A rendszeresebb olvasóknak talán feltűnt már, hogy meglehetősen jókat szoktunk mulatni a magyar politika abszurditásán, még akkor is, ha néha már csak kínunkban röhögünk. A Parlament új összetétele különösebb meglepetést nekünk nem okozott, ahol lejt a pálya és még ellenfél sincs, ott nem nehéz nyerni. Ami pedig valójában sokkoló az egész 2014-es történetben, az még csak nem is a még fasisztának is közepes Jobbik úgynevezett előretörése – ami amúgy önmagában inkább kérdéses, mint tény –, hanem az, hogy egyetlen ember magával tudta rántani az MSZMP Horn miatt megmenekült maradékát és eközben mégis beülhet a patkóba. Ez az ember nyilván Gyurcsány Ferenc, akit egyrészt szeretünk, mert vicces, másrészt viszont jobban utáljuk, mint egyszeri kisgyerek a kelbimbót. Előbb viszont egy elmélet, amit a napokban alkottam.
Kevés undorítóbb dög van a csótányoknál. Ott vannak mindenütt, láthatatlanul várnak a nagy pillanatra, amikor keresztbe végigszaladhatnak a padlón és a frászt hozhatják az emberre. A közhiedelemmel ellentétben csak az éhezést bírják, a szomjúságba viszonylag gyorsan beledöglenek, viszont máig tartja magát a tézis, hogy a nukleáris holokausztot csak egy fajnak van esélye túlélni, ez pedig a csótányoké. Senki nincs biztonságban tőlük, lehet akármilyen szép a konyhád, takaríthatsz minden nap, kinyálazhatod a komplett házat minden délután, valószínűleg akkor is felbukkannak egy idő után. Ilyen ez a faj. Lehetetlen megszabadulni tőlük.
De miért? Hogy van az, hogy bármelyik másik élőlényt ki lehet irtani, de a csótányokat még egy atombomba sem tudja kirobbantani a helyükről? Valamelyik nap a négyeshatoson utaztam és mellettem éppen a csótányokról beszélt két srác, nekem pedig nem volt jobb dolgom, belegondoltam. Na most. Szerintem az van, hogy a csótányok egész egyszerűen túl primitívek ahhoz, hogy kihaljanak. Egy közepesen intelligens faj is rájön arra, hogyan éljen túl a lehető legkényelmesebb módon, ezzel a szemben ezek az undorító rovarok egyszerűen túl hülyék ehhez. Ők tökéletesen elvannak abban a posványban, amit maguk köré teremtenek, köszönik szépen, nem kell nekik semmi más, csak hogy ellegyenek. Velük ellentétben a többiek rájöttek arra, hogy nem árt legalább egy barlang vagy valamilyen lakóhely, ahol minimálisan biztonságban érezhetik magukat. A biztonsággal viszont az elkényelmesedés jár és az Evolúció, ez a kíméletlen kis kurva egyből lecsap: úgy alakítja a folytatást, hogy a korábbi veszélyeket semmibe véve fejlődjünk, míg végül kis szaros lúzerekké válunk, akiket egy hétköznapi nátha is kicsinál adott esetben.
De hogy jönnek ide a csótányok? – kérdezed most félhangosan mormolva, ami egyrészt tök jogos, másrészt viszont a munkatársak előtt épp most buktattad le magadat, hogy a negyedéves gazdasági jelentés helyett ezt a komplett hülyeséget olvasod. Gyurcsány, a maga nem is annyira elegáns módján éppen úgy él túl, mint a fent emlegetett undormányok, ráadásul nagyjából ugyanennyire szimpatikus is. A kérdés az, hogy ami érvényes a csótányokra – tehát, hogy nem elég intelligensek ahhoz, hogy kihaljanak, viszont legalább nincsenek is tekintettel senkire magukon kívül –, az érvényes lehet-e egy politikusra, aki még akkor is bejutott a Parlamentbe, amikor már tényleg csak egy jólelkű fogyatékos gondolta volna, hogy ez sikerülhet neki.
Okos lett volna? Vagy csak a többieken múlt? Egyáltalán, honnan szedték azt az úgynevezett baloldaliak, hogy nekik segíthet, ha beveszik Ferit a buliba? Teljesen egyértelmű volt, hogy amúgy sincs esélyük, az pedig pláne, hogy így még annyi se lesz. És mégis odakerült. Mit odakerült, egyből vitte magával Fodor Gábort! Azt a Fodor Gábort, akinek még rendes szervezete sincs, most mégis ott van a Parlamentben és megmentheti Gyurcsányt attól, hogy ne legyen frakciója.
Annak idején, Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök sok egyéb mellett azt találta mondani, hogy Mi úgyis mindig maradni szoktunk. És bassza meg, már megint maradt. Lehet, hogy utoljára, de tegye fel a kezét, aki az elmúlt négy év után azt gondolta, hogy még visszatérhet. Most pedig megint ott van a kamra egyik félhomályos sarkában és csak arra vár, hogy valakinek átszaladhasson a lábai között és a frászt hozza rá.
