Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Még egyszer a bölcsészetről

2012.06.25. 14:51 mujure

Beszéltünk már a bölcsészlét alapjairól és arról, miért is felesleges ennek a társadalmi rétegnek a létezése. Az ott leírtak ellenére végül sikerült befejezni a tanulmányaimat, amihez meg kellett hozni néhány fájdalmas döntést (például azt, hogy nem húzok el a picsába mosogatófiúnak), továbbá kétszer megerőszakolnom magam az elmúlt három hónapban. Lediplomáztam, végzett bölcsész lettem. Mit érzek most?

208998_444787422212190_255314973_n.jpgAz elmúlt három évben rengetegszer hallottam a híres mekis poént, sőt, egy csoporttársam is a mellékelt képpel tette ki a Facebookra a Nagy Hírt. Mi is tudunk magunkon nevetni, ami azért van, mert pontosan tudjuk, hogy nem, vagy alig fogunk munkát kapni abban a szakmában, amihez elvileg értünk. Ez elsősorban azért van, mert túl sokan vagyunk. Nézzünk konkrét számokat: én egy olyan egyetemen végeztem, ahol velem együtt harmincegynéhányan kapták meg a papírkát, amiből mondjuk van több olyan, aki nem történelemből (ja, igen, töri diplomáról beszélünk, de ez a Főnix blog lelkes olvasói számára eddig is köztudomású lehetett) megy tovább, vagy abbahagyja az egészet. Aztán ott vannak a középiskolai tanárságra vágyók, azok mennek tovább tanár MA-ra, sok sikert nekik, végezetül marad mondjuk 8-10 olyan ember, aki tényleg történész lesz. Na most, nekem ezzel semmi problémám az égvilágon, csak hát ennyire nincs szükség évente, ráadásul ez csak egy egyetem, és még csak nem is a legnagyobb létszámú (sőt!). Nagyjából ugyanez lehet igaz a magyar szakon is, ahová szintén jártam, meg a kommunikáción meg az összes többin. Nem fogom leszólni azokat a csoporttársaimat, barátaimat, akik történészek lesznek, mert továbbra is tisztelem és szeretem őket, csak nagyon nehéz dolguk lesz.

Hogy akkor én miért végeztem el? Mert érdekelt. Mert a történelem egy kurva jó dolog, jó vele foglalkozni, és érdemesnek tartottam arra, hogy megtanuljam. Tisztában vagyok vele, hogy ezért sokan ferde szemmel néztek rám, hát hisz láttam is azokat a lenéző pillantásokat, hallottam azokat az oltogatásokat az orvosit végző volt osztálytársaimtól, vagy a BME-n számok felett görnyedő egyéb ismerősöktől. Igen, mindet megkaptam én is, persze nem bántó szándékból, de akkor is úton-útfélen érezhető volt ez a fajta hozzáállás a nembölcsészek körében, de mint utaltam rá a bölcsészeknél is, én is nevetek ezen (jó, már kissé unalmas ezredjére is meghallgatni, de a lényeget értitek). A bölcsész egy különleges állatfaj: tudja, hogy felesleges az, amit csinál, hogy nem fog munkát kapni, vagy ha igen, akkor sem valószínű, hogy a szakmájában, mégis csinálja. Puszta tudásvágyból. Legalábbis részemről így volt, és akikkel én kapcsolatban voltam/vagyok, azok többsége is ezért csinálja. Érdekel, tehát megtanulom. Ez ilyen egyszerű. Ezért kóstoltam bele a magyar szakba is, ezért mentem el TDK-zni, ezért nem egy az egyben a wikipédiáról másoltam a szemináriumi dogáimat, ezért írtam szakdogát és ezért tanultam napokat az államvizsgára is.

1339098196.3063-tud-f.jpgPersze nem volt nehéz. Mások sokkal, de sokkal többet kell, hogy tanuljanak, de azt se veheti el senki tőlem, hogy megcsináltam. Azt az életstílust, amit élek, leginkább egyszerűen csak Főnix-style-nak lehetne nevezni, lévén leginkább kocsmázás, barátok és sok jó program képezi az alapját. Pontosan a bölcsészeknek találták ki, meg volt minden klisé, amit rólunk hallasz: részegen ZH; csontmásnaposan vizsga; nullatanulással átmenni; kihúzni azt az egy tételt, amit egyáltalán nem tanultam meg. Rengeteg barátom lett, rengeteg buliban vettem részt, csajoztam, fociztam, hibáztam sokat és mindemellett valamennyit tanultam. Nem sokat, de azt intenzíven, igenis megdolgoztam az ötösért, senki sem mondhatja, hogy nem érdemeltem meg. Pláne azért nem, mert attól még így marad, az van ráírva, hogy „jeles”. Szóval, bölcsésznek lenni összességében faszaság, megtanulunk ’okosnak’ lenni, mindenre van valami válaszunk, mindenről tudunk beszélni, mindenhez értünk. Persze fel lehet ezt úgy is fogni, hogy semmihez sem, csak hülyeségeket beszélünk, de végső soron ugyanott tartunk: sok mindent tudunk, ami érdekes és elgondolkodtat minket a körülöttünk lévő világról, miközben pénzt ezért sehol sem adnak.

A másik, amit felhoznak, hogy még a színvonala is nagyon alacsony a bölcsészoktatásnak. Én a magam részéről ezt nem éreztem, szerintem a történelem egyetemi oktatása teljesen rendben van, legalábbis ott, ahova én jártam (ha figyeltetek néhány poszt olvasásánál, ki lehet találni, melyik). Híres, okos történészek oktattak, olyanok, akiknek számos könyvük jelent meg, tévés, rádiós műsoraik voltak. Amellett, hogy egyértelmű ezen történészek többségének – főleg persze az újkoriak, legújabbkoriak esetében – politikai állásfoglalása, igyekeztek mindig a történelmet önmagában vizsgálni. Nehéz feladat, senkinek sem megy, olvastam jobbos és balos könyvet egyaránt, ez a része volt talán a legizgalmasabb, az ember képet kap minden oldalról, hogy aztán azok és a tények alapján hozzon egy ítéletet, legyen szó Szent István államalapításáról, a török kiűzéséről, a világháborúkról vagy éppen Károlyi Mihályról és Horthyról. Persze három év kevés dologra elég igazán, de erről egyrészt nem a tanárok és az egyetem tehet, hanem ez a hülye bolognai rendszer, másrészt pedig mindennek ellenére sikerült némi tudást csepegtetni a fejekbe, az én érdeklődésem kábé 80%-a teljes mértékben ki lett elégítve, a maradék húszhoz pedig kaptam segítséget, mert volt kihez fordulni.

Mindent egybevetve a néhány idegesítő, semmitmondó témán túl azért lett egy káoszos képem a világról, amit most szépen össze lehet rendezni egy egésszé, hogy aztán a következő évek újra teljesen összezavarják azt. De ez nem baj, mert véleményem, az mindig lesz, és mindig el is fogom mondani, most pedig egyszerűen csak büszke vagyok magamra. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, ez esélytelen, amikor besokalltam, hagytam volna az egészet a fenébe, de ki lehetett bírni. A végén már nagyon nehezen, nagyon frusztráló volt, nagyon idegesítő és mindennel/mindenkivel tele volt a tököm, de megcsináltam. Nyilván volt ebben nem kevés csakazértis fíling, hogy a lázadó, szabadságvággyal teli énem megmutassa a megfoghatatlannak tűnő Rendszernek, hogy képes vagyok az ötös diplomára, hogy engem nem törnek meg, akárhányszor mondják, hogy „de kár ezért a mujuréért, olyan okos gyerek pedig”, én akkor is időben végezve kapom meg az ötöskémet úgy, hogy eközben nem hazudtolom meg az életstílusom és nem változtatok rajta, mert jól érzem magam benne.


1 komment

Címkék: történelem összegzés bölcsész

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr274610137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bucbuc 2012.06.25. 16:34:23

Nem lenne nekem ezzel semmi bajom, ha magadnak fizeted a kis hobbidat.