Az van, hogy sokaknak halvány lila fingjuk gőzük sincs arról, hogy mire való egy blog, hogy egyáltalán micsoda ez a valami. Konkrét eseten keresztül mutatjuk be a dolgot, de a lényeg nem az eset, hanem a jelenség.
Bevezetőként nézzük történetünk szereplőit:
- Nemzeti Sport: ezt talán nem kell bemutatni, Magyarország egyetlen sportnapilapja. Történetünk egyik negatív hőse.
- Népsport blogzóna: a blogzóna egy olyan hely az interneten, ami hasonló témájú blogokat gyűjt egybe. A Népsporton focicsapatok, sportágak és egyéb, sporttal foglalkozó blogok szerepelnek, szinte megszámlálhatatlanul. Számomra a Népsport blogjai (főleg ezek közül néhány) olyanok, mint a levegő: napi szinten használom.
- Hatosfal blog: történetünk főszereplője, a Népsport kézilabdával foglalkozó blogja, főleg veszprémi kötődésű emberekkel a „szerkesztőségben”.
- MKB Veszprém: Férfi kézicsapat, Európa (és így a világ) 4-5 legjobb csapatának egyike.
- Mocsai Lajos: a csapat edzője, a világ egyik legjobb felkészültségű szakembere, többek között olimpiai-2. a magyar női válogatottal.
- Marko Vujin: az egyik játékos, hihetetlen képességekkel megáldva. Jövő nyárra már megvan a szerződése a német Kiel csapatával, de idén még veszprémi játékos.
- Dejan Perics: a Veszprém egyik régi kapusa, valamikor tavaly igazolt el.
- Sinkovics Gábor: A Nemzeti Sport újságírója.
- Peresztegi Csilla (Momir Csilics): a Hatosfal egyik bloggere, ő írta azt a posztot, ami a történetünk lényege. Zárójelben a „bloggerneve”.
- Mártha Bence (_benito): a Hatosfal egyik bloggere, de több blogba is ír, amúgy az egész Népsport blogzóna egyik vezető alakja és alkotója. _benitot illik ismerni, ha az ember olvassa a Népsportot.
Igen, hosszú a lista, a történet pedig kicsit bonyolult, úgyhogy igyekszem dióhéjban elmesélni. Szeptember 15-én megjelent ez a poszt a Hatosfalon. A veszprémi kézilabdázók közötti feszültségekről szól, amiért a már eligazolt Pericset de legfőképpen Marko Vujint hibáztatja Momir Csilics (a két bloggert csakazértse nevezem nevükön, itt én is mujure vagyok), szerinte utóbbi lenézi a többieket, nincs a csapat hasznára és a jövőre induló zsíros szerződésének tudatában le is szarja a dolgokat. Mocsai edzőnek is kicsit nekimegy (minden tisztelete mellett), mivel szerinte az ilyen helyzetet egy edzőnek kell kezelnie (baszki, ki másnak??).
Erre a tegnapi (szept. 21.) Nemzeti Sport címlapon hozta le a sztorit, Sinkovics Gábor újságíró egész oldalas cikket írt a témáról, és emberül nekiment a Hatosfalnak, mondván: arc nélkül, az internet névtelensége mögé bújva könnyű fikázni, Momir Csilics pedig kapja be (nem, ezt így szó szerint nem írta le). Ő bezzeg lement Veszprémbe, ahol azzal szembesült, hogy a játékosok nem nyilatkozhatnak (!) a témában, mert a klub megtiltotta nekik. Cserébe megszólított egy egyszeri veszprémi fickót, aki szerint ez hazugság, a csapattal minden rendben van. Továbbá Pericset, aki mivel nem veszprémi, nyilatkozhatott, és természetesen tagadott mindent.
Még ugyanaznap megjelent a Hatosfalon _benito írása, reagálás az NS cikkére, ezt érdemes elolvasni, zseniális. A lényege, hogy Momir Csilics mindenhova elkíséri a csapatot, a fél életét a csarnokban tölti, személyesen ismer mindenkit (ergo nem „egyszeri veszprémi fickó”), és a poszt megjelenése után Mocsai felhívta őt, hogy beszélgessenek róla. Ezek nekem mind azt jelzik, hogy igaza lehetett, de nem is ez a lényeg.
Közben egyébként a comment:com is nekiment az NS-nek, kiemelve az alábbi részt az újság cikkéből: „Régen, ha valakinek baja volt a másikkal, a kocsmában jól pofán vágta ököllel vagy sörösüveggel, aztán mindenki ment tovább a maga dolgára. Most internetezünk, vádaskodunk, kritizálunk, indulatokat gerjesztünk- névtelenül. Mocskos idők a sarokba bújva.”
Namost. Én nem vagyok a kézilabda nagy ismerője, ezért nem tudhatom, hogy a bloggernek igaza van-e. Sőt, bevallom, nem is nagyon érdekel, csak annyiban, hogy azért szurkolok a csapatnak a Bajnokok Ligájában, de az én világom nem dől össze, ha botrány van. A lényeg ez a bizonyos Sinkovics-féle hozzáállás a névtelenségről. Egyrészt, Momir Csilicset mindenki személyesen ismeri Veszprémben, másrészt ebbe belekötni 2011-ben nagyon álnaiv (finoman fogalmaztam), harmadrészt pedig számomra értelmezhetetlen, hogy Sinkovics régen sörösüvegekkel és ököllel oldotta meg a gondjait.
Személyes beszélgetésekben is gyakran találkozom azzal, hogy milyen könnyű blogokban, fórumokon, stb beszólogatni, mert hát arc és név nélkül nem lehet bajod. Ez igaz, de fontos ez? Nem teljesen mindegy? Az internet annyira az életünk része lett, hogy jelentős dolgokat ott élünk meg. És ez NEM baj! Sinkovics is onnan tudja meg a friss híreket, naponta olvassa a külföldi és magyar sajtó internetes kiadásait és hozzászólásokat. Azért, mert ez a munkája.
A másik meg a blogkérdés. A „blog” az Idegen Szavak Gyűjteménye szerint „internetes napló”-t jelent, ergo nem sajtótermék, sőt! A blog lényege az, hogy az ember leírhatja névvel/név nélkül, hogy mi a véleménye bizonyos dolgokról. Ha a kézilabdáról ír, akkor arról. Minden áldott meccsen ott ül a lelátón (igen, külföldi meccseken is), és mivel a fél életét a kézivel töltötte, ért is hozzá. Nem szakember, „csak” szurkoló, de a jobbik fajtából: érti a játékot. Ráadásul nekem bennfentesnek is tűnik. Ezután leírja a véleményét arról, amit lát. Ez így van rendjén, nem tudósítást írt, hanem blogbejegyzést, a kommentek között van olyan, aki nem ért egyet vele, van olyan, aki igen. A blog arra van, hogy az ember kiírja magából azt, amiről véleménye van, legyen az politika, zene, sport, kaják vagy akármi más.
Az pedig, hogy a névtelenséget ki mire használja, változó. Vannak, akik tényleg csak a napi robot miatt érzett fásultságukat/frusztrációikat kiélve mocskolódnak értelmetlenül (úgynevezett troll), de vannak, akik csak véleményeznek. Nem feltétlenül egyetértenek, csak leírják, amit ők gondolnak. Utóbbi csoport nyilván szívesebben vállalja fel a nevét, én is közéjük tartozom, de az interneten mujure a nevem, ez van. Hogy valójában Szőllőssy Dániel, az meg kit érdekel itt?
