Mint az közismert, idén a szerkesztőség pár tagja is lenézett a Bánkitó Fesztiválra. Mivel úgy érezzük, egy szempont nem szempont, én is klaviatúrát ragadtam, hogy megírjam az élményeimet. Bánk nincs messze Váctól, Vác pedig nincs messze Budapesttől, így ugye már több lehetőség is számba vehető a lejutással kapcsolatban. Benjamin-féle mazochistáknak ugye ott a „tekerj a tóra” mód, de én inkább a komfortmentes tömegközlekedés opcióját választottam.
Felszállva a vonatra kezdtem érezni, hogy egyedül unalmas lesz az út, de szerencsére minden vonatfülkében leledzik általában egy törzsutas nyugdíjas, akivel el lehet dumálni az egész utat. Pontosabban, ha jó sztorikat akartok hallani még a rendszerváltás előtti szocialista álomképről, akkor érdemes ősz hajú polgártársaink mellé leülni. Én is így tettem és egy 70-80 éves forma öregúr régi katonaságbeli történeteit hallgattam. Például azt is meg tudtam, hogy anno a barátnővel rendelkező katonák - ha a kimenő nem volt elég, - a drótkerítésen keresztül is képesek voltak bizonyítani a laktanyához látogató menyasszony jelölteknek férfiasságukat.
Bánkra tömegközlekedéssel úgy lehet lejutni, hogy vonattal elmegy az ember Vácra, ott átszáll buszra Rétságig, megeszik 2 gombóc fagyit a disznószagú cukrászdában és felszáll még egy buszra, ami már egyenesen Bánkra viszi. Nem nagy út, ráadásul Rétságról már ’Nógrád Volán’-ra átcímkézett kényelmes Volvo buszokkal lehet utazni.
Ha már eljutsz a Fesztivál területére végképp megérted mindkét szlogenjüket. Az egyik ugye a már említett: „Tekerj a tóra” – A tábor nem a tónál van, hozzáteszem nem is Bánk területén. Pont olyan messze, hogy gyalog még szar lesétálni a távot, bringával meg már optimális. A másik szlogen ugye az: „Itt szabad” - Ezt talán nem kell magyaráznom.
A tábor területén 2 tényleges színpadot találunk csupán. 50-50% esélyed van felcserélni a két helyszínt és rossz helyen keresni a rossz koncertet. Nekünk sikerült!
Két alapvető dolgot érdemes tudni a fesztiválról. Főként zsidó szervezésű és zöldnek mondja magát, azaz igyekszik védeni és felhívni a figyelmet a környezetvédelemre. Előbbi a pénteki Kabalat Shabatban és a szombati Havdalaval ki is merül, utóbbit meg a tábor és a tó területén elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőkből, a re-pohár vásárlási lehetőségéből és a számtalan kortárs képzőművészeti alkotássá alakított PET palackokból lehet sejteni. A táborban az egy főre jutó kutyák száma lassan már meghaladja a kettőt, de én inkább vagyok kutyás, mint macskás ezzel az égvilágon semmi probléma nincs. Viszont itt és most szeretném felhívni minden hippi szülő figyelmét, hogy fesztiválra NE hozzátok a gyerekeiteket, mert betépve úgy is elhagyjátok őket! Szomorú sajnos, ez itt is megesett… a kis Ancsának innen üzenem, hogy remélem előkerültek a szülei. Mert abban nem vagyok biztos, hogy ő, vagy a szülő tűnt-e el?! Az idei feszten egyébként pár kortárs képzőművész átformálta a közterületet és az ott megtalálható táblákat, kukákat. Ha versenyt hirdettek volna, szerintünk - holtversennyel ugyan, de - az R2D2 kuka győzedelmeskedett volna a Bánki-tóba installált 3 napos törpe tüntetéssel együtt.
Ez a mostani volt a negyedik Bánkitó és ezalatt a hosszú idő alatt sem jött rá még a helyi bolt tulajdonos, hogy a 3-4 fesztivál nap alatt behozhatná az éves bevétel lemaradását. A bolt ugyanis hétköznap mindössze 5-ig van nyitva, szombaton délig („és egy kicsit tovább” by: Pénztárosnő), vasárnap pedig már délelőtt zárnak. A nappali programokat mi zömmel nem találtuk, így a stégen fetrengés, kocsmában sörözés szórakozási formákkal töltöttük a napot.
A kocsma helybéliek kedves emberek, semmi különösebb bajuk a fesztiválozókkal. Érdemes például megemlíteni Halőr Urat, aki random időpontokban ugyan rá-ráordít valakire/valamire, de válasz hiányában szerintem csak azért teszi, hogy a látszatát keltse annak, dolgozik. A Nádas Camping sörözőjében pedig ott van Sanyi a helyi alkesz, akit azért tartanak, mert profin csattogtatja az ostort és helyi folklór showként vonzza a fáradt fesztiválozó tekinteteket.
Mivel ez egy kisebb fesztivál, nyilván nem dúskál annyi és olyan színvonalú fellépőkkel, mint mondjuk a Sziget, vagy a Volt. De amin mi voltunk, azzal teljesen meg voltunk elégedve. Egy Kiss Erzsi Zene halandzsa zenéje még mindig mosolyt csal az arcunkra és mozgást végtangjainkba. Németh Nemjuci fenekével csak a Plastic Heaven plastic rucis énekesnője vetekedhet. Az Irie Maffiás Sena Live Bandes koncertjére pedig, ha legközelebb megyek, viszek magammal „Libabőr” feliratú táblát, mert hihetetlen mire képes az énekesnő hangja. Idén a magát csak „belezős rakkendroll” zenekarként számon tartó Yellow Spots formációt is elhívták a fesztiválra. A hippi közönség egy tisztes 4 méterről merte csak figyelni a művérrel leöntött énekest, miközben az Oké Májkül-t adta elő. Ezért már megérte elmenni rá!
A táboron kívül a Toldi/Tószínpadon lépett fel a Puszi (Volt Csókolom) együttes. A megmaradt férfi tagok (névszerint: Prosztó, Suttyó és Tapló) zenéje a fesztiválon kívüli stégről is atomszarnak hatott, de lehet, hogy pont ez volt benne a jó. Komoly fizikai fájdalmat csak az úgynevezett Kék Halál formáció okozott. Őket még a programfüzetben sem merték megemlíteni.
Összességében a Bánkitó Fesztivál egy elég kicsi fesztivál, de épp ez a jó benne. Nincsenek nagy távok, de kábé mindenki bringával közlekedik. Az emberek kedvesek, állandóan köszönnek, ha szembejönnek veled és huhogással, vagy hangos ordítozással figyelmeztetnek, hogy hasadra süt a Nap a sátorban. Ha másra nem is, de arra jó ez a 3+1 nap, hogy elfelejtsd a budapesti forgatagot és igyál egynéhány sört a nyugiban a haverokkal.
