Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Társas élet, társasházban

2011.06.11. 13:28 mujure

Ezt a posztot már régen meg akartam írni, de valahogy most jutottam csak el idáig. Sok ember együttélésének vannak alapvető követelményei, akkor is, ha egy országban, egy házban vagy egy lakásban élnek együtt.

A ház, amelyben élek, igyekszik mindig megfelelni ezeknek a követelményeknek, egyszerűen csak jól működik. Ez legnagyobbrészt a ház Intéző Bizottsági elnökének köszönhető, akit mostantól az egyszerűség kedvéért hívjunk Gábornak. Gábort minden évben a lakóközösség közgyűlésén megválasztják, teszik ezt azért, mert nagyon jól végzi a dolgát. Tulajdonképpen a ház igazgatása a hobbija, mindenre figyel, mindent kiszámol, a rosszakra rászól, de persze mindenkit szeret. Pedig egy lakóház vezetése nem könnyű feladat, jó sok apróságra kell odafigyelni, jó sok pénzzel kell bánni és persze jól kell lekommunikálni a lakókkal a dolgokat. Ergo: pont olyan, mint egy ország vezetése, csak kicsiben.

Az emberek, akik bármilyen formában együtt élnek, mindig hoznak szabályokat, amiket be KELL tartani, még ha sokszor értelmetlennek is tűnnek. Ez azért van, hogy biztonságban érezzük magunkat és szervezettek legyünk. Pont így megy ez a mi házunkban is. A házmester (ilyenünk is van ám!) hetente felmossa az egész ötemeletes lépcsőházat és karban tartja a liftet, mint a jó cserkész, ahol tud, segít. Van továbbá Intéző Bizottság, meg mindenféle más bizottság, amelyeknek tagjait minden évben megválasztják a közgyűlésen.
Vannak tehát szabályok: este 10 és reggel 6 óra között a kaput például kulcsra kell zárni, így belülről is csak azzal tudsz kimenni, nem pedig a kilincs elfordításával. Ez a kedvenc szabályom amúgy, mivel sok értelme nincs, mivel a betörő így is úgy is be tud jutni, de a világért nem szegném meg. Ha például 22 óra 6 perckor érek haza, és a kapu még nincs bezárva, akkor konstatálom, hogy igen, én vagyok az első, aki tíz után belépett ide, és rendesen bezárom belülről is. Mert tudom, hogy ez a szabály, és mert tudom, hogy minden lakó ezt tenné.
A házunk a jó gazdálkodásnak (és persze gondolom a pizzázónak és a kocsmának, ami itt üzemel) köszönhetően elég gazdag, ami eredményekben is meglátszik: pár éve teljes külső tatarozás volt, aminek köszönhetően megszépültünk, van mozgásérzékelő lámpa és persze három térfigyelő kamera is, hogyha véletlenül bármi gond adódna (sajnos volt rá több példa már), akkor legyen mit nézegetni. Azóta valahogy nem hallottam lopásról…

Belülről ilyen virágos, körfolyosós sztájl


A csúcs viszont a következő történet: pár hónapja a ház vett egy üvegösszenyomó szerkezetet, amivel a műanyag palackokat lehet kicsire összenyomni, és aztán külön zacskóban gyűjteni. A háznak lett egy bazi nagy szemetese is, amiben külön gyűjthetők az összenyomott műanyag palackok egy másikban pedig a sörösdobozok és a hasonló fémdobozok. Mindezt természetesen a környezet kímélése érdekében tesszük, a szelektív hulladékgyűjtés ugye nagyon fontos. Ezt az intézkedést szépen kiírták a liftünkkel szemben elhelyezkedő „üzenőfalra” (amit állítólag kevesen szoktak nézegetni, én speciel igen). Nem sokkal később láttam egy másik lapot, amin Gábor megköszönte (!) a lakóknak, hogy használják ezt a szerkentyűt. És most jön a csavar: kiderült ugyanis, hogy ezzel a normális kukák se telnek meg olyan hamar, sőt, kettőt ki is lehetett vonni a forgalomból, aminek következtében kevesebbet kell fizetni a kukásoknak, akik ezeket ürítik. Ezzel pedig a ház éves szinten nyert laza 400 ezer (!!) forintot. Tehát nem csak környezettudatosak vagyunk, hanem még jól is jártunk a dologgal, főleg ár-érték arányban nézve, mivel az a kis szerkezet mindössze pár ezer forintos kiadás lehetett. Gábor pedig mindezeket az infókat szépen kiírta a falra, hogy mindenki láthassa, ráadásul megköszönte a lakóknak az együttműködést.

A fenti történet tökéletesen jelképezi Gábor és a lakók hozzáállását az együttéléshez. Ha már így alakult, hogy ötemeletnyi ember összeverődött és egy közösséget alkot, megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot. Így kell vezetni a házat (országot?), hogy az emberek lássák az eredményeket, tudjanak pontosan mindenről, hogy lássák, a befizetett közös költség (adó?) valóban megtérül és a kényelmünket segíti elő, amennyiben tudatosan és jól használják fel. Nyilván vannak problémák, mi például néha elég kemény bulikat tudunk tartani, de akkor is az történik, mint ami tavaly, amikor a nyitott ablak miatt az egész ház hallgathatta a jobbnál jobb számokat, amiket beraktunk. Este 10 után néhány perccel megjelent a házmester, és kultúrált (!), rendes hangnemben megkért minket, hogy mivel elmúlt 10, szóljon már a rákkendroll kicsit halkabban. Előtte meg nem szólt, mivel tízig nincs csendháborítás (meg gondolom élvezte is). Mi ezt megértettük, és onnantól figyeltünk arra, hogy ne legyen túl hangos a zene. Néha persze túlmegyünk a határon, akkor másnap megjelenik maga Gábor és lecseszi a fejünket, hogy ejnyebejnye. De ami legjobb, és amiért nem tudunk rá haragudni: ebben is igaza van.


12 komment

Címkék: együttélés házirend

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr392975165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

c72 2011.06.11. 15:30:53

Klassz lenne nálunk is egy Gábor...
Érdekelt a téma, mert mi az égbe szökő közös költség miatt felvetettük a legutóbbi lakógyűlésen, hogy milyen jó lenne, ha mindenki a szelektívbe hordaná a palackokat stb., és akkor ki lehetne iktatni egy kukát. Azt mondták, hogy azt nem lehet, mert előírják, hány lakóra hány kuka kell. Ezzel el volt intézve az ügy. Van olyan szomszéd, aki 5 literes palackokat dob be összenyomatlanul, lehetőleg mindjárt 3-at egyszerre...

Kivancsi 2011.06.11. 15:49:28

az a gabor nem lehet, hogy viki?
vagy ez mar egy joslat?
14ben gaborra kell szavazni?
:):):)

Matteo79 2011.06.11. 16:44:44

ha nálunk nyomatod tíz után a rákenrollt, pofán basználak
szégyeld magad, még büszke is vagy rá hogy csak ejnye bejnyét kaptál?
tudot te milyen kibaszott idegesítő tud lenni éjjel a hangos zene?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.11. 17:02:07

ennyi racsot utoljara alcatrazban lattam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.11. 17:03:52

es 10 elott is van csendhaboritas

mujure 2011.06.11. 18:21:28

@hagyma: a mi házunkban nincs, a szabályzat legalábbis ezt mondja

Az ős kaján 2011.06.11. 18:52:41

Nekünk is van egy "Gáborunk".Ő is mindent megtesz a ház rendjéért, csendjéért, de GyÜLÖLI A VIRÁGOKAT, DÍSZNÖVÉNYEKET!!!!! Ősszel elhullajtják a leveleiket és azt össze kell sepernie.
Szerinte ez nem tartozik a takarító munkájába.
Normális ez az ember?????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.11. 19:36:51

@mujure: kikialtottatok mar a magyarorszagtol valo elszakadast is?
van, csak kozosen rahaggyatok a zajongokra

gl59 2011.08.14. 19:01:18

Mujure, melyik városban laksz?

Ugyanis nekünk is komoly kuka problémáink vannak. Egy 27 lakásos társasházban élünk és a helyi rendelet arra kötelez minket, hogy minden háztartásnak kötelező egy kukát fizetni. Hangsúly persze itt a fizetésen van, hiszen nem az van a rendeletben hogy minden háztartásnak egy kukát kötelező HASZNÁLNI.

A vicc az, hogy a 27 háztartás csak 12 kukát használ heti egyszeri ürítéssel, de 27-ért fizet havonta. Emiatt mi közel 400000 Ft-al fizetünk többet a hulladék elszállító cégnek mint amennyit valójában használunk.

Hozzá kell tennem, hogy nálunk is van szelektív hulladék gyűjtés ami működik is.

Amikor ezt a dilemmát valaki nálunk felhozta, azt a választ kaptuk, hogy ha egy háztartás nem fizet havonta egy kukáért, akkor büntetést fognak azok fizetni.

Szóval kedves Mujure, ezért lenne jó megtudni, hogy melyik városban élsz, mert ennek az információnak az alapján már érdemben fellehetne nekünk venni a küzdelmet ebben a témában.
Üdv,

gl59 2011.08.14. 19:03:38

@mujure: melyik városban laksz?

Ugyanis nekünk is komoly kuka problémáink vannak. Egy 27 lakásos társasházban élünk és a helyi rendelet arra kötelez minket, hogy minden háztartásnak kötelező egy kukát fizetni. Hangsúly persze itt a fizetésen van, hiszen nem az van a rendeletben hogy minden háztartásnak egy kukát kötelező HASZNÁLNI.

A vicc az, hogy a 27 háztartás csak 12 kukát használ heti egyszeri ürítéssel, de 27-ért fizet havonta. Emiatt mi közel 400000 Ft-al fizetünk többet a hulladék elszállító cégnek mint amennyit valójában használunk.

Hozzá kell tennem, hogy nálunk is van szelektív hulladék gyűjtés ami működik is.

Amikor ezt a dilemmát valaki nálunk felhozta, azt a választ kaptuk, hogy ha egy háztartás nem fizet havonta egy kukáért, akkor büntetést fognak azok fizetni.

Szóval kedves Mujure, ezért lenne jó megtudni, hogy melyik városban élsz, mert ennek az információnak az alapján már érdemben fellehetne nekünk venni a küzdelmet ebben a témában.
Üdv,

mujure 2011.08.14. 19:39:19

@gl59: ezt bevallom, nem is értem! minek van ez nálatok, teljesen értelmetlen rendelet. én Budán lakom, a második kerületben, nálunk ilyen nincs szerintem. Hajrá! :)