Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Láttam én már lomtalanítást Érden

2012.05.07. 11:04 junkiemano

Azt szigorúan szeretném leszögezni, hogy tősgyökeres pösti lány vagyok. És nem egy lomtalanítást éltem már túl néztem már végig a 13. kerületi Lehel utcában, a 8. kerületi József utca végén, a gettó kapujában, az orkok földjének határmezsgyéjén. Mégsem tapasztaltam ahhoz foghatót, ami ezen a durván hatvannégy ezer lelket számláló peremterületi alvóvárosban zajlott a nagy szemétkirakás idején.

Mert hát ilyen ez a kurva szerelem, hogy öl, butít, főleg persze a nyomorba dönt, de tovább megyek: ráveszi az ember lányát arra, hogy kimerészkedjen a nagyváros biztonságosan nyüzsgő forgatagából, és 1-1 éjszakát (pláne többet) a vidék dögunalmas csendjében töltsön. Ilyenkor számtalan olyan élménnyel gazdagodik, amit kimondani se mer talán, mert nem hazai a pálya, és ott valahogy ijesztőbbek a minden sarkon megbújó öreg alkoholisták is. Később aztán visszatér megszokott belvárosi környezetébe, és a határokon kívül töltött idővel megfelelő arányút hagy magának, hogy az impressziókat eltegye. A lomtalanítás élményét azonban csendes belső világomban nem sikerült rendezni, sőt, a hasonlóan budapesti felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő barátoknak való elbeszélés sem segített feldolgozni azt a tragikomikus mély sebet, amit az a pár nap ütött a lelkemen. Megpróbálkozom tehát a Főnixes terápiával: leírom.

láttaménmár.jpgKezdjük ott, hogy ha az érdi határt jelző rovás írásos táblát megközelíti az autó, én már feljebb húzom kicsit az ablakot. Nem a kellemetlen szagok elkerülése végett, de hadd ne kelljen bemutatnom a lakosság összetételét, ami erősen színezett. Nincs ebben semmiféle mélyen gyökerező rasszizmus, én pusztán egyfajta önvédelmi mechanizmusnak hívom. Lélekben felkészülök a kihívásra. A lomtalanítás tehát kifejezetten kedvező alkalom az érdi lakosság igen nagy hányadának, megkockáztatom, az év eseménye, valahol az utcán való disznóvágás mögött épp egy hajszállal.

A sokat emlegetett napon már egy-két kilométerrel korábban odakészítettem az ujjamat az ablakot szolidan felcsúsztató gombra, mert a légtérben cirkáló szemétdarabok berepüléssel rémisztgetik a látogatót. Ez a sűrűbben lakott részeken hatványozódik a kirakodott kupacok fellelhetőségének arányában. Kicsit az ember, ahogy halad a cuccok mellett, nézné is, meg nem is. Engem nem rettent a bűz, vagy a szemét látványa, érdeklődéssel tekintene az elmém egyik része a mozgolódó külvilágra. A másik, a kisördög a bal vállamon ellenben könyörög, hogy lelkem tükrét a műszerfalon tartsam, és majd a villámgyors kiszállást követően szigorúan a földet hesszölve, feltűnésmentes, gyorsgyalogló tempóban tűzzek a kapuig. Ki tudja ugyanis, hogy ha ne adj’ Isten találkozna a tekintetem egy, a saját kupacát őrző ogrével, nem látná-e bele a pillanatba, hogy én akarom az ő szemetét, amit már lefoglalva tart a kisteherautóval érkező hadseregnek.

Ilyenkor így vagy úgy, előbb, vagy utóbb, de győz a kíváncsiság. Lehet, rohadt korán megöregszem, de én felmértem a terepet, basszameg. A levegőben 50-50 százalékban fehér A4-es papírok, és egyéb gyűrött szemetek hömpölyögnek. 5-10 méterenként leszanált selejt-rakások, amik lényegesen kisebbek, mint a Pesten megszokottak, mégis sokszorosan széthullva árasztják el a járdát, ágyásokat, de az utakat sem kímélik. Minden áldott rakat mellett figyel egy biztonságiőr forma, de annyi van, hogy gyerekek, kislányok is jócskán fellelhetőek a sorokban. Szakadt, de a lehető legnagyobb kiterjedésű járművek lelhetőek fel minden sarkon, amik olyan rég láttak forgalmi engedélyt és zöldkártyát, hogy azt se tudják, minek az milyen az. A pokol az, ami megszállja ilyenkor a várost, mintha kicsit megnyílna a föld, és egy-egy kupac formájában lángok csapnának fel a mélyből. A hang- és illathatások a látvány mellett legalábbis a megtévesztésig ezt a teóriámat támasztják alá.

Én csak viccelek persze.

Minden lomtalanítás ocsmány, ez abban különbözik, hogy még sokszor ocsmányabb az általam eddig tapasztaltaknál. És az írásból süt a rasszizmus, egyenesen orknak titulálom a cigányokat, ami nem szép dolog, ugye. De láttam egy olyat a megbotránkozások közepette, ami több mint felháborított, és előhozta belőlem a fajgyűlölő ént. Egy, a saját lakóépületünkhöz közeli apró, minimál halom gyakorlatilag egy, a gusztustalanságig mállott fotelből, és néhány apró, köré szórt cuccból állt mindösszesen. Abban a fotelben ült egy fiatal, tízenegynéhány éves forma cigánylány délután, koraeste felé. Másnap hajnalban indult útnak a korán kelő felem, aki miatt rendszeresen vállalom az agglomerációs túlélő túrákat. Ő mesélte, hogy még akkor is ott kuporgott egyszál semmiben az a csóró kiscsaj. És őrizte a semmit.

Mert ha a lomtalanításra gondolunk, eszünkbe jut, hogy van-e feleslegünk, amit kirakhatnánk, hogy „jaj, basszameg, milyen szemét lesz meg mocsok pár napig”, meg hogy előjönnek a cigányok, és kicsit félni fogunk tőlük. De ha egyet hátra lépünk, meglátjuk, hogy valójában annyi történik, hogy ezekben az emberekben felerősödik a vadállat, és vérben forgó szemekkel őrzik a szemetet, mint legfőbb drágaszágot, és ha kell, ökölre mennek mások szaráért, mert hogy ott túl sok, egészséges értékrenddel bíró ember számára értékes holmit nem lelni, az biztos. És most ne menjünk bele a színesfém gyűjtés témába, mert  még jobban belelendülök a végén, és elvisznek. Ennyi a lomtalanítás. Egy korrekt esettanulmány, szociológiai aranybánya.

Konklúzió nincs, hacsak annyi nem, hogy legközelebb lélekben készülök, az autót páncélozom, magamat vértezem, gyúrok rá kicsit, és veszek egy mély levegőt a tábla előtt.


Szólj hozzá!

Címkék: horror együttélés cigányság

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr714492958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.