közös élmények valamennyire eggyé faragnak egy népet. Azt viszont tagadom, hogy a magyarok esetében ez csak és kizárólag abban valósul meg, hogy szerencsétlenek vagyunk és sírva vigadunk. Találkoztam már néhány külföldivel és ők például igenis szerették a magyarokat, mert jófejek vagyunk. Ahogy jófej tud lenni egy arab, egy cseh vagy egy kolumbiai is. Nem népfüggő, emberfüggő.


Szólj hozzá!

Címkék: magyar valóság

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr624873029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.