Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Képmutató köcsögök

2013.05.16. 19:12 szkr

Nem mondanám, hogy nyugodt ember vagyok, de úgy igazán kiakadni viszonylag ritkán szoktam. Nyilván ismerem az érzést, amikor tehetetlenül csak ökölbe szorítom a kezem és bár legszívesebben üvöltve beverném a monitort, végül csak magam elé mormogok válogatott káromkodásokat, de ahhoz, hogy ezt valaki kiváltsa belőlem, tényleg igazi köcsögséget kell csinálnia. Olyat, amilyen például az ironikus módon épp a Kettős Mérce nevet viselő blogon megjelent nyílt levél az Amnesty International Magyarország tollából.

A levél Cserdi polgármesterének, az amúgy cigány Bogdán Lászlónak szól, akinek volt pofája Köcsögmentesítési napok címmel előadást tartani fiataloknak és idősebbeknek egyaránt arról, hogy miért is szar dolog börtönbe kerülni. A név alapján már nyilván kiderült mindenkinek, hogy az érvelés központjában az állt, hogy egyáltalán nem menő, ha úgy kúrnak, hogy közben csak a melletted a padlón heverő szappanra tudsz meredni segítségért. Meg volt arról is szó, hogy most már 12 évesen is lehetsz a csicska a börtönben. Vagy élhetsz normálisan, a közösség rendes tagjaként, szabadon. Bogdán azt mondja, azért találták ki ezt az egészet, mert szeretnének segíteni a közösségnek (ami alatt ők az országot értik) azzal, hogy végre kimondják hangosan: komoly probléma van a cigányság beilleszkedésével. Ha nincs például Bándy Kata-ügy, akkor rá se lenne szükség, de megtörtént, ezért itt van, és amit tud, bedob segítségül.

Erre jönnek ezek a képmutató köcsögök és... valójában nem is tudom, hogy mi a faszt gondoltak, úgy tűnik az Amnesty már annyira ráérzett a semmitmondó eupályázati szövegekre, hogy számukra ha valaki azt mondja, hogy köcsög, az már egyből homofób.

"De köcsögnek hívni a saját neműkhöz vonzódó embereket olyan, mint mocskos cigánynak titulálni úgy általában a roma embereket. Polgármester úr, nincs keskeny ösvény, amin haladhatna. Tudnia kell, hogy azok, akik a melegeket megbélyegzik és lenézik, rendszerint a romákat is pokolra kívánják. Lehet, hogy ebben a percben Önt nem, mert a kezükre játszik."

Mi van? Komolyan, ez hogy a faszomba jön ide? Nem tudom ki hogy van vele, de ez alapján részemről inkább az Amnesty-t tartom homofóbnak. Ha valaki képes egy börtöntől elrettentő előadássorozat címéből arra következtetni, hogy itt valamiféle buziellenes összeesküvés van, az vagy tényleg nagyon hülye, vagy szándékosan köcsög. Az egy dolog, hogy valaki nem csinálja meg a házi feladatát és aztán megpróbálja elsunnyogni, az meg egy másik, ha valaki nyilvánosan hangot a nyilvánvalóan téves véleményéről Az pedig csak hab a tortán, hogy még a köcsög szó sokoldalú jelentésével sincs tisztában. Egy olyan, elvileg értelmes társaságtól, mint az Amnesty, ilyen mértékű primitívséget nem vártam volna.

De a levélben még csak nem is ez a legrosszabb. Miközben van valaki, aki végre nemcsak pofázik arról, hogy csinálni kéne valamit, hanem neki is áll szervezni (miközben teszem hozzá a falut is rohadtul rendben tartja, van földjük, melegházuk, kutyafasza, és ha csak egy rablás előfordul, akkor már leszedik a polgármester fejét), az Amnesty-s köcsögöknek van pofájuk előadni azt a szemellenzős liberális baromságot, amivel az EU-t talán meg lehet csapolni támogatásra, de Kovács Béla gárdistát kurvára nem fogja meggyőzni. Senkit nem érdekel az, hogy nem cigánybűnözés van, hanem bűnözés. Mindenki rohadtul tisztában van vele, ettől még a cigányság helyzete ma egy probléma, amivel foglalkozni kell.

Bogdán László foglalkozik vele. Az Amnesty International Magyarország nem.


1 komment

Címkék: közélet idióták együttélés

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr685303546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2013.05.27. 14:28:01

Tulajdonképpen teljesen világos minden: ha megszűnnek a problémák, akkor fölöslegessé válik a Bomlasztó International is. Aki liberális problémacsinálásból él, az sosem tudja meghazudtolni magát. Nem az a fontos, hogy a gond megoldódjon, hanem hogy legyen elég polkorrekt állás, amiből messze látszik a szájhabzás.
süti beállítások módosítása