Új sorozatunk lényege az, hogy Benjamin the Devil is szóhoz jusson néha. Az ördög bár nem ír soha semmit a blogra, mégis él, sőt, mesél. Meséi fantasztikusak, sokszor a józan ész határain túlra vezetnek, de mindenképp elgondolkodtatnak. Igaz sztorik ezek, híven átadva, ahogy ő maga mesélte. Mai története a hot-dogok Amerikájába vezet el minket, adjuk is át neki a szót!
„Ma reggel munkába menet előtt még gyorsan megnéztem egy rövid dokumentumfilmet a hot-dog készítéséről. Alapvetően arról volt szó, hogyan készül a hot-dog.
Vannak ezek a baszott nagy gyárak. Első körben fogják a mindenféle lenyiszatolt állati maradványt, ezeket becitálják a gyárba. Ott ezt belapátolják egy hatalmas nagy darálóba. Ezt így mutatták, borzasztó undorító volt. Tudod ilyen félbőrök, vágod, nem-is-hús-de-húscafatokat belapátolnak!! Egy óriási darálóba!
És akkor ez csinál belőle ilyen tatárbifsztek-szerű trutyit, de valójában mégse egészen olyan, mert ugye el kell képzelni egy tatárbifszteket 4 hektoliteres ládában és az nem egészen olyan, mint amit a tányérodon láttál. Igazából egy tálon van, ami ilyen kurva nagy. Ezek után ez a trutymók bekerül egy ilyen présbe, ami megint csak egy daráló, de ilyen finomra darálja. Ekkor adják hozzá a vizet meg az emulgeálószert, és egy csövön keresztül kifolyik egy fehér színű trutymók, ami olyan, mint az előző, csak fehér. És akkor ezt lefóliázzák és betolják egy óriási nagy hűtőházba. Egy napot ott, úgymond, érlelik. Nem az a lényege, hogy rohadjon, hanem hogy úgy összébb ugorjon az egész és akkor úgy lehet tölteni.
Van egy ilyen gép, amibe beletöltik ezt az egy napos fehér trutyit és ekkor kerülnek elő ezek a 60 centi hosszú celluloid műbelek. Na, ennek az egyik végét így megcsomózzák, mert tudod ez lehúzható a kis hengerről, és beteszik a gépbe. A gépben ezen a tekercsen keresztül fog tolulni a fehér trutyi, ami magát a virslit alkotja. És ez így trutyi formában áttolul a celluloid műbélen és ez baromi gyorsan jön, folyamatosan tágul 66 méterig, mert ilyen hosszúra van hitelesítve a tekercs.
Szóval, van egy 66 méteres virslid, de miközben az jön ki, működik közre egy kerék, ami perforációkat csinál virslinként. Ekkor jön a legérdekesebb gép az egész szerkezetben! Ahol jön ki a hosszú, perforált virsli, ott a cső végén van egy kar, ami szépen felakasztgatja ezt az ott következő kampókra. Ahogy a kampóra felhurkolták, ez szépen bevonul egy ilyen magas páratartalmú „sütőbe”, ahol megfőzik. ( Utána megtámadnak minket az idegenek…) Óránként minőség-ellenőrzés van, mert fontos, hogy a virsli az egész főzés alatt folyamatosan 80 fok körül legyen.
Miután a főzés befejeződött, lehűtik ezt az egész virsliadagot -3 fokosra, de ezt fokozatosan csinálják az alsó cellákban, végül pedig egy fagyasztóban. (Azt figyelted, hogy eddig a minőségellenőrön kívül nem volt ember a folyamatban? Na jó, kivéve azt a munkást, aki az elején belapátolta a trutyit.) Ugye a teljesen perforált, csodálatos virslijeinket beleteszik egy hámozógépbe, aminek egyszerre feladata az, hogy végre ne 66 méteres legyen a virslink, mert darabonként levágja, és az, hogy a rajtuk lévő celluloid műbéltől megszabadítsa szegény virsliket, tehát ez a gép tulajdonképp az egyik befejező szakasza a folyamatunknak, mert innen már teljesen kész virslik kerülnek ki elénk.
Ebből a gépből folyamatosan jön ki a virsli, közben forró párával meggőzölik őket, hogy könnyebben elváljanak. A következő részben egy kés végigvágja a celluloid műbélt és egy sűrített levegős fújógép lefújja ezt a végigvágott cuccot a virsliről. Utána a virslik így kipotyognak - kilövi őket a cső – a futószalagra, majd belezuhannak a csomagológépbe, ami becsomagolja őket ötös vagy tízes csomagokba. (Oda sem kell ember, csak pakolómunkás a végére, senki más.) Gyakorlatilag ugye kész van a hot-dogunk, mert innen már csak egy melegítés az árusoknak és kész is. Ezt eszed te.”
Benjamin befejezte meséjét, de természetesen mondott még egy vitaindító statisztikai adatot a gépek gyorsaságáról: másodpercenként 8 darab hot-dogot gyártana le, ha 0-24-ben működne. Ez mind szép és jó (de legfőképpen sok), azonban az amerikai átlag másodpercenként 450 hot-dog! Könnyen kiszámolható, ahhoz, hogy Amerika hot-dog fogyasztása ki legyen elégítve 56,25 ilyen gyár szükségeltetik. Mivel ezek az igények nemcsak kielégítve vannak, hanem még többlet is van, jelzi, hogy még ennél is több ilyen gyár kell, hogy létezzen.
A történetnek vannak tanulságai. Sokszor halljuk, hogy milyen szörnyű, hogy a gépek átveszik az ember helyét, elveszik a munkájukat. Ez főleg történelmi távlatokban igaz, hiszen az ipari forradalom a XVIII.-XIX. század során rengeteg gépet alkotott, amivel leegyszerűsödött sok minden a textilgyártástól a hajóépítésen át a közlekedésig. Ezzel együtt járt az is, hogy sok munkás vált hasztalanná, hiszen azt a munkát, amit addig végzett már gyorsabban, hatékonyabban és olcsóbban végezte el egy gép. Az ő dühük persze érthető, hiszen hirtelen az utcára kerültek, kialakultak nyomornegyedek, stb. Ennek következménye lett az, hogy erről a gépek tehetnek, ezért az emberek géprombolásba kezdtek (ezt hívjuk luddista mozgalomnak, btw).
Abban persze van igazság, hogy a javak egyenlőtlenül vannak elosztva, a munkás sokkal kevesebbet ér már, ezért kevesebbet is kap. Ez így nem igazságos, elismerem, lehetne a Gonosz Multi tisztességesebb alak, de az ő szempontjából meg neki van igaza, hiszen ő találta ki, hogy hot-dog gyárat fog nyitni, ezért megérdemli a nagy lóvét. Csak hát az a hot-dog nem lenne a többi emberke nélkül, ugye…
Mindezen problémák látása és valamilyen megoldása fontos, de sajnos sok az olyan vélemény még manapság is, amely szerint ez a nagy gépesítés volt a rossz dolog. Pedig nem, sőt, tök jó, hogy ez történt, hiszen azért történt, hogy a mi nagyobb igényeinket ki tudja elégíteni. A manufaktúrák már képtelenek voltak megfelelő mennyiségben termelni, az emberek mind többet és többet akartak, mivel 1. megtehették, 2. egyre többen lettek. Így jutunk el odáig, hogy 66 méternyi virsli elkészítéséhez összesen három ember munkája kell, a többit megoldja a gép (még ha 56 gyár is kell hozzá). Jó, ez nyilván sarkítás volt, mert a gépet is meg kell csinálni, karban kell tartani, satöbbi, de remélem érthető a lényeg.
Értem én, hogy ez a kapitalista multik műtermékeinek szimbóluma, de sajnos ekkorák az igényeink, és mivel ekkorák, szükségünk van a gépekre, gyárakra, multikra. Persze, lehetne jobb is. Például ha mindenkinek lenne pénze (nem arra gondolok, hogy egyenlően elosszuk a gazdagokét, ez 1. tahóság lenne, 2. amúgy is lehetetlen, én sem adnám csak úgy oda a vagyonom túlnyomó részét), akkor nyugodtan végezhetnének minden munkát a gépek, mi pedig otthon ülhetnénk és siránkozhatnánk azon, hogy mennyire unatkozunk.
