A magyar nyelv nehéz, de gyönyörű, mi nagyon szeretjük és ragaszkodunk hozzá. Szeretjük a bonyolultságát, hogy több a kivétel, mint a szabály, szeretünk játszani vele, mert csodákra képes és elgondolkodtat. Fogalmunk sincs, honnan ered, és nincs bajunk a jövevényszavakkal, de ha már van néhány szabálya, azokat igazán betarthatnánk. A mi válaszunk: ragok legyünk!
A magyar nyelv – mint az összes többi – állandó változásban van, fejlődik, átalakul, ilyesmik, ezzel nincs is semmi gond, sőt, örvend a mi szívünk ezért. Mert egy nyelvet a használói alakítanak, tulajdonképpen a legfaszább és legátélhetőbb közösségi élményünk éppen az, hogy egy nyelvet beszélünk, ami ráadásul még nehéz is és sok kincset rejt magában. Azt is fontos kiemelni, hogy az égvilágon semmi baj nincs azzal, ha külföldi szavakat használsz, amennyiben azt nem nagyképűségből teszed, hanem éppenséggel érthető okokból. Így például felőlem kirakhatod a ’lájk’ szót a Scrabble-ben, még akkor is, ha kifejezetten kevés pontot ér, mivel a ’lájkolni’ használata esetén jobban érti a befogadó, hogy mire gondolsz, mint az eleve rém csúnyán hangzó (és valójában nem létező) ’tetszikelni’ kifejezésnél. Rengeteg ilyen van még, a rádió és a klaviatúra is egy-egy, teljesen használható szó, el is fogadja mindenki, hozzáteszem nagyon helyes módon.
Azonban vannak a nyelvünknek olyan részei, amiket igenis békén kell hagyni, mivel az, amiket helyettük használnak sokan, egyszerűen csúnyák és magyartalanok. A legkézenfekvőbb példa természetesen az ikes igék ragozásának következetes elcseszése. Az, hogy ’eszek’ egész egyszerűen hülyén hangzik, idegesítő és tökéletesen ellentmond a magyar nyelvben fellelhető (?) logikának, tudniillik, hogy az ilyen típusú igéknek van egy ragozása, amit meg kell tanulnod és pont. Kenyeret nem eszek, hanem eszem, ez sajnos így van, nyugodjon bele mindenki és igenis használja jól. Felőlem legyárthatsz faszán hangzó, nem létező magyar szavakat, amik elméletileg megfelelnek a magyar ragozásnak, ilyen például az, amit Tetemes és szkr kollégákkal valamelyik esténken kitaláltunk és hosszú vitába bonyolódtunk rajta: boszorkálni. Aki boszorkány, az boszorkál, ezzel nincs gond, ettől még nyilván nem lesz értelmes (és így helyes) a szó, de legalább ötletes. Cserébe az ’alszok’ az kiveri a biztosítékot, alszom baszod, ne ébressz fel!
Egy másik, klasszikus ilyen példám a –ba/–be, –ban/–ben ragok szintén következetes felcserélése. Sajnos nagyon sokan mondanak olyanokat, hogy „benn vagyok a szobába”, esetleg, hogy „ez meg az történt velem Németországba”, satöbbi. Nem célom senkit hülyének nézni, de a –ba/–be lényege az irányultság, például ha Olaszországba utazol, akkor azt így kell mondani, de ha Rómában vagy, akkor inkább a –ban/–ben valamelyikét használd, lehetőleg a hangrend törvényszerűségeinek megfelelően (tudjátok, magas vagy mély, talán rémlik még a gimiből…). Az, hogy „Németországba vagyok” bunkón hangzik, alacsony intelligenciáról árulkodik, akkor is, ha te vagy Einstein. A ’Németbe’ még durvább, azt most nem is akarom kifejteni, a lényeg az, hogy ez sajnos nem hangzik jól, sőt, kifejezetten csúnya és mindenki tuskónak fog nézni. Én persze nem, csak kijavítalak, mert bántsa a fülem.
Ha kicsit messzebb megyünk, már nem is csak a ragozás világába, akkor itt van egy másik vesszőparipám, a "de viszont" használata. Vagy ’de’, vagy ’viszont’. A két szó ugyanazt jelenti, és hidd el, nem lesz attól még nyomatékosabb a mondanivalód, hogy megismétled ugyanazt a szót. Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy „de de”, de (muhaha) akkor vagy dadogsz, vagy csak hülye vagy. Arról nem is beszélve, hogy az egyelőre-egyenlőre és a helység-helyiség szavak sem ugyanazt jelentik, sőt, még csak nem is a másikat, szóval ne keverd össze. Egyenlőre a tortád szeleteled, ha igazságos akarsz lenni, egyelőre pedig maximum még csak nem tudsz elindulni otthonról a kocsmába, mert dolgod van. A helység pedig egy település, cserébe a helyiség az egy szoba. Értitek, ugye?
Lehet, hogy nyelvtannáci vagyok, vagy csak szimplán sznob, de ettől még tisztelhetnénk a magyar nyelvet annyira, hogy nem fosunk a képébe, ha már relatíve sokszor használjuk. Megrögzött „liberális zsidókként” (nem mi találtuk ki) imádjuk a szabadságot, azt fontosnak tartjuk, de nyilván keretek közé kell szorítani magunkat, különben jön az anarchia, ami még nem is akkora nagy gáz, de a nyelv megerőszakolása még csúnyán is hangzik. Kellenek bizonyos láncok, amik beszorítanak a jó ízlés határain belülre, ráadásul ha még helyesen is beszéltek, akkor sokkal jobb fejeknek tűntök az olyan okos emberek társaságában, mint amilyenek például mi is vagyunk.
