Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Mérnökök háborúja

2013.12.14. 15:29 szkr

Nem lehet lenyugodni. Miközben a nyelvoktatásról szóló rendeletről valóságos cikkháború alakult ki a kormányzat és az online oldalak között, október óta a háttérben zajlik egy még komolyabb ütközet. Míg a nyelvoktatásnál vélhetően végül nem lesz igaza a jogosan paranoidoknak (vagy nem úgy), addig viszont a mérnökök között egyre reálisabbnak tűnik, hogy Magyarországon megszűnik a hivatásuk, mint olyan.

Persze az élet eddig se volt habostorta a mérnököknek. Munkájuk gyakorlatilag nincs, ahogy választásuk se nagyon: vagy csatlakoznak egy magyar kkv-hoz és reménykednek, hogy lesz lehetőségük dolgozni, vagy (a kormány tervei szerint legalábbis) csatlakoznak az állami tervezőirodákhoz és dolgoznak röhejesen kevés pénzért, amiért cserébe közepes munkát várnak majd el tőlük.

Ami történik, nagyon egyszerűen: államosítani fogják a 2014-2020-as uniós pénzek felhasználásának megtervezését és ezzel végleg kicsinálják a magyar mérnököket.

Hála a jóságosistennek azért a helyzet ennél egy fokkal bonyolultabb (de tényleg csak eggyel): a kormányzati érvelés szerint ugyanis, ha nem tennék ezt, akkor kénytelenek lennének nemzetközi pályázatot kiírni, amit kénytelenek lennének a kevesebbet kérő külföldinek ítélni, emiatt pedig a magyar mérnökök munka nélkül maradnának. Hogy miért nem lehet végre olyan törvényt hozni, ami előnyben részesíti a magyar vállalkozókat, rejtély. Az EU elleni szabadságharcot már rég megette a fene.

Hol vagytok, mérnökök?

Azzal párhuzamosan, hogy állami tervezőirodák nyílnak majd, ahol a mérnökök közszolgaként tervezhetik meg a különböző beruházásokat, a legtöbb kis- és középvállalkozás lehúzhatja a rolót. Önmagában azzal, hogy van egy állami intézmény, ami összefogja a dolgokat, még nem lenne baj, de mind tudjuk, hogy az ilyesmi jelenleg csak káoszhoz, félig kidolgozott ötletek katasztrofális megvalósításához, végül pedig az államnak a rosszul járó emberek miatt besegítő független szakemberek kihasználásához vezet (helló, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az is egy sikertörténet, nem igaz?).

Anno a rendszerváltás előtt ugyanilyen módon dolgoztak a mérnökök és akkor sem működött. A demokrácia eljövetelével viszont elérkezett a magánvállalkozások ideje is. A folyamatosan fejlődő technológiai elvárások miatt az amúgy is nulláról kezdő kkv-k folyamatosan vissza kellett forgassák a profitjukat, miközben a megbízások száma állandóan csökkent. Mostanra ott tartunk, hogy szigorúan szakmai szempontból még jó is, hogy csak a Közgép nyer az állami beruházásokon, mert annyi munka nincs, hogy egynél több céget ellásson.

A mérnökök persze kiakadtak. Vagy legalábbis azok, akik benne mozognak ebben az egészben, a fiatalok mélyen hallgatnak. A most megjelent Mérnök Újságnak már a címlapja is csodálatos, belül pedig Kovács István írt egy hosszabbat arról, hogy mit is jelent a gyakorlatban ez a kormányhatározat. Viszont amellett, hogy pontos leírást ad arról, hogy miért faszság, amit a kormány csinál, azt is kiválóan leírja, hogy mi a baj a mérnöktársadalommal.

mernok_ujs.jpgsajnos még a címlap sincs fent a neten, ami meglehetősen amatőr hiba,
ha az ember közfelháborodást akar gerjeszteni

Az, hogy az állam le akarja nyúlni a most még független szakembereket, egy dolog, az viszont egy másik, hogy most derül csak ki, hogy mennyire inkompetens ebből a szempontból. Az állami tervezőirodáknál nincsenek megfelelő számítógépek és programok, nincsenek megfelelően felkészült, tapasztalattal rendelkező szakemberek, de még a szakirodalom is hiányzik (amit ugye a kkv-knak a semmiből kellett összehozniuk maguknak). Mi történt? Az állami tervezőirodánál dolgozó mérnökök a saját költségükön, a volt irodájuk infrastruktúráját kihasználva tudták csak elvégezni a feladatot. Mi lett ennek a következménye? Az állam sikertörténetként könyvelte el a dolgot anélkül, hogy akár csak tervbe vette volna a megfelelő irodai struktúra kialakítását.

Ez persze nem új, az állam, amit lehet, úgyis elbasz, minden projektje olyan, mint a köztévé: lehet, hogy jó az ötlet, de a megvalósítás minimum katasztrofális. A kérdés inkább az, hogy eközben hol vannak a fiatalok? Annak idején az orvosi szakma azért ment át a közbeszédbe, mert a rezidensek és orvostanhallgatók kiálltak és tiltakoztak. Másra nyilván még nem jók, viszont ez az egyik legfontosabb munka, amit egy ilyen válság idején el kell végezni. Lehet valaki a világ legtapasztaltabb, legjobb kapcsolatokkal rendelkező embere egy témában, de ha képtelen arra, hogy átvigye a közvéleményt alakító újságok/csatornák/rádiók ingerküszöbét, akkor szinte mindegy, hogy kivel tud egyezkedni. Itt kéne, hogy bejöjjenek a képbe a fiatalok, akiktől senki nem várja, hogy legyen öt éves gyakorlati tapasztalatuk, azt viszont igen, hogy szívükön viseljék a szakmájuk sorsát.

Lesz-e még, aki trombitál?

Addig viszont marad a kétségbeesett tiltakozás és a remény, hogy senki nem fogja vállalni a munkát és ezzel az árulást. Viszont sajnos az embernek gyerekei vannak és/vagy egzisztenciája, amit fenntartana vagy létrehozna végre. Felszólíthatjuk a mérnököket arra, hogy ne vállalják a feladatot, de azért ideje lenne elgondolkozni a mozgósításon is. Tudom én, hogy a BME-n illik lenézni a bölcsészeket, de ha már van ott is kommunikációs képzés, akkor illene kihasználni az ő tudásbázisukat is.

Ha viszont erre nem képesek a mérnökök, akkor javaslom, hogy ha minden törekvésük ellenére átültetik a gyakorlatba ezt a határozatot, akkor a Mérnök Újság a címlap kivételével teljesen üresen jelenjen meg. És talán nem ártana elküldeni néhány újságírónak is egy rövid leírással, hogy tudják, mi történik.


337 komment

Címkék: politika közélet kocsma

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr955690997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:10:57

@Opi87:

A magyar eü is 100x annyiba kerül mint gondolod, meg a hivatalos statisztikákból kiolvasod. Csak nem vallják be, elmismásolják más tételek közt.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.15. 19:11:10

@Kolb Ace 2:
Ahogy egyre több területet vesznek állami és/vagy haveri kézbe a narancskommunisták, hidd el én is elgondolkodtam, hogy az én megélhetésem vajon veszélyben van-e. Valóban igazad van, hogy a legvédettebbek azok a cégek, akik külföldi piacra dolgoznak. Én szoftverfejlesztő vagyok, ebből indulok ki, és azt gondolom, hogy ugyan szívesen rátennék erre is a kezüket a fiúk, de nem áll érdekükben, mert a külföldi piacokon egy haveri vagy állami kézbe vett cég már nem tudna érvényesülni. Én is ilyen cégnél dolgozok, és felvázoltam magamban, ha mégis át akarnák venni a cég irányítását, de végül arra jutottam, hogy az anyavállalat vinné át a fejlesztést más országba, az meg ugye nem érdeke Orbánéknak, mert ezek a cégek nekik úgy termelnek adóbevételeket, hogy a piacuk megszerezhetetlen a haveruk számára.

Azonban ettől én még nem gondolkodok úgy, hogy leszarok mindent. Eleve ez nem áll a belső piacokra, hiszen ha 5-10 éven belül (márpedig a birka magyar megszavazza ezeket) már majdnem minden állami vagy haveri kézben lesz, akkor a belső piacon szoftvert is csak az tud eladni, aki köztük van. Egyszerű alkalmazottként pedig meglehetősen rontja a lehetőségeket, ha a cégek fele nem piacra termel.

Ellenben amiről a cikk szól, az ilyen beruházásoknál ugye nagyrészt az EU-s pénz játszik, azt meg nem gondolom, hogy aki nem progmaton vagy villanymérnök szakon végzett, hanem építőmérnökin, és jó is a szakmájában, az az ember kevesebbet érne előbbieknél. Az, hogy vannak szakmák, amelyek védettebbek a mutyival szemben, nem jelenti azt, hogy le kellene szarnunk azokat, amelyek nem azok, és tapsolnunk annak, ami történik velük.

Egyébként jellemzi az országot, hogy az ország 3 (Csányi, Demján, Bige) leggazdagabb embere egyáltalán nem abból gazdagodott meg, hogy innovatív vállalkozásba kezdett, és felvirágoztatta a céget, hanem úgy, hogy ügyesen, trükkösen egyre több stratégiailag fontos vállalatot szereztek meg, felhasználva hozzá a kapcsolataikat.

$pi$ 2013.12.15. 19:12:04

@egyenlítő: Kit vittek el már megint a fideszesek? Kit hurcolnak el?

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:12:21

@tremoló:

"amelyik az országot építi, nagyon sokrétű és valódi mérnöki tudással rendelkezik"
Némi ellentmondást látok a mondatban. Most vagy az országot építi, vagy tudása van, de akkor már Londonban dolgozik. A 2 egy mondatban nem stimmel.

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:13:51

@feketeesfeher:

Persze, az tök felesleges, ha kidobom a macit, majd lecsúszik hozzátok a gravitáció által, minek ide csati? :D

Narancskommunista (törölt) 2013.12.15. 19:14:03

@Kolb Ace 2:
Most egy nagyon kis részéről, mint ahogy a trafikmutyi is csak a boltosok egy részét teszi tönkre, nem az összeset. A patikamutyi sem fogja érinteni a nagy gyógyszergyártó cégek alkalmazottait. Sajnos nem tehetik meg manapság azt, mint a szellemi elődeik, hogy egyszerre mindent, de türelem rózsát terem, lesz még Orbán is akkora ember, mint Rákosi.

feketeesfeher 2013.12.15. 19:14:06

@Kolb Ace 2:
"mintha minden mérnöknek vége lenne ha államosítják az EU-s pénzek lenyúlását. "

A kettőnek nincs köze egymáshoz.
Én nem erről beszéltem.
És nem is nagyon értem miről hadoválsz.

feketeesfeher 2013.12.15. 19:16:25

@Kolb Ace 2:

Már majdnem elfelejtettem, hogy te egy hülye jobbikos fasz vagy.

tremoló 2013.12.15. 19:17:05

@Opi87:

Én inkább megfordítanám a dolgot. Ha még úgy is vissza kell juttatni a zséből, hogy nem az állam végzi el a munkát, gondold el akkor mennyire elpofátlanodnának, ha a saját embereikkel töltik fel ezeket a pozíciókat és minden kontroll nélkül uralhatnák ezt a területet! Vagyis: csak önmagukat kéne ellenőrizni. Valljuk be őszintén: abban annyira egyik állam sem jó! Minden szentnek maga felé hajlik a keze...

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:21:08

@Narancskommunista:

"az ország 3 (Csányi, Demján, Bige) leggazdagabb embere"

Szerintem meg Simicskaya Ibrahim és Nyerges Zsótika.

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:22:38

@Narancskommunista:

Az orra már van olyan kampós.

tremoló 2013.12.15. 19:23:16

@Kolb Ace 2:

A tudással is építhetsz. Csak kell hozzá kis asszociáció! :) Az építés végül is valami új létrehozását is jelentheti. Ez lehet alkotói szinten: például mérnöki tudással létrehozott tervdokumentáció. Meg lehet valóban tényleges fizikai építés. Én az előbbire gondoltam.

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:23:27

@feketeesfeher:

"Én nem erről beszéltem."
Te nem, de a cikk igen. Ez meg annak a fóruma.

Kolb Ace 2 2013.12.15. 19:24:19

@feketeesfeher:

Te meg szeretnéd leszopni ezt a faszt? Kis homi. :)

zobod 2013.12.15. 19:36:41

@feketeesfeher: ne ködösítsél már. Ha az állami megrendelésekből élsz, ne adj isten valami szoci kötődésed miatt most háttérbe szorulsz, akkor mégis, miről beszélünk? Ha jövőre vagy '18-ban a szavazók leváltják a fideszt, az egész holdudvar fog velük együtt bukni, és majd jössz te vissza.

De persze konkrétumokat nem mondasz, pedig elfogadom a tényeket. Nem a szubjektív belemagyarázásokat, hanem tényeket. Arról, hogy az állam és az önkormányzatok időnként késve fizetnek a beszállítóknak, a szocik alatt is sokat olvashattunk, közismert. Sőt, ez bizony gyakran előfordul a privát szférában is, most új dolgot mondtam? Azt gondolod, rajtad kívül még soha, senki nem fizetett be úgy ÁFA-t, hogy a vevő lófaxot sem fizetett még? Ha ennek a körülménynek a tudatában bevállalsz olyat, amit nem tudsz megfinanszírozni, ha a fizetésképtelenné válsz mert van olyan ügyfeled aki nem fizet időben, akkor az kinek a hibája? Nehogy azt akarjad már elhitetni, hogy vállalkozóként ebben a másokat okolós stílusban viszed az ügyeidet...

feketeesfeher 2013.12.15. 19:41:28

@zobod:
"Ha az állami megrendelésekből élsz"

Nem abbó élek.

Szart se fogadsz el, nemhogy tényeket.
Nem az Áfa-ról beszéltem, nem a holdudvarokról.
Nem szubjektív belemagyarázásokról, hanem konkrét táényekről.

Amik téged persze érthetően nem érdekelnek.
Csak akkor mondd ezt, és ne terelj minden más felé.

feketeesfeher 2013.12.15. 19:42:55

@zobod:

De te tényleg szart sem tudsz arról, mi folyik a valóságban.

feketeesfeher 2013.12.15. 19:45:16

@zobod:

Ja, és ami vicces.

Te nem azt mondod, hogy tegyük jobbá, hanem azt, hogy törődjünk bele.

És itt van kettőnk között a nagy differencia.ű

egyenlítő 2013.12.15. 19:47:28

@Kolb Ace 2: A Közgépnek kifizette a Margit és a szolnoki gyalogos hidat is!

egyenlítő 2013.12.15. 19:54:38

@$pi$: Késő van már. Aludd ki magad.

kvadrillio 2013.12.15. 19:58:44

tényleg hová kellenek Magyarországon mérnökök ? aA WELLNESSEKBE ? EÜ.TERMÉKEK TERVEZÉSÉHEZ , A SZÁLLODÁKBA ? BERENDEZÉSEK TERVEZÉSÉHEZ ? AZ ÉPÜLŐ STADIONOKBA ? SZINTÉN BERENDEZÉSEK TERVEZÉSÉHEZ ?
A GYÁRAK MEGSZÜNTEK A RENDSZERVÁLTOZÁSSAL.IPAR JÓSZERÉVEL SZINTÉN MEGSZÜNT.
A KFT-K, KKT-K NAGY RÉSZE NEM TART IGÉNYT A MUNKÁJUKRA.
A SZÁLLODÁKBA KIJÁRÓ SZÁMITÁSTECHNIKUSOK, ÚSZÓMESTEREK, DIETETIKUSOK, MASSZŐRÖK, HELYI ORVOSOK (SOK ORVOS AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBÓL MÁR RÉGEN IDE IGAZOLT ÁT !!!, MEG A WELLNESSEKBE ! NOMEG A MAGÁNKLINIKÁKRA ! :) KELLENEK MÉG JOGÁSZOK AZ ITT MEGFORDULÓK ÜGYES-BAJOS DOLGAINAK INTÉZÉSÉHEZ,...OCCT KIFÚÚÚÚÚJT ! :o)
JAHHH...MÉG A TURIZMUS OHH ! NO, MERT MEGSZERVEZNI IS KELL AZ IGÉNYBE VEVŐK CSOPORTJAIT, EGYÉNEKET....AKIK EZT A SOK KÉNYEZTETÉS IGÉNYBE VESZIK ! ( PERSZE NEM A MAGYAROK EZEK, HANEM IZRAELIEK, OROSZOK ÉS EGYÉB NÉPFAJOK ! A MAGYAR 5-6 MILLIÓJÁNAK ELÉG, HA LEVEGŐT TUD VENNI !)
HOVA IS KELLENE MÉG MÉRNÖKÖK MANAPSÁG ?
talán az autó összeszerelő külföldi cégekhez, összeszerelő ....... MUNKÁSNAK MEHETNEK.....

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.15. 19:59:47

@♔bаtyu♔: Te légyszíves ne komcsizz. Most dicsérted meg a kádárista megoldást baszod, amellett tapsolsz, hogy lassan már a WC-k is az állam kezében vannak... és képes vagy azt lekomcsizni, aki ezt ellenzi?

Tudod te egyáltalán mit jelent az a szó?

kvadrillio 2013.12.15. 20:00:36

JAJJJ...majd elfelejtettem....mi is épül még. Masgyarországon..hát a templomok !!!
nu ezekre a helyekre is kell mérnök, hacsak nem akarják, hogy idő előtt összedőljenek ! :)))

kvadrillio 2013.12.15. 20:02:30

@kvadrillio: ..de a legjobb, ha a mérnökök elvégeznek egy krupié tanfolyamot és elmennek egy kaszinóba dolgozni...:)
persze, ha már be nem töltötték előre a helyet előttük !

jo20000 2013.12.15. 20:04:21

A mostani rohadtak mindent lenyúlnak, vagy tönkretesznek. Nem nagyon van menekvés. Ami a szemük elé kerül, annak vége. Ami megtetszik neki, az meg az övék lesz. Az államosításnak adott esetben lehet értelme, ahogy a privatizációnak is éppúgy. A jelenlegi kisajátítási forradalom rémes. Az elmútt 8 év miatt lehet hogy összeszedtünk 8-15 év hátrányt, most meg bekapunk vagy negyven mínuszt. Gazdaságilag mínusz húszat, társadalom lélektanilag meg mínusz harvanat. Van, akinek ez megéri, meg olyan is, akinek ez tetszik.

zobod 2013.12.15. 20:05:18

@feketeesfeher: én meg az ÁFA-ról beszéltem, mert azon hepciáskodtál hogy nem fizetett neked az állam/önkormányzat. Ilyen piaci viszonyok közt is van, hogy nem fizet időben a megrendelő. Meg olyan is, hogy a beszállító nála dolgozó embereinknek szépen megmutatja a kiszámlázott napidíjat, mondván hogy dolgozzon vele annak 60%-áért, majd mikor az ostoba állat válasza igen, akkor szépen kirúgja a szállítót. Meg mikor a projekt kész, akkor az isten marháit akik lelépésük után megbízásiban dolgoztak vele, azoknak is megköszöni és ágyő. Ez mind a mindennapok része, igen, az ember beletörődik, alkalmazkodik és boldogul. Persze a neten bátran lehetsz forradalmár és világmegváltó.

Viszont el is olvashatnád a linkelt Magyar Közlönyt, abban egy szó nincsen arról, hogy innentől kezdve nem lehet privát cég konzorciumi tag. Akkor meg, miről beszélünk? Az irány az, hogy az EU pénzek felett diszponáló hivatal vagy minisztérium vagy mit tudom én ki magának akar kompetenciát építeni pályáztatás, tervezés, projektmenedzsment témában. Jogában áll. Hogy kivitelezhető-e minden esetben? Kétlem. Pl. Paks bővítését alighanem a Rosatom esetleg az Areva/Siemens fogja tervezni, nem a Nemzeti Nyomottvizes Reaktor Tervező és Kivitelező zRt. Ha tényleg nélkülözhetetlen és/vagy nagyon specializált szaktudást vagy terméket viszel be valamibe, akkor leszel konzorciumi tag, annak minden felelősségével. Még az is meglehet, könnyebben jutsz pénzedhez.

Reggie 2013.12.15. 20:10:56

A projectdokumentaciok osszeallitasa es a vegrehajtas tamogatasa szerencsere nem jelenti azt, hogy tervezni is fognak. Inkabb arrol van szo, hogy egy kezbe akarjak osszefogni a tervezes folotti szinteket. Nyilvan rendesen le akarjak folozni a penzeket, de a tervezest kompetencia hianyaban nem tudjak megcsinalni.

panelburzsuj 2013.12.15. 20:34:38

@Reggie:
hirlevel.egov.hu/2013/10/12/a-kormany-hatarozata-a-2014-2020-as-europai-unios-programok-lebonyolitasanak-alapelveirol/

Az európai uniós forrásból megvalósuló projekteket a projektötlet megszületésétől a projekt megvalósulásáig, különösen a pályázati dokumentáció összeállítását, valamint a projektek végrehajtásának támogatását felkészült szakértői bázison alapuló állami kapacitások megteremtésével kell biztosítani a következők szerint:

megyei jogú város és megyei önkormányzatok esetében önálló, saját erőforrások biztosításával;

az ágazati szervezetek, minisztériumok esetében állami (központi) kapacitások biztosításával;

helyi- és nemzetiségi önkormányzatok, állami cégek esetében állami (központi) kapacitás biztosításával;

az így kiépített humán kapacitások kisvállalkozók és bevett egyházak számára történő igénybevételét is biztosítani kell.

Olvasd csak a sűrejét:

"Az európai uniós forrásból megvalósuló projekteket projektötlet megszületésétől a projekt megvalósulásáig ... állami kapacitások megteremtésével kell biztosítani"

panelburzsuj 2013.12.15. 20:41:34

@panelburzsuj:
És ahogy a napokban arról hírek születtek: a pályázati rendszert kezelű EMIR-kódok működtetéséhez szükséges "kompetenciák" átadását is igen hathatós érvekkel - (pl: fegyveres NAV-alkalmazottak látványos fölsorakoztatása) - igyekeztek megtámogatni.

na4 2013.12.15. 20:42:22

Kedves mérnökök, semmi para, irány a külföld!

egyenlítő 2013.12.15. 20:59:28

@na4: ...és az utolsó kapcsolja le Paksot!

úgyiselfelejtem 2013.12.15. 21:12:42

@na4: És mi van azzal, akinek itthon mégis szüksége lenne egy mérnökre? Megtervezni az épületgépészetet? Megterveztetni a tetőcserét? A számítógépes hálózatot? Ezeket majd megcsinálja a szaki okosba'? Vagy az állami tervezőiroda egyenterveiből lehet választani, aztán valami majd lesz?

Kolb Ace 2 2013.12.15. 21:40:46

@egyenlítő:

És abból a híd építői mit láttak? Semmit. Elhozhatok a szalonból úgy egy Ferrarit, hogy a haveromnak utalom át a pénzt? Végülis fizettem, csak nem annak akié a cucc.

úgyiselfelejtem 2013.12.15. 21:54:26

És az volt már, hogy a kormány szépen APRÁNKÉNT, felőrli a népet? Mindig csak annyit, amennyire a többiek csak legyintenek. Pár példa, ami eszembe jut:
- trafikosok,
- boltosok(pénztárgép mizéria),
- tankönyvkiadók(és a tankönyvírók),
- Takarékszövetkezetek (beléptek vagy megszűntök),
- bankok (bankadó, árfolyamgát és társai),
- szolgáltatók (a rezsidémon gazdái)
- multicégek (ha velük van, akkor az "nemzetközi nagyvállalat"),
- iskolák(KLIK, kiskorúsítás)
- tanárok (adminisztrációba fojtás, béremelésnek reklámozott munkaidőemelés: az órabér gyakorlatilag maradt, vagy csökkent, vizsgára kényszerítés, smasszeri felügyeltetés, kötelező kamarai tagság, vagy mifene)
- infótanárok(óraszámok csökkentése, hisz a diákok már mindent tudnak)
- tesitanárok (mert embertelen körülmények közt kell rengeteget dolgozni)
- újságok, akiket bármiért perelni lehet
- online média, akik felelősek a kommentelőkért VAGYONILIAG!!!
- a nyelvtanárok, akiknek a balfasz törvényhozók (úgy néz ki nem készakarva) megszüntetik a törvényes vállalkozásukat
- gazdálkodók, akik helyett budapesti egyetemisták nyertek a földpályázatokon
- szoftverfejlesztők, akik programjai helyett 1darab állami támogatott került(Magiszter)
- könyvtárosok (akik helyett közmunkás is jó lesz)
- más munkások, akik helyett a sokkal olcsóbb közmunkások dolgoznak
- az őstermelők, akiknek kötelező az új kamarába belépni, és befizetni a tagdíjat MINDEN termelői ágazata után
- aztán most a pályázatokban részvevő mérnökök(cégek)

Most ennyi jut eszembe, de biztos van van még.
Aztán ki lesz következő?
A nagyszájú villamosmérnök? A külföldre dolgozó programozó? A vállalati felsővezető?
Mi lesz, ha kitalálják hogy a magyarországban dolgozó összes mérnök egy Magyar Nemzeti Mérnökiroda alkalmazottja lesz, és majd ők jól bérbeadják, amennyiért akarják? Persze kötelező jelleggel, aki nem tartozik hozzájuk, az nem végezhet ilyen típusú munkát.

Egy filmben hallottam (Dante pokla):
"Ha egy békát a forró vízbe dobnak, akkor kiugrik. Ha viszont hideg vízbe teszik, és lassan felforralják, akkor ott marad és megfő."

Itt most mi vagyunk a békák.

A kormányzás 1*1-ében is benne van, hogy sok apró lépésben kell bevezetni a baromságokat, és akkor eltűri a nép, pláne ha van ellenségkép, akiket utálni lehet.

Így volt az afgánoknál, Pakisztánban, Iránban, Irakban, Kubában, stb.
De a rómaiaknál is: Divide et impera.

Addig kellene valamit csinálni, amíg amíg nem késő. Ha még nem az...

egyenlítő 2013.12.15. 21:58:07

@Kolb Ace 2: De a Közgép megkapta, ami járt neki nem? :-)

úgyiselfelejtem 2013.12.15. 22:00:50

Az most jutott eszembe, hogyha minden pályázatot állami cég csinál(tervez), akkor a főnök lekérheti az adatokat, és alakíthatják a terveket úgy, hogy a kiszemelt nyerjen.
Aztán meg lehet osztozni a hasznon (persze nem a mérnökökkel, ők közbérért terveznek ezután)

Hannibal ante portas 2013.12.15. 22:13:15

Ez így, ahogy van egy felháborítóan mocskos írás. Ugyanis egyetlen konkrétum sincsen benne, csak sok "ha" meg "lehetséges". Ennek következtében, mint magyar mérnök, szakmérnök és kamarai tag, kikérem magamnak ezt az inszinuáló, rágalmazó, ezért alapvetően hangulatkeltés céljából megírt szöveget. (Volna néhány ötletem, hogy melyik pártszékházban írták.) Boldogabb országokban ezt rémhírterjesztésnek hívják, sőt van ahol ilyesmiért halálbüntetés jár. Mivel nálunk ez nem így van, hála a demokráciának és szólásszabadságnak, ezért minden idióta (pl. a blog alkotója) fölcsippentvén néhány szófoszlányt rögtön a ventillátorba ürít, hogy aztán mindenfelé szétfröccsenjen. Szégyenletes tevékenység.

feketeesfeher 2013.12.15. 22:15:12

@zobod:
"Viszont el is olvashatnád a linkelt Magyar Közlönyt, abban egy szó nincsen arról, hogy innentől kezdve nem lehet privát cég konzorciumi tag. Akkor meg, miről beszélünk?"

Arról, hogy egy ostoba rendszert akar kiépíteni a kormányzat. Arról.

Gábor2000 2013.12.15. 22:15:16

valaki fel tudná sorolni az állami tervező cégeket ?

Gábor2000 2013.12.15. 22:16:22

érdekelne mert én már régen találkoztam ilyennel

feketeesfeher 2013.12.15. 22:17:18

@Hannibal ante portas:
+Ugyanis egyetlen konkrétum sincsen benne, csak sok "ha" meg "lehetséges"."

A kormány tervezetében sincs sok konkrétum, pusztán annyi, hogy államosítaná a tervezést.

Gábor2000 2013.12.15. 22:17:58

vagy legalább néhányat

feketeesfeher 2013.12.15. 22:18:55

@Gábor2000:
"alaki fel tudná sorolni az állami tervező cégeket ?"

jelenleg... öööö ......

Jövőben?
Állami Tervező Intézet Simicska Lajos részlege.

Gábor2000 2013.12.15. 22:23:55

ööööö.....hát az nem sok

vagyis a jövőtöl kell rettegni ?

feketeesfeher 2013.12.15. 22:27:35

@zobod:

Csillagom.

Arról beszéltem, hogy a piaci eszközökön jóval túlterjeszkedő módon próbálnak egyesek az állam segítségével pozíciókat fogni.

Ki nem fizetett számlákkal, folyamatos baszkurálással.

Mi ebben neked a hihetetlen?

Hogy a fideszben nincsenek gátlástalan vadbarmok?
Elárulom. Vannak. És vannak olyan kapcsolataik, amelyek 200 milliós nyereségért gondolkodás nélkül basznak szét bármit, ami az útjukba kerül.
Mert megtehetik.

feketeesfeher 2013.12.15. 22:28:22

@Gábor2000:
"vagyis a jövőtöl kell rettegni ?"

Mástól mitől?
A múlt nem annyira veszélyes.

Gábor2000 2013.12.15. 22:29:54

akkor egyenlőre nyugodtan hajtom le a fejem
ezt már ismerem, annak idején a fasiszta revizionista Antal Józsitól kellett rettegni, legalább is Vámos Miklós szerint, aki azóta is összepakolva távozásra készen áll

feketeesfeher 2013.12.15. 22:31:06

@Gábor2000:
"akkor egyenlőre nyugodtan hajtom le a fejem"

Tedd azt.
Nincs ezzel semmi gond.

Mi tovább szervezzük a fegyveres ellenállást.

Gábor2000 2013.12.15. 22:33:40

@feketeesfeher:
az olcsó pénz mindig is nagyon kapós volt
gondolom ez a fidesz alatt is így van

Gábor2000 2013.12.15. 22:36:42

azt hiszem el kellene végre szakadni az állami csecsektől és a saját lábra állni
nem olyan nagy dolog ha tehetség és munkakészség is van hozzá

feketeesfeher 2013.12.15. 22:39:17

@Gábor2000:
"azt hiszem el kellene végre szakadni az állami csecsektől "

Ja, egy vasúti pályatervezőnek ez könnyen megy, hisz tele a piac magánmegrendelőkkel.

Gábor2000 2013.12.15. 22:40:42

elvégre kapitalizmus van
ha festő vagy, akkor olyan képeket kell festeni amit el tudsz adni
ha mérnök vagy, akkor olyan tudással rendelkezni amire szügség van és biztosan lesz munkád
ha itthon nem, akkor a szomszédban, s ha ott sem akkor messzebb
kicsi a világ és a gazdaság globális, mi a csodától kell így beszarni ?

Gábor2000 2013.12.15. 22:41:57

vagy tán az okosság hiányos ?

feketeesfeher 2013.12.15. 22:42:48

@Gábor2000:

Mondsza csak, te mivel foglalkozol?

Gábor2000 2013.12.15. 22:46:04

@feketeesfeher:

mi az hogy vasúti pályatervező ?
ne viccelj már !
nehogy már ezt tanultad a BME-n öt évig
ez olyan mintha ausztrál ugróegér pszichológus lennél és csodálkoznál, hogy nem téged alkalmaz az állatkert

Gábor2000 2013.12.15. 22:47:22

@feketeesfeher:
építőiparban tervezéssel foglalkozok

feketeesfeher 2013.12.15. 22:49:27

@Gábor2000:
"mi az hogy vasúti pályatervező ?"

Innentől nincs több kérdésem.

Gábor2000 2013.12.15. 22:52:12

az igaz, hogy nem vasúti pályatervezéssel, de egy-két hónap után belejönnék abba is ha az lenne az egyetlen lehetőség

feketeesfeher 2013.12.15. 22:53:43

@Gábor2000:
"de egy-két hónap után belejönnék abba is"

Hülye.

Gábor2000 2013.12.15. 22:55:06

@feketeesfeher:
hát akkor csak várd a csodát

Gábor2000 2013.12.15. 22:59:50

@feketeesfeher:
ez a hülye, ez egy igazán nyomós érv volt
teljesen összeomoltam alatta

na minden jót !

remélem ha sikerül a fegyveres ellenállás, akkor majd megadja magát az ellenséges vasúti pályatervező társaság és a tiéd lesz konc

egyenlítő 2013.12.15. 23:28:08

@Gábor2000: Tudod, az embernek nagyon sok hibát kell elkövetnie ahhoz, hogy valamiben szakértő legyen. Egy-két hónap alatt a műszaki rajzoló szintet lehet elérni.

Persze annak idején a munkásigazgatók is jól beváltak, amikor a megbízhatóság volt az első szempont. A zöldhatóság igazgatója is milyen jól teljesített mostanáig.

panelburzsuj 2013.12.15. 23:42:43

@feketeesfeher:
Mivel foglakozik ez a derék diplomás?

Szügséggel.

Szükségből.

Hannibal ante portas 2013.12.16. 00:23:48

@egyenlítő: @feketeesfeher:
hol szerepel itt államosítás? Elég jó a fantáziám, de nem sikerül rátalálnom: www.evosz.hu/hirek/c796.pdf
Azután: ez egy kormányhatározat, amelyre vonatkozóan így szól a h. államtitkár:
"A Miniszterelnökség fejlesztési irodát vezető helyettes államtitkára, Homolya Róbert a tanácskozás végén elmondta: a kormányhatározatban leírtak végrehajtására vonatkozó eljárásrendek még nincsenek kidolgozva, minderre jövő év nyaráig van idő, s ebben az egyeztetési folyamatban a mérnöki kamara is aktívan részt fog venni. A cél ugyanis az – fogalmazott Homolya Róbert –, hogy a következő uniós költségvetési-támogatási ciklusra a mainál hatékonyabb beruházási-fejlesztési rendszert rakjunk össze közösen."

Watchdog 2013.12.16. 07:13:34

@Hannibal ante portas: "hol szerepel itt államosítás?"
Az 5. pont utolsó mondatában - amennyiben a "tervdokumentáció összeállítása" nem kötészeti munkát jelent...

Hannibal ante portas 2013.12.16. 08:28:10

@Watchdog: Nem éppen, az inkriminált mindat eléggé egyértelmű, és jó néhány nagy állami beruházásnál éppen ez hiányzott, azzaz ennek hiánya eredményezte a zavarosban való halászás és a pénzek lenyúlásának kíváló lehetőségét.
"A közszféra kedvezményezettek esetében állami, belső kapacitás kiépítése szükséges a projektmenedzsment feladatok ellátására. A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg." Szó sincs itt tervezésről, netán államosításról, vagy állami tervezőintézetek létrehozásáról. Ráadásul szó sincs még semmiről sem, mert egyetlen részlet sincs még kidolgozva, de a kidolgozásban teljes jogú résztvevők lesznek a kamarák, már ha azt teszik, ami a feladatuk: a mérnökök érdekeit védik.

egyenlítő 2013.12.16. 08:31:24

@Hannibal ante portas: Az MMK egy évi munkával összeállított egy javaslatot, amelyből egy bekezdés sem került be a kormányrendeletbe. Na de majd most!

Az eddigi konzultációk (a többi kormány alatt is) úgy zajlottak, hogy megküldték véleményezésre a tervezeteket lehetetlen, 1-2 napos határidővel, és soha nem vették figyelembe a javaslatokat. Gondolod, hogy most másképp lesz? Talán, ha a diákok módjára a mérnökök is megszállnák a Lendvai utcát.

feketeesfeher 2013.12.16. 16:22:56

@Hannibal ante portas:
"de a kidolgozásban teljes jogú résztvevők lesznek a kamarák"

Ne röhögtess.

Acmee 2013.12.16. 18:09:23

Bár nem tudom, hogy valaki leírta-e előttem, elég hosszúra nyúlt a kommentfolyam.

Valahogy úgy fog kinézni, hogy:
Az egységsugarú, nagy nehezen államvizsgán átrugdosott hülyék -- akiket a versenyszféra kiköpött magából -- fognak ezekbe a tervezőirodákba beülni. Mivel az egységsugár adott, így ők lesznek a legnagyobb arcú mérnökök az országban, holott egy koszlott budit nem fognak tudni normálisan megtervezni.

Watchdog 2013.12.16. 21:05:11

@Hannibal ante portas: "Szó sincs itt tervezésről, netán államosításról, vagy állami tervezőintézetek létrehozásáról."

Hát akkor miről van szó?

"Ráadásul szó sincs még semmiről sem, mert egyetlen részlet sincs még kidolgozva, de a kidolgozásban teljes jogú résztvevők lesznek a kamarák, már ha azt teszik, ami a feladatuk: a mérnökök érdekeit védik."

Tehát a 1793/2013. Korm. határozatban egy szó konkrétum sincs, egy lila füstköd, és csak a sötét lelkű, paranoid mérnökök látják bele az alaptalan félelmeiket. A normálisabbja kidolgozza a részleteket a kamaráján keresztül, ami ugyan már megtörtént, csak lesöpörték az asztalról. Persze csak azért, mert a sok mérnökösködés a végrehajtási utasításba talán majd jobban fog passzolni, mint a határozatba. Vagy oda sem...
A lényeg, hogy megtaláljuk a kiosztott helyünket a NER-ben:
"Tiltott": EU pénzre pályázó maszek.
"Tűrt": piacról élő maszek.
"Támogatott": EU pénzre pályázó állami.

panelburzsuj 2013.12.16. 21:21:49

@Acmee:
Sok variáció lehetséges: nekem reálisabbnak tűnik, hogy néhány pályázatokon felhízott nagyarcú vezető tervező beül az államiba főnöknek - és körülveszi magát eddig meghajszolt kuliként, vagy épp ellenkezőleg: tengő-lengő, állástalan kezdőkkel, továbbá a tönk szélén billegő, sínylődő kisebb maszekokkal.

Makrancos független irodák helyett kezes szakmánkénti janicsárképzők.

Hannibal ante portas 2013.12.16. 22:28:35

@Watchdog: ha lennél szíves elolvasni a rendeletet és az MMK valamint a MÉK tudósításait erről, akkor lenne értelme miről beszélni veled. De te is azok közé tartozol, úgy tűnik, akit a tények nem zavarnak. Lényeg egy kis hangulatkeltés, minél szarabb, annál jobb. Valamit mindig kell keresni, amivel kötözködni lehet, és aki keres az talál. Azazhogy bárki bármikor bármibe és bárkibe beleköthet, ez nemzeti sport nálunk. Ehhez még stadionokat sem kell építeni, bőven megfelel a kies magány. Még így is akadnak szurkolók.

Watchdog 2013.12.16. 22:53:28

@Hannibal ante portas: Sajnos nincs közös témánk, ezért nem tudunk miről beszélgetni.

Hannibal ante portas 2013.12.16. 23:05:04

@tremoló: legyél erős, az Audit és a Mercedest is külföldi tervezőirodák tervezték. a magyar irodák csak honosították a terveket. Részmunkákat, kiviteli terveket, részletterveket pedig odakint bejegyzet hazai irodák terveztek - a kinti tervezői díjak töredékéért.

konrad77 2013.12.16. 23:17:55

@vitalis06: Kedves Barátom! Jártál te már házban mostanában? Vannak ott tartószerkezetek, villanykapcsolók, szellőztetőgépek, felvonók, meg ilyesmik. Szerinted azokat ki tervezi? Az építész?
Mondok még valamit. Vonatkoztassunk el a magasépítéstől. Utak, vasutak tervezése, árvízvédelmi tervek, szerinted ezeket is az építészek tervezik? Nem, kedves barátom. Itt egy qrva nagy lenyúlásnak vagyunk tanúi ismét. ÁLLAMOSÍTÁS, mert pl. infrastruktúra beruházás 100%-a állami, a magasépítési piac pedig egyre szűkebb. Nem, nincs 15%-os növekedés itt, mint a pártmédia harsogja. Ez az egész a mi halálos ítéletünk. Csak egy példa: AutoCad egy felhasználós példánya nettó másfélmillió forint, az éves frissítés pedig kb 200k. És ez még csak a program. Vegyél hozzá gépet, fejleszd, legyen plottered, irodád, meg valamilyen gépkocsid, mert itt vidéken nem jár öt percenként a BKV. Szóval tapsikoljál hogy qrv sokan vagyunk. Azután, meg ha valamilyen litván vagy kínai szerencsétlenség megtörténik nézz magadba.

tintamin 2013.12.17. 01:40:56

A mérnökök nem fognak vergődni, az eszesebbje már biztosan tudja, melyik országban találja meg első munkahelyét. Ami biztosan nem Magyarország lesz. A hülyébbje meg beül az állami tervhivatalba.

Emellé még rakjuk be az iskola- és tankönyvállamosítást, és megvan a jövő igazán buta (nemsokára egypárti) országa...

feketeesfeher 2013.12.17. 07:19:09

@Hannibal ante portas:
"legyél erős, az Audit és a Mercedest is külföldi tervezőirodák tervezték"

Ne beszélj már légbőlkapott hülyeségeket.
Fogalmad sincs arról -neked se meg a kormányzati nagykutyáknak se- hogy a szakma hogyan működik.

Hannibal ante portas 2013.12.17. 17:57:30

@feketeesfeher: hogy egy kicsit árnyaljam a magabiztos vélekedésedet: 1974 óta a szakmában dolgozom, diplomás mérnök vagyok, kamarai tag, tervezői névjegyzékben. Az összes fontos szakterületet bejártam: mint tervező (valamikori állami tervezőintézetnél), kivitelező, beruházó, s a kultúrális területen is megfordultam. 24 éve egy kőkemény profitorientált, prémium termékeket gyártó és értékesítő multinál vagyok, sokféle területen itt is, de az utolsó 6 évben kifejezett megaprojektekkel foglalkoztam, mint pl. Metro4, Mercedes, Audi, stb. Szóval, talán elhiszed, meglehetős rálátásom van ezekre a dolgokra, vagyis van némi fogalmam, hogy hogyan működik a szakma. Márha persze ugyanarra gondolunk, mert pl. a kisállattenyésztéshez lövésem sincs, a nagyobb állatokhoz mégkevésbé.

Gábor2000 2013.12.17. 17:59:56

@Hannibal ante portas:
legyél erős...
Sok mindent hallottál már össze-vissza, de igazándiból nem tudod, hogy hogyan is működik ez az egész tervezősdi. Az Audit és a Mercedest (mármint a gyárat) sem csak külföldi tervezőirodák tervezték. Természetesen külföldi tervezőirodák is végeztek benne feledatokat, főleg a tervezés igen kezdeti szakaszában, mert azért valamiből ki kell indulni. De lehet, hogy te nem hallottál még arról, hogy nálunk csak az itteni kamarákba bejegyzett mérnökök tervezhettek eddig építményeket. Pontosan ezért el is kaszáltak bennünket az Eu-ban ha figyeled a híreket. Viszont teljesen nyugodt lehetsz, amit csak lehetett azt itteni mérnökök tervezték az Audiban és Mercedesben. Márcsak azért is, mert lényegesen olcsóbbak mint mondjuk a németek. De ha nem hiszed, küldhetek neked néhány száz tervek történetesen ezekből a projektekből.

panelburzsuj 2013.12.17. 18:05:33

@Hannibal ante portas:
"diplomás mérnök vagyok"

diplomátlan is van?

(A tudákos, ákombákom, gugliwiki szöveged magáért beszél. Mármint valódi mérnököknek...)

Gábor2000 2013.12.17. 18:22:52

@egyenlítő:
Sajnos ki kell, hogy ábránditsalak.
A mérnök nem úgy keletkezik, hogy először betéved az utcáról aztán műszaki rajzoló lesz egy-két hónap alatt, majd amikot kirajzolta magát, akkor átvedlik ménöknek.
Amikor a mérnök kijön a BME-ről, akkor a műszaki rajzon már régen átesett, s akár mérnöki feladatra is képes már.
Amikor én végeztem, akkor az építőmérnöki karon
szerkezetépítő
út-vasútépítő
vízépítő
és geodéta szakok voltak.
A végzés után az első három felsorolt szak között az átjárás munkahelytől függően természetes volt, sőt még a szerkezetépítők és az építészek között is. Vagyis ha valaki azt mondja magáról, hogy ő kizárólag vasúti pályaépítő, akkor ne csodálkozzon, ha ezzel levágta magáról a lehetőségek túlnyomó részét.

Hannibal ante portas 2013.12.17. 18:24:52

@Gábor2000: nem hallomásból tudom, hanem személyes tapasztalatból.
Küldjek én is néhányat? Mármint a tervekből? Azt a korábbi kommentemben is írtam, hogy a reészlettervek és a kiviteli tervek itthon készültek - a generáltervezők megbízásából. De a tervet a német tervezőcégek jegyzik. Sorolhatnám a neveket, de nem teszem. egyébként sem ez a lényeg, hanem a kiindulópont: a mérnökök és a tervezők "államosítása" kapcsán összehordott rengeteg szamárság.

Hannibal ante portas 2013.12.17. 18:29:33

@Gábor2000: a többihez: pontosan ismerem az itthoni tervezők és a kamarák helyzetét, lévén magam is kamarai tag. Azt a problémát is, amit a bejegyzési kötelezettség és a magyar nyelv ismeretének megkövetelése -szerintem egyébként nagyon helyesen - jelentett az EU - val való vitában.

Gábor2000 2013.12.17. 18:39:12

@Hannibal ante portas:
Abban teljesen igazad van, hogy itt most a lényeg ez a rengeteg szamárság amit itt összehordtak a rettegők és az állam csöcsein lógók.
De azt tényleg nem tudod jól, ha azt hiszed, hogy itt 'csak' kiviteli és részlettervek készültek. Persze ez a 'csak' ez tulajdonképpen a tervezés legnagyobb része.
Ugyanakkor készültek itt előtervek és engedélyezési tervek is. A saját kezemmel is. Az meg egy teljesen természetes dolog, hogy a pld. a Mercedes nem egy tízfős kis magyar céget fog a generáltervezéssel megbízni, hiszen egy ipari épület kiinduló pontja az a technológia, s ennek a tervezése mindig is ott fog maradni a megrendelő közvetlen környezetében.

Hannibal ante portas 2013.12.17. 18:39:53

@panelburzsuj: igen, van. Diplomás mérnöknek szokták nevezni az egyetemen végzett mérnököket. "(A tudákos, ákombákom, gugliwiki szöveged magáért beszél. Mármint valódi mérnököknek...) " Ezt talán bővebben kifejthetnéd. S kik a "valódi mérnökök", szerinted?

Hannibal ante portas 2013.12.17. 18:49:39

@Gábor2000: kérlek, hidd el, hogy eléggé jól ismerem ezekben a projektekben résztvevő tervező cégeket és sok-sok emberrel összehozott az elmúlt években a sors, meglehet, veled is. Meglehetősen sokat dolgoztam én is ezeken a projekteken. Nem az itthoni, magyar mérnökök kevesebb értékét akartam bemutatni a bejegyzésemmel, hanem éppen a hazai tervezők, tervezőirodák, mérnökök kiszolgáltatottságát. Jó néhány tárgyalást ültem végig, ahol a kollégáink sokszor teljesen lehetlen helyzetbe kerültek a maximális elvárások, (minőség, határidők) ugyanakkor a nyomott árak miatt. Tervezők is és kivitelezők is.

Gábor2000 2013.12.17. 18:53:16

@Hannibal ante portas:
Abban is tökéletesen igazad van, hogy a a diplomás mérnök az az egyetemet végzett mérnök, s a főiskolás meg az üzemmérnök.
De az elmúlt évek 'diplomát mindenkinek' őrülete ezt az 'apró' kis különbséget elmosni igyekszik. Vannak akik elhiszik, hogy csak döntés kérdése a diplomások aránya. Persze az tud lenni ha a színvonal a béka segge alá süllyed. S közben meg keletkezik számolatlanul a sok szerencsétlen aki nem alkalmas semmire sem és elhiszi magáról, hogy ő már diplomás mert valahogy átvergődött valami felsőoktatáson.

Gábor2000 2013.12.17. 18:56:56

@Hannibal ante portas:
Persze, így van ez, aki fizet az rendeli a zenét. De ugyanígy van ez minden más projektnél is. Akár egy családi háznál is.

Gábor2000 2013.12.17. 19:01:51

@Hannibal ante portas:
De ugyanez van akkor is ha kifelé, külföldre tervezünk valamit. Vagyis ha megy helyiek nélkül, akkor megcsináljuk magunk, ha nem megy, akkor meg az ottaniak lesznek az alvállakozók.

Gábor2000 2013.12.17. 19:09:38

@Hannibal ante portas:
Sajnos még nagyon sok időbe telik, amíg megtanuljuk mindannyian, hogy dolgozni kell, sokat és gondosan. Aztán mikor már ez lesz egyszer a természetes, akkor az egész országnak is sokkal jobb lesz a helyzete. De ez 40 év mismásolás után legalább két-három nemzedéket jelent.

Hannibal ante portas 2013.12.17. 19:20:36

@Gábor2000: igen, ezekkel is egyet kell hogy értsek. Jómagam éppen 1990 - ben "csöppentem bele" ebbe a nagyon kemény, pontosan meghatározott követelményeket felmutató profi rendszerbe, s bizony nem volt könnyű ennek a "szép, új világnak" a megtanulása. Mivel azonban még ma is "tartanak", úgy látszik lehet ezt sikerrel is csinálni. Persze ennek is ára van, nem is kevés.

Kuktamaki 2013.12.18. 03:22:24

Hát szomorú ez amikor hozzápiszkálnának valamihez a szakmához totál nem értő emberek, és a meglévő szar helyzetben kit pécéznek ki? A munkájukat még rendesen végző, pénzükért megdolgozó, kiszolgáltatott tervezőket. Ami épül "köz"épület, nagy ház, múzeum, turisztikai kp, stb, az EU-s pénz. Ki csalja el a pénzt? A pályázós cégek 10%ot kérnek egy tuti nyerő pályázatért, ja mert a sógor a minisztériumban, a felesége meg jogászcég. A narancsozókkal közlöm, ez 6 éve bőven így ment, nem újdonság. Az építész feladata, hogy felhazudja a költséget mert úgy a projekt nagyobb felét fedezi a támogatás utólag. Mert csak akkor kapja meg a munkát egyáltalán. Persze utána az ő hibája hogy drágább lett a projekt. Ja és kik nyerik a nagypénzeket? Akiknek már amúgy is vagy nagypénze, mert a beruházásoknak hányadát támogatja az EU. Tehát, akinek amúgy is van 2 milliárdja, nyer mellé mégkettőt, és lesz 4 milliárd értékű ingatlan. Ki nem végez rendes munkát itt? A tervező. Kitől kell elvenni az uccsó lehetőséget a rendes munkára? A tervezőtől. Kivel basszanak ki a százezer forintos fizukkal? A tervezőkkel. Ja és majd megnézem az állami cég megveszi-e majd a legális új szoftvereket? Felháborító ez az egész. A pénz nem a mérnököknél folyik el, és ha meg a munka minősége nem kielégítő, az pedig minőségellenőrzés kérdése, meg kamarai feladat....De így majd az eleve röhejes fizukat bejelentve leviszik 100 környékére nettóba, mégtöbbet csapolva a tervezőktől. És a projekt tuti nem lesz olcsóbb, csak mások fognak mégnagyobbat fölözni. Köszi, jó ötlet volt.

egyenlítő 2013.12.20. 16:51:45

@Gábor2000: Én a BME-n tanítok, úgy hogy tudom, mire képes az egyetemről frissen kikerült mérnök :-) Önálló tervező munkára semmiképpen, tehát eleinte részfeladatok megoldása és az AutoCAD és egyéb tervező programok kezelése lesz a feladata (mert hogy technikusok és műszaki rajzolók nemigen vannak manapság).

Watchdog 2013.12.23. 11:48:41

index.hu/belfold/2013/12/23/v0_a_gombhoz_varrjuk_a_kabatot/

Megtérülés: 1,45 (Főmterv kiszámolta, akkor annyi...)
Innentől nincs pofázás, végrehajtani! Vajon ki fogja tervezni?

víziborgyó (G) 2013.12.31. 02:41:52

@egyenlítő: igenis, hogy vannak technikusok és műszaki rajzolók, papíron... mert le merem fogadni, hogy aki nem gimnáziumból megy BME-re v. kitalálja hirtelen h. mérnök akar lenni, hanem egy normális műszaki szakközépből megy oda, akkor azoknak a 80%-a ismer CAD, esetleg CAM programokat, ennek megint 80%-a tudja használni is (vizsgát tett belőle), és meg vana műszaki rajzoló papírja, ami sztem már kb tényleg semmire nem jó, és van technikusija is, so technikus. ezek a fiatalok hiába ha nem is akarnak mérnökök lenni, akkor is menni fognak egyetemre, legalábbis megpróbálják, mert diploma nélkül kinevetnek kb ezen a területen. pl az AuĐiba is minden cad-cam-el kapcsolatos munkára diplomást diplomást diplomástakarítót keresnek kb., és szívemből szól az a smiley a kommentedben, mert ugyanúgy nem fognak azonnal tudni dolgozni a friss mérnökök mint ahogy bárki, és autoCADezni fognak, lehet világ életükben (jó ez most tág fogalom h. CADezni fognakxD,de a lényeget érted sztem), akkor minekgyötörték annyi infoval őket egyetemen "pár" évig, egy technikus/műszaki rajzoló munkáját miért nem láthatja el egy technikus/műszaki rajzoló?! :S
én egyébként "CAD-CAM informatikus" (is)vagyok, CNCmarósként dolgozok egyedi gyártásban (nem a zöldgombot nyomogatom..) és néha fáj, kicsit h. milyen emberek terveznek a cégünknek.
BME-vel kapcsolatban az bántott h. C++ programozásom nem volt meg 1. félévben és ezért 2. félévben nem vehettem fel az AutoCAD tantárgyat, szerintem ez nevetséges (közben arról papírom van/volt, tudtam/tudom is használni bőven olyan szintem mint ami a tantárgy teljesítéséhez szükséges lett volna. am nyilván nem a BMEhibájából váltunk meg egymástól1 év végén:D

Watchdog 2014.12.01. 17:47:04

A tervezet kimondja azt is, hogy a mérnöki kamarán kívül működő mérnököket is oda lehet majd engedni az atomerőmű bővítésének tervezéséhez.

hvg.hu/gazdasag/20141201_Szinte_titkositanak_a_paksi_bovitesnel

Diploma azért kell... valamilyen?
süti beállítások módosítása