Üdvözlök mindenkit a rendszertelenül megjelenő irodalmi félóránkon! Nagyjából úgy képzelem el nyomtatott formában eme alkotást, mint egy szórólapot az asztal sarkában, amit vélhetőleg a Moszkván nyomták valakinek a kezébe a metró bejáratánál és ideiglenes tulajdonosa legalább azért egy orrfújásra használta.

Térjünk is egyből a lényegre. E heti témánk a zene irodalmisága lenne. Meglehetősen "vaskos" téma. Mujure bölcsészes cikke után az ujjaimban érzem a szükségtelenség, meg nem értettség, hiábavalóság és a zsenialitás különös egyvelegét, amely ezreket megmozgató blogunk alapvető követelménye volt a készítéskor. -Hatalmas megalájk a cikkért* Hogy egy irodalmárhoz méltó alapvetéssel kezdjek: zenét mindenki hallgat. Mind tudjuk, hogy mennyire fontos bizonyos helyzetekben, így például a hívásvárakoztató melódiák elengedhetetlenek az ember életében, de tegyük fel a kérdéseket:

-Mit keres Beethoven VII szimfóniája az "&@Ä" Bank hívásvárakoztatójában (ráadásul egy meglehetősen idegesítő, prüntyögő feldolgozásban)?

-Milyen mértékben értékelődik át a zene üzenete, ha kiragadjuk eredeti környezetéből?

-Nem mindegy?

-Ki hallgat ilyet manapság?

-Ki a faszom az a Jan Slota?

A komolyzene egy olyan sarokköve a művészeteknek, ami megmásíthatatlanul örökérvényű és vitathatatlanul nagy értékű, de mégis tudjuk, hogy a mai korban kevéssé aktuális. Akármennyire szereti a régi klasszikusokat a társadalom egy jól behatárolható értelmiségi csoportja, (név szerint: "a csoport, akik szeretik a komolyzenét**") az átlagember nem hallgat ilyet manapság. A középkorú kisvárosi férfi hazafelé döcögve az országúton nem Vivaldi kazettákat fog guberálni a padlón, mikor karambolozik, hanem a rádióval szórakozik, hogy bejöjjön az MR2. A körömszalonban nem andalító Schubert fogja kísérni a hajszárítást, és nem jön el az az idő sem, amikor a rapperek Mozart régi dallamaira nyomják nigga style-t. Ami nem aktuális, az nem aktuális. Az egyetemen azt tanítják erről, hogy nem elavult, hanem megváltozott az értékhalmaz, amit a zenével közvetíteni akarnak a művészek, mindezt a befogadók igényei miatt. (tehát magyarul elavult)

Természetesen ezek után ki lehet kiáltani engem kultúrarombolónak, vagy értéktiprónak, de gondoljunk bele... ez akkor is igaz. Az embereknek másra van szükségük. Ami nagyon, nagyon szomorú tud lenni... Persze szerencsére léteznek kapaszkodók, biztos pontok, amik azért nem engedik az embereket "olyan" mélyre süllyedni.

Végül pedig egy napi okosság verses formában. Ez esetben Szőllőssy Balázs tollából.

XXXXX

Az éjmocsokra ködpenész terül.

Ha lelkesedsz: az szégyen legbelül.

A kontratámadásban bízva fuss;

a homlokodra rajzolt jelben bízva fuss -

az égre karcolt üstökös hasonlít.

XXXXXX

Az izzó fénye nem teret világít,

a sötét széle műselyem szalag:

már nincs hová, már nincs, ki hallaná

a záruló korlátok közti ordításaid.

Csöndben lapulsz tehát; bevág az ablakon

a komplikációktól mentes fájdalom.

*A szóhasználati, nyelvújulási problémák ebben a kifejezésben csúcsosodnak ki a legélesebben manapság. Egyrészt volt már egy FB-os cikke mujurénak, másrészt hosszadalmas kifejteni, ezért inkább nem mondok semmit.

**A zsidókat semmiből nem érdemes kihagyni. Ez egy jó példa arra, hogy nem is lehet.