Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Ezért utáljuk Írországot

2012.04.24. 11:00 mujure

2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Már az is csoda, hogy írni kell róluk, irány hát Írország!

Az a baj az írekkel, hogy rendesen gyűlölni se lehet őket (persze ez túlzás, gyűlölni mindenkit lehet), hiszen igazából csak szánalomra méltóak. Vagy még arra se.

ira.jpgPersze az íreknek vannak egyértelműen negatív oldalaik is: nyilvánvalóan alkoholista az egész ország, nehéz is felvenni velük a versenyt ezen a téren. Emellé jön az az elképesztő kisebbségi érzés, amit az angolokkal szemben éreznek (érted, az ANGOLOKKAL szemben!!), meg az a furcsaság, ami a szájukból hallatszik, ha beszélni kezdenek, ők állítólag angolul próbálkoznak, de ez kevéssé sikerül…
Aztán persze ott van Európa terrorista szervezete, az IRA, aminek van valami célja is, de tök őszintén nem tudom mi az (egyesült Írország? ahhoz előbb egymással kéne jóban lenni…), viszont az tuti, hogy nem ez a módja annak eléréséhez. Felháborítónak tartom, hogy a mi kulturálisan és amúgy is minden tekintetben eszméletlen fejlett kontinensünkön egy ilyen falusi paraszthorda képes megélni, sőt, terrorista akciókat szervezni! Nincs rá valami mód, hogy elkerítsük őket? Esetleg elvinni a szigetüket valahova jó messzire?

Igazából ezen sem tudom őszintén felhúzni magam (pedig mindent megteszek érte), ugyanis az írek egyszerűen csak szánni valóak. Egy szerencsétlen népség, akik mindig a rövidebbet húzták a történelem során, meg úgy amúgy is. Egyszerűen képtelenek jóba lenni a környező népekkel, egymással és egyáltalán: a világgal. Nincsenek kibékülve senkivel, mindenért, ami szar, másokat okolnak, magukban nem is látják a problémát, mert hát a Gonosz Angolok, vagy bárki más, de biztosan megszívatták őket, úgyhogy kapja be mindenki! Cserébe az országuk a fejlettségi szintet tekintve valahol hátul kullog, robbantások és belviszályok illata lengi körbe a szigetüket. Az írek képtelenek voltak beilleszkedni, magukat mindig valahogy többnek gondolják, ami szerintük pontosan abban az örök vesztes szerepben manifesztálódik, amit a Sors keresztként a vállukra aggatott. Na, ha ilyen országnak akarok szurkolni, akkor elég itthon maradnom.

Amúgy sem emlékszem semmi kiemelkedő dologra, amit az íreknek köszönhetünk, és mivel ezzel szemmel láthatóan nem vagyok egyedül, az angol wikipedia külön szócikket szán annak, hogy felsoroljon elképesztő mennyiségű híres ír embert, ami jól jelzi, hogy amúgy nagyítóval kéne keresni őket. Nem mellékesen a listán rajta szerepel az általam ismert egyetlen híres ír(nek vélt) ember, Michael Flatley, aki bár kétségtelenül ír szülőkkel rendelkezik és ír táncot lejt, saját maga bevallása szerint Chicagoban született és helyinek is vallja magát, szóval ennyit erről. Amúgy csupa-csupa ismeretlen név, ami vagy az én szegényes ír kultúráról való tudásomról vagy a szegényes ír kultúráról árulkodik. Ezen a felületen meg vagyunk győződve arról, hogy jelen esetben az utóbbiról van szó.

Írországgal az a baj, hogy egész egyszerűen semmi különleges nincs bennük, ők mégis azt gondolják, hogy van. Sőt, az egész világ irigy rájuk, ezért rendre bántják őket, és erről természetesen csak és kizárólag a világ tehet. Ha mindenki bolond, csak én vagyok normális, totál logikus következtetés lenne a részemről, hogy én vagyok a hülye, de az írek idáig azért még nem jutottak el…

keanepa438.jpgAz ír futballról ehelyütt nem is szeretnék nagyon értekezni, nem akarok úgy tenni, mint aki nem a gugliból/wikipédiáról lesi ki az egészet. Azért annyira emlékszem róluk, hogy a VB-re Henry keze miatt nem jutottak ki. Ez a jelenet azért árulkodik arról, hogy tényleg eszméletlen loser bagázsról van szó, és ezt a fociban sem vetkőzik le. A leghíresebb ír focista Roy Keane volt, aki a Manchester United mezében mészárolt le nem egy ellenfelet, köztük azzal az elhíresült esettel, amikor szándékosan vetett véget egy karriernek, mondván, vele nem lehet baszakodni. Köszönjük Roy, legalább sikerült valamit hozzátenned a világ futballjához.
Az EB-csoportjukban a spanyol-olasz-horvát trió mögött nulla ponttal fognak végezni, de hát ennek is örülhetnek, mint majom a farkának, legalább ott vannak…

Ja, azt említettem, hogy Pierce Brosnan ír?


A sorozat korábbi tagjai itt érhetőek el.


47 komment

Címkék: fóbia terrorista eb

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr474468683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Finger 2012.04.24. 11:10:54

Te aztán nem sokat tudsz az írekről :D
Nagyon boldog emberek és túlélőképességük irigylésre méltó

MacChicken (törölt) 2012.04.24. 12:54:34

Itt ulok Irorszagban a melohelyemen es rohogok, mint allat. :)
Az alkoholizmussal kapcsolatban nagyon eltalaltad az igazsagot. Minden epuletben 3 pub, ez a minimum. Lehet, hogy e nelkul nem is kapnak epitesi engedelyt.

mhxmqz 2012.04.24. 12:57:07

Jó a cikk, bár egy pár elírás van benne:
Az "Ír" helyett "Magyart" kellett volna írnod, a "angolok" helyett "mindenki mást", az "IRA" helyett "Magyar Gárdát" és így tovább...
Viccet félretéve néha nem árt ha ilyen szemüveggel nézünk egy ország népére, jókat lehet röhögni.
Aztán viszont érdemes áttanulmányozni a vonatkozó irodalmat...hogy még genyább módon alázhassunk legközelebb, váháháháá!

gyalog_kakukk 2012.04.24. 13:05:42

na én leszek most a troll, de ezt a témát sokkal szórakoztatóbban (értsd nem üres modoroskodással) feldolgozták már itt:
gyuloltellensegeink.blog.hu/2010/03/17/az_irek

Dandie (törölt) 2012.04.24. 13:10:07

@MacChicken: "e nelkul nem is kapnak epitesi engedelyt. "

Ez jó! : D

Drago Brutic 2012.04.24. 13:16:53

Ez olyan, mint a gyűlölt ellenségeink, csak nem elég szellemes. Ráadásul a tények a paródiában is azért fontosak. GB Shawtól Kenedyekig tele van a világ híres írekkel. Az ír focit basztatni meg kifejezetten nem jófej dolog (akkor már a németek vagy spanyolok. ) Bárcsak focizna ennyi magyar a PL-ban...

2012.04.24. 13:23:54

Pheck you you phecking phecker!

ottomoll 2012.04.24. 13:25:19

Szerintem a fent említett wikipedia cikk vagy hiányos volt, vagy nem nézted meg elég alaposan. Néhány név amely eszembe jut: Beckett, Joyce, Jonathan Swift,Oscar Wilde. Fizikában: Lord Kelvin, Robert Boyle(elsőként állított elő hidrogén gázt).
Egyébként van egy mondás: Sose adj okot egy írnek a bosszúra! :))

mhxmqz 2012.04.24. 13:27:14

gyalog_kakukk: Na, ezért a linkért megérte visszanézni ide. Köszönöm, zseniális gyulotellensegeink.blog.hu-s írás!

Joejszaka 2012.04.24. 13:46:19

Szerintem nem alkoholistak. Teny hogy van sok pub errefele, de a magyarok iszakosabbak szerintem.

scsaba1 2012.04.24. 13:52:19

@gyalog_kakukk:

Jóvanna, most a kommenteket is elolvastam, látom másnak is szemet szúrt

scsaba1 2012.04.24. 13:57:35

@mhxmqz:

Na megjöttek az önsorsrontó, dühösen magyarozó barátaink is. De komolyan, te reggel úgy kezditek a napot, hogy leköpitek a tükörképeteket? Vagy mi?

Másrészt -ha nem lenne nyilvánvaló- ez egy humoros poszt akar lenni erősen, kár, hogy a gyüliellin ezt a témát már megírták -akadémiai szinten.

mujure 2012.04.24. 14:02:53

@scsaba1: őszintén mondom, hogy nem hallottam még arról (vagyis igen, valamelyik korábbi posztnál kommentelték be), szóval nem schmittelés akar lenni, el se olvasom azokat a posztokat. ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert a továbbiakban moderálni fogom az ilyen kommenteket. sajnálom, hogy nincs új a nap alatt, de ez egy ilyen sorozat, a gyűlöltellenségeinken biztos van olyan is, ami itt nem lesz;)

Thorwald 2012.04.24. 14:05:43

Ez eleg szar lett...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.04.24. 14:14:25

Az a gond ezzel a viccesnek szánt, de nagyon nem sikerült próbálkozással, hogy borzasztóan minimális ismeret áll mögötte. Olyan, mintha néhány közismert (tév)információ alapján próbáltad volna összerántani, és kitölteni a karakterszámot. Nem sikerült - kivéve a karakterszám, mert az biztosan megvan.
Csikós-gulyás-cigányzene - komplexus.

Szerintem nem ártana kicsit jobban elmélyedni egy ilyen témánál a háttérinformációkban, és akkor talán jobban sikerült volna. Talán.

Amúgy néhány helyen már már vicces volt, sajnos, a több helyen felbukkanó prosztóságok (nincs rá jobb szó) erősen lerontják ezt.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.04.24. 14:36:10

Már most szólnék a kommentelőknek, hogy a poszt feltehetőleg VICC! Akkor is ha mondjuk nem túl eredeti vagy jó.

twisted 2012.04.24. 14:37:19

Szerintem van miért gyűlölniük az angolokat.

Oliver Cromwell egyszerűen áthajózott, leigázta, kilakoltatta őket, majd a földjeiket szépen szétosztották egymás közt. Később kegyesen megengedték az íreknek, hogy a földeket, amik eredetileg hozzájuk tartoztak, kibéreljék és épp hogy termeljenek annyit ami még életben tartotta őket.

A burgonyavész idején simán hagyták éhen pusztulni az őshonos ír lakosság 1/3-át (kb egymillió ember), egy másik 1/3 kivándorolt.

Az iskolákban nem tanították tovább az ír történelmet, csak a dicsőséges angol protestáns változatot.

A nagyvárosokban (pl Belfast) az angol mágnások embertelen körülmények közt dolgoztatták az íreket éhbérért, miközben folyamatosan szították a katolikus és protestáns írek közötti ellentétet, így próbálva elterelni a figyelmüket a valódi problémáról.

Ír Köztársasági Testvériségnek hívták azt a szervezetet, ami az angol elnyomással próbálta többé-kevésbé hiába felvenni a harcot, ennek lett az utóda a mai IRA (Ír Köztársasági Hadsereg). Észak-Írországot a mai napig nem sikerült visszavenniük az angoloktól.

Asszem én sem kedvelném az angolokat a helyükben.

Guzzista 2012.04.24. 14:49:48

Hát, cikkíró barátom, te egy igazi idióta vagy! Hogyan tudtál ennyi hülyeséget és valótlanságot összehordani az Írekről? Még, hogy nincsenek ismert emberek közöttük? Kettőt- hármat sikerült összevakarnod a sok ismert személyből, gratulálok! A többi számodra ismeretlen nevek sora? Szegényes az Ír kultúra számodra? Soha nem hallottál a Thin Lizzy-ről, U 2-ról, Rory Gallagher-ről, Enya-ról, Christy Moore-ról. Többet nem írok, már megtették előttem, és egyébként is csupa ismeretlen ember számodra. Javaslom, hogy javítsd ki a cikked címét többesszámról egyes számra mert nekem úgy tűnik, hogy te egyedül utálod az íreket.

kalandfereg 2012.04.24. 14:57:39

Az íreknek valóban az a tragédiájuk, hogy mindenük, amjük van, az angoloktól van. Szokások, kultúra (már, amennyi van, mert nem sok), ételek, nyelv. Nem is akarnak semmi változást, semmi újat, mivel annyira messze vannak a kontinenstől, hogy minden, ami onnan jön, furcsán idegen nekik. Nekik az a megszokott, ami otthon, meg a szomszédban, Angliában van.
Ugyanakkor az évszázados kisebbségi érzés és a függetlenedni vágyás bennük van, az anyatejjel szívják szinte magukba, ugyanúgy, mint a katolikus vallás állati nagy fontosságát.
Szóval a nagy helyzet, hogy a problémájukra nincs megoldás, mert miközben gondolati szinten a függetlenedést akarják, eközben a mélyebb rétegekben tök biztosak benne, hogy így a legjobb nekik, ahogy van.

Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy egymással nincsenek jóban. Az IRÁ-t kitermelte ugyan az évszázados frusztráció, ami, mint fentebb említettem, egy eléggé ellentmondásos ügy. De ez egy szélsőség, kb. olyasmi, mint Mo-n a Magyar Gárda, csak még annál is sokkal kisebb tömegbázissal.
Viszont a társadalmon belüli szolidaritás, összetartás, a közvetlen és tágabb közösségek tagjainak egymás iránti felelősségérzete az példamutató. Oké, hogy Mo. ezen a téren (is) a béka segge alatt van, de az írek szerintem EU-s szinten is kiemelkednek, ami az együttműködést és a társadalmi szolidaritást illeti.

scsaba1 2012.04.24. 15:02:08

@mujure:

Ha olvasod az indexes blogokat, akkor nehezen hihetem, hogy nem találkoztál még a gyűlölt ellenségeinkkel, mert posztjaik 80-90%-a főoldalas, egy rahedli hivatkazás van rájuk ilyen-olyan humoroskodó blogokban stb.

(Kicsit Plagibá-szagú, ő sem tudta, hogy egy bolgár sportkutató -tőle függetlenül - már egyszer megírta ugyanazt.)

Felőlem nyugodtan kimoderálhatod a szólás- és véleményszabadság jegyében a kommentemet, nem túlzottan érdekel.

bazd meg 2012.04.24. 15:16:10

Mit szolnal kedves cikk iro ha a magyarokrol irnanak ilyen vicces olvasmanyt, felhaborodnal egy kicsit ???? Szerintem meg okod sem lenne ra.

szkr 2012.04.24. 15:16:50

@scsaba1: szerintem a kettő nyugodtan létezhet egymás mellett és egymástól függetlenül. én például ismerem és szeretem a gy.e.-t, ettől még mujure nem hallott róluk. nem értem, hogy miért nem hiszed ezt el, hiszen a kettő még csak nem is hasonlít, de szerencsére idiótákkal nem kötelező foglalkoznunk:)

egyatlagosfelhasznalo 2012.04.24. 15:21:09

Mi van, hirtelenjében muszáj volt feltétlenül írni valami faszságot? Páratlan a történelmük, a kultúrájuk, a művészetük. Faszkalap.

M. Péter 2012.04.24. 16:00:03

@twisted: Nehogy azt hidd, hogy az angol munkásokkal jobban bántak, olvasd el F. Engels: "A munkásosztály helyzete Angliában" c. könyvét.

Amúgy meg híres írnek kapásból van 4 irodalmi Nobel-díjas, Shaw, Yeats, Beckett és Heaney, meg Joyce és Wilde is elég híresek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.24. 16:47:06

A cikkíró nem szereti az íreket, nem tud helyesen írni, és amúgy is valami baja lehet a világgal.

Valószínűleg rá igaz, amit az írekről vél, mivel magából indul ki.

nigara 2012.04.24. 16:49:18

Aki valaha volt Írországban, NEM TURISTAKÉNT!!!, az tudja, hogy mi igaz a posztból. Nagyrészt minden.
Aki meg itt beszólogat, az vagy útifilmekből vagy romantikus regényekből szerzett infók alapján ismeri baromi jól az íreket ugye...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.04.24. 16:59:11

@nigara: voltam, köszönöm, tetszett.
És itt "nagyrészt minden" minimális ismereteken alapuló elferdítés. Vannak jól sikerült, focihoz kötődő "miért utáljuk..." posztok (a régi nst blogon volt egy két fenomenálisan sikerült gyöngyszem, de ott sem mind), ez nem az.

twisted 2012.04.24. 17:00:04

@nigara: nyilván bármiféle alap nélkül íródtak azok a romantikus regények, közük nincs a valós történelemhez.

00000000000000000000000000000000000000000000000000 2012.04.24. 17:02:09

Kedves agyilag zokni kommentelők, olvassátok el az első bekezdést...

Kedves mujure, te ne próbálkozz írni. Nem megy...

nigara 2012.04.24. 17:04:25

@Vészmadár: ezekben egy árva halovány ferdítés sincs:

elképesztő kisebbségi érzés, amit az angolokkal szemben éreznek

képtelenek jóba lenni a környező népekkel, egymással és egyáltalán: a világgal. Nincsenek kibékülve senkivel, mindenért, ami szar, másokat okolnak, magukban nem is látják a problémát,

országuk a fejlettségi szintet tekintve valahol hátul kullog

magukat mindig valahogy többnek gondolják,

00000000000000000000000000000000000000000000000000 2012.04.24. 17:05:30

Am. meg a "Tisztelt" író minden országnál megemlíti majd a List of [...] people wikicikkeket? Komolyan... A paródia előtt tájékozódni kéne. Kthxbye.

nigara 2012.04.24. 17:06:13

@twisted: bocsi, a poszt nem a történelemről szól szerintem, hanem az íreknek a mai, világhoz fűződő viszonyáról.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.04.24. 17:13:06

@nigara: az angolokkal szembeni ellenérzés simán érhető, nem nevezném kisebbségi érzésnek. Kérdezz meg egy írt, hogy kisebbségnek tartja-e magát az angolokkal szemben.. XD

Az országuk fejlettségi szintjét inkább ne piszkáljuk mi innen, elég keményen rávernek mind szociális, mind infrastrukturális téren jónéhány kontinentális országra.

A nincsenek kibékülve senkivel állítás alapból nettó hülyeség, már bocsánat. Semmi konkrétum nincs benne, ami igazolná - ez alapján pl. mi sem vagyunk kibékülve senkivel. Ha eleget általánosítasz, mindenki egyforma lesz...

Amúgy volt szerencsém többször csatlakozni vegyes társasághoz - skót, ír, walesi biztosan volt ott:) - és egészen felszabadultan lehetett beszélgetni (a harmadik pint Guiness után már az akcentus sem zavar XD)

MichaelCollins 2012.04.24. 17:13:26

Csak egy apró megjegyzés a szösszenet időzítéséhez. 96 éve 1916 április 24-én tört ki a Húsvéti Felkelés Dublinban!
Mit szólnának a kedves honfitársaink, akik ezerrel ekézik az íreket, ha egy ír honlapon március 15-én megjelenne egy fikázó cikk hazánkról?

Ja és inkább nézzétek az ír rögbit
Erin go Bragh!
Tiocfaidh ár lá!

odamondó 2012.04.24. 17:16:00

@nigara: vagy te nem voltál ott soha. Rettenetesen magyar szemmel van írva a cikk. Az írek egyáltalán nem ilyenek akik verik a mellüket, hogy mi meg hol merre. Meg hogy őket bántják... főleg nem okolnak másokat. Nem tudom hol a fenébe jártál te.

hdo 2012.04.24. 17:16:13

tisztelt kommentelők..1.az író nem gondolta komolyan, lásd első bekezdést. 2. ha igen akkor pedig az írek helyett a magyarokról írt....ránk mind igaz...sajnos.

twisted 2012.04.24. 17:46:41

@nigara: amely viszony nyilván nem a történelmükben gyökeredzik.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.04.24. 17:54:02

Nekem az az érzésem (de ha jól látom, nem vagyok ezzel egyedül), hogy ez inkább Magyarországról szól.

Tökéletesen illik az összes analógia, csak neveket kell cserélni.

nigara 2012.04.25. 08:59:59

@odamondó: elég hosszú ideig éltem együtt egy írrel, a köreikben mozogtam. Te? mit tudsz felmutatni?

meg a többi okostojás, aki az ország fejlettségéről beszél???
nem idegesítem magam, hogy válaszoljak az alapvető dolgokat felsorolva, mert nyilván értelmetlen. El kell menni és ott élni egy darabig, aztán lehet osztani az észt. vagy inkább elnézést kérni a mostani gyökér viselkedésért.

nigara 2012.04.25. 09:02:56

@Vészmadár: nagyon naív vagy, ha azt hiszed, hogy egy sörözés során megismerheted egy nemzet világnézetét, pláne gy darab emberből kiindilva. Ki általánosít???
Egyébként továbbiak az egggyel ezelőtti hsz-emben.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.04.25. 09:56:13

@nigara: na akkor:
Köszönöm, remélem sokáig sikerül megőrizni a naivitásom.
Másodszor - ki mondta, hogy egy emberből indultam ki? én ilyent nem mondtam. De sebaj, tudom, szeretsz általánosítani. Mellesleg meg - "elég hosszú ideig éltem együtt EGY írrel" - aha. hát LOL,

Harmadszor - ezerszer inkább megismerheted oldottabb hangulatban az igazi véleményt, mint bárhol máshol. Nézhetsz bármit.

Amúgy ha neked rossz tapasztalatod van az írekkel kapcsolatban, és vagy tucat másik embernek meg épp az ellenkezője, lehet ám, hogy neked nincs igazad. Csak a társaság volt rossz. De tudod, ha Magyarországot mondjuk az évekkel ezelőtti Budapest-Józsefváros-Mátyás tér stb. alapján ítéled meg, akkor ugyanolyan messze jársz az igazságtól, mint most.

:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.04.25. 21:54:04

Szép, mintha már olvastam volna hasonlót. Az írek amúgy tényleg egy nagy senkik szegények. Bár jószándékúak, ezt sose tagadtam.

nigara 2012.04.26. 09:53:54

@Vészmadár: hagyjuk... valakivel együttélni azt jelenti, hogy a családjával, barátaival, stb-vel is kapcsolatban vagyok. (És bocs hogy nem gruppenben éltem együtt valakivel). De ez neked nyilván magas, hogy megértsd.

odamondó 2012.04.26. 18:50:18

@nigara: Bocsánatot kérek, hogy ott éltem.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.04.27. 11:36:14

@nigara: Aha, értem, most már személyeskedünk is? :) Ennél erősebben is lehetne próbálkozni, ez nagyon nem sikerült. (amúgy, csak a pontosság kedvéért: valakivel együtt élni nem jelenti minden esetben azt, amit írtál.)

De mindegy, biztosan CSAK te, CSAK most, CSAK itt, CSAK egyedül mondasz igazat. Mindenki más meg hülye. Nem?

Részvétem.:)
süti beállítások módosítása