Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Hamu és Feltámadás

2010.11.01. 20:54 szkr

Ilyen névvel ugye minimum illik megemlékezni a Halottak Napjáról.

Az, hogy ez a megemlékezés pont rám jutott, a puszta véletlen műve, de ha már, akkor megpróbálom illőn, úgy, ahogy azt tőlem mindenki elvárja. Mert a halottak megérdemlik, hogy legalább néha beszélgessünk róluk, nem azért, mert tiszteljük az emléküket, hanem azért, mert szerettük őket, meg azért minimum tiszteletreméltó az, hogy ők már végigtolták a játékot, lenyomták az összes főellenséget. Meg, hát igen, kurva jó dolog az, hogy van kire emlékezni (és még jobb, hogy vannak még, akik sajnálnak minket a hiányuk miatt).

A Halottak Napját én egész életemben nagyon creepy ünnepnek tartottam. Ebben egy időben nyilván benne volt az a fajta lázadás is, hogy "mi az, hogy egy nap kötelező a halottakkal foglalkozni, inkább kéne egész évben", ami persze igaz, csak hát annyira elcsépelt, hogy szégyellném magam, ha csak ennyi lenne ennek a postnak a témája. Nem, szerintem szép dolog, hogy van egy nap az évben, ami csak a halottaké.

Azt viszont kibaszottul nyomasztónak találom, hogy van egy nap az évben, amikor föld alatt porladó maradványokhoz mászkálunk és visszasírjuk őket. Értem én, hiányoznak. Értem én, ez a nap arra van kitalálva, hogy kimenjünk a temetőbe és a hamuhalomra dőlve bőgjünk a minket ért veszteség miatt. Még azt is értem, hogy valaki ennek szükségét érzi. Csak az van, hogy szerintem baromi fura dolog, hogy magadra kell erőltetned egy attitűdöt azért, mert aznap ennek az ünnepe van. Nem kötelező kimenni a temetőbe. Nem kötelező sírni.

A halottak napja valójában csak arra van kellene, hogy legyen, hogy ott lebegjen a lehetőség. Munkaszüneti nap, tehát ráérsz, de nem muszáj. Elmesélhetsz a gyerekednek egy sztorit a nagyapjáról vagy az apjáról, de nem muszáj. Van egy ismerősöm, aki sírógörcsöt kapott az államvizsgája után, mikor beültek sörözni, mert az apja már nem láthatja, mert meghalt évekkel ezelőtt. Ma nincs otthon, nem ment a temetőbe. És ez nem baj, sőt. Az államvizsga után azt gondolom, hogy őszintébb könnyeket sírt, mint ma tette volna a temetőben.

Az én családom nagyon, már-már túlzásokba esően tradícionális, ráadásul anyám hajlamos rá, hogy a világot elképesztően sötéten lássa. Neki már meghalt mindkét szülője, ez alapesetben, egy átlagos hétköznap is sírásra késztetné, nemcsak azért mert depressziós, hanem azért is, mert ez tényleg nagyon szar lehet. És valahogy minden évben ilyen volt a Halottak Napja, éreztem, hogy ott lóg felettünk a halál, sétálgat a lakásban és mereszti ránk a szemét. Mert ezen a napon emlékezni kell. De nem ma. Ma csoda történt.

Ma ahelyett, hogy az egész napot egy furcsa, másnaposságszagú gyász lengte volna be, egész egyszerűen megünnepeltük anyám születésnapját.

Gyújts egy gyertyát, ha szükségét érzed. De utána menj el, találkozz valakivel, akivel jól érzed magad, akinek a társaságában érzed, hogy élsz és igyatok pár sört. Ünnepeljétek meg, hogy találkoztatok.


1 komment

Címkék: kult gyász

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr282414601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nűra 2010.11.02. 11:57:19

Meg nem mondom, hol hallottam (bár gyanítom, összhangórán), de egy halvány emlékem van egy másik elméletről, ami azt firtatja, mire emlékszünk, vagy mit ünnepelünk halottak napján. Nekem tetszett. Sajnos nagyon pontosan nem tudom visszaadni, de valami olyasmi volt, hogy valamikor régen a népek úgy gondolták, hogy a túlvilág párhuzamosan létezik ezzel a világgal, és ezen a napon emlékeztették magukat arra, hogy az eltávozott lelkek világa közel van a miénkhez. Szóval inkább misztikus, mint szomorú és inkább megnyugtató, mint lehangoló. Ha akarod, megkérdem újra:)