Vannak olyan dolgok, amik első ránézésre nem is lennének zavarók, és eleinte nyugodtan élünk mellettük, de aztán a kis adag kellemetlenségek végül összeadódnak, és kitöltenek egy igazi gyűlöletposztot. Most pl a kutyákról, meg a gazdáikról van szó, mert ami Budapesten ez ügyben történik, az botrányos. Kutyaszar, kutyájukat pórázzal fojtogató gazdik, húgytól rohadó lámpaoszlopok, feszes pórázban felbukó, ártatlan járókelők, világgazdasági válság. Minderre megoldás lenne egy okos törvény.
Értem én, hogy jók a kutyák. Nem tagadom, hogy a magányosan maszturbáló emberek hűséges társától kezdve a nagycsaládos „A gyerekek kutyát akarnak, életem – Jól van, (megtörten) kifizetem, de te fogod mosdatni, drágám” pszichotikussá nyúzott kutyákon át, egészen az öreg néni tacskójáig minden kutyának van létjogosultsága a társadalomban. Nem is ezzel van baj. Hanem azzal, hogy az emberek nem értenek a kutyákhoz. Csak vesznek egyet, mert mit kell tudni vazze, kaja kell neki, meg nyakörv, nem? Aztán készülnek a vicsorgó, ugráló, vagy éppen depressziós kutyák ezerrel. Persze ez a gyereknevelésben is tökéletesen így van (leszámítva, hogy a kutyának nem kötelező templomba járni), de az már csak az élet rendje, az családon belül marad. Meg a gyerek úgyis megnő, akkor majd vége lesz a szenvedésnek. A kutya, ha megnő is az ember nyakán marad (mondjuk, naiv gondolat lenne azt állítani, hogy ez már nem párhuzam a gyerekekre, de nem akarok eltérni a témától). Egyre hülyébb lesz, egyre lustább, aztán beteg lesz, vinni kell a dokihoz, töménytelen mennyiségű pénzt kell fizetni gyógyszerekre, közben összevizeli a lakást. Nem is éri meg a nyűglődést. Vidéken csak elkocsikáznak az emberek pár száz kilométerre, aztán ledobják a kutyát valahol. Mi van a városban?
Jó sintérek összeszedik. A rosszak csak kitekerik a nyakát. Ezt természetesen nem nevezem érett eljárásnak, nem azért mondtam. Akárhogy is, a sintér fizetése az adófizetők pénzéből sem a legjobb megoldás a problémára. Egyrészt most már EU konform a sintér is (biztos van valami flancos neve is, de lusta vagyok megkeresni), szóval ugyan azt csinálja, és kétszer annyi pénzt kér érte, másrészt mi lesz a kutyával: telepre kerül. Ha leszámítjuk a traumát, hogy egyszerűen kibaszták az utcára, (mert a kutyák érző lények a mellett, hogy rendkívül értelmesek, és nem eszik meg a saját szarukat sem) a fizikai körülményeik nem mondhatnánk, hogy a legalkalmasabbak a huzamos élethez. Gyakorlatilag lesittelik őket azért, mert a gazdájuk egy fasz. Na, most akkor hol van az igazság?
Felmerül a kérdés, igen jogosan, hogy oké, hogy ez szar, de akkor mi lenne a megoldás? Az Orbán-kormány pedig megadhatná, ami kell. Kutya adó. Bizony. Egy országos adminisztrációs központot kell létrehozni, ami regisztrálja és nyilvántartja gyönyörű kis országunk minden kutyáját (Hallod, Viktor? Több ezer új munkahely), és ezek után szépen megfeji a nagy természetbarátokat, akik nem bírják ki a betondzsungelben, hogy ne legyen mellettük valami állati létforma. Ez természetesen iszonyatos mértékű kóbor kutyával járna, ha egyszer csak bevezetődne, szóval ügyesen kell csinálni, a törvény hatálybalépése után született állatokra lenne csak igaz az adókötelesség, és már ripsz-ropsz ki is alakult egy új maffiahálózat, amik kutyák pedigréjének hamisítására szakosodnak. „Hogy öregítsük kutyánkat” Kézikönyv állatbarátoknak, és magányos 30-as nőknek átlagfizetéssel.
A kutyák magas százaléka a kutyaszarral együtt eltűnne a belvárosból. Hiszen attól, mert gyúr valaki, és BMW-je van, nincs szüksége pitbullra. Csak jól néz ki, de ha már fizetni kell érte, azért meggondolja a legelszántabb selyemrambó is. A plázacicák csivavái is át fognak értékelődni az új törvények értelmében. Inkább vesznek majd ők is nyulat. Azért sejthető, hogy bizonyos párttagok iszonyatosan meggazdagodnának, ha előre tudomást szereznek a törvénytervezetről, mindössze annyival, hogy beszállnának a macska lobbiba. Szóval ez megint egy ok, ami miatt teljesen elképzelhető, hogy lesz is a törvényből valami. A lényeg, hogy ha fizetni kell érte, akkor azért semmi sem olyan kellemes, mint akkor volt, amikor nem kellett. Kevesebb kutya, ergo kevesebb probléma.
Mindezzel együtt kijelentem, hogy nagyon szeretem a kutyákat.
