Eleve nem értem, hogy minek éhségsztrájkolni, sok értelmét nem látom annak, hogy nem eszel egy hétig, pláne, hogy ez egy kisebb böjt, évente megcsinálják sok százmillióan, még durvábbakat is. Amúgy a mi Ferinkről nekem mindig Penge Borisz jut eszembe a Blöffből: egyszerűen lehetetlenség kinyírni, már két tárat beleeresztett minden szembejövő random karakter, Borisz mégis csak újra meg újra elmondja, hogy „hulyekocsog” és megy tovább. Az éhségsztrájk az talán már tényleg túlzás, még ha Gréczy szerint a megdöbbenés után elsöprő erejű támogatást lehetett is érezni. Hát nem tudom, én valóban megdöbbentem, ahogy szerintem mindenki, de utána csak a vinnyogva röhögésre emlékszem, nem a támogatásra.

Most, hogy már három napja tolják a dékások, már rég szakállas poén az, hogy „minek az ebédlő?”, amire persze nyilván van valami magyarázat, de az, hogy nagyon vicces, kétségtelen. Persze beindult a közösségi gépezet is. A Nagy Zabálás című Facebook-esemény elég hamar körbejárt, de volt már képriport is, szóval a közösség megint reagált. Ez persze korántsem meglepő, mi is ejtettünk már szót korábban arról, mennyire szeretjük a mai fiatalságot (főleg mivel mi is azok vagyunk), annak közösségszervező erejével együtt. A Feri pedig tényleg csak egy vicc: tegnap az All In-ben is gajdoltuk a Feri segíteni kell-t, szkr-rel pedig még a délután kerültünk arra, csak nem volt ott a nagy ember, talán dolgozott a Parlamentben, nem tudjuk. Azt meg pláne nem, hogy eközben sunyin meglátogatta-e az állítólag nagyon bő választékkal rendelkező parlamenti büfét.
Így pedig csak néhány képet tudtunk ellőni a nyugdíjasokról meg a sátrak mellett iszogató fiatalokról, akik szemmel láthatólag a show miatt ültek pont oda, ahova. Illetve volt pár helyesírásilag kifogásolható tábla, amely Esztergom szenvedéseire hívja fel a figyelmet. Azt nem tudjuk, hogy ezeknek Gyurcsányhoz van-e valami közük, de viccesek voltak. Meg persze szól valami zene valami színpadszerűségről, nagyon megadják a módját, az egész olyannyira szomorú és nevetséges egyszerre, hogy ezután tényleg nem tudjuk, mire számítsunk. Persze, ő legalább csinál valamit. Mondjuk ennek a valaminek az égvilágon semmi értelme nincs, ennyi erővel szexsztrájkolhatna is, aminek azóta sem találtuk ki a pontos menetét, de jól hangzik. Éhségsztrájkolni mindenki tud, de nem szexelni, az a kihívás!

Amit látni kell, hogy Gyurcsány Ferenc egy egészen különleges alakja a mai magyar közéletnek. Igen, mocskos tolvaj. Igen, nagy részben neki köszönhető a mai politikai berendezkedés és a gazdasági helyzet is. Igen, egy őrült, aki nem látja be, hogy már régen vesztett és az ország csak röhög rajta. Ugyanakkor ilyen elementáris akaratot ritkán látni manapság. Nem adja fel, harcol azért, amiben hisz (ha hisz egyáltalán valamiben), és ezért mindenre képes. Egy szánni való bohóc csak, aki bármit megtesz, hogy róla szóljanak a hírek, hogy az emberek azt gondolják, ő még él, sőt, valódi hatalommal bír. Körülvette magát olyan emberekkel, akikre hat még ez a szuggesztív stílus, akik elhiszik neki: lesz még Magyarország Gyurcsány Ferencé. Vagy nem hiszik el, csak megpróbálnak valami politikai hasznot húzni, ezt a részét mondjuk én nem látom át tisztán, lévén semmi ilyesmi nem származhat belőle.

Gyurcsány Ferenc egyike a legkevésbé megosztó személyiségeknek manapság. Van egy kis réteg (a nyugdíjasok egy része), akik szerelmesek belé, és vannak a többiek, azaz mi, akik elég különbözőképpen, de valamilyen módon utáljuk szegényt. Némelyekben lehetőségként felmerül a börtön vagy egy jól elzárt idegszanatórium, mások hagynák még trollkodni az országban, hadd legyen min kacarászni. Én azt gondolom, hogy az éhségsztrájk még éppen hogy belefér abba, hogy humorblogot nem mi írunk, hanem az élet, de lassan kezd unalmassá válni. Végül Penge Borisz is kinyiffant, nem maradt életben a film végéig, Guy Ritchie is érezte, elég lesz 7-8 golyó. Lassan Gyurcsány is beláthatná ezt.