Az óriás görnyedt háttal áll föl a csatatéren. Körötte mind az elhullott magyarázatkatonák, levágott EUtámogatás-gárdisták, fejetlen doktori disszertációlovagok. A csata elveszett, s a kietlen tájon vérfolyam jelzi a súlyos háború baljós kimenetelét. A pokol legmélyebb bugyrai nyúlnak föl vértől áztatott, kénköves kezükkel a még életükért vonyító emberhulladékokért. Ezt látva, az óriás inkább lemond.
A tépett vad nehéz léptekkel a parlament lépcsője felé tántorog, elhaló hangon hörgi az elveszett háború csatakiáltását, amely oly szép, kristályos hangú kürtök tolkieni varázsában lengte be az első rohamot: „Megírom újra!” Kétségbeesetten rogy le a lépcsők tövében fekvő, szétszaggatott MOB zászló mellé, melyet a csata előestéjén maga a pápa áldott meg a tízezres sereg élén daliásan állva, s annak vér áztatta, elkeseredett bugyrait az előtte fekvő ismeretlen katona arcára teríti. Teste meg-megrándul a fájdalom Dunántúlnyi súlya alatt, ősz fejének gazdag sörényét az átfújó szél lobogtatja, megadást sikító zászlóként.
A gigászi harcos kezében karddal, s az országalmával áll föl, csatakiáltásával az eget is megrázva, smitt s mint Hunyadi hős Nándorfehérvárban (bár csak egyesével véve a lépcsőket, de sietve) a foglyul ejtett hercegnő tornya felé zuhog. Páncélja ugyan megfakult, karja ugyan megremeg, lélegzete zihál, de fel nem adhatja, ellenség meg nem állíthatja, míg gonosz a földön hatalommal bír.
Köröskörül mindenütt a győztes sereg martalékra váró, feketemaszkos keselyűi vicsorogva húzzák pattanásig íjaikat, várva az uralkodó intő kezét,mely megadja a jelet a vérfolyam beteljesítésére. A démoni kar pedig lecsap, akár a giotin. Kegyetlenül, szinte élvezetből, az óriás feje pedig végleg a porba hull, s kezéből kigurul az országalma tisztán, fényesen, boldogan.
