Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

A csillagaimban a hiba

2014.09.20. 15:06 Rents Öcsém

Előrebocsátom, hogy ez egy, az átlagosnál személyesebb írás lesz. Csütörtök este végre megtudtam, hogy ki vagyok! Sőt azt is, hogy ehhez a valakihez, vagyis magamhoz, nekem nincs túl sok közöm. Anyáméknak sem, a környezetemnek sem, a neveltetésemnek sem, sőt, még a genetika sem szólt közbe. Minden meg volt írva előre a csillagokban.

Szóval csütörtök este megtudtam, hogy ikrek aszcendens alatt születtem. Ezzel kapcsolatban a továbbiakban a Nők Lapja Café vonatkozó cikkét veszem alapul. Az aszcendens azért fontos, mert: "Hiába születünk valakivel ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon, mégis eltérő a személyiségünk." Ezen már én is sokszor agyaltam. Bár bennem felmerült, hogy ennek az oka a genetika, a családi és szociális környezet, és az a több millió különféle hatás, ami ér minket minden évben. De elvetettem. Faszság. Ami minket meghatároz, az a rejtélyes összetevő az aszcendens: „mely meghatározza a külsőnket, a stílusunkat és szokásainkat is.” Nem a fogyasztói társadalom nyomja el az egyént, hanem a kibaszott csillagok. Azok ellen meg mennyi esélyünk van, most komolyan? Vegyük pontról pontra.

Testi jellemzőim

„Karcsú, magas testalkatú, és mivel kettős jegy, ezért rendszerint légiesen könnyed, olykor már-már törékenynek nevezhető megjelenés jellemzi.” Ez mondjuk így is van. Az összes testvéremmel és az unokatestvéreim jelentős részével egyetemben. Biztos ugyanakkor születtünk mind. Ja, várj, nem.

„Az arca intelligens és kifejező, homloka magas, bőre finom pórusú, a fülei kissé elállóak.” A homlokom teljesen átlagos, a bőröm finom pórusú, mint a hold. A füleim pedig olyan szimmetrikusak, mint valami, ami nagyon szimmetrikus, de nem jut eszembe most hasonlat.

„Nyaka karcsú, karja – általában a testéhez képest – aránytalanul hosszú.” Aki légiesen könnyed annak mégis milyen lenne a nyaka?! Mondjuk a térdemet meg tudom vakarni anélkül, hogy lehajolnék.

„Idősebb korában is mindig fiatalos marad.” 18 éves korom óta őszülök.

Amit az életben fontosnak tartok

„Megtalálni a biztos fogódzót.” Általában igyekszem ülve utazni. Amúgy meg kinek nem fontos ez?!

„Annak ellenére, hogy sok minden érdekli – többek között az ezotéria, a láthatatlan világ –, mégis kritikával fogad mindent, s talán el is veti addig, amíg az tényekkel bizonyítást nem nyer.” Valóban érdekel az ezotéria, ahhoz legalábbis eléggé, hogy leírjam miért maflaság. A láthatatlan világ az mi? Az utolsó tagmondat azért trükkös, mert aki nem fogad mindent kritikával, azt hajlamosak vagyunk naivnak vagy egyenesen ostobának titulálni. Az ilyesmit pedig nem sűrűn látja be olyan ember, aki az interneten keresi önmagát.

„Ha megtalálja az igazi társát – ami nem könnyű –, akkor próbára teszi: az évek során egyre többet és többet vár tőle.” Megint. Ki nem?! Ki találja meg könnyen az igazit? Ha sokan lennének, nem lenne romantikus komédia a mozikban, akkor pedig mi értelme lenne élni ezen a planétán? És ki az, aki az évek során mondjuk egyre kevesebbet vár a partnerétől? Abban mennyi tisztelet van?

Ideális partnerem

„A Nyilas, aki hasonlóan független és kalandvágyó, mint ő, és ugyanolyan széles látókörrel rendelkezik, ezért egészítik ki tökéletesen egymást.” Hát igen, a Nyilasok a széles látókörükről hírhedtek. Amúgy hibátlan, ahogy feltűnés nélkül elveti a premisszát, hogy az Ikrek aszcendens büszke tulajdonosa maga is független és kalandvágyó. És megint ki ne akarna ilyen lenni? Azt meg pláne nem hiszem, hogy sokan beismernék maguknak, hogy egy csőlátású agorafóbiás lenne a társ, akire vágynak.

„A Nap-jegyű Nyilas a szexet játéknak tekinti, és átadja magát az önfeledt szórakozásnak, ám ha szerelmes lesz, komolyan veszi partnerét. Izgalmas tulajdonsága, hogy vad vágyainak megvalósítása mellett hajlamos a romantikára.” Ez mindenkire igaz. Az egész világon.

Öltözködési stílusom

„Nem lehet beskatulyázni, hiszen az Ikrek aszcendens öltözködik a legsokoldalúbban. Sokszor színben, anyagban és fazonban is egymásnak ellentmondó ruhadarabokat vesz föl, és a napszemüveg még borús időben sem maradhat el.” Majdnem három évig csak feketében jártam, pedig nem is vagyok rokker, csak megőrjítenek a színben egymásnak ellentmondó dolgok. Mostanra van pár fehér pólóm is. Fekete nadrágból összesen három konkrét szabást hordtam érettségi óta és minden alkalommal a sírás kerülget, mikor kiderül, hogy valamelyiket már nem gyártják és újat kell keresnem. Rühellem a napszemüveget, mert nem látok benne. Kizárólag részegen, koncertreflektorok ellen hordok.

Betegségre való hajlamom

„Szívós, és szemlátomást birtokolja az örök fiatalság elixírjét, nincs sok gond az egészségével.” Hát ez nem éppen igaz. A gimnázium alatt több ízben is rekordot döntöttem a legtöbb igazolt hiányzással, és azóta is elég sűrűn vagyok beteg.

„Ám ha egy betegség mégis ledöntötte a lábáról, türelmetlensége miatt nehezebben kúrálja ki magát, ezért akár hosszú évekig is újra és újra jelentkezik ugyanaz a probléma.” Van olyan ember, aki egy hét betegség után nincs teljesen megőrülve a tétlenségtől?!

Szerencsehozó kabalám

„A kínai sárkány, amely boldog életet, szerelmet és termékenységet hoz a tulajdonosának.” Ha lenne ilyenem, az a lánc lenne, amit érettségi után kaptam a szüleimtől. Mondjuk az tökre sárkány:

sárkány.jpg

Sárkánykabala

A végére szeretném idetűzni, hogy most tényleg nem szeretnék megbántani senkit. Ha valaki tud hinni valamiben és ez segít neki megtalálni az örömöt az életben, motivációt ad vagy bármi egyéb, az tök jó. Hajrá! Kivéve persze, ha mondjuk más színek, vallások és eszmék kiirtása képezi a hite gerincét. Az viszont kifejezetten egészségtelen, ha nem tudunk időnként a világképünk felé kritikus szemmel fordulni és akkor is ragaszkodunk az elveinkhez, ha már milliószor cáfolták őket, vagy egyáltalán nincs is alapjuk. Nem árt időnként felülvizsgálni a dolgokat. Így lehet, hogy tíz év múlva az itt leírtakról már teljesen másképp fogok gondolkodni. De egyelőre az a helyzet, hogy valószínűleg, ha végigkattintom a többi aszcendenst azokban pont ugyanennyi elem lesz, ami illik rám és ugyanennyi, ami nem. Nektek mi az aszcendensetek? Nap-jegyű Nyilasok jelentkezését várom!


3 komment

Címkék: ezotéria aszcendens

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr426714623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lhunara 2014.09.22. 10:06:50

Mérleg vagyok Skorpió aszcendenssel. Ami elvileg azt jelentené, hogy egy döntésképtelen sértődékeny hobó a jellemem, megfűszerezve némi szexmániával, és ragaszkodással mindenféle tudatmódosító eszközhöz.
Ehhez képest? Kockázatkezelő vagyok egy nagy bankban, a művészethez annyi közöm van, h könyveket olvasok, a tudatmódosítás maximuma 1 sör hetente, és ami a szexet illeti... nos, maradjunk annyiban, hogy a spontaneitás annyira távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.
A horoszkóp egy vicces dolog :D

gombakomba 2014.09.22. 13:14:37

Kedves Szerző, amiről írsz, és amivel szemben kritikát fogalmazol meg, az még mindig csak bulvár-asztrológia. Ennek tényleg ne higgy.
süti beállítások módosítása