Rápihentem kicsit az elmúlt hónapokra, minden indokom megvan rá, ti. egyre nehezebb az élet itt nálunk. Gazdasági válság van, diktatúra kilátásban, drágul a benzin meg a dohány, mint az állat, és csóri füvesek is megszorítások alatt állnak, pedig „mindenkinek a szájába dugnánk a dzsót, oszt megnyugodnának baszdmeg”. De hát vannak elvétve dolgok, amiket nem ismer fel a magyar politika, ugye. Hallottam olyan új csapatról, amiről történetesen biztonsággal tudom, hogy maximálisan a haza, és az átlagember érdekeit képviselik, és minden szavazatom (az a szaros egy, ugye) is mellettük állnak, még sincs bizodalmam a szebb jövő felől. Elmondom, hogy miért.
Kezdeném egy közismert példával: a vallás. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok hitetlen, sőt, mi több, minden kicsi porcikámból vallom, hogy van valami fölöttünk álló hatalom, amiről még csak sejtelmünk sincs. Ez pokoli ijesztő, meg misztikus, de egyszerűen csak körülöttünk van, és egy átlag érző lélek nem ismeri fel, hogy szar van a levesben, mert a hétköznapok eseményeire nem igazán ad magyarázatot mindaz, ami történik velünk. Tehát, ha pragmatikusan vesszük, az elmúlt héten, hozzám tízeniksszer szólt az Úr, különböző, ismerős, vagy ismeretlen emberek formájában, hogy CSINÁLJÁL VALAMIT MAGADDAL, BAZDMEG! Frankón, csak így kaptam a bölcsességeket jobbról-balról, kértem-nem kértem.
Na, akkor elkezdem a posztot. Az élet nehéz.
Induljunk ki belőlem. Nem vagyok például uniformizálható, at all. Nem megy. Én próbáltam, és Isten bizony, a legegyszerűbb út bármelyiknél, de nem megy. Nyújtogatni mondjuk a jobb karodat azért, mert nem olyan színű családba nyomta ki valaki a testéből az illetőt, mint ami neked tetszik, az gáz. Pedig tudnék, meséltem, és fogok is mesélni azon kisebbségről, aki bosszúsabbá teszi szürke hétköznapjaimat. Na, nekem nincs az a párt, diktátor, család, vagy istenség, ami parancsol, vagy meghatározza helyettem, hogy hogyan csináljam. Ezt én döntöm el. És én nem állok be a sorba.
De mit csináljak, ha nem érzem, hogy képviselné bárki is a sorsomat?
Tehát a vallás. Ezt is emberek építették emberi mértékkel, átlagos befogadhatósággal, öncélú indokokkal. Most frankón szarjam össze magam a szűznemzéstől? Én is ezt mondanám (adott korban, adott körülmények között - per pillanat, biztos mást mondanék)! Protestáns közegben nevelkedtem, ami százszor elfogadhatóbb, mint a bigott katolikus nézet, mégsem találok megoldást emberek szülte közegben emberek problémáira, bármennyire is alapozza Istenre, és az ő szentháromságára, gyökeresen építkezve az anyagi javakra.
Jön a politika. Na, ez az a téma, amire én, junikemanó köpnék egyet, és ugranám át a bekezdést. De nem tehetem, így hát leírom, hogy gimis korom óta mindig van egy kurva eszmény, amit a többség képvisel, de frankón nem vezetett még egyik sem sehová, én személy szerint rosszabbul élek, mint négy éve, és üzenem az összesnek, aki elvileg az érdekeimet képviseli, hogy szopjatok le mind (pedig nő vagyok, igen, nem egy traveszti pasas)!
Család. Na, ők részemről csodásak. Ha igaz az a buddhista nézet, mely szerint a lélek maga választja a jövendőbeli családját, akkor én Őket választottam, és nem bántam meg, az fix. Csakhogy. Szegény értelmiségi szüleim bele is rokkannak, hogy engem iskoláztassanak, nincs ilyen kis fix betét, mint az amcsi filmekben, hogy „a gyerek egyetemére”. Képtelen vagyok önfenntartóvá válni, míg az általam belőtt egyetemi szintet el nem érem, ők meg csak szívnak, és delláznak. Innen várhatok megváltást? Ők elégedettek? Nem.
Párkapcsolat. Nehéz. A legnehezebb. Várhatok megoldást valakitől, aki még velem sincs maximálisan kibékülve? Had’ jöjjön rá szegény, hogy engem akar-e vagy sem, mielőtt az életem megváltását kérném tőle. Azt hiszem ez nagyjából kortól függetlenül így van. Önálló lények vagyunk. 30 év házasság után sem várhatom jogosan Karcsi bácsitól, hogy megmentsen, ha elbaszott az életem. Ez csak rajtam múlik, és persze azon, hogyan választom meg Karcsi bácsit.
Barátok? Bullshit! Ne a nézet döntsön, hanem az összhang.
Túlélés. Nem megy. Tényleg, lófaszt nem ér a pénzed, egy normális nyaralásra nem tudsz elmenni, hogy lekapcsold kicsit a lekacsolhatatlant. A párkapcsolatod tönkre megy, és mély depresszió vár rád. A családod meghal, a barátaid elhagynak, a politika sosem vett téged figyelembe, tehát mindegy, hová halad. Minden, ami melletted áll, és minden, ami előtted, meg fogja előbb-utóbb szorongatni a tökeidet.
Túlélés=individuum. Tanuld meg!
