Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Hosszúlépés vs. Martini

2010.10.28. 17:56 csaksimánkatus

 

Tudom. Tudom, hogy értelmezhetetlen az összehasonlításom, és bármiféle versenyben a hosszúlépés nyerne. Már csak azért is, mert a Martini nem férfiaknak való, ezt lássuk be. De nem tehetek róla, én nő vagyok.

Problémáim pár héttel ezelőtt kezdődtek. Addig ugyanis egyértelmű volt, hogy a kávém mellé kedves, laza fröccsöt igyak egyet-kettőt-hármat-ötöt. Két deci bortól és négy deci szódától már, ha éppen úgy tartotta kedvem akár be is tudtam csípni, a többi pohár pedig már megkérdőjelezhetetlenül ízlett, a bor minőségétől függetlenül. Nem is tudtam jobbat elképzelni, egy forró nyári napon, egy hideg téli estén, egy esős őszi délutánon, vagy egy virágszagú tavaszi délelőttön, mint egy deci bor, némi minőségi szódával. Ám három hete a kisöcsém születésnapi gyerekzsúrban volt.
Nem folynék bele túlzott részletességgel a zsúr és a Martini kapcsolatába, és abba sem, hogy egy kocsma előtt egyedül a hidegben üvegből inni a Martinit nagyon barátságos dolog, még akkor is, ha józan vagy. Én józan voltam. Mindenesetre megismerkedtünk Martinivel. Hű társnak bizonyult több esetben is, eljött azonban a pillanat, amikor választanom kellett Martini és Hosszúlépés között. Egy megszokott szituációban találtam magam. –Egy presszót kérek üresen, és egy korsó Carlsberget. –Én pedig egy hosszúkávét, és… És itt elakadtam. Megszokásból, és hűségből jött volna a Hosszúlépés, de a szívem mélyén vágytam a Martinimre.
A Martini citrommal, és jégkockával üdítő. Egyet kell csak inni, hogy érezzem a hangulatát. A Martinis pohár (főleg azon ritka alkalmakkor, amikor a még cukorszegélyt is kap) eleganciája, az apró kortyok nőiessége, és az alkohol barátságos hatása... Igen a Martinitől barátságos leszek, és finom, a hosszúlépéstől pedig általában határtalanul boldog.
Ezek után megérthetitek, hogy nem tudtam dönteni. És azóta sem tudok.

       -Kérek egy hosszúlépést, és egy Martinit is!


6 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr302405936

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor szurikáta 2010.10.28. 22:55:07

 Most, hogy Magyarország ismét kommunista (kádári típusú) párt és kórmán uralma alá hajtotta önként és régi munkásmozgalmi dalokat dalolva (a büdös kétharmadokok karöltve a reakciós elhajló  devizahitelesekkel, akik ostobaságuk árát az apróbe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LallR 2010.10.28. 20:24:24

azt már hallottam, hogy kávéhoz vizet adnak, de hogy hosszúlépés... vagy Martinit... Istenem...

Csore60 2010.10.28. 20:49:44

Ütős probléma... Ha már bor, jót, keveset és tisztán. A martini szintén jöhet...

Vágyom rá, hogy az legyen életem legnagyobb dilemmája, vajh melyiket is szeressem jobban. Igaz, a világ más tájain meg éheznek....:)

Csendesebben, a gyerek alszik 2010.10.28. 21:03:18

Ha már bor, akkor jó a fröccs, rossz borból is, mert finom, és van benne buborék.(A fröccs összekovácsolja az embereket, és olcsóbban, mint a bor.)
Egyébként éljen a hosszú lépés, amit 10 csaposból 2 ismer, vagy 5-ből egy!

Intizar 2010.10.29. 01:26:46

@Csendesebben, a gyerek alszik: Még nekem eddig mindig adtak hosszúlépést, ha kértem. Igaz, nem volt mindig pontos a 2:1 arány. Megközelítő eredmény viszont mindig született.

Ferocious 2010.10.29. 07:33:24

Általában nem szeretem keverni az italokat, de egy forró nyári délután néha én is megkívánok egy-két hosszúlépést minőségi fehérborbol. De ez nagyon ritka, inkább sörözök, ha nagyon meleg van. :)

mujure 2010.10.29. 11:12:51

sör? bor? fröccs? ahogy a hangulat kívánja, táblajátékokhoz fröccs dukál, de focimeccs közben/után csakis a sör. meg kell érezni a Hangulat apró rezgéseit, hogy éppen melyik kínálja magát. és akkor a finom, ámde ütős házipálinkáról még szó se volt. én már csak tudom, tegnap az volt a program.:D
süti beállítások módosítása